Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-25 / 70. szám

12 •KAPCSOLATOK« PÉNTEK, 2005. MÁRCIUS 25. Tisztelt szegedi és országos közvélemény! Az egyetem ragaszkodik pártatlanságához A Szegedi Tudományegyetem Ta­nulmányi és Információs Köz­pontja, mint Szeged város leg­modernebb konferencia-köz­pontja, nyitott minden közéleti esemény megrendezésére. Amikor bárki is, közleményben tiltakozik nevezett központban megrendezésre került országos rendezvénnyel kapcsolatban, ak­kor éppen arról tesz bizonyságot, hogy a felsőoktatási intézmények akarva-akaratlanul hogyan válnak a politikai kommunikáció cél­pontjává. A Szegedi Tudomány­egyetem nem támogat, és a jövő­ben sem kíván támogatni politikai pártokat, és továbbra is ragaszko­dik szellemi és közéleti független­ségéhez, pártatlanságához. A Tanulmányi és Információs Központot a Szegedi Tudomány­egyetem és Szeged Város Önkor­mányzata közösen, a város egyik kulturális, közéleti központja­ként hozta létre. Az épület fenn­tartásáért azonban sajnos kizá­rólag az egyetem felel, miután a központi költségvetés nem bizto­sította az új belépő beruházáshoz szükséges működési költségek arányos fedezetét. Az egyetem fe­lel továbbá a központ szolgálta­tásainak maradéktalan működé­séért a hallgatók és a város polgá­rai felé egyaránt. Az egyetem csak akkor képes ezt a feladatot ellátni, akkor tudja kitermelni a fenntartás költségeit, ha minden funkcióját, szolgáltatását mara­déktalanul hasznosítja, és piaci körülmények között értékesíti külső megrendelők felé. Közéleti események kapcsán tehát az egyetemnek elsősorban a fenn­tartható működés elvét, az intéz­mény gazdasági stabilitását és szervezeti egységének funkcióját kell mérlegelnie piaci döntései meghozatalakor. KECZER GABRIELLA, SAJTÓSZÓVIVŐ E-mail címünk: ajanloC« dclmagyar.hu MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM 15.30 óra: Robotok. Színes, m. b. amerikai animációs film. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA 16.15 és 20.45 óra: Búnök. Színes dán film; 18.30 óra: Dallas Pashamende. Színes m. b. német-magyar-román film. BELVÁROSI MOZI KAMARATEREM 16 és 20.30 óra: Schizo. Színes kazah film; 18.15 óra: Oldboy. Színes koreai film. GRAND CAFE 17 óra: Kávé és cigaretta. Amerikai film; 19 óra: Furcsa játék. Osztrák film; 21 óra: Az Ismeretlen kód. Francia-német-román film; 23 óra: The Tingler. Amerikai film. PLAZA CINEMA CITY Robotok: 14, 16, 18, 20, 22 óra. A zűrhajó: 14.15, 16.15, 18.15, 20.15, 22.15 óra. Millió dolláros bébi: 14.15, 17, 19.45 óra. Csak lazán: 15.15, 19.45 óra. Az operaház fantomja: 14.30, 17.30, 20.15 óra. A randiguru: 13.30, 15.45, 18,' 20.15, 22.30 óra. . Átok: 15.45, 17.45, 19.45 óra. Vejedre ütök: 13.15, 15.30, 17.45, 20.15, 22.30 óra. Lemony Snicket - A balszerencse áradása: 13 óra. Le a fejjel.1: 14.45, 19.45,21.45 óra. Penge - Szentháromság: 13, 17.30 óra. Micimackó és a Zelefánt: 13 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI 17.45 óra: Micimackó és a Zelefánt. Színes, m. b. amerikai rajzfilm; 20 óra: Válótársak. Színes ír film. SZENTES 17.30 óra: 80 nap alatt a föld körül. Színes, m. b. amerikai kalandfilm; 20 óra: Sorstalanság. Színes magyar filmdráma. BALÁSTYA 19 óra: Ocean's twelve - Eggyel nő a tét. Színes amerikai film. DESZK 19 óra: Állítsátok meg Terézanyut! Színes magyar film. KISZOMBOR 18 óra: Világszám! Magyar komédia. PITVAROS 19 óra: A nemzet aranya. Színes amerikai film. SZEGEDI TAVASZI FESZTIVÁL A Belvárosi Mozi nagytermében 19.30 órakor: A fazzpression zenekar koncertje. Vendég: Pély Barnabás. JATE-kluh (Toldi u. 2.) 19.30 órakor: Mrozek: Nyílt tengeren A Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtárában 15 órakor: Mese habbal... - Koczor György Ybl-díjas építésszel és Szőkefalvi­Nagy Erzsébet könyvtárigazgatóval beszélget olvasmányélményeiről Hegedűs Claudia; Darvasi László író mutatja be kedvenc hőseit. A Százszorszép Gyermekházban (Kálvin tér 6.) 17 órakor: Gyermekszínjátszó- és bábcsoportok előadásai, húsvéti játszóház. A Szegedi Nemzeti Színházban 19 órakor: Szegedi Kortárs Balett: Atlantisz. A Tisza Szállóban 19.30 órakor: Kincses Veronika hangversenye. Zongorán közreműködik: Pál Anikó és Harazdy Miklós. KÖZF.LF.T SZEGED Délmagyarország szerkesztősége elől (Stefánia park) 9 órakor: kerékpáros túrát szervez a CSEMETE - Dorozsmán a Városhatártól 5 km-re virágzik a tarka sáfrány. Az itt élő populáció néhány tízezer tőből áll. A Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.) 9 órakor: a kávéház nemzetközi minősítő sakkversenye. A várban (Stefánia sétány) 10 órától 13 óráig: Vár a vár - húsvéti játszóház. A Máltai játszótéren (Retek u. 2-4.) 16 órakor: dia- és filmvetítés. Az Alsóvárosi Kultúrházban (Rákóczi u. 1.) 16.30 órától: Tiffany üvegező tanfolyam. A közéleti kávéház rendezvénye a Szilánkban (Pulcz u. 46.) 15.45 órakor: Szilánk, több mint üveg ­gyárlátogatás és azt követő kávéházi beszélgetés a magyar üvegipar vezető cégcsoportjával. Vendégek: Varga Gusztáv cégvezető és Sípos Aurél marketing-kommunikációs vezető; az MTESZ-székházban 18 órakor: Kerékpárút-fejlesztések 2005-ben Szegeden. Vendégek: Antal János (CSEMETE) és Székely László biciklis hobbista. KONCERT és BULI SZEGED Az Old Timer Music Clubban (Brüsszeli krt.-Dugonics u. sarok) 21 órakor: Török Ádám és a Mini együttes - lemezbemutató. Vendég: Bőrgyári Kapriccó. A Miu Miu Étterem és Varietében (Londoni krt. 3.) 21 órakor: United-koncert, utána Dj Alma (funky, hip-hop, soul). A Blueseum Étterem és Pubban (Zárda u. 7.) 21 órakor: PRT együttes. A JATE-klubban 22 órakor: Party DJ Cadik-kal. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A tiszti klubban (Szántó K. J. u. 28.) 21 órakor: K. E. Z. produkció - Jumping Round-koncert. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Somogyi-könyvtárban (Dóm tér 1-3.) a következő kiállítások nyíltak: földszint ­175 éve született Szinnyei József bibliográfus, akadémikus, 115 éve született Csapody Vera botanikus, festő, muzeológus. Mindkét kiállítás április 6-áig látható, 1. emelet - A Tisza mentén Kárpátalján - Mendei Árpád fotókiállítása. Nyitva: március 31­éig, 3. emelet - In memóriám Káldi György. Megtekinthető: április 5­éig. A Somogyi-könyvtár (Dóm tér 1-3.) földszinti kiállítótermében megnyílt a hónap könyve: Pap János: Hang-ember-hang: Rendhagyó hangantropológia. A Móra Ferenc Múzeumban (Roosevelt tér 1-3.) látható: Munkácsy és a fotográfia című kiállítás. A tárlatot dr. Szatmári Imre, Békés megyei múzeumigazgató nyitja meg. A tárlat április 17-éig látható; a magyar kultúra napja alkalmából Darázs József és Sejben Lajos képzőművészek Fél évszázad című kiállítása. Megtekinthető, március 27-éig. Hétfő szünnap. Az ifjúsági házban (Felső Tisza part 2.) megnyílt: AKIK - Amatőr Képző- és Iparművészek Köre Egyesületének kiállítása. Megtekinthető: március 26-áig, hétköznapokon 8 órától 18 óráig. A Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.) megnyílt: A harmónia fényei című képzőművészeti kiállítás a Harmónia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény munkáiból. A tárlat megtekinthető: március 25-éig, naponta 10 órától 18 óráig, hétfő szünnap. 1. Bocsánatot kérek, hogy két és fél naptári éve szervezett kam­pány folyik ellenem, és ez szá­momra kissé kellemetlen. A kel­lemetlenségekkel járó mellékha­tásokkal együtt intézményemet, a házat és a szakmát alázattal szolgáló művész és műszaki ad­minisztrátorállománnyal együtt elsöprő erejű közbizalommal, közszeretetben vezetem. A szín­házbajáró közönség estéről estére életkortól függetlenül, pártállásra való tekintet nélkül, zsúfolt há­zakkal, tapsviharral szavaz mel­lettünk. Ismételten bocsánatot kérek azért, hogy fentieknek nem mindenki tud felhőtlenül örülni. 2. Bocsánatot kérek azért, hogy 2, azaz kettő naptári évvel ezelőt­ti kinevezésemmel egyidejűleg életveszélyes fenyegetésekkel, névtelen levelekkel, indulatos heccelődésekkel terhes munka­napjaimon és szabadnapjaimon is viszonylagos épségben képes vagyok megőrizni a munkaké­pességemet, szakmai hitelemet, amelyet a szegedi nagyközönség például Dömötör-díjjal is hono­rált. Erre nagyon büszke vagyok, és a civil utcai forgatagban is sze­retetükről, támogatásukról biz­tosítanak. Ebben az agyonstresz­szelt állapotomban is megőrzöm az általam vezetett intézmény szakmai becsületét, a nagykö­zönség szeretetét és ragaszkodá­sát, és nem utolsó sorban költ­ségvetésünk egyensúlyát is. Bo­csánatot kérek azért, hogy ez nem mindenkinek tetszik. 3. Bocsánatot kérek azért is, hogy például a legközelebbi kö­zelmúltban természetesen név­telen levelekkel együtt, a reggeli rituális postabontással egy zacs­kó szart kaptam, és bocsánat, nem őriztem meg, nem kentem magamra és másokra, hanem ki­dobtam a szemétre, és bocsána­tot kérek, de magamat nem felej­tettem ott. 4. Bocsánatot kérek az ellenem hecckampányt folytatóktól, és attól a mindmáig ismeretlen tet­testől, aki 1, azaz egy naptári év­vel ezelőtt belőtt a lakásom abla­kán. Bocs, hogy nem tartózkod­tam otthon. 5. Bocsánatot kérek azért, hogy az országos sajtóban hatalmas sikereinkről egy büdös sor sem jelenik meg. És bocsánatot kérek azoktól a korosztályos tehetsé­gektől, akik játékukkal, táncuk­kal, gyönyörű énekükkel nem számíthatnak országos ismert­ségre, mert az országos sajtó nem foglalkozik velük. Ellenben velem igen. Súlyos csúsztatások­kal, számszaki tévedésekkel, si­kamlós dezinformációval mani­pulálják a közvéleményt, a szak­mai testületeket - nevükben ­„én kérek most bocsánatot". (Bicska Maxi) 6. Bocsánatot kérek, hogy iro­dalmilag szerkesztett roppant keserű pamfletembe hatalmas elődök keserű irónnal és iróniá­val írott nyomdokain (lásd: Arany János Szózat ficamítását: hasadnak rendületlenül légy híve óh magyar, avagy talán Karinthy Frigyes: hazudnak rendületle­nül. ..) én is egy szent szöveg fica­mával tudtam csak kifejezni mélységes kétségbeesésemet. Hasonlóképpen bocsánatot ké­rek József Attilától, akinek szin­tén kificamítottam egy-két sorát. Bocsánatot kérek, hogy őket, a legnagyobb magyar irodalmárok­nak, mestereknek tartom, tartot­tam, és irodalmi munkásságom­ban őket követem mindhalálig. 7. Bocsánatot kérek például a traktoristáktól, amiért már egy ciklussal ezelőtt nem (például dr. Romány Pállal, vagy Németh Imrével) beszélgethettek égető gondjaikról. 8. Bocsánatot kérek Bibó Ist­vántól, aki arra tanított mind­annyiónkat: demokrata az, aki nem fél. Bocsánat, de én komo­lyan veszem Bibó Istvánt. De­mokrata vagyok, és nem félek befogni pörös számat. 9. Bocsánatot kérek egy tegna­pi telefonáló hölgytől, kiirtással fenyegetett családom nevében is, akinek kultúrált, higgadt telefon­hangján arról értesülhettem, hogy a holocaust nem fejeződött be, és reméli, jómagam és csalá­dom mihamarabb megtapasztal­ja ezt. A hölgy bocsánatát kérem, hogy rám költött ennyi telefon­költséget. 10. A Himnusz szentségét mint a Magyar Köztársaság pol­gára, a Köztársasági Érdemrend büszke tulajdonosa mérhetetle­nül tisztelem, csak az én mély tiszteletem (Shakespeare: Ham­let) belül van, és nem látja szem, csak dísze és bogiára gyászme­zem (Arany János fordítása). Bocsánat, hogy a Himnusszal sikoltoztam, de irtózatosan nagy a baj velünk, édes honfitársaim határainkon innen és túl. Amúgy az a meglátásom, hogy egy világnézet milyenségét nem az dönti el, hogy kik és hányan szeretik, hanem, hogy ez a világ­nézet kit és hányat szeret. Bocsánat, de különösen érvé­nyesnek tartom ezt az alapvetést arra és azokra nézvést is, akik a közjó szolgálatába szegődnek, te­vékenységükkel, mindennapi zsolozsmájukkal ennek a szolgá­latában élnek, és soha nem él­nek, élhetnek vissza a hatalmuk­kal. Bocsánat, ha ez a világnézet félreérthető ma Magyarorszá­gon. Mint magyar polgár bocsá­nat, de fájdalmasnak tartom, hogy egyesek lekezelően csörgő­sipkát nyomnak a fejembe, mondván, hogy én egy udvari bo­lond vagyok. Nem, tisztelt höl­gyeim és uraim, én udvari nor­mális vagyok. Ám legyen, én el­fogadom a csörgősipkás udvari bolond metaforát, és magam mellé ültetem Shakespeare Vil­most és a Lear királyt. Minden­kori Lear királyoknak figyelmé­ben ajánlom, hogy Lear tragikus vétsége volt az is, hogy nem fi­gyelt eléggé arra, mit is mond a Bolond. A honi közvélemény tel­jes spektrumának teljes tisztelő­jeként szeretettel nyújtom át a közvéleménynek e bocsánatkérő levelet. SZÉKHELYI JÓZSEF SZÍNHÁZIGAZGATÓ, SZEGED G Ő R T GSry Pince &Terasz, 6723 Szeged, Uszt u. 9. zsTttTi KI /'•••• t AHOl. A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN/ (62)422-157 A „nagy" embereknek több énjük van ? Meglepődve hallgatom, hogy Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója azzal mentegeti magát ama bizonyos „Orbán Vik­tor Tokaj hímvesszeje, aki szétcsepegteti nektárját az országban!" ki­jelentése miatt, hogy ö SZDSZ szimpatizánsként, magánemberként mondta ezt. Én magam még fiatal vagyok Székhelyi Józsefhez képest, de még nem tapasztaltam magamon, hogy másként viselkedem ma­gánemberként, mint dolgozóként, vagy férjként. Vagy az ilyen „nagy" embereknek több énjük van? Van egy4 amit a színházban eljátszanak, egy amit otthon, egy amit az SZDSZ közgyűlésen..., egy amit a have­rok előtt? Ilyen sokszínű egyéniség lenne Székhelyi József? Az állatvi­lágban ismerek ehhez hasonló teremtményt, úgy hívják, kaméleon. A pszichiátrián pedig skizofrén a neve! Nem kell megsértődni Székhelyi úr, ha ön valóban demokratikusan gondolkodik, akkor szólásszabad­ság lévén el kell viselnie egy kisember véleményét is! Tudja Székhelyi úr, én elvárnám öntől, hogy öreg, fehérhajú, fehér szakállú bölcsként nyilatkozzon a nyilvánosság előtt, még magánem­berként is! Különben egy öreg ripacs képét jeleníti meg, aki fiatalnak, meggondolatlannak akar mutatkozni! ILLÉS ATTILA, SZEGED, FÉSŰ U. Inkább segítsük a koldusokat! Sok segítségre szorulót látni Szeged belvárosában Fotó: Karnok Csaba Beszéltem a koldusokkal, és beszélgetés közben ők egymástól függetlenül sanyarú helyzetük mi­att panaszkodtak és említést tettek, hogy akik a koldulást korlátoznák, azok az emberek nem ér­zik át az ő problémáikat. Bár azt is említették, hogy a Huszár utcában az önkormányzattól át­meneti segélyként 16-20 ezer forintot szoktak kapni. Kérdezték tőlem, hogy igaz-e, hogy a szökőár túl­élői közül magyarországi személyek és segélyszer­vezetek sokakat jelképesen örökbe fogadtak, ami abban nyilvánul meg, hogy kb. egy évig jelképes összeggel támogatják őket. Ennek hatására tudato­sodott bennem, hogy mi is tehetnénk a mi koldu­saink és szegényeink ügyében. Annak érdekében, hogy a sorsuk jobbra forduljon itt Magyarországon is lehetne segíteni ugyanúgy, mint a szökőár áldo­zatainak. Arra gondoltam, hogy példamutatáskép­pen e vonatkozásban az első lépést a közgyűlés te­hetné meg. Úgymint jelképes örökbefogadás, vala­mint ki-ki az anyagi helyzetének megfelelően rend­szeres anyagi támogatást nyújthatna a rászorulók­nak. Amennyiben bármilyen külső tényező negatív irányba befolyásolná a kivitelezhetőséget, harma­dik megoldásként a hideg beálltától tavaszig befo­gadhatnának egy-egy hajléktalant saját otthonuk­ba. Természetesen nem családtagként. Itt kívánom megjegyezni a három lehetséges megoldás kap­csán, más szervezetek is bekapcsolódhatnának a segítségnyújtásba. Ha ez a kezdeményezés megva­lósulna, a polgármesteri hivatal által sérelmezett negatív turisztikai látványosság egy csapásra meg­oldódna Szeged belvárosában. A figyelmükbe kívánom ajánlani azt a bizonyos 1999-es kormányrendeletet, amelynek értelmében a csendes koldulás nem tilos, ilyen esetben nem in­dítható eljárás. Csak remélni tudom, hogy a nagy összefogás vál­tozást hozna Szeged belvárosának életébe. Na­gyobb eredményre vezetne, ha ezt a bizonyos ügyet teljességében az önkormányzat koordinálná. Való­jában akkor a Kossuth által idézett mondat igaz lesz: „Szegednek népe, nemzetem büszkesége." Biztos vagyok benne, hogy az ügy megoldása minden jó szándékú ember szürkeállományához el fog jutni! VASS LÁSZLÓ, SZEGED NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ PONT < <£T4XI sy > 333 «333

Next

/
Thumbnails
Contents