Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-11 / 83. szám

HÉTFŐ, 2005. ÁPRILIS 11. •AKTUÁLIS" 5 LESELKEDŐ: BAKAI CSABA Bakai Csaba kétszer kért szót a közgyűlésen, és mindkétszer vihart kavart. Az Együtt Sze­gedért Egyesület képviselője először a Mars téri piacon kialakult helyzettel kapcsolatban jelentette ki: megkezdődött száz kereskedő család tönkretétele. Bakai követelte, hogy Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester azonnali hatállyal mondjon le. „Elindultak a. mutyikázások, kiszolgálják a türelmetlen holdudvart" - mondta a képviselő a Teréz utca 2. szám alatti ingatlanértékesítéssel kapcsolatban, amit az önkormányzat 25 mil­lió forintért ad el a Démász Rt.-nek. A jelen­lévő Németh István, az IKV Rt. elnök-vezér­igazgatója határozottan visszautasította, hogy ő mutyizna a város vagyonával. A tangabugyis lányoktól a szipus randalírozókig Éjszakai bevetésen a polgárőrökkel Esténként Szeged utcáin, terein a tizenévesek kezében szinte csak alkoholosüveget lehet lát­ni. Szombaton este drogtól má­moros lányok nem vetkőztek tangabugyira, de máskor már ilyen is előfordult. A randalí­rozók most autót toltak az utca közepére, de az elkövetőket a polgárőrök és a rendőrök lefü­lelték. Pörgősen indul az éjszaka szom­baton Szegeden. Már este nyolc­tól folyamatosan érkeznek a se­gélykérő hívások a rendőrség és a polgárőrség diszpécseréhez. Sán­dor Jánossal, Géczi Istvánnal és Király Etelkával Tarjánban kezd­jük a járőrözést. Megmutatják azokat a helyeket, ahol össze­gyűlnek a bandák. A Csongrád Megyei Polgárőrszervezetek Szö­vetségének elnökhelyettese, Sán­dor János szerint a 12-14 éves gyerekekkel van a legtöbb baj. A közbiztonság javításáért szabad­idejüket feláldozó, társadalmi munkában dolgozó önkéntesek­nek nem újdonság a látvány, en­gem viszont meglep: szinte min­den fiatal kezében ott a sör. - Beisznak, aztán törnek-zúz­nak - hallom a polgárőröktől, miközben teszünk egy-két kört Tarjánban és Felsővároson. - A Zöldfa utcában fiatalok rongálják a játszóteret - szólal meg az URH-s rádió. Szirénát nem használhatunk, de robo­gunk a Csillag tér felé. Legalább húsz siheder lóg a hintákon. Megkerüljük kétszer a teret, s a polgárőrautó látványa is elegen­dő, hogy a fekete ruhás fiatalok szétszéledjenek, mire a két rend­őrségi kocsi odaér. - A legtöbb rendőrrel és a vá­rosőrséggel is jól kijövünk, segít­jük egymást - meséli Király Etel­ka, aki munkája után sűrűn fel­áldozza éjszakáit a járőrözésre. - Dorozsmára kérek egy járőr­kocsit. Randalíroznak a fiatalok. Küldjétek már haza őket, "pizsa­maosztás van - hallatszik az URH-n. Nem telik el tíz perc, újabb riasztás: a Kukorica utcai Labdaház Teniszcentrum bizton­sági rendszere működésbe lép. A rendőrökkel egyszerre érkezünk, ők balról, mi a polgárőrökkel jobbról kerüljük a létesítményt ­a biztonság kedvéért kezembe nyomnak egy gumibotot, és elin­dulunk az erdő felé. A két polgár­őr minden zugba bevilágít, de be­hatolásnak nincs nyoma. Mire visszaérünk erősítésként rend­őrök és polgárőrök érkeznek. Azt mondja Horváth fózsefné, a Tar­jáni Polgárőr Egyesület elnöke, hogy nézzünk el az Arany Já­nos-iskola mógé is, mert hetek óta majdnem mindennap rendet kell teremteni a lerészegedett fia­talok között. Most csendes a kör­nyék, már csak néhány ablakon keresztül szűrődik ki fény. - Megérte naponta idejárni. Nekünk az a fizetség, amikor nyugodt a környék - jegyzi meg az asszony, akit már három uno­ka vár otthon. - Délelőtt tízkor kezdtünk, ke­rékpárral jártuk a várost, két bal­esetnél is biztosítottuk a hely­színt - mondja a 19 éves Pető Ta­más. Polgárőrtársa, a vele egyko­rú Kelemen Krisztián hozzáteszi, hogy csak este szálltak kocsiba, mert a benzinpénzt ők dobják össze. Aztán arról is mesélnek, hogy minden reggel valamelyik­ük az egyik lakótelepi általános iskolánál kezd, hogy a trafóház mögül elzavarja a gyerekeket, akik öngyújtóból szívják a bódító anyagot. A körülöttem álló pol­gárőröknek az a véleménye, hogy Szegeden nagyon elterjedt a dro­gozás. - Még tavaly nyáron történt, hogy két kislány annyira beka­pott, hogy egyszál tangabugyiban rohangált a téren. Hazavittük őket, de a szülők ahelyett, hogy megköszönték volna, elküldtek bennünket melegebb éghajlatra ­emlékszik vissza Sándor János. Hajnal fél kettőkor jön az újabb riasztás: a Puskás utcában má­moros fiatalok az úttest közepére toltak brahiból egy „kispolskit". A tulajdonos nem tett feljelen­tést, így megússzák néhány fi­gyelmeztető mondattal. Lassan elcsendesül a város. A három polgárőr és a négy rend­őr-járőrautó hatása is: békében alhatnak az emberek Szegeden. CS. GÁT LÁSZLÓ Szabadlábon a gyilkos Szabadlábra helyezte a bíróság azt a 67 éves férfit, akit ko­rábban gyilkosságért tíz év bör­tönbüntetésre ítéltek. MUNKATÁRSUNKTÓL Korábban lapunkban megírtuk, nem jogerősen tíz év börtön­büntetésre ítélte a bíróság azt a 67 éves szegedi férfit, aki a vád szerint tavaly márciusban egy csontozókéssel szíven szúrta albérlőjét. A vádlott, a Pisze Pista bácsi becenevű N. István italozás és vitatkozás után szí­ven szúrta cimboráját, aki azonnal életét vesztette. Pista bácsi azt állította, ő csak véde­kezett. A Szegedi ítélőtábla ha­tályon kívül helyezte az első fo­kú ítéletet, a bíróság pedig te­kintettel a vádlott igen rossz egészségi állapotára, tegnap szabadlábra helyezte N. Ist­vánt. A bíróság szerint a férfi esetében nem kell tartani az el­rejtőzés veszélyétől, tekintettel arra, hogy súlyos beteg és állan­dó orvosi ellátásra szorul. ítélet a következő tárgyaláson, május 26-án várható. Az eszmei kár félmillió forint Pitvaroson Őzeket mérgeztek meg Mára várható annak a vizsgálatnak az ered­ménye, amely azt hivatott tisztázni: milyen mé­reg hatására pusztult el a napokban négy őz a pitvarosi határban. A helyi vadászmester, Nemes István lapunknak el­mondta: az első, bizonytalanul, imbolyogva haladó őzről még szerdán kapták az első bejelentést, ezt követően a hét végéig négy állat tetemét találták meg. Feltételezhető azonban, hogy több is mérge­zést szenvedett, ám esetleg távolabb, erdős részen hullottak el, ezért lehet, hogy azokat csak később fedezik fel. A vadászmester szerint szinte biztos, hogy az őzekkel egy közeli táblában kiszórt, való­színűleg idegméreggel is átitatott, így szabálytala­nul felhasznált és kihelyezett rágcsálóirtó végzett. A területről a vadászok mintákat vettek, ezeket elemzik most a Növény-egészségügyi és Talajvédel­mi Állomás szakemberei. Nemes István nem kí­vánta megnevezni a feltételezhetően vétkes gazdát, mert - mint mondta - a vizsgálat még tart. A történtek felháborították a pitvarosi vadászo­kat, akik egyrészt sajnálják a borzalmas kínok kö­zött elpusztult állatokat, másrészt a télen több tíz tonnányi élelemmel látták el őket - ezek után hiá­ba. A vadászok az ügyben feljelentést tettek a rend­őrségen, így hamarosan nyomozás is indul az ügy­ben. Az őzek pusztulásából eredő eszmei kár mér­téke eddig meghaladja a félmillió forintot. • Az elmúlt napokban többször adtunk hírt arról, hogy 118 daru pusztult el méregezett búzától, né­hány madarat viszont a Szegedi Vadasparkban mentettek meg. Egy gyomaendrődi gazdálkodó el­len indított eljárást a rendőrség az ügyben. Az illető azzal védekezik, nem tudta, hogy tiltott szert hasz­nált rágcsálóirtásra. SZ. I. M. A termálfürdő jövő év októberében nyit Illusztráció: látványterv A Fidesz szerint látványpolitizálást folytat a városvezetés Négy az alpolgármester Önerőből 450 milliós beruházás Folytatás az 1. oldalról A Fidesz-MPSZ-frakció kérte, hogy a közgyűlés tűzze napirend­jére a szegedi színházigazgató ügyét, és vonja vissza a Him­nuszt ízléstelenül átköltő Szék­helyi József főigazgatói megbíza­tását. A képviselő-testület 12 igennel, 24 nemmel és 2 tartóz­kodással elutasította az ellenzéki párt Székhelyi menesztését szor­galmazó indítványát, amelyben az is szerepelt, hogy a leváltott direktort szülészként tovább fog­lalkoztathatná az önkormány­zat. Titkos szavazáson, Botka László polgármester javaslata alapján ­27 igen és 11 nem - megválasztot­ták Solymos Lászlót városüzemel­tetési alpolgármesternek. Nagy vitát váltott ki az önkor­mányzat 2004. évi zárszámadá­sáról szóló rendeletének tárgya­lása. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy tavaly min­den területen nagy volumenű be­ruházások, fejlesztések indultak el a városban. A fideszes képvise­lők - Szőllősi Béla, Hűvös László és Kohári Nándor - ezt máskép­pen látták: mézesmadzagprog­ramnak és látványpolitizálásnak titulálták a beszámolót. Botka László erre reagálva közölte: „Nagyszerű látvány látni a felújí­tott Tisza Lajos körutat, az M5-ös építését, a kórház-re­konstrukciót és a csatornázási munkálatokat. Ha ez látványpo­litizálás, akkor mi vállaljuk." A közgyűlésen megszavazták a távfűtés díjának emelését, amely idén átlagosan 1,8 százalékos költségnövekedést jelent a lakos­sági fogyasztóknak. Az ellenzék nem támogatta az áremelést. A testület heves vita után elfogadta a száz százalékban önkormány­FRANKL ÉS VÁSÁRY NÉGYKEZESE A Magyar Rádió Szimfonikus zenekara ma 19.30-tól a Szegedi Nemzeti Színházban ad koncertet a Filharmónia Kht. Vaszy-bérletében. Közreműködik a Nagy-Britanniában élő világhírű zongoraművész, Franki Péter, valamint a Magyar Rádió Énekkara. Vezényel és zongorán közreműködik: Vásáry Tamás. BOTKA A POLGÁRMESTEREK VILÁGTALÁLKOZÓJÁN Botka László szegedi polgármester és Demszky Gábor budapesti főpolgármester képviseli hazánkat a világ- és nagyvárosok polgármestereinek 23. világtalálkozóján, amely ma kezdődik Jeruzsálemben. A konferencia minden évben egy-egy speciálisan nagyvárosi kihívásra keres választ. Idén a biztonságpolitika áll a középpontban. Termálfürdő épül Algyőn Úszásoktatásra, valamint az idősek reumatikus panaszainak enyhítésére épül termálfürdő Al­győn. A beruházás első részét - mintegy 450 millió forintot - önerőből finanszírozza a te­lepülés. A létesítményt jövő októberben adják át. A második ütemben megépül a szabadtéri me­dence, erre pályázati támogatást igényel a nagy­község önkormányzata. Az algyői önkormányzat tavaly kapta meg ingye­nes használatra - 25 évre - a Mol Rt.-tői azt az úgynevezett megfigyelő kutat, amely sem olajat, sem gázt nem hozott a felszínre. A kút adottságai miatt ezt olcsóbb átalakítani termálvíz-felhoza­talra, mint egy újat fúratni. A képviselő-testület úgy döntött: a termálvizet Algyőn termálfürdő­ben hasznosítják. A jövőre megnyíló létesítmény medencéit 1700 méterről feltörő, 70 Celsius-fo­kos vize látja majd el - tudtuk meg Piri József pol­gármestertől. A termálfürdőt a sportpálya közelé­ben építik meg, az előcsarnokban büfé és pihenő­sarok várja a vendégeket, ehhez kapcsolódnak a pénztárak és a ruhatár. Az épület egyik szárnyá­ban, 1300 négyzetméteres területen kap helyet a feszített víztükrű tanmedence, és az élményele­mekkel gazdagított ülőmedence. Mindkettőt víz­forgatóval látják el. A szauna mellett merülőme­dencét és pihenőrészt alakítanak ki. A létesít­mény fűtését és a légtechnika működtetését a ter­málkút vizének hőenergiája szolgálja. A termál­fürdő első ütemének kialakítása mintegy 450 millió forintba kerül, a beruházást az önkor­mányzat finanszírozza. A fürdő kivitelezésére ha­marosan közbeszerzési pályázatot ír ki a képvise­lő-testület. A tervek szerint 2006. október l-jén nyit az algyői fürdő. A munka azonban tovább fo­lyik, a második ütemben kültéri medencét ter­veznek építeni, a testület reményei szerint pályá­zati támogatással. NY. É. Négyből kettő: Solymos László és Szentgyörgyi Pál Fotó: Karnok Csaba zati tulajdonú gazdasági társasá­gok 2005. évi üzleti tervét, amelyből furcsa módon kima­radt a város informatikai cége, a Ritek Rt. Ezt szóvá is tette Dré­gelyi Zoltán (Fidesz), amire azt a választ kapta a gazdasági alpol­gármestertől, hogy nagyban be­A FIDESZ VITÁZOTT VOLNA A Fidesz Közgyűlési szünetben megtartott rögtönzött sajtótájé­koztatóján Molnár Zoltán el­mondta: szerinte jelzésértékű, hogy a városvezetés nem enged­te vitára bocsátani a Székhe­lyi-ügyet. Szőllősi Béla frakció­vezető pedig arról szólt, hogy szerettek volna vitát nyitni a ne­gyedik alpolgármester szüksé­gességéről is. ám a polgármester - a szervezeti és működési sza­bályzatra hivatkozva - erre nem adott lehetőséget. Az ellenzéki politikus szerint Botka László önkényesen értelmezte a sza­bályzatot. folyásolja majd a cég üzleti ter­vét, milyen arányban vesz részt az e-önkormányzati fejlesztési programban. Ezt a napokban döntik el. A képviselők határoz­tak arról is, hogy - az ügyvezető igazgatók kivételével - január el­sejéig visszamenőleg 6-13 száza­lékkal emelik a Szegedi Fürdők Kft.-nél, a Szegedi Környezetgaz­dálkodási Kht.-nál, a Városi Tele­vízió Szeged Kht.-nál és az IKV Rt.-nél dolgozók bérét. Zárt ülé­sen határozott arról a testület, hogy Kövér Lászlót nevezi ki újabb öt évre a Kövér Béla Báb­színház igazgatójának. SZ. C. SZ.

Next

/
Thumbnails
Contents