Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-23 / 94. szám
Szombat, 2005. április 23. SZIESZTA 11 MAGYAR FEJJEL, GÖRÖG SZÍVVEL? Az Olimposz derekán kutyatej terem Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy ostorcsapkodásra dolgozott volna milliméter pontossággal a véső és a kalapács. Milliós tételben. Múzeumaik Most nem annyira a templomokat bújtuk, inkább múzeumokba jártunk. Fejetlen hősökkel, lábatlan hadfiakkal találkoztunk leginkább. Némelyik múzeum olyan volt, mintha megkövesedett mészárszék lenne, lóalkatrészekkel megrakva. És kővé meredt emberi testrészekkel. Az egyik nagyszerű paripának csak az eleje van meg. Olyan gyorsan futott volna, hogy a hátulját is elhagyta? Itt erősödött az a régi gyanúm, leginkább a férfiaktokat szánalommal látva, ami miatt le szokták verni Dankó Pista hegedűjének csigáját. Mert kiáll. Elképzelhető, persze, hogy a török rombolás volt ennyire kegyetlen. Az emberiség teljes történelme valóságos mészárszék volt. Bárha változna mostanában! Remény szól belőlünk, miközben tudomásul kell vennünk, embernek ember a legnagyobb ellensége most is. Érdemes nekünk egyáltalán múzeumokba mennünk? Boltjaik tele vannak másolatokkal. Kifizeted, elviszed. (Időtlen idők óta siránkozom, Szeged is elkezdhetné a magáét terjeszteni. Az ottaniakat már árulják nálunk is, a magunkét mintha szégyellnénk.) Számomra az a legnagyobb meglepetés, hogy ez az ország is rájött a legnagyobb igazságra: az idegenforgalomból meg lehet élni! És jól megél belőle. Üdülőfalvak, üdülővárosok, tenger mellett, és tenger nélkül. Hogy az adóhivatal hogyan segíti, nem sikerült megtudnom. Új múzeumokban is voltunk. Nem akarom elhamarkodni az ítéletemet, de nem tudnék hirtelen hasonlót mondani hazánkban. Órákig elbócoroghat egyikben-másikban az ember. A kerekes székekkel közlekedők is! Tisztaság, precizitás mindenütt. A Balkánról nem ez szokott az eszünkbe jutni. Márványból való lépcsőt se jártam annyit máshol, mint itt. Vadonatúj üdülők is, márványból. Zöld márvány is van, kék is, sőt szivárványszínű is. Márványkő országban jártunk. Emberi melegséggel kiegészítve. Noteszból tudnám csak fölsorolni, hol voltunk egyáltalán. Egyik ámulatból a másik csodálatba esve. Epidauruszban, Aszklépiosz szentélyében értettem meg Engi Tüdő Vince szegedi gyógyító tanyáját például. Hüdra szigetén autó se jár, csak öszvér, voltunk a Meteóráknál, és az Olimposzon is. Igaz, csak a harmadáig jutottunk föl. Följebb már csupa hó minden. így bírták volna a hideget az ősi istenségek? Az ambrózia és a nektár fűtötte volna őket? Mi inkább csak kutyatejet találtunk. Reggel még ott voltunk, este viszont Szegeden. Félisteni teljesítmény. Itthon elkezdtem újraolvasni Homéroszt, és előveszem megint az ókori világ történetét. Folytatás a következő hetven évben. HORVÁTH DEZSŐ tőből és hegyből. És a hegyben? Kőszikla. És márvány. Mit kezdhetett volna a sok kővel már az ókor embere? Humanizálta. Emberformára Őrségváltás az athéni parlament előtt FOTÓK: BÁLINT GYULA GYÖRGY A múzeum mintha megkövesedett mészárszék lenne faragta. Máig őrzi ez a föld az ókori szobrászat és építészet fölülmúlhatatlan remeklését. A piramisokról hallva elámulunk, hogyan rakták egymásra a kőkockákat. Csodálkoztunk a hatalmas oszlopoknál is. Soktonnás kőkarikákat raktak egymásra, mindenféle kötőanyag nélkül. Hogyan tet•ték föl a legfölsőket? Vagy az alatta lévőket. És az átkötő gerendákat? A földön mérték ki, itt faragták méretre, de ott fönn kellett pontosnak lennie. Szentélyekből és agórákból is van annyi, ember legyen, aki számon tudja tartani. Ha a piramisoknál külön falujuk volt a kőfaragóknak, és azt kutatja is a régészet, akkor itt minden szent hely mellett lennie kellett, és talán népesebb volt a mesteremberek telepe, mint amott. A rabszolga a legembertelenebb sorban tartott pária, így tanultuk. Ezeket a kolosszusokat nem patríciusok alkották, az biztos. Rabságban a test, és szárnyal a szellem? mm " PIHAO* o8A=KOPYTíA--|<*A4HAf "OMOPCF-TPEMFSFLNA mPPA- AÍTYPOFAÍTPÖH 731 MPOYMTEÍ }". KA APA JRTfuncrt Szanaszét jártunk Görögországban. Napkeletről mentünk napnyugatra, aztán jó nagyot délre, onnan megint keletre, aztán újra nyugatra. Úgy összefirkáltuk a térképet, született görög se járja be talán jobban azt a sok heggyel megrakott földet. Amikor a majdnem nyugati parton lévő Olimpiából vágtunk át a másik oldalon lévő hajdani kis halászfaluba, Tolóba, jó néhányan rémülten csukták be szemeiket, lenézni se mertek a szédítő szakadékokba. Vannak még adósságaim, azért jelentkeztem az útra. Ötven éve is elmúlt már, hogy az ókori görög irodalmat tanultuk Pósa Pétertől. Akkor lett volna jó bejárnunk ezt a vidéket. Az ókori világ történetét pedig Szádeczky-Kardoss Samutól, benne a görög demokráciát és a poliszokat. Ki mert volna akkor gondolni is rá? Most csak a köveit láttuk annak, amit elevenként közvetítettek nekünk. Eddig azonban konok következetességgel elutasítottam minden kínálkozó lehetőséget. Elég nekem a dögmeleg hazai nyár is, minek mennék fulákolni éppen oda? A mostani kínálat húsvét hetére volt szabva, talán még az előszezon se kezdődött el. Nem tud olyan meleg lenni, ami a hazai fagyos napok után jól ne esne. így lőn. Teljes virágzásban Testes fejezet lenne egy könyvben - bízom benne, lesz is -, ha mindazt le akarnám írni, ami bennem buzgott föl a szépség és a történelem egybeömlesztésével. Repülővel mentünk Thesszalonikibe. Vagy Thesszalonikiba? (Egyébként is bajban vagyok az útikönyvek átírásával, általában a nyugati nyelvekre szabott kaptafákra ragadnak, fittyet hányva az ide vonatkozó kemény szabályokra.) Ottani busz várt bennünket, a világ eleven csodájának számító sofőrrel, Nikosszal. Könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint nekünk becsusszannunk böhöm nagy járgányunkkal egynémely szűk utcába, vagy bevennünk a hajtűkanyarokat kilométeres szakadékok fölött. Először azt hittem, ilyenbe betévedni lehet csak. És várt bennünket a másik főnyeremény, Zoé, az idegenvezető. Szülei sorsverte menekültként érkeztek hozVízpartból, kikötőből és hegyből van a legtöbb zánk. Magyar iskolázottsággal, anyanyelvi szinten beszélve a görögöt, úgy kísért végig bennünket, segítőkészebb, fölkészültebb, talpraesettebb vezetővel eddig még nem sikerült találkoznom. Magyar fejjel, görög szívvel? Vagy fordítva? Voltunk elegen, de a kettőt elválasztania talán senkinek se sikerült. Indulás előtt még belenéztünk a teletext időjárásába. Esőt mondott, és 13 fokot. Minek hinnénk el, amikor a hazai se szokott beválni? Sajnos, úgy bejött, másnap is dideregtünk. Még szerencse, hogy zimankósabb hacukát is vittünk. Harmadnapon azonban - jól lent jártunk már a déli vidékeken - kezdte megemberelni magát a tavasz. És kitartott az utolsó pillanatig. Itthon még nem is mozdult a természet, ott teljes virágzásban fogadtak bennünket az őszibarackosok, és virítottak a szilvafák. A rózsának öt centis hajtása volt akkor, tíz lett, amikor eljöttünk. És érett a narancs! Párja nincsen látvány az is. Ez okozta az első fejtörést. Odalenn, délen, a tél nem olyan, mint nálunk, de lehullatta levelét a szőlő is, az őszibarack is. Mikor virágzott a narancs, ha most érik? A téli hónapokban? Járnának akkor méhek? Teljesen nem sikerült megfejtenünk, de kiderült, háromszor szüretelik, március végén, augusztusban és novemberben. Más-más fajtát természetesen, így mindig van friss portéka a piacon. Nálunk az őszibarackot virágzásban metszik, ott egyetlen táblában se láttuk friss munkák nyomát. A zöldmetszés terjedt volna el? És pipacs az Akropoliszon! A kutyatej is hasig érő bokor! Kő kövön Olajfaligetet is láttunk annyit, el se tudtunk volna képzelni ennyit. Majdnem teljes óráig rohantunk az egyikben. Állítólag négy-ötszáz évig is képes teremni, némelyiknek a hasa olyan üres már, mint a mártélyi öreg fűzfáké. Van, ahol kapálják az alját, máshol birkák legelik, de talán az van többségben, amelyiknek a talajával semmit nem tesznek. A narancserdők is hajszálra ilyenek. Akár a mi kertünk Újszegeden. Miből van legtöbb Görögországban? Vízpartból, kikö-