Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-09 / 82. szám

NAPI MELLÉKLETEK Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2005. ÁPRILIS 9. WWW.DELMAGYAR.HU SZAZ EVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA és örök nélkülözés Középiskolás éveit Makón töltötte az éppen száz esz­tendeje született József Atti­la, s ennek számos tárgyi emlékét őrzi a város múzeu­ma - amit történetesen ép­pen a költőről neveztek el. Az ország második legnagyobb József Attila-kéziratgyűjte­mény minden darabjának megvan a maga története... A makói József Attila Mú­zeum kertszomszédságában áll az Espersit-ház, a XX. szá­zadelő Hagymavárosának le­gendás ügyvédje, Espersit Já­nos lakott, és dolgozott itt, aki jövedelméből a koszorús költő pályafutását is patro­nálta. Ma múzeumépület ez is, József Attila makói em­lékháza. A boldog békeidők számos emléke, fotók, köny­vek, használati tárgyak közt az egyik hátsó szobában áll a pad, amelyet a költő kop­tatott, míg a makai gimná­zium diákjaként okosodott. Minden bizonnyal több vers is fogant a vörösesbarna fa­ülésen. - A legnagyobb megtisz­teltetésnek számított, ha valaki beülhetett abban a bizonyos teremben a bal oldali oszlop első padjába, ahol József Attila éveken át szívta magába a tudományt - fogalmazott Halmágyi Pál múzeumigazgató, aki im­már a költőről nominált gimnáziumban végezte ta­nulmányait. - Persze, a köl­tőre büszke makói tanárok­tól már kiskorunktól fogva megismerhettük életútját és a Makóhoz köthető ese­ményeket, történeteket. Még kisiskolás korunkban látogattunk el egyszer nyomkeresőként az akkor már idős Saitos Valériához, akit mint múzsáját Riaként énekelt meg verseiben. Az asszony nagyon nagy szere­tettel beszélt az ifjú költő­ről, és történeteiből meg­sejthettük, valóban milyen ember is lehetett, a szemé­lyes emlékekből egy gazdag személyiség képe bontako­zott ki... A szükség költője - Szűkös körülmények kö­zött élt - idézte fel azok em­lékeit az igazgató, akik még találkozhattak a Makón élő József Attilával. Az azonban biztos, hogy támogatói töb­ben is akadtak, hiszen a mú­zeum tulajdonában több ké­pen is együtt látható a város elismert polgáraival, akik sok más tehetség mellett őt is patronálták. Elébem került a Makón őr­zött kéziratok egyik gyöngy­szeme, sajátos kombinációja a levélnek és a vers kézirat­József Attila Földeákon FOTÓK: A JÓZSEF ATTILA MÚZEUM ARCHÍVUMA nak, Espersit Jánosnak, első számú makói támogatójának címezve. A levél hátoldalán a Megfáradt ember kézzel jegyzett verse, mintegy mel­léklete, míg a levél arról ta­núskodik, hogy az immár húszesztendős József Attila ­hisz 1925-ben kelt - hogyan számol el egyik verseskö­tet-kiadásának részleteivel. Több százezer koronás té­teleket összegez - ennyit ide, annyit oda, de a múzeum­igazgató is felhívja rá a fi­gyelmemet: ezek a számso­rok akkor nem túl nagy ösz­szegeket jelentenek. - A verseskötetek kiadása sem nyújtott biztos megél­hetést a Makóról akkor már elkerült, patrónusával azon­ban még mindig nagyon szo­ros kapcsolatot tartó ifjú köl­tőnek, hiszen a levélben sze­replő több százezres tételek már az inflációs koronára utalnak - fűzte hozzá Hal­mágyi Pál. A levelekből még kiderül, hogy akkoriban a verseskötetek kiadását sok­szor a nyomda finanszírozta előre, és a boltokban eladott könyvek mellett az előre ösz­szeírt előfizetők listájának hossza döntötte el végül, hogy megéri-e a kiadás. A szükség azonban a költő makói és a környező falvak­ban eltöltött éveit, az 1920 és 1923 közötti esztendők több­ségét is jellemezte, bár gyámjai gondoskodtak kol­légiumi ellátásáról, saját írá­sai is folyvást utalnak rá: örök nélkülözésben él, és kamasz­fiúként szinte mindig éhes. Ez utóbbinak ékes példája az az irodalomtörténeti „uni­kum", dedikált verseskötet, aminek ajánlását egy jól si­került palacsintázás ihlette. A Siket Mancikának, a költő kedves iskolatársának nagy­nénjéhez dedikált Szépség koldusa kötet egy szépem­lékű uzsonnázást örökített meg az irodalom számára. A „baracklekvárral bévülről megkenegetett" palacsintá­kat a nagynéni készítette a délutánjukat a Siket-házban töltő fiúk számára. Az étke­zések emlékére utal a makói múzeumban őrzött „dödö­léstál", az a bádogedény, amiből az ifjú József Attila sokszor ebédelt, uzsonná­zott az internátusban. A szükségnek köszönhető a Kiszombori versek megszü­letése is, hiszen 1922 nyarán házitanítóskodást vállal a Makóhoz közeli falucskában, ahol testközelből találkozhat a kétkezi munkát végző és szintén rendkívüli nehézsé­gek között élő magyar ag­rárproletariátussal. Kezembe vehettem azt a vonalas, las­san porladó, sárgálló füze­tecskét, amibe - első kötet­ként - lejegyezte a Zombo­ron fogant verseket. Érdekes, hogy az akkor nyomor szélén tengődő költő füzetét a gyűj­tők később lapokra szedték rendkívüli értéke miatt... Makó, a múzsák kertje A Makón töltött alig három év az első szerelmek ideje a folyton lángoló lelkű kamasz és poéta számára. Ez a sze­relmektől égő időszak az első öngyilkossági kísérletek - be­teljesületlen szerelmek - ide­je is, de számos szép, vágy ihlette mű is fogant a makói esztendők során. Az 1923-as évből több át­gépelt példány is fennma­radt a Lányszépség dicsérete című költeményről, s hogy miért kellett írógéppel meg­örökíteni a szerelmes soro­kat, persze annak is külön története van - tudtam meg Halmágyi Páltól. - Akkor már évek óta is­merte Espersit Jánost, aki ké­sőbb is támogatta költői pá­lyáját, sőt mondhatni, jó ba­rátságba került a tisztes ma­kói polgárral. A közvetlen be­szélgetések során kiderült: patrónusának van egy „kis­leánya", Caca, aki más vá­rosban tanult. Egy napon, amikor Attila odalátogatott, az ügyvéd bemutatta az ép­pen akkor otthon tartózkodó leányát a költőnek, aki nem számított rá, hogy egy fel­tűnően szép, tizenkilenc esz­tendős ifjú hölggyel fog ta­lálkozni. Az első pillanatok rögtön arra indították, hogy ott, azon nyomban papírra vesse a Lányszépség dicsé­rete című versét, aminek persze az eredetije is fenn­maradt - mondta az igaz­gató. Persze, más szerelmek is Makóhoz láncolták a szívét, a helyi szóbeszéd úgy tartja, hogy hosszú évtizedekkel halála után két, akkoron már meglett korú hölgy is összeveszett azon, melyi­küknek írt egy bizonyos verset (azaz akkor épp me­lyikük „dobta ki" a fiatal­embert). Az igazi, öröklét­nek fennmaradt múzsák so­rából azonban ki kell emel­ni Tusikát, azaz Gebe Már­tát, a kollégiumigazgató Ge­be Mihály szépséges leány­káját. A történet úgy tartja, hogy az Attilával éppen egy esztendőben született kis­leány, aki szüleinek szolgá­lati lakásában, azaz a fiúk­kal egy kollégiumban la­kott, az intézmény rózsa­kertjét locsolgatta épp, mi­közben az ifjú gimnazisták az ablakból lógva epeked­tek a tünemény után. A köl­tőben eképpen fogalma­zódtak meg az érzelmek: „Márta hajad, bronz-ajakad kéri s lázad a vágyam, illa­Az ifjúkori múzsák egyike: Tusika, azaz Gebe Márta tozó, vészt okozó csókba le­helni be lágyan." A kéziratok kalandos útja A makói múzeum kézirat­és dedikáltkötet-gyűjtemé­nyét csupán a budapesti Pe­tőfi Irodalmi Múzeum kol­lekciója múlja felül számban, a tudomány számára elen­gedhetetlen eredetik miatt rendre kutatók érkeznek Ma­kóra. Hisz az újabb és újabb kritikai kiadások esetében nem mindegy, hova húzott még egy vonást, hová toldott be egy-egy újabb betűt a köl­tő, ami elkerülhette a nyom­dászok figyelmét, és esetleg más értelmet adhat a sza­vaknak. A kéziratok beszerzését Pé­ter László, a makói múzeum első igazgatója kezdte meg közvetlenül a második világ­háború után, alig tizen­öt-húsz évvel a költő halálát követően, amikor még szá­mos élő emléket őriztek a barátok, ismerősök. A mun­kát Tóth Ferenc törté­nész-muzeológus folytatta, és gazdagította a gyűjte­ményt. Halmágyi Pál veze­tése alatt már eredeti kéz­irattal nem, csupán néhány dedikált kötettel gyarapodott a gyűjtemény, ami azonban szintén felbecsülhetetlen irodalomtörténeti értéket képvisel. Mindegyik „leltári tételnek" megvan a maga története. - Több kötetnek, kézirat­nak is igen kalandos a sorsa. A háborúval és az ismerősök elköltözésével persze szá­mos eredeti örökre elveszett, ám az elődeim áldozatos ku­tatómunkájának eredmé­nyeképp több kézirat is a múzeumba kerülhetett. Az egyszerű emlékkönyvbe be­másolt, 1923-24-ből szárma­zó Legutolsó harcos például csak 1985-ben került leltár­ba, addig magánkézben volt. A Kiszombori versek füzete a költő másik patrónusához, Kesztner Zoltánhoz került, aki a villanytelep igazgató­jaként dolgozott akkoriban. A tulajdonos még a háború alatt fiára hagyta örökül a becses kéziratot, aki azon­ban Ausztráliába költözött. De a kutatómunka kiderítet­te: az elveszettnek hitt füzet Makón maradt a Kesztner fiú egyik barátjánál, így kerül­hetett a közgyűjteménybe. A ma már csupán gézkesztyű­vel érinthető eredetikkel kapcsolatban különös izgal­mat jelentenek a faximile ki­adások, hiszen ilyenkor az eredetit a nyomdába kell szállítani, és ha útközben nyoma veszne, az felbecsül­hetetlen kárt jelentene az irodalomtörténet számára ­mondta az igazgató. ILLYÉS SZABOLCS A költő tudta a fizikát Költeményeiben, leveleiben és ta­nulmányaiban Jézsef Attila számot ad természettudományos ismeretei­ről - elemezte műveit a költő szüle­tésnapjához közeledve Gyémánt Iván, a szegedi egyetem elméleti fi­zika tanszékének vezetője. A fizikus évtizedek óta kedveli a verseket, Jó­zsef Attila írásait öt évvel ezelőtt kezdte kutatóként szemlélni. - Egykori tanárához, Galamb Ödön­höz Bécsből írott különleges tartalmú levelei a huszonegy éves József Attila természettudományos érdeklődéséről tanúskodnak. Más írásaiban azonban alig találni nyomát - fogalmazott Gyé­mánt Iván fizikus, egyetemi tanár. - Ki­tűnik az írásokból, hogy szerzőjük figye­lemreméltó fizikai és kémiai tájékozott­sággal rendelkezett. Három témakör foglalkoztatta leginkább 1926-ban: a speciális relativitáselmélet, azaz az erő anyaggá alakulása a sebességhatáron. Említette ezenkívül az univerzum össze­tételét a pozitív és negatív töltések rendszerével, és ugyancsak ismerte a görbült teret, vagyis az általános relati­vitás elméletét. Hogyan tett szert a köl­tő erre a tudásanyagra? József Attila makói tanárának vissza­emlékezéseiben olvasható, hogy a hú­szas évek elején a nagyközönség szá­mára Einstein elméletét népszerűsítő könyv divatos olvasmánynak bizonyult, melyről Attilával többször beszélgettek. - Szegedi egyetemi tanulmányai so­rán találkozhatott-e a relativitáselmé­lettel, és a fizika hatásai kimutatha­tók-e verseiben? - tette fel a kérdése­ket a tanszékvezető. - Kézenfekvő a válasz is, hiszen mielőtt Bécsbe uta­zott, a szegedi egyetemen József Attila már hallhatott a relativitás elméletéről, különösen az atomok és molekulák összefüggéseiről. József Attila 1924 szeptemberében iratkozott be az egye­temre. A fennmaradt okmányok tanú­sága szerint az első félévben Koguto­wicz Károly bölcsészeknek szóló föld­rajzelőadását látogatta. Elméleti fiziká­ból Ortvay Rudolf óráját vette fel az in­dexébe. Az atomok és molekulák szer­kezetéről Kiss Árpád, a fizikai kémia professzora előadására iratkozott fel. Arra nincsen adat, hogy a fiatal­ember milyen szorgalommal látogatta az órákat, és hogy elsajátította-e a tananyagot. Annyi azonban bizonyos­nak látszik, hogy legalábbis az első néhány bevezető jellegű órán meg­jelent. Versei közül az 1925-ben szü­letett Keserű címűben mutatható ki a természettudományos ismerete: elő­fordulnak ugyanis a költeményben a radioaktivitás, elektromos hullámok, eroplánok és trubinák kifejezések. Gyémánt Iván megállapította, hogy József Attila szegedi tanulmányai egye­dül nem magyarázzák érdeklődését a relativitáselmélet, a sík és görbe, a po­zitív-negatív töltésű rendszerek iránt. Ifjabb Gazda István szöveg-összeha­sonlító vizsgálatát idézte, aki rámutat: Fényes Samu és az általa megjelente­tett Diogenes című ismeretterjesztő lap szintén hatott a költőre. - Nem akadtam viszont forrására az ellenkező töltésű elektronnal, azaz a pozitronnal kapcsolatosan leírt elkép­zeléseinek. József Attila mégis szo­katlanul korán használta a fogalmat ­emelte ki érdekességként az elméleti fizikus. - Meglepő felfedezés lenne rábukkanni a nyomára, mert a po­zitronrészecskét csak évekkel később, 1928-ban jósolták meg, és csak 1932-ben mutatták ki. DOMBAI TÜNDE

Next

/
Thumbnails
Contents