Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-16 / 62. szám

4 • AKTUÁLIS" CSÜTÖRTÖK, 2005. MÁRCIUS 17. KÖRKÉP ALGYÖ. Az algyői általános iskola hagyományaihoz híven idén is meghirdette versmondó versenyét. A vetélkedővel az volt a céljuk, hogy a verseken keresztül felkeltsék a gyermekek érdeklődését a szép magyar beszéd iránt. Eredmények: az 1. és 2. osztályosok között első helyet érte el Lengyel Bettina, második lett Gáli Dóra, a harmadik helyen Hodonicki Gabriella végzett. Különdíjat kapott: Kőműves Mariann, Kocsis Eszter és Bús Ferenc. A 3. és 4. osztályosok kategóriájában az első helyezést Rácz Kristóf szerezte meg, második lett Koza Viktória, a harmadik helyen Bakos Máté végzett. Különdíjban részesült Hegyi Bernadett, Gál Krisztián és Portörő Renáta. CSENGELE. A Tisza Volán tájékoztatja az utazóközönséget, hogy március 10-től menetrend változás lépett érvénybe a közvetlen autóbusz-vonat csatlakozás érdekében. A Szeged-Balástya­Kapitányság-Csengele autóbuszvonalon a tanév ideje alatt munkanapokon új járatpár áll forgalomba Csengele kh. bejáróút és Csengele végállomás között. A csengelei bejáróúttól 5 óra 20 perckor indul, a végállomásra 5 óra 28 perckor érkezik. A másik járat a végállomásról 5 órakor indul, a bejáró úthoz 5 óra 8 perekor érkezik. RÖSZKE. Megkezdődött az M5-ös autópálya építése a röszkei határátkelőhely szakaszán. Az aktuális tervekről, a jövőbeni változásokról tartanak szakemberek lakossági fórummal egybekötött tájékoztatót a művelődési házban ma este 6 órától. PUSZTASZER. A község képviselő-testülete, a Pusztaszer Községért Közalapítvány, a Dr. Csizmazia György Alapítvány és a Szeged Filmművészetéért Egyesület által alkotott kulturális konzorcium Dr. Csizmazia György, a kiváló ornitológus, természetvédő és tanár emlékére pályázatot hirdet amatőr és professzionális filmkészítők számára. A Dr. Csizmazia György Országos Természetfilm-fesztivál országos bemutatkozási fórumot és szakmai konzultációs lehetőséget kíván biztosítani mindazon amatőr és professzionális filmkészítőknek, akik természeti értékeink bemutatását és védelmét a filmművészet eszközeivel kívánják szolgálni, és műveikkel hozzájárulnak a jövőorientált környezet- és természetbarát gondolkodás- és életmód terjesztéséhez. A konzorcium négy kategóriába várja a nevezéseket: 1. Növények és állatok élete, 2. A Kárpát-medence tájai, 3. A négy őselem (tűz, víz, föld, levegő), 4. Kalandsportok. A jelentkezési lapok hamarosan letölthetők Pusztaszer község hivatalos honlapjáról (www.pusztaszer.hu). Nevezési díj nincs. Nevezési határidő: július 15. • Az augusztus 19. és 21. között Pusztaszeren megrendezésre kerülő versenyen szakavatott zsűri értékeli a beérkezett pályaműveket. A fesztivál zárónapján egy fődíjat, egy-egy kategóriadíjat, és három szakmai különdíjat osztanak ki összesen 500 ezer forint értékben. Bővebb felvilágosítás Csabai Ferenc projektmenedzsernél, a 06/70-267-96-84-es telefonszámon, vagy a csabaif(" netposta.net elektronikus címen kapható. RÚZSA. A művelődési házban ma délután fél 3-tól tartják a Szomszédoló főpróbáját. Szórólap Nincs nagy postaládám, de mérete normális, a posta is elfogadta, belefér egy-két napilap, néhány levél, sőt még összepréselt sörösdo­boz is. De hetvenöt dekányi reklámújságot csak részben lehet a száján betömni, ezért a színes lapok fele mindig kilóg és így akár az arra járó is mustrálhatja. Tegnap is erre ébredtem. Vagyis irgalmatlan kutya­ugatásra. Merthogy a házőr­zők nyugalmát kerékpáros újságos futár zavarta meg. A reklámújságok kiadóinak ugyanis a nemzeti ünnepen sürgősen közölniük kellett, hogy milyen olcsón kapha­tok mellönvizsgáló kesz­tyűt, hordozható klotyót, Alién vs Predator (A Halál a Ragadozó ellen) DVD-t, fa­házat, betonkeverőt. Ekkor döbbentem rá - hála a tiltó rendelet ellenére március 15-én dolgozóknak -, hogy nem a jól sikerült vacsorá­tól forgolódtam éjszaka, ha­nem azon járt az eszem, hogy mekkora szükségem lenne többször felhasznál­ható betonsablonra. CS. G. L. Szemközt Szerda esténként fél 8-tól látható a Városi Televízió és a Délmagyar­ország közös műsora, a Szemközt. Ma Géczi fózsefet, a miniszterel­nök vidékpolitikai tanácsadó tes­tületének elnökét, a gazdade­monstrációról kérdezi Vass Imre szerkesztő-riporter és Fekete Klá­ra, lapunk munkatársa. A fagytól tartva éjszaka még víztelenítenek a kiskertekben Kezdődik a tavaszi zsongás Mohamedánként templomba jár a mindszenti orvos Abdul Rahim küldetése Március 23-áig haladékot kaptak a kéregetők A koldusok a tiltásról nem is hallottak Újságárus a Kárász Utcán Fotó: Schmidt Andrea Bár tegnaptól érvényes Szege­den a koldusrendelet, nem hi­vatalos információink szerint egy hét haladékot kaptak a ké­regetők, azaz március 23-áig nem indítanak eljárást a Bel­városban és a Mars téren kol­dulók ellen. MUNKATÁRSUNKTÓL - Honnan kellene tudnom, hogy nem lehetek itt? - kérdezett visz­sza tegnap a szegedi Kárász ut­cán egy újságot „árusító" koldus. A középkorú férfit azért szólítot­tuk meg, hogy megkérdezzük, tudja-e, hogy március 15-étől már nem kéregethetne a Belvá­rosban. A tőle néhány méterre, a Kárász és Kölcsey utca sarkán kutyájával ücsörgő társa sem tudta, hogy akár 25 ezer forintra is megbüntethetik, mert egy fe­hér műanyag poharat kitéve ké­reget. A fentiekből is kiderül, hogy a koldusok, nem törődve a tegnap érvénybe lépett rendelettel, teg­nap is megjelentek a Belváros­ban. Mint azt korábban megírtuk, a legutóbbi közgyűlés módosította a korábbi koldusrendeletet, amelynek értelmében a Tisza La­jos kőrút-Tisza által határolt Belváros és a Mars tér egész terü­letén tilos a kéregetés. A rendele­tet megszegő koldusok ellen sza­bálysértési eljárást indítanak, és 25 ezer forint bírsággal büntetik őket. A szegcdi kiskerttulajdonosok leginkább csak terepszemlét tartottak birtokaikon a jó idő beálltával. Sziksóson, a homo­kosabb részeken azonban már dolgoztak is a hosszú hétvégén, metszették a fákat és takarí­tották az udvart. - Olyan a föld, mintha hó helyett mosóporos víz állt volna rajta hó­napokig. Egy adta massza. Ilyet én még nem tapasztaltam, pedig évtizedek óta földműveléssel is foglalkozunk - mondja az Újsze­geden élő Pócsik néni, aki azon tűnődött, mikor lehet megkezde­ni a munkákat. A szakemberek szerint még várni kell egy kicsit, hogy megszikkadjanak a földek, utána viszont gyors ütemben dol­gozni kell, mert így is egy hóna­pos csúszásban vannak a földmű­velők az elhúzódó tél miatt. A szegedi kiskerttulajdonosok is jobbára csak terepszemléztek a hosszú hétvégén, hiszen a talajt hétfőn még foltokban hó borította. - Az építési osztályról jöttek? ­szólít meg bennünket egy férfi Szeged határában, látva fotós kollégám nyakában a fényképe­zőgépet. Aztán megnyugszik, amikor észreveszi a hatalmas ob­jektívet, hiszen a hivatali embe­rek nem ilyen professzionális géppel járnak. Ezek szerint a kis­kertekben hamarosan ellenőrzé­sek várhatók. Sziksóstón is inkább egymás­sal beszélgetnek a telekszomszé­dok, és csak néhány helyen kezd­ték el a tavaszi munkákat. Leho­tai István és felesége az első fecs­kék közé tartozik, hiszen a verő­fényes napsütésben hozzáláttak Megkezdődött a gyümölcsfák nyesése a sziksóstói kiskertekben. Lehotai Istvánné és férje szorgosko­dik.portájukon Fotó: Miskolczi Róbert a nyaraló takarításához, a kert csinosításához, de azért éjszaká­ra - fagytól tartva - még víztele­nítenek. - Nagyon vártuk már, hogy jó idő legyen és kijöhessünk a tiszta levegőre. Ilyenkor bőven akad munka - mondja a férj. A bejáratnál már bújnak elő a földből a hagymás virágok. A fe­leség, hogy könnyítsen a növé­nyek dolgán, kicsit megkapirgál­ja a homokos talajt. Lehotai Ist­ván egy kiszáradt kisfát vág ki. A gallyakat gondosan apróra dara­bolja, hogy minél kisebb helyet foglaljanak el, mert a szemét­szállítás csak áprilisban kezdő­dik a Szikin. Egyébként nem mindenki veszi igénybe a sze­métszállítást. Van, aki az út szé­lére hajigálja, más elégeti a galy­lyat. - A többi gyümölcsfa nyesésé­hez is hamarosan hozzálátok, még mielőtt igazán megindulná­nak - magyarázza a gazda, aki el­mondja, hogy a fák koronáját fo­gyó hold idején - tizenhetedike környékén - kellene megmetsze­ni. Ekkor az éltető nedv visszahú­zódik a fa belsejébe, és nem folyik el. Az idősek tapasztalata szerint ilyenkor kellene ültetni is, mert a gyökeresedés jobban beindul. - Nagyon kell figyelni az időjá­rást, mert ha elkésünk a szőlő metszésével, a szemek könnyen „megvakulnak", és akkor oda a termés - közli a feleség. Hétfőn a Szikin néhol már érezni lehetett a szabadtéri tűzön sült hús illatát is, ami egyértel­műen jelzi, itt a tavasz. CS. GÁT LÁSZLÓ vén azonban egy idő után már nem tudott eleget tenni a szigorú elvárásoknak. A szegedi egyetem hallgatójaként, a tanulásra kon­centrálva, elmaradtak a rendsze­res imádságok. - Nehéz volt ima nélkül élni, de 27 évesen egy teljesen más kultúrába, más életritmusú or­szágba csöppentem, s valame­lyest alkalmazkodnom kellett az itteni szokásokhoz - magyarázta Abdul Rahim. - Persze mindez nem jelentette azt, hogy teljesen felhagytam a vallásom gyakorlá­sával. Mind a mai napig évente egyszer egy hónapot böjtölök, az­az csak este étkezem és iszom. Alkoholt is nagyon ritkán fo­gyasztok. Őrzöm az imaszőnye­geimet is. Családja még mindig Haifában él. Legutóbb négy éve járt szülő­hazájában, ahol testvérei bizony nem nézték jó szemmel, hogy nem gyakorolja szigorúan a val­lásukat. Igaz, akkor elment a dzsámiba, de ez sem nyugtatta meg a rokonait. Abdul Rahim viszont úgy gon­dolja, hogy nincs különbség mo­hamedán vagy keresztyén kö­zött, csak emberek vannak. így aztán a '90-es években alapító tagja lett az országos keresztyén szakszervezetnek. Ez utóbbi ösz­tönzésére alapította meg a mind­szenti csoportot, melynek jelen­leg 35 tagja van. A főként - sza­vai szerint - földmunkásokat és kisgazdákat tömörítő szervező­dés célja a lelki kapcsolattartás mellett a szociális segítségnyúj­tás, illetve a munkahelyterem­tés. Ez utóbbit azonban eddig nem igazán sikerült megvalósí­tani, így aztán leginkább összejö­veteleket szerveznek. Az arab or­vos annak ellenére, hogy manap­ság a templomban imádkozik, betartja vallásának azon tanítá­sát: egy igazhitűnek adakoznia kell. így aztán rendszeresen jóté­konykodik, főként idős, rászoru­ló betegeinek segít gyógyszereket vásárolni. Mohamedán vallásúként templomba jár a mindszenti Abdul Ra­him. A palesztin származású orvos 35 éve él hazánkban, alapító tagja az országos keresztyén szakszervezetnek, valamint a Mind­szenti Fizikai Dolgozók Keresztyén Szakszervezetét vezeti. Rahim doktor szerint nincs különbség mohamedán vagy keresztyén kö­zött, csupán emberek vannak. MUNKATÁRSUNKTÓL Palesztin származású orvosként a Mindszenti Fizikai Dolgozók Keresztyén Szakszervezetét veze­ti a kisvárosban élő Abdul Ra­him . A mohamedán vallású dok­tor szerint e párosításban semmi különös nincs, hiszen mindegy, hogy arab vagy magyar ember szeretne-e segíteni másokon, a lényeg a tenni akarás. A Haifá­ban született orvos mélyen vallá­sos környezetben nevelkedett, minden szempontból a moha­medán hit tanításai szerint élt. Naponta ötször imádkozott, disznóhúst nem fogyasztott, mint ahogy egy korty alkoholt sem ivott. Magyarországra kerül­Abdul Rahim szerint nincs különbség mohamedán vagy keresz­tyén között Fotó: Tésik Attila

Next

/
Thumbnails
Contents