Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-21 / 66. szám
20 • MOZAIK« HÉTFŐ, 2005. MÁRCIUS 21. A Róka és az Egér PODMANICZKY SZILÁRD Bagoly kissé megnyugodott, hogy múltkori botlása, mely kudarcot hozott, csak egyszer-történt kisiklás volt, s nem képez sorozatot. Nyoma mégis mélyen ült Bagolyban, mert biztos volt felőle, hogy ami megtörtént, annak ott volt az ideje, s ha megint eljön, be kell őt engedni, ellenállni szamárság, és csöppet sem biztonságos. - Szervusz, Róka, szervusz, Egér - köszönt Bagoly sokadszorra -, furcsa, hogy együtt látlak benneteket. - Pedig ennél mi sem természetesebb - szólt az Egér -, a Róka meghívott egy kókuszgolyóra, és közben jól elbeszélgettünk. Annyira, hogy észre se vettem, a sötétség ránk dobott egy leplet, s alatta néztük a sok csillagokat, melynek számát a Róka hasára ütve megbecsülte, s én erre így szóltam: ez kevés lesz, ennyit mondhatok. - Remélem, nem azon civódtatok, hogy hány csillag van égen - mondta Bagoly -, józan ésszel az ilyesmit kerülöm régen. - Én csak mondtam egy számot - szólalt meg sunyin a Róka -, nem tudtam, hogy az Egér a csillagok számát így a szívén hordja. - Nem tudtad, nem tudtad - mérgelődött az Egér -, de a vitába belementél, s hagytad, hogy úgy egyem magam, mint aki valós problémán éldegél. - Lassan kezdem nem érteni - szólt Bagoly -, mert ha azon civódtok, hogy miért veszekedtek, attól az egész olyan összetett lesz, hogy legföljebb annyit ajánlhatok, ha kötöttetek kettőt, kössetek még száz csomót a kákán, hadd dagadjon! - Értsd meg. Bagoly - szólt az Egér -, akkor este még nem így nézett ki semmise. Ültünk, mondom, s a Róka a csillagok számát egy viszonylag kis számmal megjelölte. Én azt mondtam, ez vajmi kevés, de legalább eggyel biztosan több. Mire a Róka nagy ravasz módra, azzal jött elő, hogy az égen naponta két csillaggal több lesz, s hiába mondom én, hogy legalább eggyel több, holnapra a jövő neki ad igazat. - Lásd be, Bagoly, ilyen erős ellenféllel mást nem tehettem! - mondta a Róka. - Sok van mit belátok, de a teljes belátásnál nincs hazugabb, ha jól értem a módszered, Róka - mondta a Bagoly -, így tehát az igazságod saját elvedbe ütközik, s azon van fölborulva. Egér büszkén dőlt hátra, sokat ugyan nem értett az egészből, de érezte, neki áll a játszma, a Bagoly a Rókát okítja, s bár arról soha nem hallott, hogy a butább győzedelmeskedne, de most ez is megfelelne. - Látom. Bagoly - szólt a Róka -, te se ma estél le a fáról, riadó helyett visszavonulót fújjon a nóta, s bár magamban tudom, mit gondoljak, az Egér helyett veled nem vitázom. - Köszönöm - mondta Bagoly -, a belátó bölcsesség néha nagyobb erény, mint forró fejjel ugorni a hideg kútba, s bár a fej lehűl nyomban, de aztán csak asztali dísznek használható. Egy kérdést még, mielőtt bezárnék bármit pár szóval, az Egérnek biztosan felteszek. - Itt vagyok, a fülemmel hallgatok - mondta az Egér. - Pusztán kíváncsi lennék - kérdezte Bagoly -, hogy míg csillagról csillagra vitáztatok, mi lett a kókuszgolyóval ? - A kókuszgolyóvalcsodálkozott Egér. - A kókuszgolyóval ? - töprengett a Róka. - Hát igen - mondta Bagoly ez meg aztán tipikus, mire a végére érsz, azt se tudod, honnan jössz és mióta. Vitátok áldozata nem ti vagytok, a kókuszgolyó, neki tűnt homályba a sorsa. Sydney, virágvasárnap. Jézus jeruzsálemi bevonulását játsszák el egy ausztráliai egyházközség hívei MTI Telefotó/AP/Rick Rycroft Vasvillával a bankban KEY WEST (MTI/AP) Vasvillával rabolt bankot egy férfi az USA-ban. A 47 éves illető egy szemeteszsákban vitte be a pénzintézetbe mezőgazdasági fegyverét, amelyet aztán hirtelen előrántott „tokjából" és a pénztárosnak szegezett, pénzt követelve. Adtak is neki valamennyit, nn ezután a férfi kirohant a bankból, vasvilláját pedig elhajította az épület mögött. Nem sokkal később megpróbált felszállni egy kompra, ám a hajó kapitánya nem engedte a fedélzetre, mert részegnek találta. A rendőrségnek gyanús lett, megmotozták, és 2000 dollárt találtak nála, amely a bankból származott. Lefegyverzett rabló SZEKESFEHERVAR (MTI) Nem adta át a bevételt, lefegyverezte és egy lakó segítségével a rendőrség megérkezéséig fogva tartotta két nő azt a férfit, aki fegyverrel próbált meg kirabolni egy székesfehérvári boltot. A lakótelepi vegyesbolt tulajdonosnője és lánya zárás után éppen az aznapi bevételt számolta, amikor az üzlet csukott, de nem kulcsra zárt ajtaján egy símaszkot viselő, kezében pisztolyt tartó férfi lépett be és csak annyit mondott: „Ide a pénzt!" A bolttal szomszédos lépcsőházból egy férfi a kiáltozó nők segítségére sietett és a rendőrség kiérkezéséig hármasban visszatartották a pechesnek mondható, huszonnyolc éves móri rablót. Lottószámok ÖTÖSLOTTÓ 21, 29,58,62,71 . Jokerszám: 327519 HATOSLOTTÓ 4,8,11,14,16,20. Pótszám: 13 A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott ötöslottó húzás nyereményei a következők. Telitalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 1 millió 46 ezer 490, a hármasokra 13 ezer 155, a kettesekre 946 forintot fizetnek. Joker telitalálatos szelvény nem volt. Malacpersely MONTGOMERY (MTI/AP) Késelésbe torkollt két felnőtt férfi malacperselyvitája az Egyesült Államokban. A huszonhat éves sértett azzal vádolta meg barátnője huszonkilenc éves fivérét, hogy lopkod a malacperselyéből, amelyet ő már négy éve hizlal aprópénzzel. A meggyanúsított annyira megdühödött, hogy egy késsel nyakon szúrta húga lovagját. A malackodó aprópénzügyi vita sebesültje kórházba került, a késelő meg fogdába. Hogy menynyi aprópénzen kaptak ennyire össze, nem tudni. I toBBCTBBBl Wm LOPOTT KOCSI A HATARON Lopott gépkocsit találtak a határőrök a röszkei határátkelőhelyen. A Volkswagen Golffal egy szerb-montenegrói férfi akart kilépni Magyarországról. Az ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy az alvázszám utolsó karakterét átütötték. A lopott gépkocsit az eredeti alvázszám alapján az ORFK Interpol Magyar Nemzeti Nyomozó Iroda körözte. BESURRANTAK Szegeden besurranó tolvaj járt egy Ipoly sori lakásban, ahonnan pénzt és arany ékszereket vitt magával összesen 80 ezer forint értékben. ÁRUHÁZI TOLVAJOK Szeged mindkét nagyáruházában, a Corában és a Tescóban is tolvajokat értek tetten. Az egyik helyen egy 22 éves szegedi férfi két, összesen 15 ezer forint értékű napszemüveggel akart fizetés nélkül távozni, míg a másik bevásárlóközpontban egy negyvenegy éves filmbarát szeretett volna fizetés nélkül magával vinni egy DVD-filmet. ISTEN ELTESSE! BENEDEK Benedek a latin Benedictus többszörös rövidülése során vált melléknévből keresztnévvé, jelentése: áldott. Az olasz nyelvben a Benedetto da St. Antonio (Szent Antal áldottja), az együgyű emberek jelzője lett, mert Szent Antal ünnepén a templomában szamarakat és más háziállatokat is megáldanak. Több pápa, hittérítő társaság, szerzetes, valamint apácarend viseli ezt a nevet. Virág Benedek szerzetes és költő volt, aki, miután II. József feloszlatta Magyarországon is a szerzetesrendeket, Budán élt és alkotta meg Magyar századok címmel hazánk történelmét a mohácsi vészig. Benedek a vezetékneve egy színész-dinasztiának, amely olimpiai bajnok vízilabdázót is soraiban tudhat. Benedek a sorban harmadik, tavaszváró, időjósló napok egyike. Egyéb névnap: Bánk, Bekény, Bekő, Bence, Gergely, Hóvirág, Jázon, Miklós, Napsugár, Tavaszka. Napos, száraz idő At Riónkéul megnövekvő fothö/elba nem váitato csapadék Mérsékel» marad a légmozgás A csúcshőmérséklet/ésíHok közöli alakúi. Szeged jus, Hódmezővásárhely 8° Szentes «* Makó Clv Csongrád 8" Kistelek 8° Mindszent Békés•• 8° O 7* V 8* O 8° Kecskemét f-N, Orosháza További kilátások Kedden még túlnyomóan napos tdö várható, szerdától azonban nyugta felöl egyre több felhő sodródik fölénk. Számottevő csapadék nem valósam), pénteken lehet kisebb eső. zápor. A hét közepére megszűnnek az éjszakai tagyok. Kedd Szerda Csütörtök Péntek O te Ö fe Max:15 Mtai:-5° Derült Max:20* Mln:0 Max:19 Min: 6 Borult v\ \ * * Max.lB WlKt0 Zápor Vízállás A Tisza Szegednél 457 cm (hőfoka 5,0 C°), Csongrádnál 410 cm, Mindszentnél 443 cm. A Maros Makónál 349 cm. ANap kel: 5.45, nyugszik: 17.58, Hold kel: 13.04, nyugszik: 4.24 RADIO TAXI m 480-480 i trapézlemez, sfldemez i ereszcsatorna-rendszer i cserepeslemez i könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER. Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége. • Telefon: 02-241-209, Ó2-230-44Ó. A LINDAB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! PÉLindab A tolvaj kísértetei PJATYIGORSZK (MTI) Kísértetek vettek üldözőbe egy orosz színesfémtolvajt - legalábbis az illető úgy tapasztalja -, mert rendszeresen portyázott a temetőben. A férfi védelemért Pjatyigorszk város rendőrségéhez fordult, ahol bevallotta, hogy a sírkertből legelőször egy negyvenkilós bronz mellszobrot lopott el, amelyet egy színesfémgyűjtőnek adott el, majd a sikeren felbuzdulva rendszeresítette temetői beszerzőportyáit. Egy idő után rémálmok kezdték gyötörni, s a dolog odáig fajult, hogy a férfi célszerűbbnek látta a rendőrség segítségét kérni. Akik rácsokkal „kínálták" meg... Cafatokkal, de nyert MADRID (MTI/AP) Nyertes lottószelvényét előbb kimosta (géppel! j, majd a cafatokat - mert darabokban jött ki a papír centrifugálás után - megszárította, utána 6 éven át pereskedett Ha az ember fia nagyot alkothat SZEGED LEGNAGYOBB RUHÁZATI ÁRUHÁZA mmim 8000 MJ-EN, KÉT SZINTEN, AZ EGÉSZ CSALÁD TETŐTŐL TALPIG FELÖLTÖZHET. SZEGED, VÁSÁRHELYI PÁL U. 3-5. REJTVÉNYÜNK vízszintes 1. és függőleges 27. számú sorában egy aforizmát rejtettünk el. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: G, M, T, R. 11. Bizonytalankodik. 12. Különb. 13. Ritka férfinév. 14. Olasz papok megszólítása. 15. Szántás utáni munkát végez. 16. Katonai vezényszó volt. 18. Prior háromötöde! 19. Régi ügynök. 21. Kevert órád! 23. Orvos gondoskodik rólad. 25. Kukkerben van! 27. Energiatároló eszköz. 29. Kiterjedt néger törzsek. 31. Karcol. 32. Vérvezetéke. 34. Banknév. 36. Közelre mutató szó. 37. Kígyófajta. 38. Lám. 39. Szimbólum. 41. Arab ország. 43. Megelégelt. 44. Kéjérzet. 46. Földre pottyantó. FÜGGŐLEGES: 1. Amely helyre. 2. Homoszexuális köznyelni szóval. 3. Hajszoljátok vajon? 4. Régi fegyverrel harcol. 5. Börtönbe juttatsz (a döntéseddel). 6. Lónév. 7. Nem valódi. 8. Kajak végek nélkül! 9. Csillagászati állatöv. 10. Spanyol folyó. 14. ...avion (légipostával). 17. Személyéről. 20. Fejfedő anyaga. 22. Régebben népszerű traktormárka. 24. Hobbiállata. 26. Kálium. 27. A megfejtés második sora. Zárt betűk: E, T, 1.28. Haszonállat. 30. Nemesgáz. 33. Rádiusz. 35. írószer festékanyaga. 36. Elméleti jellegű. 37. Idősebb testvér. 40. Bel keverve! 41. Szóösszetételek előtagjaként a vele összetett szó önállóságát jelöli. 42. A vese orvosi (latin) neve. 43/^pág részeKi Lásd a vízszintes 36. számú sort! 46. Klasszikus kötőszó. A Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve i 2 5 4 — 8 r » • « 9 10 ti • • 13 • 18 • ll P 19 20 • • • • 24 P 27 28 • • 31 • • m 36 • • • 39 <0 45 42 • 43 45 • I • • 1 nyereményéért egy spanyol férfi, míg végre nyert - pert és pénzt. Egy mikroszkopikus vizsgálat bebizonyította, hogy a cafatkák tökéletesen illeszkednek egymáshoz. A férfi 36 ezer eurót - 9 millió forintnyi összeget nyert. A NAP VICCE A székely bácsit megállítja a magyarul már tudó rendőr: - (ó napot! Mit szállít? - Banánlét! - Az meg micsoda? Megkóstolhatom? Klutty, klutty, kortyol, majd eltorzult arccal szembe üvölt: Mit adott nekem? - Amit kért! Gyí, Banán! SZOMBATI rejtvényünk helyes megfejtése: Ha rajta állsz, már magasabb vagy a hegynél. EHobiíi C-Mobil Kft. Szeged, Napos út 6. Karosszéria- és festőműhely Sérült és karambolos gépkocsik festése, javítása, biztosítási ügyintézése. SZAKSZERŰ, PONTOS MUNKA! Tel.: 62/488-177