Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-10 / 58. szám

4 •AKTUÁLIS» CSÜTÖRTÖK, 2005. MÁRCIUS 10. KÖRKÉP BORDÁNY. A bordányi önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén döntött a település kábel-televíziós rendszerének kiépítéséről, amellyel a kiskundorozsmai Szélmalom Kábeltévé Részvénytársaságot bízta meg. A hálózat szeptember 30-áigépül ki. Azok, akik az első körben csatlakoznak a rendszerhez, ingyenesen, akik pedig december 31 -éig kötnek szerződést, kedvezményesen, vagyis 5000 forintos belépődíj ellenében csatlakozhatnak a rendszerhez. A kábeltévé mellett internetes szolgáltatást is nyújt a társaság. FORRÁSKÚT. A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatása iránti kérelmekhez a formanyomtatványokat a polgármesteri hivatal igazgatási irodájában vehetik át az érintettek. A támogatásra az igénylést 2005. április 30-áig kell beadni. KISTELEK. Kistelek város nemrégiben elkészített új rendezési tervét annak jóváhagyása előtt a lakosság is megismerheti. A terv a polgármesteri hivatal „Fehér Házának" első emeletén tekinthető meg a hivatali órákban, munkanapokon reggel 8 órától délután 4 óráig. A rendezési tervről bővebben Kistelek honlapján, a www.kistelek.hu címen olvashatnak az érdeklődők. MÓRAHALOM. Az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő a márciusi ünnepek alatt is változatlan nyitva tartással várja vendégeit. A fürdő pénteken 9-től 20 óráig, hétfőn 9-től 19 óráig látogatható, a négy beltéri medence mellett 36 fokos szabadtéri medence is várja a vendégeket. A hosszú hétvége alatt frissítő masszázs is igénybe vehető. RÖSZKE. Ma délután fél 5-kor a művelődési házban a röszkei zeneiskolások tavaszköszöntő hangversenyét rendezik meg. A műsorban hegedűsök, furulyások és zongora tanszakos gyerekek lépnek fel. A rendezvényre szeretettel várják a szülőket és a zenét szerető hallgatóságot. SZEGED. Az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája a napokban rendezte meg a „Storytclling Festival" angol nyelvű mesemondó versenyt, amelyen Szeged és térsége általános iskolás tanulói vettek részt. Az 5-6. osztályosok közül az első helyen Mészáros Péter végzett (Béke Utcai Általános Iskola, tanára Gregus Adrienn), második lett Diósi Zsófi (Tabán Általános Iskola, tanára Cs. Csapó Irma), harmadik helyezést ért cl Kertai Nóra (Dózsa általános iskola, tanára Holecskáné Varga Magdolna). A 7-8. osztályosok kategóriájában első lett Rajcic Tibor (Alsóvárosi Altalános Iskola, tanára Bókáné Papp Éva), második lett Kopasz Réka (Madách-iskola, tanára Lengyelné Fenyvesi Mária), a harmadik helyen Lukács Kinga (SZTE JGYTKF Gyakorló Általános Iskola, tanára Bclájszki Nevenka). - Ma este 9 órától a (ATE-klubban koncertezik Varga Zsuzsa. Az arany- és platinalemezes énekesnő második szólólemeze tavasszal jelenik meg. ZÁKÁNYSZÉK. A Zákányszéki Nőegylet március 5-én rendezte meg második batyubálját: a felszolgált ételeket az egyesület • tagjai készítették, ahogyan műsorral is ők szórakoztatták a vendégeket. Az idei színdarab nagy sikert aratott. Újabb területtel segíti Hódmezővásárhely a 47-es út építését Négy kopáncsi tanyával könnyebb Lejárt a határidő, így kiköltöz­tek a lakók abból a négy tanyá­ból, amely a 47-es főút és a vas­úti töltés közt van Kopáncsnál. A családokkal hosszú huzavo­na után tudott megegyezni a közútkezelő, amely tovább folytatja a földvásárlást. A vá­sárhelyi önkormányzat pedig újabb területet ad át ingyen az állami cégnek, amelytől cseré­be a majdan megépülő bicikli­utat kapja. A 47-es főút Vásárhely és Sze­ged közti, még kétsávos szaka­szán, a vasúti töltés és az út közt több család élt egészen a közelmúltig. A rendszeresen arra járók az egyik portán egy, a forgalmat érdeklődve figyelő kecskét és gyerekjátékokat lát­hattak a kertben, a lakók pedig nap mint nap a közeli megálló­ban szálltak fel a vásárhelyi buszra. Mostanra viszont ki­ürültek a tanyák. Lejárt ugyanis a határidő, a lakóknak el kellett hagyniuk otthonukat. Amint arról kó­lán állapotban kellett hátra­hagyniuk a tanyát, tudtuk meg Rigó Mihálytól, a kht. műszaki igazgatójától. Az biztos, hogy jó szívvel senki nem költözne a megüresedett in­gatlanokba, az egyiknek ugyanis már teteje sincs, a másik olyan rozzant, hogy úgy tűnik, bárme­lyik pillanatban összedőlhet. Ajtó és ablak sincs már a házakon, az egyikben viszont ottfelejtették a berendezés egy részét. A közútke­zelő felszólította az illetékest, hogy tegye valóban lakhatatlanná a tanyát. A kisajátítás tovább folyta­tódik, most is vannak olyan tulajdonosok, akikkel valószí­nűleg bíróság közvetítésével tudnak csak megegyezni. Köz­ben a vásárhelyi közgyűlés úgy döntött, újabb területet ad át térítésmentesen a köz­útkezelőnek. Mint megírtuk, ezekért az utakért és csator­nákért cserébe a város ingyen megkapja majd a megépülő bicikliutat. SZ. A. K. rabban beszámoltunk, a 4,6 ki­lométeres szakasz szélesítése érdekében a Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. meg­vásárolja a szükséges területe­ket - ezzel a négy családdal hosszú huzavona után sikerült megállapodniuk. A szerződés szerint az ott élőknek lakhatat­A házakból kiköltöztek, a berendezés egy részét azonban ottfelejtették Fotó: Tésik Attila Nőtt a sajátos nevelési igényű óvodások száma Április közepén beiratkozás MUNKATÁRSUNKTÓL Az elmúlt nyáron alakult Szegeden az Óvodák Igaz­gatósága (ÓVI), mely 53 tagóvodát fog össze. A ta­pasztalatokról Kozma József alpolgármester a teg­napi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a struktúra Szegeden bevált, amit több város önkormányzata is tanulmányoz. Molnárné Lóczi Tünde, az oktatási bizottság tagja kiemelte, hogy egységesítették a tanügy-igazgatási, a munkáltatási és a gazdálkodá­si vezetői feladatokat, ugyanakkor teret adnak a szakmai, módszertani szabadságnak. Minden tag­óvodát számítógéppel szereltek fel és biztosították a világhálóra való csatlakozást. Belső, költséghaté­kony telefonos információs rendszert is kiépítet­tek. Révész Mihály, az oktatási bizottság elnöke ar­ra hívta föl a figyelmet, hogy az utóbbi évtizedben nőtt a sajátos nevelési igényű gyermekek száma. Jelenleg 50 óvodás részesül Szegeden ilyen ellátás­ban. A város óvodáiban 4700 gyermeket 445 peda­gógus nevel. A leendő ovisok behatására két napot -április 13-átés 14-ét — jelöltek ki. Nagy darab vakolat zuhant ma­kói kollégánk fejére egy felújítás alatt álló, Szegedi utcai társas­ház emeleti erkélyéről. Lukács­né Mészáros Beát, aki szeren­csére csak zúzódásokat szenve­dett, nem a makói kórházban, hanem a szegedi új klinikán lát­tákéi. MUNKATÁRSAINKTÓL A hét elején makói kollégánk, Lukácsné Mészáros Bea ebédelni indult munkatársával. Hétfőn még nem sejtette, hogy másnap a szegedi klinikán köt ki. - Egy régi építésű társasház mellett mentünk el. Én az épü­lethez közelebbi oldalon gyalo­goltam, amikor valami a fejemre zuhant - idézte föl történetét az asszony tegnap a szegedi új klini­ka traumatológiai osztályán. ­Először azt hittem, hogy csak egy háztetőről lezúduló hótömb, de a kolléganőm észrevette, hogy tiszta kosz a kabátom. Amikor felnéztünk, megláttuk, hogy az emeleti erkély aljából hiányzik egy darab tégla és a vakolat. Lukácsné elmondta, jól tűri a fájdalmat, de hétfő estére már zúgott a feje, homályosan látott, folyamatos nyomást érzett a ko­ponyájában, ezért bement a ma­kói kórházba. - Szerettem volna, ha nemcsak megröntgeneznek, hanem CT-t is készítenek, de erre azt mond­ták, hogy feküdjek be a makói kórházba, megvizsgálnak, és ha szükségesnek látják, megcsinál­ják a CT-t. Nekem erre nem volt egy hetem, ezért a férjemmel úgy döntöttünk, másnap Szegedre utazunk. Kedden aztán a szegedi új kli­nikán Lukácsné Mészáros Bea szerint tíz perc alatt elvégezték a CT-vizsgálatot. - Szerencsére csak külső sérülé­seket, koponyazúzódást szenved­tem, de megfigyelésre bent tartot­tak - tette hozzá. - Azért volt fon­tos számomra a CT és az egészsé­gem, mert két gyermekem vár ott­hon, akiket fel kell nevelnem. Lukácsné kezelőorvosa nem kívánt nyilatkozni. Azt mondta, nem szeret szerepelni. Azt azon­ban megerősítette, páciense va­lóban zúzódásokat szenvedett és csütörtökön már hazatérhet. AZ ORVOS ÉS A KÖZÖS KÉPVISELŐ A beteget kezelő orvos kompeten­ciája, hogy sürgősséggel elrende­li-e a CT-vizsgálatot - tudtuk meg Zádoriné Soós Katalintól, a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház- és Rendelőintézet ápolási igazgatójá­tól. Indokolt esetben természete­sen amint lehet, elkészítik a felvé­telt. A járó- és fekvő betegek azon­ban - hasonlóan a megye többi kórházához és a klinikához - elő­jegyzés alapján kapnak időpontot a tomográfos vizsgálatra, előbbiek esetében valamivel hosszabb a várakozási idő, mint a bent fek­vőknél, de két hétnél nem kell to­vább várni. A makói Szegedi utcai társasház közös képviseletét ta­valy áprilisban vette át a neve el­hallgatását kérő B. J„ aki elmond­ta: az 1968-ban épült ház homlok­zatát hamarosan, ha a forrásaik engedik, még idén felújítják. A va­kolat eddig nem omlott, illetve nem jelentett veszélyt a járókelők­re. A hétfői baleset után a közös képviselő kéri a város műszaki osztályának engedélyét, hogy el­keríthessék a veszélyes járdasza­kaszt. A szegedi honatya szerint csak az akarat hiányzik Légi mentést ígérnek az évvégére Várhatóan ez év végén indul­hat csak újra a légi mentés a Dél-Alföldön - derült ki az országgyűlés egészségügyi bizottságának tegnapi ülé­sén. MUNKATÁRSUNKTÓL Most nincs lehetőség arra, hogy mentőhelikopter menjen a Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyei balesetekhez ­ismerte el az országgyűlés egészségügyi bizottságának tegnapi ülésén Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. Szerinte legha­marabb az év végre állhat a dél-alföldi régióban ismét szolgálatba mentőhelikopter, azután, hogy közbeszerzési pályázat segítségével felújítják két, jelenleg nem használható légi járművüket. A főigazgató ugyanakkor elmondta: várha­tóan nem Szegeden, hanem Csongrád megye északi részén kap majd helyet a légibázis, hogy 60-80 kilométer sugarú körben lefedje a régiót. Balogh László országgyűlési képviselő szerint a csongrádi megyeszékhelyen minden le­hetőség és körülmény adott volna a légi mentés működte­téséhez, s nem érti, miért vál­tak a Dél-Alföldön élők má­sodrendű állampolgárokká. A honatya szerint a szolgálatnál most is volna pénz a mentő­helikopterek újraindítására, csak éppen az akarat hiányzik hozzá. Az ülésen részt vevő, Földeá­kon élő Bugyi Attila - aki har­madmagával még február ele­jén adott át petíciót a bizott­ságnak - sajnálattal vette tu­domásul, hogy a követeléseik átadása óta semmi sem tör­tént. Úgy vélte, az esélyegyenlőséget sérti, hogy baj esetén több száz­ezer ember nem juthat a légi úton érkező segítséghez. A bizottság tagjai végül ab­ban állapodtak meg, hogy a katasztrófavédelmi alaphoz fordulnak mentőhelikop­ter-ügyben, azaz nem várják be a közbeszerzési eljárás vé­gét. Bea a klinikai ágyon Fotó: Karnak Csaba A legnagyobb és legdrágább a 6 és fél méteres piton Országjáró hüllők Szegeden Afelújítás előtt álló háznál korábban nem történt baleset Vakolat zuhant makói kolléganőnk fejére R i. Szegedre érkezett az országjáró hüllőshow. Az állatokat márci­us 20-áig lehet megnézni az if­júsági házban. Gyíkok, kígyók, krokodilok, siklók, rágcsálók, halak és bo­garak foglalták el a Szegedi If­júsági Ház két termét. Ez azt jelenti, hogy ismét Szegedre érkezett a már jól ismert hül­lőshow. A kecskeméti Hüllő zoo nevű társaság már több mint tíz .éve járja az országot nem mindennapi tárlatával. Évente legalább húsz nagyvá­rost keresnek fel. Gyöngyösi Miklós, a kiállítás szervezője elmondta, a világ minden ré­széről származó különböző ál­latok közül a legnagyobb és legdrágább a hat és fél méter hosszú, 12 éves, 500 ezer fo­rint értékű kockás piton. A hatalmas jószág még gyerek, hiszen kifejlett korában a tíz­méteres hosszúságot is elérhe­ti. A- kecskeméti fiatalember egyik ujját kötés takarta. Ami­kor ugyanis ki akarta venni ­az egyébként növényevő legu­án - salátástálját, az állat előbb felfújta magát, majd be­leharapott gondozója ujjába. A hüllőshow március 20-áig látogatható naponta 9 és 18 óra között. A szervező, Gyöngyösi Miklós és a harapós leguán Fotó: Frank Yvette

Next

/
Thumbnails
Contents