Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-06 / 79. szám
PÉNTEK, 2005. ÁPRILIS 8. • AKTUÁLIS* 5 Hétfőn délelőtt tizenegy autó parkolt a Kígyó utca 2. számú ház udvarában. A lakók panaszkodnak: ők fizetnek a helyekért, sokszor mégsem tudnak beállni az udvarukra Fotó: Frank Yvette A szegedi belvárosi „átjáróházak" udvaraiban a gyalogosok és az autósok egyaránt bosszantják a lakókat. Például a Fekete Sas utca 18. számú társasház lakói megengedték, hogy az udvart időnként parkolónak használják a belső épülettömbben működő egyetemi tanszékek dolgozói és az oda járó hallgatók. A lakókat viszont zavarja, hogy a Kárász utcai üzletek némelyikébe az udvarukon keresztül szállítják az árut - a kézikocsik például nagy zajt csapnak. E társasházban esténként 8 óra után elreteszelik a vaskaput, és azt tervezik, hogy a Kárász utca 6-ra nyíló átjárót is lezáratják. A szomszédos Kígyó utca 2. számú ház lakóit az irritálja, hogy nekik, akik pénzért bérelik a parkolóhelyeket, gyakran nem jut hely saját udvarukban, sőt: a garázsukból sem mindig tudnak kiállni. Nem ritka a vita, az is előfordult már, hogy a nézeteltérés ütésváltássá fajult a lakók és a tilosban parkolók között. Ottjártunkkor az udvarban 11 autó állt, több mint fele engedély nélkül parkírozott. Ráadásul a szomszédos, Klauzál téri épület udvarába is itt járnak be az autókkal. Bíró László, a ház lakója elmondta, az áldatlan állapotra úgy tűnik - megtalálták a megoldást. A Kígyó utcára nyíló kapu egyik szárnyára egy elektromos kart szerelnek, amely csipkártyával nyitható, illetve zárható. A szerkezet 400 ezer forint, s ugyanennyibe kerül az ötéves karbantartási díja is, de saját pénzükből megvásárolják a nyugalmuk érdekében. A férfi azt is megmutatta: a kapu alatt felgyűrődött a kő, ami alatt egy aládúcolt pince található, ami a nagy terhelés miatt bármikor beomolhat. Az IKV. Rt kezelésében lévő lakóházak udvarába csak az parkolhat - tudtuk meg Soós Ferenc kezelési igazgatótól -, aki havonta 1870 forintért bérletet vált. NYEMCSOKÉVA AZ IKV KERESI A MEGOLDÁST |H A jogosulatlan parkolókkal szemben tehetetlen az IKV Rt, az udvarok ugyanis nem minősülnek közterületnek, így az engedély nélkül ott parkolókat nem büntethetik meg, és az autókat sem szállíttathatják el. Amíg nem tudják a problémát megnyugtatóan rendezni, a társaság egyik munkatársa naponta ellenőrzi az IKV kezelte házak udvarait, felírja a jogosulatlanul ott várakozó autók rendszámát, és levélben küld felszólítást a kocsi tulajdonosának, hogy ne parkoljon tiltott helyen. A járdáért az épület tulajdonosa felel Védett városkép, guanóval, szeméttel A lakók sokszor nem tudnak a garázsukból kiállni Tilosban az átjáróházban Madártetem és guanó csúfítja el Szegeden az egykori Boszorkány étteremnek is helyet adó épület körüli járdát. Az ingatlan a védett városkép része. A tulajdonos ígéretet tett arra, hogy napokon belül intézkedik. Kupacban áll a galambúrúlék, a tetején pedig döglött madár fekszik - a szegedi Belváros közepén, a Victor Hugó utca 7. előtti járdán. Néhány perces munkával eltüntethető lenne a szörnyű látvány, mégis: hetek óta csak a járókelők szemét bántja a guanó, a ház tulajdonosa vagy a környezetgazdálkodási kht. nem tesz semmit - kereste meg szerkesztőségünket panaszával egyik olvasónk. Az egykori Boszorkány étterem épülettömbje a Híd utcai frontján is elhanyagolt. Madártetemet ott ugyan nem találtunk, de a járdán sétálók a lakatlan tömb körül nem győzik kerülgetni a galambúrúléket, a műanyag poharakat, üdítős dobozokat. A házon egyébként emléktáblán olvasható: védett városkép, egységes stílusban és kellemes építészeti ritmussal kiépült utca. - A járda tisztítása az épület tulajdonosának kötelessége mondta Kovács János, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. közterület-fenntartási igazgatóhelyettese. Hozzátette, a kht. nem hatóság, nem intézkedhet önhatalmúan, az önkormányzat utasíthatja. De hangsúlyozta, ha a járdát az épület tulajdonosa nem gondozza megfelelően, a közterúlet-felúgyelet szabálysértési eljárást kezdeményezhet ellene. Az épület a Pont Kft. tulajdona. A cég munkatársai lapunkat arról tájékoztatták, hogy tisztában vannak a problémával és napokon belül megtisztítják a belvárosi ingatlan körüli utcát. G. ZS. SZEMKÖZT GAÁL ISTVÁNNAL Ma este fél 8-kor ismét jelentkezik a Városi Televízió Szegedben a Szemközt, a VTV és a Délmagyarország közös műsora. A vendég ezúttal Gaál István, a rendelőintézet igazgató-főorvosa lesz. Az egészségügyi intézményben kialakult helyzetről beszélget vele Vass Imre, a VTV szerkesztő-riportere és Szabó C. Szilárd, a Délmagyarország újságírója. DÓZSA-NAPOK Ma kezdődik a Dózsa-napok péntekig tartó rendezvénysorozata a szegedi Dózsa György Általános Iskolában. A programban városi olasz nyelvi verseny, a kerékpáros ügyességi, valamint környezetvédelmi vetélkedő szerepel. Megnyitják a kerámiakiállítást, amelyen Kecskés Antal nyugalmazott igazgató, valamint a diákok munkái láthatók. Csütörtökön itt tartják a városi angol nyelvi, valamint a városi honismereti vetélkedőt. Pénteken az évfolyamok kötélhúzó-bajnokságon mérhetik össze erejüket, majd a Dózsa-napokat gálaműsor zárja az ifjúsági házban. JÁTSSZUNK FIZIKÁT! A Játsszunk fizikát! - 2005 a fizika éve jegyében rendezett kísérletes verseny eredményhirdetésén, április 7-én, csütörtökön 15 órakor, az SZTE fizika tanszékek Budó Ágoston tantermében (Dóm tér 9.1. emelet] a legsikeresebb diákok mutatják be kísérleteiket. NYUGDÍJASOKAT HALLGATNAK MEG A szegedi városháza sajtószobájába várják ma a város nyugdíjasait. Szeged idős lakóinak véleményét, panaszait 10 és 11 óra között hallgatják meg a polgármesteri hivatal munkatársai. Szegeden mintegy 30 önkormányzati „átjáróház" udvarán csak engedéllyel lehet parkolni. Mivel a tömbök ölelte, de több utcáról is megközelíthető udvar nem minősül közterületnek, a szabályt szegő autósokkal szemben tehetetlen a házakat kezelő IKV Rt. Az egyik társasház lakói az általuk működésbe hozható elektromos karral védik a kaput, s így az udvarukat. Életkép a belvárosból IKV-szórólap a felújításról Szórólapon tájékoztatja ma a szegedi IKV Rt. a panelházak lakóközösségeit a panelrekonstrukciós pályázatok idei elindításáról. A hét elején jelent meg a kormány határozata a társasházak felújításáról, melyben a kormány, az önkormányzat és a tulajdonosi közösségek egyharmad-egyharmad költségvállalással vehetnek részt. A pályázat részleteiről a későbbiekben az ingatlankezelő még tájékoztatást küld az érintetteknek. Az IKV a múlt évhez hasonlóan műszaki és szakmai tanácsadással segíti a lakóközösségeket a pályázatok írásában. Ugyancsak a szórólapon tájékoztatja az IKV a lakástulajdonosokat arról, hogy támogatást pályáztat a kormány és a helyhatóság az egycsatornás kémények átszereléshez. A lakóknak ehhez a költségek 30 százalékát kell vállalniuk. Fiataloknak A Változó világ internetportál (www.valtozovilag.hu) tanulmányíró versenyt hirdet 18 és 25 év közötti fiatalok részére. Legfeljebb tízoldalas pályamunkákat várnak a szervezők két kérdésükre: milyen akadályokba ütköznek a fiatalok manapság, és milyen gyakorlati ötleteik lennének azok megoldására. A pályázatokat április 15-éig várják magyar és idegen nyelven. Dédai kubikusfotók Ópusztaszeren A szaktárca nem támogatja a csongrádiak tervét A bokrosi vízlépcső túl nagy álom? bikosok mindennapjait a mindszenti műkedvelő fotós, Gyeviki József kubikus örökítette meg. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az Attila teremben láthatja a közönség a felvételeket. A kiállításon a dédai képek mellett megtekinthetők Gyenes Kálmán és Németh György fotóriporter Erdély című kiállítása is. se, ekkora léptékű projektnél ez elengedhetetlen. Ha az állam nem áll elő a Tisza magyarországi szakaszát érintő fejlesztési programmal, csupán a strukturális alapokból remélhetne támogatást a vízlépcső terve. Az Atikövizig csongrádi szakaszmérnökségének vezetője, Ördögh József úgy vélte, árvízvédelmi jelentősége nem lenne, de a turizmus, az öntözőhálózat, a tiszai átkelés kérdésében mindenképpen megoldást jelente a több tízmilliárdos beruházás, amely a híresztelésekkel ellentétben nem károsítaná a természetet. - Hiányzik ez a láncszem a Tiszán, ezért mi számolunk a duzzasztó megépülésével - nyilatkozta lapunknak Bedő Tamás. A polgármester szerint az elképzelést fontos lenne szerepeltetni az NFT-ben. Éppen ezért Csongrád első embere vállalta, hogy ahová csak lehet, eljuttatja javaslatát. - Abszolút nem szerepel a terveink között - reagált a csongrádiak felvetésére Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium illetékese. A politikai államtitkár lapunk érdeklődésére kifejtette: a szaktárca az olcsóbb megvalósítás és kevésbé természetkárosító hatások miatt a nap-, a szél-, a bio- és a termálenergiát is előrébb sorolja az alternatív energiaforrások között. A többi érvet sem tartja elég nyomósnak a harmadik tiszai vízlépcsőhöz. BÍRÓ DÁNIEL MUNKATÁRSUNKTÓL Fotó: Schmidt Andrea Erdélyben a Déda-Szeretetfalva közötti vasútvonalat 1941 leghidegebb telén kezdték el építeni a kubikusok. A kedvezőtlen területi adottságú tájon 27 ezer pályaépítő - köztük 8 ezer 500 földmunkás - dolgozott, s másfél év alatt megépült a 48 kilométernyi vasútvonal. A kuhiszen a közös cél az lenne, hogy az EU 2007-től 2012-ig tartó költségvetési ciklusának második felére kézzel fogható közelségbe kerüljön a vízlépcső kivitelezésének startja. A térség orA bokrosi vízlépcső megépítéséért lobbiznak a csongrádi városvezetők, akik szerint indokolt lenne felvenni a készülő Nemzeti fejlesztési tervbe az egyszer már megálmodott, több tízmilliárdos beruházást. Új munkahelyeket, a térség öntözővízkészletének megsokszorozódását és alternatív energiaforrást remélnek a duzzasztó megvalósulásától. A szaktárca viszont nem tartja támogatásra érdemesnek az ötletet. Harminc év után ismét a politika napirendjére került a bokrosi vízlépcső megépítésének terve. A hetvenes évek derekán megfogalmazódott szakmai igényből és a beharangozott gazdasági háttérből csak egy, a leendő létesítményhez vezető aszfaltút és a bokrosi körgát megépítésére futotta. Most - a kidolgozás alatt álló Nemzeti fejlesztési terv (NFT) előkészületeinél - ismét felvetődött a csongrádiakban, hogy több uniós irányelvnek is megfelelne egy duzzasztómű létesítése. - Környezetvédelmi, vidékfejlesztési szempontból indokolt lenne a múlt rendszerben megszületett elképzelés aktualizálása, hiszen a beruházás jól illeszkedne a munkahelyteremtést és -megőrzést segítő projektek sorába, továbbá előrelépést és biztonságot jelentene számos területen - érvelt a vízlépcső megépítése mellett Gyovai Gáspár alpolgármester. Csongrád bokrosi városrészének képviselője szerint felettese, Bedő Tamás nem jól fogalmazott azon a nagyréti lakossági fórumon, ahol a 2010-es évek végére jósolta a megépülést, szággyűlési képviselője nemrégiben be is adott egy, a bokrosi duzzasztó építését szorgalmazó fejlesztési javaslatot, de az NFT előkészítői nem méltatták válaszra Vincze Lászlót. - Nyomós érvek szólnak mellette, de szerintem a lobbierőn múlik majd a kezdeményezés sorsa - fogalmazott lapunknak Becsey Zsolt, a Fidesz-MPSZ európai parlamenti képviselője. Fontos lenne egy gazdasági fenntarthatósági tanulmány készítéA vízügyi szakemberek szerint a tiszai átkelés és a turizmus kérdésében megoldást jelentene a több tízmilliárdos beruházás Fotó: Tésik Attila