Délmagyarország, 2005. május (95. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-17 / 113. szám
IV •A DEL SPORTJA» KEDD, 2005. MÁJUS 17. Risztov agyrázkódással a János-kórházba került Risztov Éva nem hogy nem versenyezhet, de néhány napig nem is edzhet MTI Fotó: Roland Schlager USZAS Nincs szerencséje mostanában a vásárhelyi-mártélyi úszóklasszisnak, Risztov Évának (Kőbánya SC). A múlt héten egy vírussal küszködött, küzdött; tegnap pedig otthonában, a fürdőszobában elcsúszott és agyrázkódást szenvedett. Risztov Éva csak később csatlakozhat a balatonfűzfői edzőtáborban a társakhoz. Az MTI ugyanis tegnap 13 óra 35 perckor a következő hírt repítette világgá: „A sokszoros vb- és Eb-érmes úszót agyrázkódással előbb a Sportkórházba, majd onnan a János-kórházba szállították. Az információt Kiss László szövetségi kapitány erősítette meg, aki a következőket nyilatkozta: - Évi elcsúszott a fürdőszobában és beverte a fejét. Hogy milyen súlyos az eset, az csak később, délutánra derül ki, ugyanis akkorra lesznek meg a vizsgálatok eredményei. Jelenleg a traumatológián fekszik." Hogy még közelebbit tudjunk meg Éva állapotáról (folyamatos szédülésre és hányingerre panaszkodott, az oldalát is fájlalta és egy pillanatra az eszméletét is elvesztette) tárcsáztuk édesanyjának, Molnár Ágnesnek a telefonszámát, aki készségesen adott felvilágosítást: - Otthon, Mártélyon tartózkodtam, amikor utolért a hír, azonnal utaztam Budapestre, tudtam, éreztem, hogy ott a helyem. A telefonban ugyanis hallottam, hogy Éva beszéde lelassult, más mint korábban. A János-kórházban elvégezték a vizsgálatokat, köztük a CT-t és a röntgent, és megállapították, hogy nincs komolyabb baj, törést nem mutatott ki, de megfigyelésre bent tartják egy-két napig. Éppen most búcsúztam el tőle, ráfér a nyugalom, a pihenés, esetleg egy kis alvás,- a mobilját is elhoztam - most is itt van nálam A csehek a világbajnokok JÉGKORONG A cseh válogatott nyerte a jégkorong-világbajnokságot, miután a bécsi döntőben 3-O-ra legyőzte az utóbbi két évben aranyérmes kanadai csapatot. BECS (MTI) A döntőben: Csehország-Kanada 3-0 (1-0, 0-0, 2-0), gólszerzők: Prospal (5.), Rucinsky (44.), Vasicek (60.). A két csapat utoljára 1996-ban vívott vb-döntőt - szintén a bécsi Stadthalle volt a helyszín akkor a csehek az utolsó 19 másodpercben ütött két góllal nyertek 4-2-re. A tétmérkőzéseken tíz cseh és hat kanadai siker, valamint egy döntetlen született eddig. Jól kezdtek az elszánt csehek, és már az 5. percben megszerezték a vezetést. Jagr szépen adott középre, Rucinsky lövése a kapuvason csattant, és a kipattanót Prospal vágta a hálóba, 1-0. Később emberelőnybe került a tengerentúli gárda, de csak az oldalhálóig jutott. Mindkét kapusnak bőven akadt dolga, főleg a kanadai Brodeurnak kellett többször is ziccert fognia. A szünet előtti utolsó percben Hlavac kétszer betalálhatott volna, azonban előbb a hálóőr kapta el pontos lövését, majd a célzással volt probléma. A folytatásban már sokkal többet veszélyeztetett a címvédő. Gagne gyors lövése halt el, majd Heatley középre adásába Smyth szúrt bele, később pedig maga Heatley került ziccerbe, de luftot ütött. A harmad 9. percében ütöttek először kapura a főleg védekezésre összpontosító csehek. Aztán emberelőnyük alatt már komoly veszélyt is okoztak, Brodeur háromszor is parádézott. Következhetett a záró felvonás, és egy gyors cseh gól! Rucinsky viharzott el a bal szélen a Jagrtól kapott passzal, és távolról erős, pontos lövéssel mattolta a kanadai kapust, 2-0. A vb-n először fordult elő, hogy a címvédő kétgólos hátrányba került. Az európai együttes lendülete megmaradt, Brodeurnak újból dolga akadt. A túloldalon a vb- és NHL-gólkirály Nash veszélyes lövését védte Vokoun, de egy ellentámadásnál eldőlhetett volna az összecsapás, csakhogy Zidlicky kísérletét a kanadai portás lábbal védte. A hajrában emberelőnybe került a kanadai válogatott, s kapusuk helyett mezőnyjátékost küldtek jégre, de ez a taktika nem vált be, és Vasicek saját harmadából az árván maradt hálóba lőtt, 3-0. A végén még egy kisebb verekedés tarkította a finálét, de ez nem tudta elrontani a győztes örömét. A sikerrel Jagr - első cseh jégkorongozóként - belépett abba az elittársaságba, amelyben kizárólag olimpiai, világbajnoki aranyéremmel, valamint Stanley Kupa-sikerrel rendelkezők szerepelnek. Ha a Világkupa, illetve annak jogelődje, a Kanada Kupa is „képbe" kerül, akkor Fetyiszov, Larionov, Sakic és Niedermayer rendelkezi négyfajta trófeával. A 3. helyért: OroszországSvédország 6-3 (3-2, 3-0, 0-1), gsz: Afinogenov, Kovaljov, Ovecskin, Jasin, Szemin, ill. Sundin, Zetterberg, H. Sedin. -, ne csörögjenek rá percenként. Molnár Ágnes azt is elárulta, hogy Éva emlékezete is kihagyott egy kicsit, egy-két órával korábbi eseményekre, történésekre nem emlékezett, de ez agyrázkódás esetén „normális". A baleset reggel történt, amikor edzőtáborba készülődve fogat akart mosni, akkor csúszott el a fürdőszobában és esett el szerencsétlenül: Látja, ilyen veszélyes a fogmosás - jegyezte meg keserű iróniával az édesanya. - Aggódunk Éváért, de ahogy hallottuk, nincs komolyabb probléma - mondta Turi György, a sportoló edzője. - Bízunk benne, hogy rövidesen csatlakozhat hozzánk, itt köszönthetjük Balatonfűzfőn és folytathatja a világbajnoki felkészülést. Mielőbbi jobbulást kívánunk neki! Ehhez csak csatlakozhatunk, megtoldva azzal, hogy ilyen balszerencsés események, történések után Montrealnak illenék őt kárpótolnia... IMRE PÉTER Pashanski a győztes TENISZ MUNKATÁRSUNKTÓL A szerb-montenegrói Davis Kupa-válogatott Boris Pashanski diadalmaskodott a hat viadalból álló, egyenként 10 ezer dollár összdíjazású Raiffeisen GP-teniszsorozat harmadik, hódmezővásárhelyi állomásán. A szerb teniszező az első játszmában izzadt meg igazán, a második szettben már könnyedén nyert és hódította el az elsőséget. Nem maradt aranyérem nélkül vásárhelyi klub, hiszen Szathmáry Tibor révén, aki Pákaival diadalmaskodott párosban, sikerült egy gőyzelmet begyűjteni. Sajnos, Bardóczky Kornél „csak" a legjobb négyig masírozott, de a kiváló játékos hosszú sérülés után tért vissza. Idén immár ez volt a második rangos teniszverseny a Hód TC teniszcentrumában. A norvégok elleni Davis Kupa-összecsapás után most közel egy héten keresztül rendezték meg a férfi nemzetközi tenisztornát. És ezzel nincs vége a rangos versenyidénynek. A nyáron első osztályú viadal házi gazdája lesz a teniszcentrum. A klub házatájáról egy friss hír: Hernádi Anettet szerződtette a pécsi első osztályú női együttes, így a tehetséges vásárhelyi teniszező a profiligában szerepelhet. Eredmény, egyes, döntő: Pashanski (szerb-montenegrói)Hadad (izraeli) 7:6 (7-2), 6:1. Válogatottat vertek TEKE MUNKATÁRSUNKTÓL A bajnokság végeztével sem állt le a Ferroép-Szeged Bajnokok Ligája második, ötszörös szuperliga-győztes férfi tekecsapata. Kaszás Zoltán edző és csapata a világbajnoki harmadik, a május végi újvidéki vb-re készülő szerbia-montenegrói válogatott vendége volt Vrbas-on. A Tisza-partiak óriási meccsen nagyszerű produkciót nyújtottak, hiszen a hat játékosból öt(!) hatszáz fa felett teljesített. SZERBIA-M0NTENEGRÓ-FERR0ÉP 2,5:5,5 (3619-3706) A szegedi pontszerzők: Fekete 630, Kiss N. 629, Kakuk 627 (0,5) Bódi 626 fával. A Ferroépbó'l Karsai L. 623, Bóta 571 fát ütött. A szegedi Amazon Teke SE női tekecsapata számára is befejeződött a bajnokság. A Tisza-partiak az elmúlt évhez hasonlóan a BKV Előre, az FTC és a Zalaegerszeg mögött a negyedik helyet szerezték meg. A zalai városban bonyolították le az egyéni országos bajnokságot, amelyen öt szegedi indult. A legjobban a felnőttek mezőnyében a még ifjúsági korú Tót Enikő szerepelt, aki a párosban és az egyéniben ütött 1067 fájával az összetett hetedik helyet szerezte meg. Czirák Mehnda 1059 fával a tizedik helyen zárt. A csapattagok közül még Kaszás Krisztiánra vár komoly feladat, aki a magyar ifiválogatott tagjaként a csehországi Nachodban rendezendő korosztályos világbajnokságon szerepel. Otthon botlottak Szremkóék VÍZILABDA Egy győzelem, egy vereség - ez a Hungerit-Szentesi VK OB l-es női vízilabdacsapatának a mérlege az elődöntő első két mérkőzését követően. D0MIN0-BHSE-P0L0^ HUNGERIT-SZENTESI VK 4-7 (0-1,2-2,0-2,2-2) 0B l-es női vízilabda-mérkőzés, elődöntő, első mérkőzés. Budapest, 200 néző. Vezette: ifj. Juhász, dr. Fekete. Domino-BHSE-Polo: Horváth - Tomaskovics 1, Tóth l„ Györe 1, Tóth L., Ipacs 2, Kiss. Csere: Péteri, Porvay. Edző: Györe Lajos. Hungerit-Szentesi VK: DÖME - Sípos 1, KISTELEKI, Molnár l.SZREMKÓl, TÓTH A. 2, Hegedűs. Csere: Szabó, Dalmádi Sz., HUSZKA ZS. 2 Edző: Kozák László. Gól - emberelőnyből: 9/2, ill. 5/0. Négyméteresből: 1/1, ill. -. A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0, a Hungerit-Szentesi VK javára. A Szentes meglepetéssel szolgált a Dominónak: ott lubickolt a többiek között az a Kistelek, akiről az a hír terjedt el, hogy műtétre vár. A vendégek az első pillanattól magukhoz ragadták a kezdeményezést, Tóth Andrea tőle meglepő helyről, centerből szerzett gólt és ezzel vezetést a Kurca-partiaknak. A második negyed elején a bíróktól kapott egy kis támogatást - emberelőnyök formájában - a fővárosi alakulat, de a Hungerit hátrányban is remekül védekezett. A házigazdák nem tudtak mit kezdeni riválisukkal, Kozák László edzőnek és lányainak minden húzásra, változtatásra volt válaszuk. Huszka fontos gólokat lőtt, a két „öreg róka", Szremkó és Kistelek is jó teljesítményt nyújtott. A Hungerit-Szentesi VK türelmesen, taktikusan játszott, általában csak a támadóidő végén lőtte el a labdát, s végig vezetve magabiztos sikert aratott az elődöntő első meccsén. Kozák László: - Nagyon jól védekeztünk, le a kalappal a lányok előtt! Fontos győzelmet arattunk. HUNGERIT-SZENTESI VKD0MIN0-BHSE-P0L0 7-8 (0-1,3-3,3-1,1-3) 0B l-es női vízilabda-mérkőzés, elődöntő, második mérkőzés. Szentes, ligeti uszoda, 200 néző. Vezette: Vojvoda, Madarasi A. Hungerit-Szentesi VK: Döme - Kisteleki 2, Molnár, SIP0S 3, Hegedűs, Szremkó, Tóth A. Csere: Szabó X., Dalmádi Sz., HUSZKA ZS 2. Edző: Kozák László. Domino-BHSE-Polo: HORVÁTH R -TOMASKOVICS 2, Tóth I., GYÖRE 2, Tóth L. 1, Ipacs, Szentkereszti 1 Csere: Péteri 2, Beck, Porvay, Kiss A. Edző: Györe Lajos. Gól - emberelőnyből: 5/0, ill. 6/3. Négyméteresből: 1/0, III. -. A három győzelemig tartó párharc állása: 1:1. Nem kezdődött jól a találkozó a hazaiaknak. A Kozák-lányok a kapufát bombázták, míg a rivális „talált" egy gólt. Ez nem nyugtatta meg Molnárékat, de a második hét percben már egálban voltak a Dominóval, a harmadikban pedig 5-4-re és 6-5-re vezettek. A negyedik játékrész szentesi találattal indult és már 7-5 állt az eredményjelzőn. Jött azonban zsinórban három vendégtalálat és fordult a kocka. Még meg lehetett volna az egyenlítés és a hosszabbítás, de 6 másodperccel a lefújás előtt négyméterest hibázott a Hungerit. A szentesiek nagyon szerettek volna nyerni és ez kissé görcsössé tette a játékukat, míg a BHSE-Polót már nem nyomta az esélyesség terhe. Kozák László: - Nem volt szerencsénk a lövésekkel, ráadásul Horváth Patrícia jó napot fogott k. Ez volt az oka a vereségnek. Az elődöntő harmadik mérkőzésére szerdán 10.30-kor a Hajós Alfréd uszodában kerül sor. I.R Szegedi sikerek az Arany-kupán Százötvenöt tornászpalánta versenyzett Szegeden Fotó: Miskolczi Róbert TORNA Első ízben rendeztek - hagyományteremtő céllal - a szegedi Arany János Általános Iskola sportcsarnokában meghívásos tornaversenyt, mely a hazaiak fölényét hozta. MUNKATÁRSUNKTÓL Az I. Arany-kupa meghívásos tornaversenyen Szeged, Izsák, Nagykőrös és Budapest 19 csapata (155 ifjú versenyző) vett részt. Az I—II. és III—IV. korcsoport küzdelmei is szegedi (edzők: Béltek Pál és Béltekné Kántor Tünde) fölényt hoztak. Eredmények: I—II. korcsoportos lányok. Csapat: 1. Weöres, Szeged, 2. Arany A, Szeged, 3. Arany B, Szeged. Egyéni, 1994-ben születettek: 1. Kormányos Vivien, 2. Varga Vivien (mindkettő Weöres), 3. Krisán Brigitta (Arany); 1995-ben születettek: 1. Zámbó Ive'tt (Weöres), 2. Pócsa Petra (Arany), 3. Salamon Anett (Weöres); 1996-ban születettek: 1. Krisztin-Németh Petra (Weöres) és Rita Sára (Arany), 3. Százi Liza (Arany); 1997/98-ban születettek: 1. Túri Vivien, 2. Kotogány Bettina, 3. Eperjesi Eszter (mind Arany). I—II. korcsoportos fiúk. Csapat: 1. Arany, Szeged, 2. Kossuth, Nagykőrös, 3. Táncsics, Izsák. Egyéni, 1994/95-ben születettek: 1. Szabó Szebasztián (Arany), 2. Szabó Gábor (Izsák), 3. Fehér Tamás (Nagykőrös); 1996/97-ben születettek: 1. Veszprémi Dávid (Nagykőrös), 2. Kovács Erik, 3. Audi Williem (utóbbi kettő Arany); 1998/99-ben születettek: 1. Musztafa Szulimán, 2. Kun Kristóf, 3. Laczi Gergő (mind Arany). III-TV korcsoportos lányok. Csapat: 1. Arany, Szeged, 2. Weöres, Szeged, 3. Kossuth, Nagykőrös. Egyéni, 1990/9l-ben születettek: 1. Csanády Henriette (Weöres, Szeged), 2. Faragó Éva (Kossuth), 3. Hraskó Zsuzsa (Arany); 1992/93-ban születettek: 1. Virágh Tímea, 2. Madácsi Dóra, 3. Hódi Nikoletta (mind Arany).