Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-06 / 79. szám

16 •MOZAIK« CSÜTÖRTÖK, 2005. ÁPRILIS 7. Kézen fogva SZÍV ERNŐ Mert az emberek annyiféleképpen ballaghatnak egymás mellett. Az első ember/tár, akik kézen fogták egymást, minden kétséget kizárólag Adám és Éva volt, és amikor ez a világraszóló mozdulat megtörtént, már bőven túl voltak a bűnbeesésen. Már befalták a piros starkingot, a leveses jona­tánt, de még a cigányalmát is elcsumázták, aztán rájuk szakadt az égből a jogos büntetés, jó és rossz rettenetes tudása, a ruhanemű szükségességének fölismerése, a szülési fájdalom, na és az adóbeval­lás. Amikor az ember fél, és támaszra van szüksé­ge, megfogja a másik kezét. Mert ketten félni jobb, mint egyedül félni. Ádám is megfogta Éva kezét, vagy fordítva, Éva kapott oda Ádám húsos ujjaihoz, és aztán könnyáztatta arccal suttogta a meglepett férfinak, Ádám, menjünk, vegyünk va­lami ruhát, cipót, és ékszert, mert, nézd csak, hogy vihognak rajtunk az angyalok. /a, és kérlek, igazítsd meg a herezacskódat! S aztán megesett az első nagybevásárlás is. Az emberek sétálhat­nak a másik érintése nélkül, egymásba karolhat­nak, vagy a törődött nó fölkéredzkedhet a férfi nyakába, ha a Gellérthegyre mennek panorámát bámulni, igen, így is lehet sétálni. De azért mégis a kézen fogva haladás, menés, sétálás a legszebb közös közlekedési alkalom, melyet ember ember­rel elkövethet. Fogod a másik kezét, mert ő job­ban tudja az utat az aranybánya felé. Fogod a má­sik kezét, mert ő különben elszaladna a legna­gyobb hóhegyig, és soha többé nem jönne vissza Alaszkából. Vagy azért fogod, szorongatod a társad izzadó ujjait, mert egyszerűen jó fogni. Szereted, mert. Benne van a kezedben egy másik kéz, této­va ujjak, lanyha tenyér, de még a csuklók is dör­zsölgetik egymást. Voltaképpen ilyenkor az egész másik ember a kezedben van. Azt fogod, ami ő ebből a borzalmasan nagy és ellenséges világból. Mindent fogsz, amikor egy olyan ember kezét fo­god, akit szeretsz. Fiataloknál különben ez nem olyan meglepő dolog. Az ifjak magától értetődve járnak kézen fogva, a kisiskolás gyerekek, vagy a diómellű kislányok, ők is szeretik egymás kezét, Ás ebben nincsen semmi rossz. Én azt szeretem a leginkább elnézni, amikor, nem, azért sem az idős emberekre mondom! Nem. A középkorú pá­rok, ők a kézen fogva ballagás világbajnokai! Az idősek megfogják egymás kezét, és aztán úgy bal­lagnak rendelőbe, boltba, templomba vagy teme­tőbe, mert szép életük volt, mert valahogy kibír­ták egymással, vagy, mert már úgyis mindegy. Negyven évig fogtam a papa kezét, miért éppen most engedjem el?! Hetven évesen az is roppant nagy eredmény, ha van kezed, és van egy másik kéz, amelyet megfoghatsz. Az a legszebb életal­kalom, ha középkorú emberek ballagnak az ujjai­kat összeöltve a szakadék mellett, a tüntetések mellett, a traktorok mellett, a templomok mel­lett, a temetők mellett, a háborgó, gyűlölködő vi­lág mellett. Miért ? Mert a középkorúak engedik el egymás kezét a leggyakrabban, elengedik, keres­nek egy másik kezet, egy több gyűrűsét, egy erő­sebbet, egy finomabbat, egy magyarabbat, egy mindegy milyet, egy másikat. Minden középkorú pár, aki kézen fogva sétál, tapsvihart érdemel. Taps, taps. S még csak annyit, ha alszanak az em­berek, egymásnak döntik a hátukat, keresztbe fekszenek a másikon, a férfi párnának használja a nőt, a nő dunyhának a férfit, satöbbi. De kézen fogva nem alszanak az emberek soha. Kézen fog­va a realitásban időzünk. Amikor álmodunk, vá­gyakozunk, fantáziálunk, meghalunk, elenged­jük a legfontosabb kezet is. A nyugalom tavaszi szigete Fotó: Schmidt Andrea Színes szőrű a MOSZKVA (MTI/AFP) bébi Fókabefogadó embercsaládot ke­res egy orosz akvárium egy fóka­kölyöknek, amelyet „kitagadtak" szülei, mert a természetes rend szerinti fehér bunda helyett szür­kével született. A pályázóknak biztosítaniuk kell egy fürdőkádat, sós vízzel te­lit, továbbá naponta legalább tíz deka halat - természetesen egy­előre. Az akvárium illetékese kö­zölte, hogy a befogadás a termé­szet törvényei alapján csak ideig­lenes lenne, mert amikorra a fó­kafi kortársai megnőnek annyi­ra, hogy az ő bundájuk is szürke lesz, a kitagadottat feltehetően visszafogadja családja. Körömlakkos fiúk LYNVILLE (MTI/AP) Körömlakkal jelölte meg négyes fiúikreit egy anya az USA-ban, hogy meg tudja különböztetni őket. A kencézést nem vitte túl­zásba: a lakkal mindegyik po­ronty egyik kezének egyetlen uj­jacskáján festette csupán be a körmöcskét. „A babáknak meg­van a maga színük. Az apjuk ugyan nem örült, amikor először meglátta lakkos körmű fiait, de mostanra azt hiszem, kezd hoz­zászokni" - mondta az anya. A babák - Andrew, Brady, Conner és Grant - február 16-án szület­tek, a vártnál két és fél hónappal korábban, ezért kórházban tar­tották őket a múlt hétig. Most remekül vannak, étvágyukra jel­lemző, hogy naponta 24 pelen­kát használnak el, hatot-hatot fejenként, illetve fenekenként. Tigriseket szoptat YANGO (MTI/AFP) Tigriskölyköket szoptat egy asz­szony Mianmarban. A kis bengá­li tigriseket nem ő szülte, hanem egy állatkerti nőstény tigris, amely viszont annyira vad, hogy megölte harmadik kölykét. Ezek után a gondozók jobbnak látták elvenni tőle a megmaradt kettőt. A kéthetes kölykök - egy fiú, egy lány - szoptatását az állatkert egyik dolgozójának rokona, egy 40 éves asszony vállalta, akinek amúgy három gyereke is van, a legkisebb hét hónapos. Utóbbi­nak köszönhető, hogy a nőnek van teje, és jut a tigriseknek is. így aztán legkisebb gyermeke tej­tesvéri rokonságba került an­ti-Romulusszal és „Rémával". A kistigrisek szoptatását egyébként csak addig vállalta az asszony, amíg ki nem nő a foguk. ISTEN ELTESSE! VILMOS, BIBORKA Vilmos a germán Wilhelm lati­nos változata. Jelentése: erős akaratú védelmező. A magyar pezsgőgyártás egyik meghonosí­tója volt Törley Vilmos, akinek budafoki pezsgőgyárában készül­tek a legjobb hazai, hagyomá­nyos módon - palackban - érlelt pezsgők, amelyeket a gyártás so­rán meghatározott időközönként kézzel megfordítottak. A Vilmos körte egyik kitűnő gyümölcsünk, amelyből aromagazdag, keresett pálinkát is főznek. Hungarikum­nak számít. Bíborka régi magyar személynév felújítása. Egyéb névnap: Atlasz, Csát, Dénes, Szellőke, Taksony. Túlnyomóan napos, enyhe idő Országszerte napos, száraz idő lesz, inkább csak északon növekszik meg a felhőzet Megélénkül a délnyugati szél. Délutánra 17,22 fok várható Szagod Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások Változékonyra fordul az időjárás. Egyre gyakrabban növekszik meg erősen a felhő­zet, és esőre, záporra kell számítani. Enyhébbek lesznek az éjszakák, és fokozato­san gyengül a telmelegedés. O 1»° Mórahalom O 19° o 18° Mindszent 19° £3 18° i* tí O 18° o 18° Szolnok O 18° £3 18° Kecskemet o 19° o 19° Orosháza 18° Csütörtök £3 Max:20 Min:5° Változó Pántok £3 tféVV. Max:19 HHn:7" Zápor Szombat tféVV. Max:17 Mkr.10 Esős Vasárnap ¿23 I'll t»1 Max: 15 Mfn:10 Esős Vízállás A Tisza Szegednél 686 cm (hőfoka 8,2 C°), Csongrádnál 665 cm, Mindszentnél 704 cm. A Maros Makónál 256 cm. A Nap kel: 6.13, nyugszik: 19.21, Hold kel: 5.30, nyugszik: 16.29 Elmosogató betörő RICHMOND (MTI/AP) Kitakarított és még el is mosoga­tott egy betörő az Egyesült Álla­mokban egy nő lakásában. A hölgy egy hétre elutazott otthon­ról, és amikor hazatért, megle­pődve látta: nincs se tévéje, se számítógépe, viszont gyönyörű­en ki van takarítva, a szennyes kimosva, megszárítva, az edé­nyek pedig elmosogatva. A rend­őrség feltételezése szerint olyas­valaki vagy -valakik lehettek a tettesek, akik tudták, hogy egy hétig üres a lakás és benne húz­ták meg magukat, viszont na­gyon rendszeretők. „Volt már többször olyan betörőnk, aki ké­szített magának munka közben egy szendvicset, bcleivott a whis­kybe, de mosogatással egyikük se bíbelődött" - mondta Richmond városának rendőrkapitánya. Igen fiatal gázbolygó a Farkas csillagképben JENA (MTI) Jénai és hamburgi csillagászok naprendszeren kívüli bolygó első fényképét tették közzé; a kép a négyszáz fényévnyi távolságra lé­vő, GQ Lupiként emlegetett csil­lag bolygóját mutatja fénypont­ként a Farkas (Lupus) csillagkép­ben. Mint Ralph Neuhauser pro­fesszor, a jénai egyetem asztrofi­zikai intézetének vezetője elma­gyarázta, közvetlen fotó segítsé­gével először fedeznek fel bolygót naprendszerünkön kívül. A boly­gót utólag a Hubble teleszkóp se­gítségével hat évvel ezelőtt ké­szült egyik felvételen is bejelöl­ték. A tudományos magyarázat szerint a még fiatal bolygó töme­ge kétszer akkora, mint a Jupite­ré. A nemrég keletkezett csillag körül kering, s a jénai professzor szerint egy fordulat megtételéhez 1200 évre van szüksége. A GQ Lupi a Naphoz hasonló, de mindössze kétmillió éves. A gáz­bolygó hőmérséklete 2000 fok, s ezért infravörös fényben pompá­zik. A meleg kisugárzása tette le­hetővé, hogy Chile területéről egy óriásteleszkóppal „befogják". A NAP VICCE - Képzeld, pár nappal ezelőtt megbüntetett a rendőr, mert nem a látási viszonyoknak meg­felelően közlekedtem. - Miért, mit nem láttál? - A rendőrt. MÁR CSAK t 6 NAP ÉS MEGNYÍLIK SZEGED LEGNAGYOBB RUHÁZATI ÁRUHÁZA A •HHP - i H iS % ft % V ? ARUHAZ LÉGKONDICIONÁLT, SZÍNVONALAS KÖRNYEZET! SZEGED, VÁSÁRHELYI PÁL U. 3-5. Ha jól van az agy REJTVÉNYÜNK vízszintes 1. és függőleges 36. számú sorából megtudha­tó, mi történik, ha álmodozunk. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: D, S. 10. Fájdalmas bélbetegség lehet. 11. Vesztesége. 12. Végtag. 13. Ásítok tőle. 15. Cu­korka márkaneve. 16. Segít a bajban. 17. Kiváltó tényező. 18. Betűk egymásutánja. 20. Jelen. 21. Az USA-szabvány betűjele. 22. Kötözőszer. 24. Megcselekszik. 27. Tárgyra vonatkozó névmás. 28. Gizi betűi kever­ve. 29. így kezdődik az euthanázia! 31. Félig vége! 32. Madridi napilap. 33. Néma kádár! 34. Fakó szőke. 36. Érzékszerven lógó csecsebecsék. 39. Mennybolt. 40. Sportág. 42. Hagyományos építőanyag. 43. Haszon­szerzés tisztességtelen módszerekkel. 46. Szolgáltató iparos. FÜGGŐLEGES: 1. Menyasszonyod. 2. Kalászos takarmánynövény. 3. Dá­tumrag. 4. Gödrei 5. Paripa. 6. Eurázsiái nép. 7. Indíték. 8. Romlott to­jás. 9. Kínálati érték egyoldalú megváltoztatása. 10. Lenti választéko­sabban. 14. Tisztíttat. 17. Ritka férfinév becézve. 19. Költői kellék. 21. Természetes módon szárít. 23. Személyi azonosítók. 25. Lüke. 26. Sze­retője szalonképes szóval. 30. Úrnak szólítsi3%( leteket. 34. Kiváló, megbízható hébe második sora. Zárt betű: Y (A^icí -ssMtnagy­Agyapjas CHRISTCHURCH (MTI/AFP) Ujabb gyapjúrekorder- birkával büszkélkedhet Új-Zéland: har­mincegy kilónyit adott Shrek2. Merthogy van Shrekl is, ponto­sabban csupán Shrek, amely egy évvel ezelőtt tett szert világhírre huszonhét és fél kilónyi gyapjú­hozamával. Az új csúcstartó gazdájának becslése szerint hét éven át úszta meg a birkanyírást, ezért nőtt meg ennyire szőrméje. Shrek2 ti­zenegy esztendős. KÁRTYÁT TALALT Egy szegedi férfi az esti órákban az egyik trolibuszon elvesztette irattárcáját. A tárca megtalálója kihasználta a lehetőséget és a benne lévő bankkártyáról 8 ezer forintot vett ki. KIPAKOLTA A TOYOTÁT Szintén az esti órákban Szegeden az egyik Sík Sándor utcában par­koló Toyotát ismeretlen tettes feltört és abból 50 ezer forint ér­tékben ruhaneműket vitt magá­val. SZERSZÁM KELLETT NEKI Kabátot és kéziszerszámot akart ellopni egy 38 éves szegedi férfi az egyik hipermarketben a na­pokban. A biztonsági kamera azonban rögzítette a lopási kísér­letet, a tolvajt elfogták, majd a rendőrök előállitották. mester (Péter). 42. Konyhai eszköz. 44. Közelre mutató szó. 45. .fluplán babafenyegetés. KEDDI rejtvényünk helyes megfejtése: Államférfi az a politikus, aki vagy tíz éve meghalt. BMW Márkakereskedés C-Mobil Kft. Szeged, Napos út 6. Nyitva tartás: h.-p.: 8-17-ig Tel.: 62/488-177

Next

/
Thumbnails
Contents