Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-23 / 94. szám
SZOMBAT, 2005. ÁPRILIS 23. • SPORT" 21 Vb-döntő Argentínában MUNKATÁRSUNKTÓL A Nemzetközi Sakk Szövetség bejelentette, hogy szeptember 27. és október 16. között az argentínai San Luis ad otthont az egyesített világbajnoki címről döntő nyolcrésztvevős tornának. A mezőnyben ott lesz a szegedi nemzetközi nagymester Lékó Péter (mint arról már hírt adtunk), de Polgár Judit indulására is jó az esély. Kirszan 11jumzsinov FIDE-elnök és Alberto Rodriguez Saa, San Luis polgármestere aláírta a megállapodást. Első osztályú az SZJSE Rövid története legnagyobb sikerét érte el á Szegedi Judo SE. A tavaly novemberben alakult klub ugyanis a másodosztályú csapatbajnokságon az összes meccsét megnyerte, így feljutott a legjobbak közé. MUNKATÁRSUNKTÓL Az ötcsapatos mezőnyben a szegediek gond nélkül múlták felül a Pécset (6:1), a Közgázt (7:0) és az Ajkát (szintén 7:0). A csb legnagyobb csatáját, egyben döntőjét az SZJSE és a KSI meccse hozta. Mindkét gárda a feljutásért harcolt, és a küzdelemből a szegediek kerültek ki nyertesen. A Tisza-partiak közül győzött a 60 kg-os Mester Dániel, a 81 kg-os Polyák Péter, a 100 kg-os Szabó Csaba és a +100 kg-os Herédi László. Utóbbi igazán nagy tettet hajtott végre, hiszen a tavalyi főiskolás világbajnokság ötödikjét, Majnek Lászlót verte meg. A csapatbajnokság érdekessége volt, hogy apa és fia, Bürgés Mihály és Bürgés Milán először dzsúdózott együtt a szegedi gárdában a csapat sikeréért. A másodosztályú csapatbajnok Szegedi JSE névsora: Herédi László, Gurzó Dániel, Szabó Csaba, Bürgés Mihály, Bürgés Milán, Ábel Péter, Polyák Péter, Mester Dániel, Török Attila, Bővíz Károly, Csomor Benni, Hrivnyák András, Oláh Tibor, Fekete Attila. SZEGEDI JUDO SE A másodosztály bajnoka, a Szeged JSE, állnak, balról: Sándor Ernő, Herédi, Gurzó, Szabó, Bürgés Mihály, Ábel, Hrivnyák, Polyák, Fekete; guggolnak: Csomor, Bürgés Milán, Oláh. A képről hiányzik: Mester, Bővíz, Török Fotó: Gyenes Kálmán PAIYAZATI FELHÍVÁS SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET A 2005. ÉVI SPORTALAPRA Sportösztöndíj, fogyatékosok sportjának támogatása címmel A pályázat célja: Ígéretes tehetségként számon tartott, illetve fogyatékos sportolók részére ösztöndíj megpályázásával nyújt támogatást versenyekre történő felkészülés segítésére, versenyen történő indulás költségeinek részbeni térítésére. A pályázat keretösszege: 5 000 000 forint Pályázhatnak: Magyar állampolgárságú, válogatott kerettagsággal rendelkező vagy élvonalhoz tartozó, szegedi állandó lakhellyel rendelkező sportolók, fogyatékos sportolók, valamint szegedi székhelyű sportegyesületek, szakosztályok. Pályázni kizárólag az Ifjúsági és Sportbizottság által jóváhagyott, „Sportalap pályázata - 2005 - Sportösztöndíj, fogyatékosok sportjának támogatása" formanyomtatványon lehet. Az adatlap, valamint a pályázati feltételeket részletesen leiró koncepció és szabályzat beszerezhető Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sportirodáján (6720 Szeged. Széchenyi tér 11., 220-as szoba}, valamint letölthető az internetről: a www.szegedvaros.hu cimről. A pályázatok benyújtásával kapcsolatos tudnivalók: A pályázatot Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási. Kulturális és Sportirodájának cimezve (6720 Szeged, Széchenyi tér 11.) kell benyújtani, „Sportalap pályázata Sportösztöndíj, fogyatékosok sportjának támogatása" megjelöléssel. A pályázat benyújtásának határideje: a felhívás megjelenésétől számított 14. nap. A pályázat elbírálásáról és annak eredményéről a pályázók írásos értesítést kapnak. PALYAZATI FELHÍVÁS SZEGED MEGYEI JOGÚ VAROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET A 2005. ÉVI SPORTALAPRA Iskolai és diáksport támogatása címmel A pályázat célja: Szeged város oktatási-nevelési intézményei, diáksjxirtkörök, diáksport-egyesületek részére nyújt támogalást működésükhöz, eszközállományuk fejlesztéséhez, városi, megyei szintű diákolimpiai versenyeken való részvételhez, rendezvények szervezéséhez. A pályázat keretösszege: 6 000 000 forint Pályázhatnak: Szeged város általános és középiskolái, azokban működő, hivatalosan nyilvántartott iskolai sportkörök, diáksportkörök, diáksportegyesületek. Pályázni kizárólag az Ifjúsági és Sportbizottság által jóváhagyott, „Sportalap pályázata 2005 - Iskolai és diáksport támogatása" formanyomtatványon lehet. Az adatlap, valamint a pályázati feltételeket részletesen leíró szabályzat és koncepció beszerezhető Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sportirodáján (6720 Szeged, Széchenyi tér 11., 220as szoba), valamint letölthető az internetről: a www.szegedvaros.hu címről. A pályázatok benyújtásával kapcsolatos tudnivalók: A pályázatot Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sportirodájának címezve (6720 Szeged, Széchenyi tér 11.) kell benyújtani, „Sportalap pályázata - Iskolai és diáksport támogatása" megjelöléssel. A pályázat benyújtásának határideje: a felhívás megjelenésétől számított 14. nap. A pályázat elbírálásáról és annak eredményéről a pályázók írásos értesítést kapnak. Belgrádban készül fel a Szeged Beton az Eger elleni bronzcsatára Ötvenszázaléknyi esély VÍZILABDA Kisebbfajta hajcihő után végérvényesen eldőlt, hogy a Szeged Beton VE az Eger csapatával találkozik a férfi vízilabda OB 1 harmadik helyéért rendezendő oda-visszavágón. A Tisza-parti gárda mestere, Gyöngyösi András 50 százalék esélyt ad az övéinek. Az már korábban eldőlt, hogy a férfi vízilabda OB I elődöntőjében a Szeged Beton VE alulmaradt a gyakorlatilag verhetetlen Domino-BHSE-vel szemben. A másik ágon a Vasas és az Eger vívott ötmeccses, késhegyig menő csatát, melyet az angyalföldi alakulat nyert meg. A Heves megyeiek óvtak, de mivel az elsőfokú ítélet helybenhagyta a végeredményt, az Eger visszavonta a keresetét. - A párharc előtt azt gondoltam, hogy a Vasassal csatázunk majd a harmadik helyért, de most már egyáltalán nem bánom, hogy ez nem így történt jelentette ki Gyöngyösi András, a Szeged Beton vezetőedzője. - Azt is megmondom, hogy miért. Az egriek mindenáron bajnoki döntőt szerettek volna játszani, amiGerendás Györggyel ellentétben néző a fegyelmi bizottság Gyöngyösi Andrással nem volt elFotó: Miskolczi Róbert att, hogy ez nem sikerült, most természetesen csalódottak. Utolsó szalmaszálként kapaszkodnak a még Euroliga-indulást jelentő harmadik hely megszerzésébe. Számukra ez nem kis teher, velük NEM EGYFORMA MERCEVEL A hír a következő: a Vasas-Eger férfi bajnoki elődöntő ötödik mérkőzésén idei harmadik piros lapját begyűjtő Gerendás Györgyöt, az egriek trénerét három mérkőzésre eltiltotta a pólószövetség fegyelmi bizottsága, ám a végrehajtást egy év próbaidőre felfüggesztette. Az ember csak nyel nagyokat, és magában keresetlen szavakat mormol. Mindig csak a Szegeddel lehet szórakozni, példát statuálni? Miért nem vonatkoznak a szabályok egyformán mindenkire? Emlékezzünk csak! Pár hónappal ezelőtt Gyöngyösi Andrást élete első piros lapja miatt három meccsre tiltották el, de nem járt jobban játékosa, Molnár Péter sem, akit ütésért szintén három meccsre meszeltek el. A Beton a vízben állt bosszút: csak azért is bejutott a négy közé. Most hasonló a helyzetellentétben mi viszont felszabadultan pólózhatunk. Tévedések elkerülése végett, ez nem azt jelenti, hogy ne akarnánk felkerülni a dobogóra. Sőt! A párharc első, egri mérkőzésére (április 30., 19.30) is a győzelem megszerzéséért utazunk. Bizakodó vagyok: pár héttel ezelőtt még csak ötven százalék esélyt adtam volna magunknak egy esetleges Eger elleni bronzmeccs megnyerésére, most viszont már ötvenet. A szegediek nem bíznak semmit a véletlenre, hétfőtől három napon keresztül a világhírű Partizan Beograd (Sefikék a LEN-kupában a Betont búcsúztató olasz Savona mögött a második helyen végeztek) vendégeként készülnek a bronzcsatára. SZÉLPÁL LÁSZLÓ PALYAZATI FELHÍVÁS SZEGED MEGYEI JOGÚ VAROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET A 2005. ÉVI SPORTALAPRA Utánpótlás-nevelés támogatása címmel A pályázat célja: Azon széles bázissal rendelkező, több éve kiemelkedő eredményeket elérő utánpótlás-nevelést folytató sportegyesületek támogatása versenyeztetés elősegítése céljából, amelyek a jelenleg utánpótlás-nevelésben részt vevő sportolók számára a felsőbb osztályba lépéshez lehetőséget biztosítanak és a felsőbb korcsoport okban is sikeresen helytállnak. A pályázat keretösszege: 28 000 000 forint Pályázhatnak: Kizárólag szegedi székhelyű sportegyesületek - szakosztályi bontásban. Pályázni kizárólag az Ifjúsági és Sportbizottság által jóváhagyott, „Sportalap pályázata 2005 - Utánpótlás-nevelés támogatása" formanyomtatványon lehet. Az adatlap, valamint a pályázati feltételeket részletesen leíró koncepció és szabályzat beszerezhető Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sportirodáján (6720 Szeged, Széchenyi tér 11., 220as szoba), valamint letölthető az internetről: a www.szegedvaros.hu címről. A pályázatok benyújtásával kapcsolatos tudnivalók: A pályázatot Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sportirodájának címezve (6720 Szeged, Széchenyi tér 11.) kell benyújtani, „Sportalap pályázata - Utánpótlás-nevelés támogatása" megjelöléssel. A pályázat benyújtásának határideje: a felhívás megjelenésétől számított 14. nap. A pályázat elbírálásáról és annak eredményéről a pályázók írásos értesítést kapnak. PALYAZATI FELHÍVÁS SZEGED MEGYEI JOGÚ VAROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET A 2005. ÉVI SPORTALAPRA Szabadidősport támogatása címmel A pályázat célja: Sportegyesületek, szakszövetségek vagy más rendező szervek által rendezendő olyan szabadidős programok, sportversenyek költségeinek részbeni támogatása, melyek a város lakosságának életmódját formálják, széles tömegeket mozgósítanak. A pályázat keretösszege: 4 000 000 forint Pályázhatnak: Kizárólag szegedi székhelyű jogi személyek. Jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, szabadidősport szakosztályok, melyek a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetségnél regisztráltatták rendezvényüket és a szövetség azt visszaigazolta. Pályázni kizárólag az Ifjúsági és Sportbizottság által jóváhagyott, „Sportalap pályázata 2005 - Szabadidősport támogatása" formanyomtatványon lehet. Az adatlap, valamint a pályázati feltételeket részletesen leíró koncepció és szabályzat beszerezhető Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási. Kulturális és Sportirodáján (6720 Szeged. Széchenyi tér 11.. 220as szoba), valamint letölthető az Internetről: a www.szegedvaros.hu cimről. A pályázatok benyújtásával kapcsolatos tudnivalók: A pályázatot Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sportirodájának cimezve (6720 Szeged, Széchenyi tér 11.) kell benyújtani. „Sportalap pályázata - Szabadidősport támogatása" megjelöléssel. A pályázat benyújtásának határideje: a felhívás megjelenésétől számított 14. nap. A pályázat elbírálásáról és annak eredményéről a pályázók írásos értesítést kapnak.