Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-05 / 30. szám
1¿tVY„0>fjeá,0 9Vf0í0í/0d¿yn?ÍÜJf9.SA Hende Csaba összekapott Hiller Istvánnal Mozgalmat indítanak a szocialisták is Az MSZP mozgalmat indít a sikeres Magyarországért - jelentette be Hiller István pártelnök pénteken Budapesten. BUDAPEST (MTI) A Sikeres Magyarországért Mozgalom keretében létrejövő társaságoknak az lenne a feladatuk, hogy tervezzék meg, méretüknek, lakosságszámuknak megfelelően, azokat a beruházásokat, amelyek a következő 10-15 évben a második Nemzeti fejlesztési terv keretében megvalósulhatnak a településen - közölte sajtótájékoztatóján a szocialista politikus. Hiller István javaslata: a településeken alakuljanak olyan társaságok, amelyek az Európai Unió következő költségvetéséből Magyarországra érkező források felhasználását terveznék meg. Hozzátette: a mozgalmat az MSZP kezdeményezi, de a részvételt nem köti pártpolitikai hovatartozáshoz. A politikus szólt arníl is, az NFT keretében 2007 és 2013 között Magyarországra érkező 15 ezer milliárd forint azt jelenti, hogy az ország 10 millió lakosára fejenként 1,5 millió forint jut. Hozzátette: az összeg egyik fele központi, a másik helyi döntés alapján használható fel. A pártelnök tájékoztatása szerint az MSZP a mozgalomban szolgáltatóként működik közre, rendelkezésre bocsátja tapasztalatait, a szükséges információkat és szakértőket. • Egy újságíró feltette a kérdést, mennyire hasonlít a szocialisták most életre hívott mozgalma a Fidesz által kezdeményezett polgári körökhöz. Hiller István válasza: „a helyben megalakuló társaságok nem utcai demonstrációs tömegek, nem arra valók, hogy utcán meneteljenek, hanem arra valók, hogy tervezzék a közös helyi sikert". „A leghatározottabban visszautasítom, hogy a polgári körök valamiféle utcai demonstrációs tömeg lennének. Legkevésbé sem azok - mondta Hende Csaba (Fidesz) országgyűlési képviselő, a polgári körök koordinátora. Szerinte a polgári körök már régóta sikerrel művelik azokat a célkitűzéseket, amiket a most útjára induló szocialista kezdeményezés takar. A hágai főügyésznek elege lett Bújtatott délszláv háborús bűnösök Carla Del Pontc, a volt jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze haragszik, mert egyre telik az idő, s továbbra sem sikerűit több háborús bűnöst bíróság elé állítani. BRÜSSZEL (MTI) Ezt a főügyész maga mondta a Le Soir című belga lap tudósítójának, amikor Brüsszelben az Európai Unió illetékeseivel tárgyalt. Carla Del Ponté szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyomást gyakorol rá, hogy a törvényszék 2008-ban fejezze be a pereket - ám még mindig 18 körözött személy bujkál valahol, s ha nem sikerül őket időben letartóztatni, akkor ez a határidő tarthatatlan lesz. A főügyész szerint „vagy megteszi a nemzetközi közösség, amit tennie kell az illetők Hágába juttatására, vagy az ENSZ BT nyilvánítsa ki, hogy zavarok, s zárja be a Nemzetközi Törvényszéket" - szögezte le a Le .Soir pénteki számában. Ám egyben hozzátette: ha az év végéig nem történnek meg az általa sürgetett letartóztatások, akkor ő valószínűleg nyilvánosságra hozza majd az összes, birtokában lévő adatot, és - nyomatékosította - sok mindenről tudna beszélni... A hágai törvényszék mindenekelőtt három személy letartóztatását követeli: Ratko Mladics és Radovan Karadzsics a boszniai szerbeket vezette, Ante Gotovina horvát tábornok pedig a horvátországi szerb „állam" viszszafoglalását irányította, Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön, Carla Del Ibntéval tárgyalva leszögezte: a főügyész véleménye alapvető fontosságú lesz, amikor a tagállamok döntenek, valóban megkezdhetők-e a horvát csatlakozási tárgyalások idén márciusban, úgy, ahogy azt a decemberi EU-csúcson az állam- és kormányfők megígérték. ;yneiTTDlíc' • BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2005. FEBRUÁR 5 EBRUAft! Esztergomban megkezdték az új Suzuki Swift sorozatgyártását Rekordot hozott 2004 A Magyar Suzuki Rt. tervei szerint a gyártási és értékesítési teljesítmény az idén eléri a 150 ezer darab személygépkocsit, 2006 után pedig a 200 ezret mondta Szuzuki Oszamu, a Suzuki Motor Corporation elnöke pénteken Esztergomban. ESZTERGOM (MTI) Az új Suzuki modell sorozatgyártását elindító ünnepségen az elnök elmondta: a 2005-re vonatkozó terv 50 százalékos növekedés a tavalyi évhez viszonyítva. Az ünnepségen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, aki elmondta: megvalósult a határok nélküli Európa, hiszen az esztergomi Suzuki gyárban minden harmadik foglalkoztatott a határon túlról érkezik. Hozzátette: az így kialakult versenyre Magyarországon nem a bezárkózás a válasz, hanem a felkészülés. A Magyar Suzuki Rt. az idén 300 milliárd forintos árbevételre számít, az értékesítési terv pedig, az importtal együtt már 150 ezer jármű eladásáról szól, amelyből 40 ezret tesz majd ki a belföldi értékesítés. A társaság 2004. évi árbevétele 220 milliárd forint volt. A miniszterelnök közölte: bár a Magyar Suzuki Rt. 2 ezer 700 főt foglalkoztat, a gyár összesen mintegy 30 ezer embernek ad munkát. A két éve elkezdődött 100 milAz első új kocsit Gyurcsány Ferenc vezette le a szalagról Fotó: MTI/Varga László bárd forintos fejlesztésből a tavalyi beruházási érték 60 milliárd forintot tett ki, amelynek eredményeként az évi gyártási kapacitás 90 ezer darabról 200 ezer darabra nőtt, 2006-ig pedig a gyártás is eléri ezt az értéket. A fejlesztési program keretében korszerűsítették a festőüzemet, több mint 250 új hegesztőrobotot, valamint elkészült az új Swift szerelő sora is. A beruházások nyomán 700 új munkahelyet hoztak létre. A beruházások az idén is folytatódnak, így mintegy 50 milliárd forintot költenek a gyártókapacitás bővítésére, technológiai fejlesztésekre és modell fejlesztésekre. Az 50 milliárd forintot többek között a Fiat céggel közösen fejlesztett modell gyártásának előkészítésére fordítják. A tájékoztatón kiadott közleÉtelmérgezés MEZOBERENY (MTI) Kilencvenkilenc enyhe lefolyású megbetegedést okozott a mezőberényi ételmérgezés - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) Békés megyei szervezete az MTI-t pénteken. „A helyi gimnázium kollégiumában csütörtök délután óta több diák is hányásra, hasmenésre és gyomorfájásra panaszkodott" mondta Nédó Erika. A tisztiorvos szerint a Petőfi Sándor Gimnáziumban 99 diákot érintett a mérgezés, mivel azonban máshová is szállítanak ételt a konyháról, azt nem tudta megmondani, hogy összességében hány herényi lakos betegedhetett meg. Egyes források szerint azonban vírus is okozhatta a rosszulléteket. Rice szerint az USA-nak nincsenek katonai tervei Az Egyesült Államok nem vonul be Iránba Irán a terrorizmust támogató tevékenységével destabilizálja a térséget, és aláássa az izraeli-palesztin rendezési folyamatot, de az Egyesült Államoknak nincsenek tervei a katonai fellépésre ellene mondta pénteken Londonban az amerikai külügyminiszter. LONDON (MTI) Condoleezza Rice, aki e tisztségében első európai körútját kezdte a brit fővárosban, tárgyalt Tony Blair brit kormányfővel és Jack Straw külügyminiszterrel. Straw-val tartott sajtótájékoztatóján nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy az amerikai kormánynak kitűzött célja-e a rendszerváltás elérése Iránban, de kijelentette: az iráni rezsim destabilizáló tényező „saját térségében" és a Közel-Keleten, emellett a legutóbbi értesülések is arról szólnak, hogy emberi jogi hozzáállása is „rettenetes". Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok tervez-e katonai fellépést Irán ellen, Rice azt mondta: „ilyen tervek nincsenek az asztalon... vannak diplomáciai eszközök a problémák megoldására". mény szerint a gépkocsi-értékesítés jelentős ingadozása ellenére 2004-ben a Suzuki rekordot döntött: először lépte át a 100 ezer darabos értékesítési szintet. A cég gépkocsi értékesítése 2003-ról 2004-re 89 ezer 952-ről 100 ezer 292 darabra nőtt, ami 11,5 százalékos bővülés. Az eladott kocsik közül 95 ezret gyártottak az esztergomi gyárban. RÖVIDEN ORBÁN VIKTOR ORSZÁGÉRTÉKELÉSE Orbán Viktor, a Fidesz elnöke február 16-án, Budapesten, a Körcsarnokban tartja meg országértékelő beszédét jelentette be Rogán Antal kampányfőnök a párt pénteki elnökségi ülése után. KÉNSAVKATASZTRÓFA Tizenötezer tonna rendkívül mérgező kénsav szivárgott ki pénteken hajnalban a dél-svédországi Helsingborg vegyi üzeméből, a hatóságok otthonmaradásra szólították fel a nagyváros minden lakóját. A balesetet a város szélén fekvő vegyi üzem egyik tartályának megrepedése okozta, nyomában a település felett gázszerű, mérgező felhő keletkezett. Az elpárolgott kénsav belégzése súlyosan veszélyes az emberi szervezetre. PORSCHE SZEGED AUDI, SEAT, VW MÁRKASZERVIZÜNKBE KERESÜNK AUTÓSZERELŐ MUNKATÁRSAT ÁLTALÁNOS AUTÓSZERELÉSI ÉS BONYOLULTABB DIAGNOSZTIKAI FELADATOK SZAKSZERŰ ELLÁTÁSÁRA Erre a munkakörre önálló, igényes munkavégzésre alkalmas, többéves autószerelői tapasztalattal, esetleg autóvillamossági szerelő képesítéssel is rendelkező, korszerű diagnosztikai eszközök alkalmazásában is jártas pályázók jelentkezését várjuk. Csapatunk bövitése céljából várjuk továbbá autóvillamossági szerelő kollégák jelentkezését is. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük küldje el fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát a megjelenéstől számított két héten belül a Porsche-lnter Autó Kereskedelmi Kft. 6724 Szeged, Sárosi út 11. címre. Bonts formát! SEAT Altea félautomata klímaberendezéssel 3 899 000 Ft-tól -<E_ 2578 mm ^ ^ 428Q mm A SEAT Aliea forrada:mian új szem:é:etet hozott az autógyártásba. Egyeci formavilág, gazdag felszereltség, •endkívüli helykínálat, és mindez ötcsillagos biztonsággal. SEAT Altea. Bonts formát! SEHT PORSCHE SZEGED 6725 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4. Tel.: 62/548-000 • Fax: 62/493-045 E-mail: posta@seatszeged.hu • www.porscheszeged.hu .USSJ&SJBL. Főszerkesztő S/.ETKY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRF1 FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS |rnclléklctek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), ÚJSZÁSZI ILONA (hír és információ), SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl: 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság 62/567-800. Fart: 62/567-88] Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: sz6rkeszloscgludelmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fart: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel. 63/401 024 Ttl./iax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tcl./íax: 63/481-010 • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel : 567 842, lax: 567 887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 672.8 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN TErjcsztés: 62/567 864 Előfizetés 06/80/821 821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft |Délmagyarország|, 1355 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhfr Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilagl • A Dclmagyarország Kiadó a Lapcorn Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.