Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-05 / 78. szám
16 •MOZAIK« CSÜTÖRTÖK, 2005. ÁPRILIS 7. Fényben, levegőben FARKAS CSABA Fehér fejű, egyébként is fehér összbenyomást keltő madárka röppent a barkádzó mogyorófára a zuhogó napsütésben, „nézd. őszapó", mondta Thakács A -nak. Igen. őszapó - egy szóba írva -, a cinegék közé tartozik, de mintha lidérc ugrándozna az ágakon, testből szalxidult lélek Á és Thakács úgyszólván percekkel azelőtt szerzett róla tudomást: meghalt a pápa. „Mit érezhetett vajon, mikor rádöbbent: milyen jó lenne, ami ellen küzdött, egy kis eutanázia. Persze, ha szól, akkor Ixírmikor... Vagy kitudja. Nem szólt. Szintén vagy ki tudja"- vélte Thakács. Haladtak tovább a tavaszi, ragyog') napsütésben, ezer százszorszép nyílt, mint egykor, Th. nagyszülei háza előtt, nem annyira telt virágúnk, csak majdnem. Vannak fokozatok: a Széchenyi téren a százszorszép ereileti, apró, vad alakja virít a százszorszépnek, itt, ahol most sétál Thakács ésÁ., az átmeneti változat, vad és nemesített között - s ü valahai ház előtt, a fénylő fűben, a telt virágú, többszörös szirmozatú. Elődeiket Th. nagymamája ültette a járda és az ámk közti virágoskertbe, a rózsatövek, meggyfák, nefelejcsek közé, sorban, és az utódok elterjedtek a fű között az árokparton, s túkmtúlaz árkon is. - Ment, mendegélt a keskeny úton A és Takács, a széncinege-erdei pinty feketerigó hármasság hangkupolája alatt, amely haladt, haladt velük együtt, láthatatlan. Milyen útmutatást adhatott utolsó, minden kínokkal magára maradottságában ez a fehér ruhás, zavarlxiejtóen kontúrtalan öregember, s kiknek !,.Remélhetőleg eljön az idő, amikor borzongva gondolnak majd az emberek arra: abban az egykori, régesrégi, letűnt civilizációban, minő Ixirbársdg a haldoklókat hagyták meghalta, csak úgy. Ráadásul, a kornak egyik kivált setét szakaszában, a folyamatot tévében be is mutatták", mondta magában Thakács. A fehér, kontúrtalan madár egyre közelebb ugrált hozzájuk, gallyról gallyra szökdécselt. „Nézd, idejön", mondta Á, fénylett a fény. Valóban és ténylegesen: semmiféle véletlenről nem lehetett szó, már mindössze két méterre volt tőlük az őszapó, már csak másfélre, és nem, nem Thakácsék közeledtek hozzá (álltak moccanatlan, el ne repüljön a jelenés), hanem fordítva. „Mit vár tőlünk: Eleségre nem szorul, elmúlt mára tél. Ha nem várna valamit, nem jóne. Ez egy törpe, tollas dinoszaumsz-utód, lábán a pikkelyek", gondolta Th. Persze, az ember nem sokkal előkelőbb, túlspecializált élőlény, nemhogy ..mindenhez alkalmazkodik", amint mondani szokíLs, a sarkoktól a trópusig, hanem a világot alkalmazkodtatja magához, ld. gombhoz a kabát, s ebben lassanként tönkremegy a világ. Mintha egy termeszfaj, miután a szabadban képtelen megélni, termeszvárral építené be a földgolyót, és erősen csodálkozna, hogy, miközben a táplálék fogy, fölhalmozódik a termeszürülék, s ezáltal mind hátrányosabbá válik a környezetminőség. Miért kell még akkor is életben maradnia egy embernek, amikor léte sem magának, sem másnak nem használ, csak rontja a levegőt ? Persze, a pápa maga választotta az utolsó, lehetséges pillanatokig való életben maradást s munkálkodást igaz, őt magát is választották egykor, fölszállott a fehér füst -, egész életében erre trenírozott, hogy majd egyszer példát mutasson. Kell-e példa ? Változtat-e a világon: valaki, akire a világ fele odafigyel, jajgat-e, vagy utolsó óráiban is teszi, amit kell :Az emberiségnek eddig csupán saját magát nem sikerült domesztikálrúa sem Jézus Krisztus nem változtatta meg az emberi természetet, eltekintve átmeneti részeredményektől, sem a létezett szocializmus. Pillanatnyilag nem látszik újabb kiút, az ember, a jelek szerint, a kapitalizmus karmai közt, hemzseg és piheg. Utolsó utáni, egyéni, kétségbeesett kísérlet az embernemesítésre, amit tettapápa. messzemenő altruizmus, nagyszabású önfeláldozás ? Vagy csak élni szeretett, ahogy lehet ? (Kérdezte, gondolatban, Thakács. Ömlött a fény, a napsütés, elrepült mellettük, őszapómadár képében, II. János Pál.) 'él KÉK hírek UKRÁN CIGIT ÁRULT A határőrök a buszpályaudvaron csaptak le a 40 éves szegedi aszszonyra, akinél 30 doboz ukrán cigarettát találtak. A piaci forgatagot kihasználó illegális árus azt mondta, hogy a dohányterméket Magyarországon vásárolta. Egy karton cigiért 1500 forintot fizetett. Nem árulta el, hogy ő menynyiért kínálta. Közölte, hogy a cigaretta értékesítésével némi jövedelemhez akart jutni. KÖRÖZTÉK A FÉRFIT Röszkén, az ország egyik legforgalmasabb határátkelőhelyén, este szúrtak ki az útlevélkezelők egy körözött férfit. A szerb-montenegrói állampolgár személygépkocsival érkezett a határállomásra. Az útlevélkezelő megállapította, hogy a belépésre jelentkező férfit rongálás miatt körözte a budapesti, VI. kerületi rendőrkapitányság. Őrizetbe vették, és a budapesti rendőrök kíséretében elhagyta a határátkelőhelyet. LESZÚRTA A FÉRJÉT Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2004. november 16-án Cs. Antalnét, és ezért 7 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélte, és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az 50 éves aszszony két éve féltékenységében több késszúrással meggyilkolta a férjét. Az ügyet ma tárgyalja a Szegedi ítélőtábla. Szamártejes fürdő AGRIGENTO (MTI/DPA) Aki akarja, szamártejben fürödhet, s legalábbis ebben követheti Néró császár feleségének példáját. A soha vissza nem térő lehetőséget Nino Lupo szicíliai vállalkozó biztosítja „mindössze" 20 ezer euróért, vagyis úgy ötmillió forintnak megfelelő összegért, s ezért a pénzért két órát ülhet az érdeklődő a Poppea császárné szerint szépítő szamártejben. Lupo úr szamártejjel foglalkozik, de nem kifejezetten azon, alighanem csekély számú ember kedvéért, aki ennyiért meg akar fürödni benne. Agrigento városka közelében lévő üzemét azért hozta létre, hogy ezzel is tegyen a csacsik fenyegető szicíliai kipusztulása ellen. Másfelől mint mondja - a szamártej kiváló alternatíva azoknak, akik érzékenyek, allergiásak a tehéntej valamely alkotóelemére. A német hírügynökség jelentése arról nem szól, hogy mennyiéit kínálja Nino Lupo a szamártej literjét. Parton a bálnák PERTH (MTI/AP) Önkéntesek segítségével sikerült visszaterelni a tengerbe hétfőn 13 bálnát, amelyek egy 19 tagú bálnacsapat részeként szombat este vetődtek partra Ausztrália nyugati részén. A 6,5 méteres állatokra vasárnap reggel bukkantak természetvédők a Perth-től 230 kilométerre lévő Busselton melleti Geographe Bay közelében. A 19 állat közül négy már akkor halott volt, amikor rájuk találtak, kettő pedig vasárnap pusztult el - mondta az ausztrál környezetvédelmi minisztérium szóvivője. Az életben maradt 13 állat visszajuttatásában állatorvosok, és mintegy 120 önkéntes környezetvédő működött közre. A legyengült bálnákat bekerítve beterelték őket a vízbe. A NAP VICCE - Miről ismerik meg a székely bácsit a budapesti vidámparkban? - Bicskával eszi a vattacukrot... ISTEN ELTESSE! VINCE Vince a latin Vincentius rövidülése, jelentése: győztes. A holland posztimpresszionizmus nagy alakja volt Vincent van Gogh, akinek képeit a reá jellemző fantasztikus sárga szín azonnal azonosíthatóvá teszi. Legismertebb művei a Napraforgók, valamint az abszintes kábulatban festett Önarckép levágott füllel, ekkor valóban levágta az egyik fülét. A hagyományos népi termésjósló napok egyike, a rigmus szerint: Ha csordul Vince, tele lesz a pince. Tehát esős idő bő borterméssel jár. Egyéb névnap: Irén, Julianna. A NAPOS OLDALRÓL. Végre itt a tavasz! Dobhatjuk le magunkról a kabátot, a sálat, a pulóvert, a meleg ruhát. Ezt teszi közkedvelt rovatunkban Berta Zsófia, a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának rendkívül csinos irányítója is. Keddi, illetve pénteki számunkban rendre levesz magáról valamit - köszönhetően a Dugonics téri M-Trade ruhakereskedésnek. A kérdés csak az: menynyire lesz melege az idei tavasszal Zsófinak? Fotó: Karnok Csaba SHARÍ Üzletünkben megvásárolhatja „i a i ITT—n—rrmm—rmwin inat fehérneműk teljes választékát. Ezen a héten egyes modellekreTO-^O^^remgedm^ M-TRADE Kft. Szeged, Dugonics tér I I. c 62/540-250 Napos, száraz idő KéSíftSttá: TI Folytatódik a kellemes, nyugodt, tavaszi időjárás. Szinte zavartalan napsütésre számíthatunk, csapadék nem várhaté. A déli szél időnként megélénkül, Szeged 0 1»" Mórahalom O 19" Hódmezővásárhely o 19" Mindszent 0 19° Szentes 0 19° Békásosaba 0 20" Makó o 19° Szolnok o 18" Csongrád o 19° Kocskomát 0 19" Kistelek 0 19° Orosháza o 19" További kilátások Egészen a hét közepéig nyugodt, csendes, tavaszi idő várható. Csütörtöktől mind gyakrabban növekszik meg erősen a felhőzet és a hétvégén felhős, átmenetileg csapadékos időre van kilátás. Megerősödik a szél és néhány fokos lehűlésvalószfnű. Slerda Csütörtök Fentek Szombat o ^ ^ ( ) ,\.*>.s¿\ \M.\S\ Max:ir Mtn:l° Napos Max: 21' Mln:4 Változó Max:20 Mln:7° Zápor \* * Max:15° Mln.TO0 Zápor Vízállás A Tisza Szegednél 691 cm (hőfoka 8,1 C°), Csongrádnál 663 cm, Mindszentnél 703 cm. A Maros Makónál 301 cm. A Nap kel: 6.15, nyugszik: 19.19, Hold kel: 5.10, nyugszik: 15.07 Hatalmas gyertya KROTOSZYN, VARSÓ (MTI/PAP) A lengyelországi Krotoszynban harmincnégy méter magas gyertyát állítottak fel II. János Pál pápa emlékére azzal, hogy legalább harminc napig égjen. A több mint három tonnát nyomó gyertyát a város egyik vállalkozója szerezte meg egy jótékony célú árverésen. Grzegorz Kosmider, az említett vállalkozó a PAP lengyel hírügynökségnek elmondta: az volt a szándéka, hogy a hatalmas gyertyát a pápának ajándékozza, de sajnos nem tudta idejében eljuttatni a Vatikánba. „Ezért most itt gyújtottam meg a pápa emlékére, így a városlakók ilymódon is megemlékezhetnek a lengyel pápáról"-mondta. Az igazi államférfi 3 4 5 • 6 7 8 9 10 • 13 • 15 • 17 • • 20 21 • • • 24 • • • 28 • • FI 32 33 34 • 35 1 37 • 38 39 40 41 • 43 44 45 • 9 • _ m REJTVENYÜNK vízszintes 1. és függőleges 13. számú sorából nyilvánvalóvá válik, milyen az igazi államférfi. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: F. Z, T. 11. Új pénz. 12. ...a derekát (kapitulált). 13. Kevert tat! 14. Észak-francia kereskedőváros. 16. Dopler fele! 17. Ház körüli terület. 19. Házi használatra (latinul). 21. Útikönyv. 23. Szó szerint betanul. 24. Magokat hint. 25. Oldalfal nélküli vasúti teherkocsi. 27. Oákia része! 28. Az asztácium vegyjele. 29. Repülőgép betűjele. 30. Ugyan. 31. Nem valódi. 32. Oktatási intézmény. 35. Szabad területre. 36. Fejetlen beat! 37. Cégtorma röviden. 38. Miféle dolgok? 39. Kamionok jelzése. 41. Ver. 42. Település. 43. Aromásít. 46. Tóbiás dödölleevő barátja. FÜGGŐLEGES: 1. Dehogy 2. Földre helyezteti 3. Régi lottót. 4. Az argon vegyjele. 5. Erdélyi román. 6. Résen van. 7. Tekintély idegen szóval. 8. Erdő egyede. 9. Kortyolgat. 10. Elemi részecskék. 13. A megfejtés második sora. Zárt betűk: Y, Z, G. 15. Kicsi. 18. Néma tanú! 20. Nyikoláj helyesel. 22. Gondoskodik valakiről. 26. Tetejére jegyzett. 29. Izomrostja. 31. Bizony. 33. Hajlíthatatlan. 34. Közterület. 35. Ki tud nézni az ablakon. 38. Air... (légi-posta). 40. Mindent helyettesítő szó. 41. Odasóz vajon? 42. Össze-vissza fal! 44. Megismételt tiltás. 45. Lám. 46. Kellemetlen gyomorállapot. HÉTFŐI rejtvényünk helyes megfejtése: Abszurd gondolat az, amely nem egyezik a miénkkel. www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 Támogatott lakáshitelek akár 3,99%*-os kamattal! THM: 6,65% Részletekért hívja a 06 40 555 444-es Erste Vonalat! 'Jelzáloglevél kamattámogatott lakáscélú forintalapú hitel új lakásra. 5 és 10 éves kamatperiódussal. Kezelési költsi A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek Jelen hirdetés nem minósül nyilvános ajánlattátelnek. ;e módosulhat. ^cC is! Értjük egymást.