Délmagyarország, 2005. május (95. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-18 / 114. szám
SZERDA, 2005. MÁJUS 18. «MÛSOR» 17 Győzni hazai pályán KOSARLABDA Ma 18 órakor az újszegedi sportcsarnokban megkezdődik a bronzcsata. A Szeviép-Szeged élvonalbeli női kosárlabdacsapata a Diósgyőri KSK-t fogadja. MUNKATÁRSUNKTÓL Az alapszakaszban a Szeviép nyert kétszer (82-74 és 92-83), míg a rájátszásban a DKSK (72-66 és 87-71), vagyis Tapodi Péter edző tanítványai bizonyultak jobbnak. A ma 18 órakor kezdődő két győzelemig tartó párharcnak azonban már a bronzérem a tétje. Vajon milyen esélyekkel? - Hazai környezetben is nagy siker lenne megverni az alaposan megerősödött Diósgyőrt - mondta Újhelyi Gábor, a Szeviép-Szeged vezetőedzője -, de képesnek tartom erre az együttest. Főleg, ha a közönség is támogat, biztat bennünket. Remélem, mindkét szegedi meccsünket megnyerjük és megszerezzük a bronzérmet a szezon méltó megkoronázása lenne. Érzem a lányokban az erőt, az akaratot és a sikeréhséget. A gárda egyik erőssége, Nagyova, Achilles-problémák miatt egy hete nem tréningezett, de a szakember számíthat rá, mindenképpen pályára lép a miskolciak ellen. Csak az a kérdés, fizikálisan hogy bírja majd az összecsapást? A második találkozóra előreláthatólag vasárnap kerül sor a borsodi megyeszékhelyen. Utazhatnak Brnóba EVEZES MUNKATÁRSUNKTÓL Igen jól sikerült három szegedi evezősnek is a legutóbbi csepeli viadal. A Démász fiataljai közül a serdülőknél Tancsik Judit egypárban megnyerte a Jásdi Sándor-emlékversenyt, csakúgy, mint a Kiss Bence, Radics Béla kormányos nélküli kettes a saját kategóriájában. Másnap aztán az európai oümpiai reménységek brnói viadalára rendezett válogaTíz esztendeje nyertek RÖPLABDA A Medikémia Szeged férfi röplabdacsapata 1995. június 8-án nyerte saját maga és a város első csapatbajnoki aranyérmét labdasportágakban. Emlékezzünk az akkori hősökre. Schildkraut, Hulmann, Petheő, Belik, Melnicsuk, Rácz, vagy Polgár. Ez volt az első bajnokcsapat kezdőhatosa, de szóhoz jutott (többször, kevesebbszer) Úrfi, Kása, Somodi, Csíkos és Torma is. A másik oldalról, a Csepel gárdájából is idézzünk fel legalább három nevet: Arsov, Kosztantinov és Tomanóczy. A három győzelemig tartó finálét 3:2-re nyerte meg a Medikémia Szeged. - Azokat a pillanatokat nem lehet elfelejteni - idézte fel a '95-ös eseményeket Nyári Sándor, az akkori vezetőedző, akinek a munkáját három kiváló szakember, Nusser Elemér, Titkos Lajos és Katona János is segítette. - Az ötödik mérkőzésen már 2:0-ra vezettünk. Minden szépnek tűnt, de a Csepel kiegyenlített, és az ötödik szettben az időkérésnél Kiosztották Az év legjobbja vándor serleget Bronzérmes ifjúságiak KÉZILABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Budapesten a Fáy utcai sportcsarnokban rendezték meg a fiú kézilabda országos ifjúsági kupa négycsapatos - Dunaferr, Orosháza, Békés és Tisza Volán döntőjét az 1986. január elseje után születettekből összeállított csapatoknak. A szegediek az elődöntőben az Orosházával, míg a Dunaferr a Békéssel került össze. Eredmények: Orosháza-Tisza Volán SC 23-23, ezzel az eredménnyel az alacsonyabb osztályban szereplő Every Day Orosháza jutott a döntőbe. Dunaferr-Békés 37-30. A 3. helyért: Tisza Volán SC-Békés 33-26 A döntőben: Orosháza-Dunaferr 32-31 Az Avar György edző által felkészített együttes így is előrébb végzett a bajnoki helyezéshez (4. lett) képest, mert végül is veretlenül lettek a harmadikok. A Dunaferr vereséggel is 2. tudott lenni. • A Buday Ferenc edző és a Tisza Volán SC által 1990/9l-es tanévben alapított Az év legjobbja vándorserleg ünnepélyes kiosztását tartották meg a Pick Szeged-Dunaferr-rangadó szünetében. Azon szegedi iskolákba járó fiú kézilabdázok részesülnek elismerésbe, akik tanáraik, edzőik, vezetőik szerint az iskolai és sporttevékenységük során aktív munkát végeznek, szorgalmuk és magatartásuk példamutató, sporttevékenységük kimagaslik, viselkedésük sportszerű. A hagyományoknak megfelelően három korcsoportban osztott ki Szeri István, Tóth József és Buday Ferenc díszes serleget. A 7-8. osztályosok kategóriában Kovács László, a Madách I. Altalános Iskola tanulója lett a legjobb (testnevelő tanára: Várkonyi Béla). A serdülőknél Csató Dávid, a Széchenyi gimnázium tanulója (testnevelője: Avar György), míg az ifjúságiaknál Lele Ákos, a Deák F. Gimnázium diákja (edzője: Bella Árpád) nyújtotta legjobb teljesítményt. * Már nagyban folyik a szervezés a május 27-én és 28-án Balatonfüreden megrendezendő férfi Magyar Kupa négyes döntőjére a Szegedi Szurkolók Egyesületénél. A Pick Szeged-Csömör és a Fotex-Dunaferr elődöntőre még nem indítanak különbuszt, azonban a 28-i döntőre, remélve, hogy Kovács Péter edző csapata legyőzi a csömört, már különjáratot szerveznek. Érdeklődni lehet a 06/30/9122-957-es telefonszámon lehet. tón vett részt a trió, és az ott mutatott teljesítmény alapján tagjai lettek a válogatott négyesnek. Az elsőéves serdülő Tancsik a nálánál idősebbek mezőnyében csak egy csepelitől kapott ki, így egypárban második lett, míg a Kiss, Radics kettős szintén másodikként evezett át a célvonalon. A Démász-Szegedi VE-ből a Labancz Attila, Jankó László kormányos nélküli kettes az esseni felnőtt nemzetközi versenyen indult. Az U23-as párosnak egyelőre még kemény diónak bizonyult a mezőny, és végül nem került a hatos fináléba. egy pillanatra átfutott az agyamon: minden hiába volt, el lehet veszíteni telt ház előtt a legfontosabb meccset? Szerencsére a válasz a nem volt, és ezt a sikert még egy bajnoki elsőség és négy Magyar Kupa-diadal követte. Ezért érdemes volt annyit szenvedni, dolgozni - még a későbbi szívritmuszavarokkal együtt is. Ez az érzés nem adatik meg mindenkinek. Folyt a pezsgő, mindenütt mosolygó, nevető arcok néztek rám, ránk, és énekeltük az újszegedi ligetben a Marinát... A Medikémia Rt. és Szeged városa is mindig mellettünk állt -• ezért nagyon hálásak vagyunk utólag is! -, de most elsősorban a csapat jut eszembe, s nem tudok mást kipréselni magamból, csak azt: köszönöm, fiúk... Ne legyünk ünneprontók, ne beszéljünk a máról, de annyit meg kell említeni, hogy Szegeden, felnőtt szinten már csak múltja van a röplabdának. Őszintén hisszük, ez nem lesz mindig, az „örökkévalóságig" így. A jubileumi ünnepségre május 21-én 21 és 22 óra között a Dugonics téren kerül sor, ahová a csapat mindenkit szeretettel vár. I.P. www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 I át: 1 3 í •"a" m kamBftéti J>50%* Táss^ / v., " M ÉÉÉÉÉÉjy»- : • - • Nyári Sándor (jobbról) tanácsai aranyat értek Fotó: Miskolczi Róbert ¡zeretne egy garantaltan jo helyet a pénzénél és saját magának is? VÁLASSZA AZ ERSTE BANK 3 HÓNAPOS FUTAMIDEJŰ ISMÉTLŐDŐ BETÉTJÉT, melyre az EBKM most akár 7,50%, és Öné lehet az 50 db kétszemélyes wellness hétvége egyike. Az akció 2005. május 17-től június 30-ig tart. Részletekért hívja a 06 40 555 444-es Erste Vonalat! *10 millió Ft feletti lekötött összeg esetén érvényes EBKM, éves kamat 7,40%. A bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. ERSTE BANK Értjük egymást.