Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-11 / 135. szám

KULTURÁLIS MELLÉKLET MINDEN SZOMBATON SZIESZTA NAPI MELLEKLETEK Hétfő a dél sportja, a pénz beszel Kedd gyógy ír Szerda ott Csütörtök bizalmasan Péntek oeimadar SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS • 2005. JÚNIUS 11. WWW.DELMAGYAR.HU JELENETEK A CSEREPES SORI PIACRÓL: VÖRÖS BRIGÁDOK, ZSEBMETSZOK, VALUTÁZÓK ÉS BÉKÉS VÁSÁRLÓK Bikádi János nem félt az orosz maffiától Bikádi János (jobbról) másfél évtizede vezeti a Cserepes sori piacot Dolgozott Kátránypapírgyárban, börtönben mint nevelőtiszt, az állambiztonsági szolgálat századosaként, míg az ELTE-n jogi, a JATE-n szakközgazdászi diplomát szerzett, a Magyar Kriminológiai Társaság alapító tagja. Harcban állt a „vörös brigádokkal", zsebmetszőkkel, valutázókkal, nem ijedt meg az orosz maffiától sem, túlélte a hátába vágott kést is. E nem éppen mindennapi életutat Bikádi János tudhatja magáénak, aki immár másfél évtizede vezeti Szegeden a Cserepes sori piacot, s bízik abban, hogy életének hátralévő fele nagyobb nyugalomban telik, mint első ötven éve. - Fel vagyok háborodva. Most töltöttem be az ötvenedik évemet, és a születésnapom alkalmából még egy trolivonalat sem neveztek el rólam Szegeden. Ha Sztálin kaphatott a hetvenedik születésnapjára egy ilyet, akkor talán én is megérdemeltem volna - huppant le a fotelra Bikádi János, én meg csak néztem az igazán tekintélyt parancsoló alkatú, arcán huncut mosollyal ülő ügyvezető igazgatót, a szegedi Cserepes sori piac „parancsnokát". Mivel régóta tart már újságíró-riportalany kapcsolatunk, jól tudtam: újfent egy amolyan „bikádis" tréfálkozás közepébe csöppentem, ami annyira jellemző a „piackirályra". A trolis szülinap gondolatán aztán kuncogtunk egy keveset, s mire észbe kaptam, már egy közel sem hétköznapi történetű ember avatott bizalmába. Életéről mesélt, ami ugyebár minden ember esetében kész regény, csak talán Bikádi János - pardon: dr. Bikádi János - élete az átlagnál jóval izgalmasabb. - Kölyökfejjel dehogy készültem én arra, hogy egyszer majd az ország egyik legnagyobb piacát fogom irányítani. Bevallom, arról sem volt fogalmam, miként élnek az emberek Szegeden. Jómagam Mezőhegyesen születtem, de kispestinek, egészen pontosan wekerletelepinek vallom magam, hiszen a szüleim már '57-ben felköltöztek a fővárosba, és én azon a környéken nevelkedtem - idézte fel gyermekkorát Bikádi János. Beszélt arról, milyen kiváló, rendre, fegyelemre nevelő iskolákba járt, hogyan kérték számon tőle a tananyagot egy olyan általánosban, ahol negyvennyolcan szorongtak az osztályteremben. Aztán szóba került gimnáziuma, a Landrer Jenő, amelynek szellemiségét felidézve a következő mondatot kotorta elő Bikádi János az emlékei közül: - Az igazgatónő a farmernadrágot például így jellemezte: a rothadó kapitalizmus kitörésre készülő tűzhányója tetején Coca Cola-mámorban fetrengő és tivornyázó dekadens nyugati fiatalok viselete. Titoktartást fogadott Vélhetően egészen más életfelfogással találkozhatott Bikádi János - ahogy ő fogalmazott: az igazi prolik világában - a pesti kátránypapírgyárban, ahol több nyáron is dolgozott középiskolásként, majd egyetemistaként. Máig hálával emlékszik vissza a nyíltszívű, egymást segítő munkásemberek közösségére, ahol a sumákolást, a lógást nagyon könnyen jutalmazták csattanós pofonnal. - Örök lecke maradt ez egész életemre, a gyárban tanultaknak az egyetemen is sok hasznát vettem. Ugyanis a gimnázium után az ELTE jogi kara következett, ahol szép eredménynyel végeztem. Mivel a diplomaosztáskor már nős voltam, olyan munkahelyet kerestem magamnak, ahol lakást is adnak. így lett belőlem smasszer, pontosabban nevelőtiszt az Állampusztai Börtönben, ahol megpróbáltam némi tudást is csöpögtetni azok fejébe, akiket korábban csak a bűnözés érdekelt. Tízévi szolgálat után, amikor már húsz tiszt és huszonhárom tiszthelyettes parancsnokaként szolgáltam, váltanom kellett. Mivel nem jöttem ki igazán az új főnökömmel, elfogadtam a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság invitálását, és Szegedre költöztem sorolta élete fontosabb állomásait Bikádi János. Tehát a Cserepes sori piacról még mindig nincs szó. Annál inkább az állambiztonsági szolgálatról, amelynek tisztje lett, századosi rangban 1986 októberétől. - Mivel a titoktartási fogadalmam ma is köt, az alól engem eddig még senki nem oldozott fel, erről a korszakról, a nyolcvanas évek végéről többet nem is mondanék. Egy biztos, én tudom, mit jelentett a III/III, jómagam is dolgoztam informátorokkal, így aztán természetesen arról a cirkuszról is van véleményem, ami tizenöt évvel a rendszerváltás után újra és újra kirobban az „ügynökök" körül. Úgy vélem, hogy a kilencvenes évek elején az összes iratot meg kellett volna semmisíteni, hogy örökre feledésbe merüljön múltunknak az a szakasza. így nem lehetne embereket zsarolni, ártatlanokat is rossz hírbe keverni csak azért, mert nevük szerepel egy-egy kartonon. Ugyanis tudni kell: azokról is készültek iratok, akik soha nem végeztek ügynöki munkát, csupán „beszervezési jelöltek" voltak. így ma már kideríthetetlen, hogy pontosan ki és mit ártott - már ha ártott - környezetének a múlt rendszerben hálózati személyként. A botrányos leleplezéseket, alaptalan vádaskodásokat azért is nagyon károsnak tartom, mert teljesen szétzilálhatja a nemzetbiztonsági munkát. Lassan eljutunk oda, hogy senki nem meri fölajánlani segítségét a rendőrségnek és más szolgálatoknak, pedig jó informátorok nélkül a világ egyetlen bűnüldözési vagy védelmi szolgálata sem működhet hatékonyan - véli Bikádi János. Ennyit szólt, és semmi többet a szolgálatról. Tanúsíthatom, a titoktartási fogadalmon csorba nem esett. Itt a piros, hol a piros - Aztán 1990-ben úgy kirúgtak, hogy a lábam se érte a földet. Engedélyt kaptam volt elöljáróimtól, hogy csatlakozhassak a több százezer munkanélkülihez. Mehettem egyetemi végzettséggel munkát keresni, hogy kiderüljön, még a kőművesnél is betelt a hely, amikor diplomámmal segédmunkára jelentkeztem. S akkor egyszer csak láttam egy újsághirdetést: rendészt keres a Cserepes sori piac. Ide talán jó leszek, gondoltam magamban, s lám, immár másfél évtizede vigyázom a rendet a padsorok között. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Bikádi János persze már sok-sok éve nem rendész, hanem a Cserepes Sori Piac Kft. ügyvezető igazgatója, ám igencsak rögös volt az út, amin végig kellett ballagnia, míg békésen szemlélhette birodalmát. A Cserepesre járók - s ilyen akad pár tízezer ember ebben a megyében - még emlékezhetnek arra, milyen küzdelmek is zajlottak az alvilág és a rendre vágyók között a piac hőskorában. A világ számos pontjáról érkeztek Móravárosba a csencselők, az üzérek. Helyet követeltek maguknak a szerencsejátékot űzők, akiket Bikádi János nemes egyszerűséggel csak vörös brigádokként említ, merthogy jelszavuk nem volt más, mint az: itt a piros, hol a piros. Szerették volna otthonosan érezni magukat a Cserepes soron a valutázók és a zsebesek is, s mivel a kezdeti időkben próbálkozásuk sikerrel járt, gyakorta alakult ki harci helyzet az Alsóvárosi temetővel szemben. A letűnt Cserepes-világot jól jellemzi a rendészek naplójának egy kivonata, ami 1990. július 18-án készült. Most ebből idézek: „Éjszaka, éjfél körül a parkolóban lengyelek és oroszok részegen verekedtek, három személy elsősegélyben részesült. 6 óra: magyarok és románok verekedtek az asztalokért: 5-3 a magyarok javára. 6 óra 15 perc: gyerekek farmert loptak, elszaladtak. 6 óra 50 perc: megjöttek az erzsébeti pirosozók. 7 óra 38 perc: kb. tíz pirosozó banda játszik, a becsapottak folyamatosan jönnek az irodába, eddig nyolc panaszos. 7 óra 50 perc: a valutázók egy jugót vettek le 200 márkával. 8 óra 5 perc: egymás után három panaszos jött, kizsebelték őket. 8 óra 25 perc: valutázó magyarok és vagy öt román összeverekedett, a románokat levették". Ilyen állapotok közepette nem csoda, hogy a piacot egy időre be is zárták, majd jött a nagy rendcsinálás időszaka. Bikádi János és csapata 1992-ben még az orosz maffiával is szembeszegült. A végeredmény: a Cserepesen nem tudták meghonosítani a védelmi pénzt, sőt mi több, sikerült meggyőzni őket arról, hogy Oroszország mégis csak tágasabb. A napi harckészültségben lévő Bikádi Jánost egyszer hátba szúrták, az autóját is fel akarták gyújtani, ám a Cserepes sori piac megtisztításától nem tudták eltántorítani. Hogy miért nem? - Úgy voltam vele, azért neveztek ki, hogy rendet rakjak. Ebben nagy segítségemre volt a börtönben szerzett tapasztalat - és az operatív munkában való jártasság. Ilyen háttérrel csak nem fogok a bűnözők elől meghátrálni, mondogattam magamban - mesélte a vadkeleti tapasztalatokat az igazgató, aki vészterhes időkben sajátságos humorát is közkinccsé tette. Emlékezzünk csak a hangszóróból sugárzott figyelmeztetésre: „Vigyázzatok, magyar anyák, megjöttek a zsebes banyák." Bizony, ezt a rigmust is az igazgató találta ki, aki ma már úgy véli: a Cserepes Szeged egyik legbiztonságosabb pontja. De nem csupán biztonságos, hanem a városnak nem csekély hasznot hajtó vállalkozás is. Csökkenő forgalom - Az elmúlt években sok-sok milliót fizettünk be a város kasszájába. Szeged önkormányzata egyébként a kft. egyik tulajdonosa, s hogy mást ne mondjak, az idén csak osztalékból 17 milliót kapott tőlünk. Vagyis nyereségesek vagyunk, mégpedig úgy, hogy az elmúlt években 140 millió forintot fordítottunk kizárólag saját forrásból beruházásokra, fejlesztésekre, köztük környezetvédelmi célokra. Sajnos a forgalmunk az utóbbi időkben csökkent, hiszen a kínai kereskedők már megjelentek a legkisebb falvakban is, míg a Vajdaságból érkező vásárlók elmaradtak. De folyamatosan dolgozunk a piac megújításán. Vannak elképzeléseink, és bízunk benne, hogy a piac tizenhetedik nyitvatartási éve sem lesz veszteséges. Hogy aztán a Cserepesről megyek-e nyugdíjba? Nagyon remélem, bár ez a tulajdonosoktól is függ, ugyanis én csak alkalmazott vagyok. Megszerettem ezt a munkát, s úgy érzem, elég sokat áldoztam fel azért, hogy nyugdíjas, immár békésebb állást reméljek itt magamnak. Mert ez a piac élni fog, amíg csak szegénység lesz az országban, s ahogy elnézem, ez nem a jövő héten szűnik meg -jegyezte meg Bikádi János. BÁTYI ZOLTÁN