Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-20 / 91. szám
4 • MEGYEI TÜKÖR« SZERDA, 2005. ÁPRILIS 20. A nyelvnyújtogatós, relativitáselméletes, gyenge matekos tudós Einstein - diákszemmel A fizika a fakírok teljesítményére is magyarázatot ad Fotó: Schmidt Andrea Albert Einsteinről minden középiskolás hallott már. Sőt: talán nincs még egy olyan tudós, akiről annyi anekdotát mesélnének, mint róla. Nem véletlen tehát, hogy a fizika évének alkalmából tartott rendezvényen az ő arcképét jelenítették meg egy élőképben tegnap este a Dóm téren. Herczeg Mihály: Az én Nagy Könyvem Egy óriási szerelem története Lapunk is elindította a Somogyi-könyvtár segítségével a maga Nagy Könyv-játékát: az izgalmasnak ígérkező szellemi kalandtúrában ismert Csongrád megyei közéleti személyiségek, tudósok, művészek, üzletemberek, sportolók és újságírók vallanak legkedvesebb könyvükről. Herczeg Mihály nyugalmazott vásárhelyi levéltár-igazgató Krúdy Gyula A vörös postakocsi című regényéről beszél. „Volt egy csomorkányi tanítványom annak idején, aki tizenháromszor olvasta el az Egri csillagokat, mert annyira szerette. Én ugyan ennyiszer nem fogtam neki A vörös postakocsinak, de jó néhányszor olvastam. Krúdy három mondattal odavarázsolja olvasóját a történet helyszínére, játszódjon az vendéglőben vagy a természetben. A korabeli Pest regényét írta meg, azét az alsó világét, amelyet kokottok népesítenek be. Nem az úri világot siratta, hanem azt, amilyennek a pesti polgári világot látta. A vörös postakocsi folytatásában, a vele szorosan összetartozó Őszi utazások a vörös postakocsin című regényében is az eszményi szerelmet írja le. Rezeda Kálmán szerkesztő annyira beleszeret a vidékről a fővárosba került színésznőbe, a Pesten kokottá váló Klárába, hogy öngyilkos lesz érte. Igaz, nem hal meg, és szerelme ápolja, hogy a történet végén elváljanak. A folytatásban pedig nyomon lehet követni a Klárát elhódító Alvinczi Eduárd útját Bécsben, Pozsonyban, Pesten, Budán, Vácott és Ungváron. Rám Krúdy története hangulatával, szépségével, illatozó ételeivel, valamint az óriási szerelem ábrázolásával hatott. Ráadásul helyszínein Ungvár kivételével - magam is jártam." KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. Ma reggel fél 8-tól tartja ülését a képviselő-testület a polgármesteri hivatal tanácstermében. Zárt ülésen tárgyalják a szennyvízcsatorna-közmű lakossági érdekeltségi hozzájárulás részletfizetési ügyét, valamint az INBA Szövetkezet méltányossági kérelmének elbírálását. A nyílt ülés 8 órakor kezdődik. Petró Ferenc polgármester beszámolója után tájékoztató hangzik el az önkormányzat 2004. évi zárszámadásáról. Elfogadják az ÁSOTT-TELSZO Kht. tavalyi közhasznúsági jelentését és éves beszámolóját. Beszámoló hangzik el a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár munkájáról, elfogadják a Közbeszerzési Szabályzatot, jóvá hagyják a gépjármű üzemeltetési szabályzatot. Felülvizsgálják a központi ügyeleti díjat, határozatot hoznak a presszó melléképület megváltásáról. Döntenek az Ásotthalom 0421/45 és 0421/60. helyrajzi számú ingatlan megvásárlásáról. Pályázatot nyújtanak be a tanyagondok szolgáltatás biztosításához szükséges gépjármű cseréjére. DÓC. Ma rendezi meg 12. alkalommal a Dr. Beretzk Péter Komplex Környezetvédelmi versenyt a dóci általános iskola a Kiskunsági Nemzeti Park szakmai támogatásával. A csapatok számot adnak arról, mit jelent nekik a természet védelme, a mindennapokban hogyan tudják felhasználni az iskolában szerzett ismereteiket. A fél 10-kor kezdődő ünnepélyes megnyitó után Puskás |ózsef, a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet munkatársa tart előadást. Fél 11 -tói a csapatok pontszerző versenyén a különböző állomásokon levelet, kőzetet, teákat, védett állatokat, növényeket kell felismerniük. A szóbeli verseny 1 órakor kezdődik, az eredményhirdetést 3 órakor tartják. A versenyen részt vesznek a mórahalmi, az ópusztaszeri, a dóci, a pusztaszeri, a röszkei általános iskola, a csongrádi Ének-zenei Általános Iskola, a Szegedi Tudományegyetem )uhász Gyula Gyakorló Általános Iskola és az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola diákjai. A versenyt - mások mellett - a dóci önkormányzat, az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség támogatja. RÖSZKE. A művelődési ház szervezésében a röszkeiek ma a Szegedi Nemzeti Színházban az Anconai szerelmesek című darabot tekintik meg. A csoportokat buszok szállítják az előadásra, indulás este 6 órakor a központi buszmegállóból. RÚZSA. A képviselő-testület ma délután fél 2-tól tartja ülését a polgármesteri hivatal tanácstermében. Papp János polgármester beszámol a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről. A képviselők megalkotják az önkormányzat tavalyi évi zárszámadásáról szóló rendeletet. Lábecz László jegyző beszámol a Műszaki Hatósági Igazgatási Társulás munkájáról, Vörös Tiborné igazgató pedig a Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár tevékenységéről. VÁSÁRHELY. Lajkó Tibor, a Grcgus szakközépiskola diákja nyerte meg a napokban Kiskunhalason megrendezett mezőgazdasági technikusok országos szakmai tanulmányi versenyét. Győzelmével az iskola immár másodszor végzett az élen. Csak a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolából közel 250 diák vett részt a tegnapi, az egész földet átölelő fénystafétában. A rendezvényen lámpákat gyújtva 900 ember éló képet alkotott a Dóm téren, Albert Einstein portréját kirajzolva. Bár a Nobel-díjas tudós munkássága csak a 11. osztályban tananyag, a fiatalabbak is ismerik. A Tömörkény 10. a osztályában tegnap délelőtt Einsteinről beszélgettünk, s kiderült, elsősorban olyan történetek jutnak a fiatalok eszébe, amelyek azt mutatják, a Nobel-díjas tudós is „csak egy ember". MUNKATÁRSUNKTÓL Zenei szenzációnak számít, hogy a néger spirituálé koronázatlan királyai május 6-án este 7 órától Szegeden énekelnek. A világhírű Golden Gate Quartett az Első Szeged Lions Klub szervezésében ad jótékonysági koncertet a színházban. Az együttes idei világturnéját a Párizsi Olimpia színpadán kezdi, majd egy több országot érinti) turné során jut el Magyarországra, Szegedre. Az énekes MUNKATÁRSUNKTÓL Rendőr napi ünnepségsorozatra várják a megye lakosságát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a városi rendőrkapitányságok. Ma Kisteleken reggel 8 és 12 óra között nyílt nap lesz a rendőrkapitányság épületében, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a rendőrség munkájával. A rendőrök számára szervezett sportren- Ha jól tudom, diszgráfiás volt, és matekból is elég gyengén teljesített - mondta Fekete Gábor. - Sőt: élete vége felé már a telefonfülkétől sem talált haza tette hozzá osztálytársnője, Radics Bernadett. A tudósról bennük élő kép sem nevezhető komolynak: mindenkinek egyből egy kócos hajú idős ember jutott eszébe, kinyújtott nyelvvel, aki azt mondta, hogy „E egyenlő m-szer cé négyzettel". A tizenhat éves fiatalok ezek mellett azért megemlítették például azt is, hogy Einsteint mindenki nyitott egyéniségnek tartotta, akit a világbéke kérdése is foglalkoztatott. quartett 1934-ben alakult, az alapító tagok természetesen már nem szerepelhetnek a mai felállásban, de a művészi hagyományokat folytatva, a Golden Gate tagjai ma is a spirituálé éneklés nagyköveteinek számítanak. A koncerten a műfaj legnagyobb slágerei szerepelnek. Mivel a rendezvény jótékonysági célokat is szolgál, jegyek korlátozott számban kaphatók a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájában, valamint a Csermák Hangszerüzletben. dezvény 14 órakor kezdődik. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon holnap 10 órától szakmai megbeszélést tartanak a rendőrség munkájáról, kommunikációjáról a holland delegáció közreműködésével. A rendezvénysorozat pénteken és szombaton változatos programokkal - többek között főzőversennyel, önvédelmi és fegyverbemutatóval, ügyességi és rajzversennyel - folytatódik. - Valami olyasmit mondott egyszer, hogy a béke nem tartható fenn erővel, csak megértéssel - mondta Huszka Nóra. - Meg hogy azt az életet érdemes végigélni, amit másokért élünk - tette hozzá Kiss Ilona. Tanáruk, Móróné Tapody Éva elmondta, jövőre sok törvényt tanulnak majd Einsteintől, ám fontosnak tartja, hogy emellett érdekes dolgokat is megmutasson, hiszen ezekkel lehet közel vinni a gyerekekhez a fizikát, amelynek törvényszerűségei egyébként egész életünket áthatják. Éppen ezért szinte minden órán kísérleteznek. Tegnap például a 10. a-ban bárkiből fakír lehetett, hiszen kiderült: a fizika törvényeinek köszönhetően fájdalom nélkül lehet álldogálni és sétálni egy kendőnyi üvegcserépen. TÍMÁR KRISZTA MUNKATÁRSUNKTÓL Városképi védettséget élveznek a Szegedi Ruhagyár Rt. több mint háromhektáros telkén álló régi gyárépületek - e kötöttségeket tiszteletben tartva újították fel azokat az új tulajdonosok. Ha a ruhagyárat egy válságos pillanatában sikerült volna annak a befektetőnek átjátszani, aki bevásárlóközpontot tervezett a telekre, ma nem ez a kép fogadná a szegedieket. Mindenesetre ma már rá sem ismernének az ingatlanra azok, akik a múlt rendszerben a Kossuth Lajos sugárúti gyárban dolgoztak |a hőskorban egyszerre 3 ezren vitték haza innen a fizetésüket). A felszámolási eljárás ideEngi Imre a varrónők között jén, 2000-2002 között darabolták fel a területet és osztották nyolc önálló helyrajzi számmal rendelkező telekre, ezek mindegyike igyekezett később bejáratot szerezni a Kossuth Lajos sugárútról. Az eltelt három évben egyik-másik telek osztódással szaporodott, ma 11 helyrajzi számot tart nyilván a földhivatal. A tulajdonosok száma is közel enynyi, miközben a bérlőkkel együtt 40 vállalkozás lelt otthonra a volt ruhagyárban. így nemcsak elvesztek, de születtek is új munkahelyek. A legkorábban a volt irodaépület szépült meg, amely a terasszal, az azt tartó oszlopokkal „kifordult" az utca felé. Tulajdonosa egyik bérlőjével, a Trióda Rt. Fotó: Miskolczi Róbert szegedi kirendeltségével az udvari, 1910-ből származó ipari műemlék, a víztorony felújítását is tervezi. Ez már szinte luxusszámba menne, hiszen azt legfeljebb kilátóként lehetne hasznosítani. Mostanra a volt központi gyárba húzódott vissza a termelés, ám annak is már csak az egyik szárnyában dolgozik 80-100 ember. A tulajdonos Trifex Kft. látja, kirí az épület a sorból, ezért már megvásárolta az új tetőcserepeket - mondta Engi Imre, a cég ügyvezető igazgatója. A felújításban felülről haladnak majd lefelé, apródonként. A ruhagyár egyébként létezik, 2002. április 1 -je óta működteti az a kft., amelyet három éve kifejezetten az üzem megvásárlására hozott létre a Trióda és a Feketevár Rt., az Excellent Kft., valamint az önkormányzat. A tulajdonosok akkor egyéves továbbfoglalkoztatási kötelezettséget vállaltak. (A Trióda közben kilépett a Trifexből, a város részét pedig egy magánszemély vásárolta meg.) Három éve még 300 embernek tudtak munkát adni, azóta viszont folyamatosan csökkent a létszám - sok dolgozó maga hagyta ott a szinte csak a minimálbért fizető vállalkozást. A gyár bérmunkában német és osztrák megrendelésre dolgozik, ám a munka nincs megfizetve. A Trifex Kft. is az olcsó távol-keleti ruházat szorításában vergődik, nem tudja felvenni a versenyt azokkal az asszonyokkal, akik napi tizenkét órában fillérekért bocsátják áruba a munkaerejüket. Az ágazat leépüléséért Engi Imre az államot is felelőssé teszi: nem védi a hazai ipart és magas járulékokat fizettet a munkáltatókkal. Szemközt Szabó Gáborral A rektor a VTV-ben Ma este fél 8-kor ismét jelentkezik a Városi Televízió Szegedben a Szemközt, a VTV és a Délmagyarország közös műsora. A vendég ezúttal Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, akivel az egyetemi átalakításokról, megszorításokról beszélget Vass Imre, a VTV szerkesztő-riportere és Szabó C. Szilárd, a Délmagyarország újságírója. Jön a Golden Gate Az egyik tulajdonos a régi víztornyot is felújítja Összement a ruhagyár Leporolta Fekete Klára, lapunk munkatársának 1999-ben megjelent Cégvesztő című könyvét Bubryák István televíziós újságíró. Gyári burleszkek című, májustól az MTVl-en látható hatrészes dokumentumfilm-sorozatában - amelynek egyben a producere is újra sorra veszi, miért zártak be vagy torpantak meg a fejlődésben Szeged patinás gyárai, miközben összeveti a múltat a jelennel. Azt mutatja be: íme, ez volt, és ez keletkezett a helyén! Télevíziós kollégánkat mi is elkísértük a forgatás helyszíneire.