Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-10 / 58. szám
akár nettó forint akár nettó forint akár nettó forint ifUvynO? foèlôyçQèrsiO sA • B ¿'TT r'É D Ü L F Ö L D • CSÜTÖRTÖK, 2005. MÁRCIUSÉ Gyilkos házalók a paplakban BOLDOGKŐVÁRALJA, MISKOLC (MTI) Másfél évvel ezelőtt elkövetett emberölés gyanúsítottjait fogta el a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A boldogkőváraljai katolikus pap tavaly szeptemberben megfulladt, halálát erőszakos cselekmény okozta. A 73 éves plébános otthonát átkutatták, jelentős mennyiségű pénzt és egy nagy értékű antik órát elvittek. A rendőrség látókörébe kerültek úgynevezett házalók, akik korábban megfordultak az idős férfi lakásán, és gagyi aranyból készített tárgyakat adtak el neki. A rendőrség végül egy négytagú miskolci házaló csapat tagjaira szűkítette a kört, akik közül ketten részletes és beismerő vallomást tettek. Vallomásuk alapján bebizonyosodott, hogy a két férfi és a két nő készült a bűnügyre, befeszítették a pap lakásának ablakát, illetve ajtaját, a plébános orrát és száját szigetelőszalaggal „betapasztották", a paplakot átkutatták, kirabolták, majd elmenekültek a helyszínről. A plébános halálát fulladás okozta. A négy embert nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Gyurcsány és kísérete a Koreai Köztársaságban Hankuki díszdoktor a magyar kormányfő JONGIN, CSONAN (MTI) A Koreai Köztársaság egyik vezető felsőoktatási intézménye, a Hankuk Egyetem politikatudományi díszdoktorává avatták szerdán Gyurcsány Ferenc kormányfőt háromnapos hivatalos dél-koreai látogatásának első napján. A magyar miniszterelnököt a Hankuk doktori képzésért felelős vezetője méltatta, majd An Bjung Man rektor nyújtotta át az elismerést a távol-keleti ország fővárosától, Szöultól 60 kilométernyire délre fekvő Jonginban emelt egyetemi épületben. Gyurcsány Ferenc és kísérete délután felkereste a Samsung Electronics tévéket és lapképernyőket előállitó leányvállalatának, a Samsung SDI-nak a Szöultól 90 kilométernyire délre fekvő Csonanban épült gyárát. Huzavona és vita az ügynöklisták körül Pokorni Zoltán kontra Kövér és Tóth András Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök szerint a teljes hálózat névsorát nyilvánosságra kell hozni, ami Tóth András államtitkár szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat veszélyeztetné. BUDAPEST (MTI) Több állásfoglalás született szerdán az ügynöklistákról. Földi László, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint minden listát el kellene tüntetni, mert különben fennáll a veszélye, hogy az ország védtelenné válik. Szerinte nem az újabb listák felbukkanása lesz az igazi „meglepetés", hanem az, amikor egyszer csak azzal szembesül Magyarország, hogy nem tud megakadályozni egy terrorista merényletet. „Minden listát eltüntetni, az egész kérdést befejezni" - javasolta Földi László, akit a Nyírfa-ügyben jogerősen felmentettek, és jelenleg egy lobbicégct működtet Brüsszelben. Az átvilágító bírák szerint az ügynöklisták jó néhány adata hiteltelen, ráadásul az azokon szereplő személyek egy részének nevét a törvény értelmében nem is lett volna szabad nyilvánosságra hozni. Külön nehezményezik, hogy különböző listákon olyan személyek neve is megjelent, akiket az átvilágító bizottság felmentett. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke egy tévé műsorban azt mondta, hogy a frakció döntő többség úgy véli: „ha nyitunk, ha nyilvánosságra kerülnek az ügynökök akkor nyilvánosságra kell kerülnie mindennek, azoknak is akik tartották, zsarolták ezeket az embereket, működtették ezt a hálózatot". Mint mondta, „az már legyen a kormány problémája, hogy ezek után hogyan működteti, üzemelteti a nemzetbiztonsági szolgálatoka". „(...) akár dőljön be az egész nemzetbiztonsági hivatal, de kerüljön nyilvánosságra minden" - hangsúlyozta a Fidesz alelnöke. Tóth András, a nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár erre úgy reagált, hogy a politikus híján van a nemzetbiztonságért érzett felelősség minimumának is. Tóth András reakciója meglehetősen hasonlít ahhoz a Fidesz-frakción belüli - Kövér László által képviselt - kisebbségi állásponthoz, amelyet szintén Pokorni Zoltán idézett: „a szuverenitását, saját erejét őrző ország nem mondhat le ezekről az eszközökről; tetszik, nem tetszik kcmelhárítás és kémek minden országban vannak". A kormány elfogadta az új felsőoktatási törvényt Fontos a versenyképes tudás A minimálbér helyett az átlagkeresethez kötik az oktatási normatívákat. A cél a minőségi képzés biztosítása a tanügyben. BUDAPEST (MTI) A nemzetgazdasági átlagkeresethez kötik majd a képzési és a hallgatói normatívákat az új felsőoktatási törvény szerint, amelyet szerdai ülésén fogadott el a kormány - közölte Magyar Bálint a kabinet ülése után. Átlagkeresethez kötött normatíva A miniszter a Magyar Távirati Iroda kérdésére elmondta: a pénzügyi tárcával folytatott tárgyalásokon jutottak oda, hogy az eredetileg tervezett minimálbér helyett a nemzetgazdasági átlagkeresethez kössék a normatívákat. Hozzátette: ezzel a felsőoktatás nem jut kevesebb forráshoz. Mint mondta, a minimálbér változása „hektikus lehet", míg az átiagiiei^k íolyo.vntns változása jóval kiszámíthatóbb. Az új jogszabály céljai A tárcavezető az új jogszabály céljai között említette a minőségi képzés, a nemzetközi szinten is versenyképes tudás biztosítását, az egyenlő esélyek megteremtését, a teljesítmények többszintű honorálását, a differenciált bérezést. A célok között szerepel még a felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatainak erősítése. Magyar Bálint szerint az elmúlt másfél évtizedben a felsőoktatás expanzióját nem kísérte a minőségi fejlesztés. Miközben a hallgatói létszám a négyszeresére nőtt, az infrastruktúra mindössze harminc százalékkal bővült. Eközben az oktatók bérezésében az igazi teljesítmény nehezen volt honorálható. A szaktárca vezetője a változások fő területeként jelölte meg a finanszírozási reform mellett a képzési szerkezet átalakítását, az irányítási reformot. Az új jogszaoaiy c„„iw,b|.n , 2 féléy lesz az államilag finanszírozott időkeret, kiDovun.^u a hallgatói jogok. Ösztöndíjak, támogatások Az ösztöndíjak 2005 szeptemberétől a jelenlegi havi 7000 forintról 9100 forintra, 2006-től 11 ezer 650 forintra nőnek. A kollégiumi támogatás 2005 szeptemberétől a mostani 5000 forintról 8000 forintra, 2006-tól 11 ezer 650 forintra nő. Szélesedik a diákhitelprogram, amelyet uniós tanulmányok esetén is igénybe lehet majd venni, s a tandíjas képzésben résztvevők várhatóan emelt összegű hitelt kérhetnek. Részképzés esetén a hallgató a képzési normatíva időarányos részét „magával viheti" a külföldi intézménybe, ha az ott szerzett krediteket itthon be lehet számítani. Most meglepően magas, kedvezmény* a Citroën haszongépjármtívekre! CITROËN BERLINGO Hokim lm1 CITROËN JUMPER Raktér: 7,5-14 m' www.cltwn.lHJ A CITROËN • TtoTAC-l vkleutone ZIXEM 2000 KFT. 6728 Szeged, Dorozsmai ut 6. Tel.: 62/549 666 CITROËN SAJTI 6800 Hódmezővásárhely. Táncsics M. ú* to. Tel.: 62/242-556 CITROËN A«ttiA ét járt Demonstráló gazdák kontra agrártárca Elhúzódó tárgyalások és gabonaintervenció BUDAPEST (MTI) Várható volt, hogy elhúzódnak a szerdai tárgyalások a demonstráló gazdák és az agrártárca képviselői között - tájékoztatta Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője szerdán este az MTI-t. Kétségtelen - jelezte a szóvivő -, hogy sok pontban megállapodásra jutottak a tárgyalófelek, de a gabonaintervenció kérdésköre még mindig alaposabb egyeztetést kíván. A szóvivő szerint a nap eleji optimizmus helyett elhúzódó tárgyalásokra kellett számítani, mert a kérdések alapos megvitatására van szükség, hogy a megszületendő megállapodás mindenki számára betarthatóak legyenek. Százöt utassal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre szerdán a Ferihegyi repülőtéren az egyik diszkont légitársaság gépe,a repülőgép 10.11-kor rendben leszállt. A Luton-Budapest járat fékszárny meghibásodása miatt hajtotta végre a kényszerleszállást - mondta Fórika Ibolya. Bajkő Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság képviselője beszámolt arról, hogy a Boeing 737-70 típusú gép kapitánya a landoláskor átstartolást kezdeményezett az irányító szolgálatnál, mert az egyik fedélzeti műszer hibajelzést adott. A repülő műszaki átvizsgálásakor a fedélzeti számítógép már nem jelzett hibát. Orosz belügyi kommandósok az Aszlan Maszhadov csecsen vezető búvóhelyéül szolgáló, megrongálódott tetejű ház előtt. Itt ölték meg Maszhadovot MTI Telefotó/AI'/Musza Szadulajev HANKALA, MOSZKVA (MTI) Nem adják ki rokonainak Aszlan Maszhadov csecsen szeparatista vezető holttestét, hogy eltemethessék - közölte az orosz főügyészség szerdán, a terrorellenes jogszabályokra hivatkozva. A hatályos törvények nem teszik lehetővé, hogy terroristák holttestét kiadják rokonaiknak temetés céljából - jelentette ki Nyikolaj Sepel főügyészhelyettes az Interfax szerint. Az orosz különleges egységek által előző nap megölt Maszhadov holttestét a Groznij környéki hankalai támaszponton, a csecsenföldi orosz erők főhadiszállásán őrizték, llja Sabalkin, az észak-kaukázusi terrorellenes törzs szóvivője szerint a holttest azonosításába bevonják a rokonokat is. Vlagyimir Usztyinov főügyész a dumában megerősítette, hogy Maszhadov holttestével az érvényes jogszabályok szerint járnak el. A terrorellenes harcról szóló törvény tavalyi módosítása szerint a terrorizmussal vádolt személyek holttestét nem adják ki rokonainak, és nem is értesítik őket a temetés helyéről és idejéről. A felsőoktatásban 2318 státus szűnik meg Elbocsátás, béremelés BUDAPEST (MTI) A felsőoktatási intézményekben 2318 státus szűnik meg, amely a foglalkoztatottak 4,3 százaléka, mivel a kötelező béremelés teljes fedezete nem áll rendelkezésre közölte Stark Antal az oktatási bizottság szerdai budapesti ülésén. Az elbocsátottak közül ötszáztizennyolc az oktató, ami a jelenlegi oktatói létszám 3,4 százaléka - mondta az oktatási tárca helyettes államtitkára. Hozzátette: a felsőoktatási intézményekben hatszázöt főt nyugdíjaznak, nyolcvannyolc álláshely betöltetlenség miatt szűnik meg. A végkielégítések 5,4 milliárd forintot tesznek ki, amiből 4,1 milliárd forintot igényeltek az intézmények a központi költségvetéstől. CITROËN JUMPY Raktér: 4 m* Al ejMel « kiwi« erejéig, de legMsibb mtocHK 3Ug írvínyee. i kijeiéit márkrkt-ieskíéesekben A/ «Kniet Holt» és mik kedvezményekkel nem vontjeti ötíze. *A mindenkori llsleirból. tület tagjai: Pozsgay Imre politikus, Finta József építész, Hoffmann Rózsa pedagógus, Iván László orvos-gerontológus, fókái Anna író, Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, Schöpflin György európai parlamenti képviselő és Tulassay Tivadar orvos. A testület szóvivője Kudlik fúlia. Kényszerleszállás BUDAPEST (MTI) Nem adják ki Aszlan Maszhadov holttestét Terrorellenes szabály Megalakult a Nemzeti konzultációs testület Nyolc tag, egy szóvivő BUDAPEST (MTI) Orbán Viktor kezdeményezésére megalakult a nyolctagú Nemzeti konzultációs testület, amely szerdán tartotta alakuló ülését Budapesten. Az Orbán Viktor országértékeló beszédében meghirdetett nemzeti konzultáció évének gondolata nyomán megalakult tesFószcrkcsztó: SZETEY ANDRÁS • Fóezerkcsztó-hclyettes ŐRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR• Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN» Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek|, MISKOLCZ1 RÓBERT (fotó), ÚJSZÁSZ1 ILONA (hírés információ), SÜLI )ÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztóségvezetó: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi» Kiadó és szerkesztőség: 672Ü Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Ttlefon: 62/567-88«. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szcrkesztosegC"delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. U-I 63/401 024, Ifcl./fax 63/314 838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tcl./láx: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgaló: PAP KLÁRA Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel 567-842, lax: ->67-1187. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel : 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztésí vezető: KÓTI ZOLTÁN. Ifcricsztés 62/567 864. Előfizetés 06/80/821-821 |ingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Elóíizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyatorszigl, 1355 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 |Délvilág| • A Délntagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.