Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-28 / 98. szám
4 • AKTUÁLIS" CSÜTÖRTÖK, 2005. ÁPRILIS 28. A látottak után örökre a szívébe zárta a teret Szeged a dóm tornyából Tbgnap hat óra hosszára megnyitották a dóm egyik tornyát Szerdán egy napra ismét megnyitották a dóm város (előli tornyát a nagyközönség előtt. A belépődíjakból befolyt összeget a templom elektromos rendszerének felújítására fordítják. Fotó: Miskolczi Róbert Musicalbemutató, Dömötör-gála a kínálatban Zenés évadvég a színházban Barbara Harbach koncertje KÖRKÉP ALGYÓ. A nagyközség képviselő-testülete ma délután 1 órától tartja ülését. Elfogadják az önkormányzat 2004. évi költségvetési gazdálkodásáról szóló beszámolót. Módosítják az idei költségvetési, valamint a köztisztaságról szóló rendeletet. Meghatározzák az új védőnői körzeteket, döntenek az útfelújítások és térburkolatok kivitelezéséről. Együttműködési megállapodást kötnek a nagyfai büntetés-végrehajtási intézettel. Felülvizsgálja a testület a német nyelv oktatását, valamint a távhőszolgáltatási szerződést. Beszámolót illetve tájékoztatót hallgatnak meg a képviselők a vízgazdálkodási társulatok tavalyi tevékenységéről, valamint az idei I. negyedévi szociális ellátásokról, az adóügyi feladatok ellátásról, a Szivárvány Óvodában történt ANTSZ-ellcnőrzésröl, valamint a Nemzeti Sporthivatalhoz benyújtott tornaterem épitési pályázatról. - Ma délután 7 órakor a faluházban a Yumeiho Egészségmegőrző Klub gyakorló napot tart bemutatóval, szaktanácsadással és mozgásterápiával. Az érdeklődők csereruhát vigyenek magukkal. Az átöltözési lehetőség biztosított. RÖSZKE. Hat település - köztük Röszke - részvételével Déli napfény kistérségi akciócsoportot hoztak létre az önkormányzatok, a vállalkozók és civil szervezetek aktív tagjai. A társulás célja, hogy a remélhetőleg rövidesen megjelenő LEADER+ pályázati kiírás alapján a programon eredményesen szerepeljen a kistérség. Ennek reményében a röszkei szervezetek delegáltjai ma szakmai előkészítő összejövetelen vesznek részt. SZEGED. Ma és holnap rendezik meg a Weöres Sándor szinjátszó találkozó Csongrád megyei döntőjét a Százszorszép Gyermekházban. - Vedres-napot tartanak ma a Vedres István Építőipari Szakközépiskolában. A fizika éve jegyében 8 és 12 óra között Békéi László érdekes fizikai jelenségeket, kísérleteket mutat be. A városi televfzió Pörgés című ifjúsági műsorának a Vedres diákjaival készitett beszélgetéseit 8 órától vetítik a díszteremben. Fél 9-kor kezdődik az akvarell- és rajzverseny. A diákfoci döntőjét 9 órától rendezik meg, s ekkor kezdődik Palánkai Tibor előadása az épületek akadálymentes megközelítéséről. Pingpongozni lehet 9 és 11 óra között. A graffiti elleni védekezésről szóló bemutató 10 órakor kezdődik - a tekepálya falán, falrajzkészítéssel egybekötve. A szakmai programon az épülctfelújítással kapcsolatos födém-próbaterhelést és a tetőtéri födémgerendák lehajlásának mérését ismerhetik meg a gyakorlatban az érdeklődök. A tornateremben 10 órától ülő röplabdabajnokságot rendeznek. A sportpályán 11 órától biciklisbemutatót tartanak, délben kezdődik a tanár-diák focibajnokság. - A Millenniumi Kávéházban ma délután 4 óráról XVII-XVIII. századi zenetörténet: Bach és Haydn Dr. címmel Meszlényi László zenetörténeti kalauzán vehetnek részt az érdeklődők sok zenével a Szegcdi Társadalomtudományi Szakkollégium szervezésében. Este 8 órától moldvai csángó estet rendeznek Ez az este majd eltelik... címmel. Muzsikál a Hodorog András klézsei (moldvai) furulyás adatközlő tanítványai alkotta Korinda furulyazenckar. Közreműködik Ivánovics Tünde és a Pántika együttes, Fábri Géza és kobzos tanítványai, valamint Hegedűs Zoltán. MUNKATÁRSUNKTÓL Csak nagyobb események alkalmából, például Szegen napján, a várost elpusztító árvíz évfordulóján, vagy a búcsú idején nyitják meg a szegedi dóm város felőli tornyát - mondta tegnap délelőtt a Dóm téren Kondé Lajos. A plébános hozzátette, a közeljövőben a fogadalmi templom teljes elektromos rendszerét felújitják, ami több tízmillió forint nagyságrendű beruházás. Szerdán délelőtt tíz és délután hat óra között a felnőttek 500, a diákok 300 forintért mehettek föl a toronyba. A belépőjegyekből befolyt összeget a rekonstrukcióra fordítják. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem nyitják meg a fantasztikus kilátást nyújtó tornyot gyakrabban a nagyközönség előtt, a plébános elmondta: ahhoz küMUNKATÁRSUNKTÓL Súlyos közlekedési baleset történt tegnap kora délután Üllés határában. Egy utánfutós Lada haladt Üllés felől Bordány irányába, a kocsi vezetője balra húzódott, a manőver közben azonban összeütközött egy vele azonos irányba közlekedő, öt éppen előzni akaró motorkerékpárral, ami az ütközés után egy fának is nekicsapódott. A motort vezető középkorú férfit a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel szállították a szegedi új klinikára. A helyszínelés, műszaki mentés ideje alatt az MUNKATÁRSUNKTÓL Rablás miatt indult eljárás egy 28 és egy 35 esztendős kisteleki nő ellen. Az asszonyokat azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy a hét elején Kisteleken megütöttek, és lelöktek a kerékpárjáról egy helybeli lön személyzet és biztonsági intézkedések szükségesek, aminek komoly költségei vannak. Annyit elárult a plébános, hogy az elektromos rendszer modernizálása után a távolabbi jövőben tervezik, hogy folyamatosan látogathatóvá teszik a tornyot. Ottjártunkkor egymás után vágtak neki az érdeklődők a 287 lépcsőfoknak, ami a 46 méter magas kilátóba vezet. A humorosabbak a bejáratnál érdeklődtek, hogy vajon van-e lift, de sajnos nincs. Izomerővel kellett leküzdeni a magasságot. A küzdelem azonban megéri. Az utolsó szakaszon, az óratermet a kilátószinttel összekötő csigalépcsőn csökkent a panorámára vágyók lendülete, de amint az ember zihálva kilép a kilátóra, a látvány kárpótolja a fáradalmakért. A Szegedi Hidományegyetem útszakaszon a forgalom fél pályán haladhatott. A héten két nap alatt ez volt a harmadik súlyos baleset Csongrád megyében. Lapunkban megírtuk, kedden egy Citroen vezetője vesztette életét Makó és Csanádpalota között, amikor körültekintés nélkül hajtott be egy útkereszteződésbe, ahol összeütközött egy Mercedes kisteherautóval. A történtek után a zsombói Mol-kútnál egy balra kanyarodó Fiat vezetője nem adott elsőbbséget és öszszeütközött egy Volkswagennel. A Fiat vezetője súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. férfit, majd elvették tőle a nála lévő 5 ezer forintját. A rablás után a sértett feljelentést tett a Kisteleki Rendőrkapitányságon. A rendőrök még aznap elfogták, és őrizetbe vették a két nőt, valamint kezdeményezték a bíróságon előzetes letartóztatásukat. két hallgatója - a budapesti Király Árpád és a szegvári Bárány Boglárka - a magasabb épületek alapján próbálták megtalálni, mi, hol van. Az Ady téri tudományos és információs központ, a Szent István téri víztorony, vagy a Széchenyi tér fái remek tájékozódási pontnak bizonyult. A szegedi matematika-földrajz szakos Horváth Janina a látványban gyönyörködve elárulta, a városban a Dóm tér a kedvenc helye, de miután egyébként életében először - felment a toronyba, örökre a szívébe zárta a teret. SZEGED FÉNYEI Legközelebb május 14-én, szombaton nyitják meg az érdeklődők előtt a Dóm téri fogadalmi templom egyik harangtornyát. Akkor az érdekesség kedvéért - éjszaka, pontosabban este nyolc és tíz éra között lehet gyönyörködni az esti Szeged fényeiben. Csupa napsütötte muzsikával várja májusban a Szegedi Nemzeti Színház a közönséget - foglalta össze az évadzárásig várható programot tegnapi tájékoztatóján Székhelyi József direktor. MUNKATÁRSUNKTÓL Zajlanak az évad két utolsó produkciójának próbái a szegedi színházban: A varázsfuvolát pénteken, a Hegedűs a háztetőnt egy hónap múlva mutatják be. A musical egyik betanítója a szolnoki színház zenei vezetője, Rácz Márton lesz. A szegedi előadásra új koreográfiát készít az autentikus néptánc avatott ismerője, Tanács István, a Hóra Színház vezetője, akinek társulata is fellép a produkcióban. Tevjét, a tejesembert Gregor József alakítja, aki elmondta: hosszú pályafutása alatt elénekelte az operairodalom legtöbb nagy Barbara Harbach orgonaművész ad ma este 7 órától jótékonysági koncertet a szegedi zsinagógában az épület rekonstrukciója javára. Az amerikai muzsikus a Missouri-St. Louis Egyetem professzora, orgona- és csembalóművészként rendszeresen koncertezik nemcsak hazájában és Kanadában, hanem Dél-Koreában, Japánban és Európában. Tanulmányait a pennsylvaniai egyetemen, a Yale-en, Frankfurtban és az Eastman School of Music-ban végezte. Több amerikai kortárs zeneszerző komponált számára darabokat, és ajánlotta neki műveit. A Gramophone folyóirat írta róla: „Elismert előadó és a modern csembalómuzsika múzsája." ZeA városházán tegnap délelőtt Műhelybeszélgetés a távmunkáról címmel rendeztek fórumot a Dél-alföldi Teleházak Egyesülete és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány rendezésében. basszus szerepét, de soha nem jelentett számára olyan örömet színpadra lépni, mint a Hegedűs a háztetőn hatvan szolnoki* előadásán. Schwajda György visszalépése miatt Bal József rendezi a szegedi verziót, Töröcsik Mari helyett pedig Vajda Júlia és Fekete Gizi alakítja Goldét. Gregor szerint ez a darab olyan zseniális, hogy nem csak rossz, de még közepes előadást sem lehet belőle csinálni. A két májusi bérletes előadás után ósztől játsszák sorozatban a musicalt. Háló Pál, a Storyville Jazz Band vezetője számolt be arról, hogy európai turnéja egyik állomásaként május 6-án a Szegedi Nemzeti Színházban is fellép az 1934-ben alapított Golden Gate Quartet. Június 2-án az SZTE ZFK magánének szakos hallgatóinak operavizsgájára, 4-én a 7. Dömötör-gálára, 5-én pedig a Budapest Klezmer Band koncertjére várják a nagyszínházba a közönséget. neszerzőként szimfóniákat, kamarazenét, orgona- és csembalóműveket, musicaleket, kórusműveket, film- és balettzenét ír, de készít átdolgozásokat is barokk művekből orgonára és fúvósokra. Művei egyaránt kaphatók nyomtatott és hangzó formában többek között a Naxos, a Gasparo, Kingdom és az Albany hanglemezkiadóknál. Zenekutatóként is dolgozik: 18. századi csembaló művek kéziratait készíti elő kiadásra. Barbara Harbach ma esti koncertjének címe: Nők az orgonánál. Zeneszerzőnők, többek között Fanny Mendelssohn, Gracia Baptista, Clara Schumann és saját műveiből játszik. Ezen az érdeklődők arra kaphattak választ, miért érdemes egy cégnek távmunkásokat alkalmazni, s aki jelentkezni szeretne, milyen segítséget kaphat az alapítványtól. Két napon belül három súlyos baleset a megyében Motoros ütközött Üllés határában Hirdetői szeminárium a Délmagyarország kiadóval Jó kommunikáció, sikeres üzlet • Tönk Emil az elégedett vevőt a cég nagykövetének nevezte Fotó: Gyenes Kálmán MUNKATÁRSUNKTÓL A Délmagyarország Kiadó harmadszor rendezett hirdetői szemináriumot üzleti partnereinek a hatékony üzleti kommunikáció témakörében a Novotel Szegedben. A telt házas találkozón előbb Pap Klára kiadóigazgató és Konkoly Béla hirdetési igazgató köszöntötte a cég üzleti partnereit, majd a szakmai berkekben nagy népszerűségnek örvendő Tonk Emil, a Magyar Marketingszövetség ügyvezető alelnöke tartott előadást az üzleti kommunikáció és az üzleti siker összefüggéseiről, a bizalomépítésről, a vevői elégedettségről. A Délmagyarország Kiadóhoz visszatérve, Győzö-Molnár István hirdetési vezető az üzleti kommunikáció tervezéséről, a hirdetések eredményességéről tartott érdekes prezentációt. A gyakorlatban is igen sikeres üzleti kommunikációt folytató Főszer Elektroprofil Kft. munkatársai, Hajdú Szabolcs pénzügyi igazgató és Susányi Tamás marketingigazgató cégük tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. A rendezvény kötetlen eszmecserével zárult. Ellökték áldozatukat Műhelybeszélgetés a távmunkáról