Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-28 / 49. szám

HÉTFŐ, 2005. FEBRUÁR 28. • A DÉL SPORTJA» II. A szegedi nagymester négy remivel kezdett Spanyolországban Megnyitási sakkcsaták Lékó Péter (jobbról) Tbpalov ellen maratoni csatát vívott MTI-fotó/EPA/Enriue Alonso SAKK A szegedi Lékó Péter négy fordu­ló után négy remit könyvelhetett el a linaresi nemzetközi sakktor­nán. A magyar nagymester négy kőkemény partin van túl. Kaszparov, Adams, Anand, To­palov. A szegedi sakkzseni, Lékó Péter eddig ezzel a négy játékos­sal mérkőzött Linaresben, min­den idők hatodik legerősebb ver­senyén. A magyar nagymester összes partija döntetlennel zá­rult. Négy világklasszissal remi­zett. A negyedik körben játszotta a legizgalmasabb mérkőzést, a bolgár Veszelin Topalowal az 57. lépésben egyeztek döntetlenben. Tegnap szabadnapos volt Szeged leendő díszpolgára. Kora délután telefonon beszélgettünk vele. - Négy óriási mérkőzésen va­gyok túl. Már az első, Kaszparov elleni partim nem mindennapi izgalmakat hozott. Nyerési esé­lyem volt az exvilágbajnok ellen, azonban időzavar miatt ezt nem sikerült megszereznem. Adams ellen rövid mérkőzést vívtam, de ez is eléggé megterhelő volt idegi­leg. Anand nagyon jól játszott, végig koncentráltan kellett sak­koznom. Topalov ellen volt a leg­nehezebb dolgom. Bolgár riváli­som egy meglepő megnyitást al­kalmazott, új játékkal rukkolt elő. Szerencsére gyorsan sikerült megtalálnom a megfelelő ellen­szert, kiegyenlítettem az állást. Sőt esélyem is lett volna a győze­lemre, de sok-sok időt használ­tam el, így egy újabb remit értem el. Nagyon jól jött a pihenő. A négy mérkőzés rengeteg energiá­mat felemésztett. Eddig a tornán egy vérbeli adok-kapok játék ala­kult ki. Minden versenyző bát­ran, támadószellemben játszik. Az első körből még két játékossal csatázom. Papíron könnyű ellen­felekkel. Azonban Vallejo és Ka­szimdzsanov ellen is nehéz dol­gom lesz. Természetesen ellenük nem is lehet más a célom, mint a győzelem megszerzése. Nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, egy esetleges siker a végső elszámo­lásnál sokat érhet majd. Negyedik forduló eredmé­nyei: Anand (indiai)-Kaszim­dzsanov (üzbég) döntetlen, Adams (angol)-Vallejo Pons (spa­nyol) 1:0, Topalov (bolgár)-Lékó döntetlen. Kaszparov szabadna­pos volt. Az állás: Kaszparov, Anand, Lékó, Kaszimdzsanov, Adams 2-2, Topalov 1,5, Vallejo Pons 0,5. Lékó ma Kaszimdzsanowal mérkőzik. SÜLI RÓBERT Lékó Péter a példakép MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola nevelői és szülői munka­közössége nagyszabású sakkver­senyt szervezett a tanulók részé­re. Az apropót Lékó Péter hollan­diai diadala adta. Végeredmény, I. korcsoport (1-2. osztályosok): 1. Kaprinai Ádám, 2. Vajsenbek Péter, 3. Kancsár Regő. II. korcsoport (3-4. osztályo­sok): 1. Barócsi Ádám Attila, 2. Papp Árpád Zoltán, 3. Nádházi Norbert. Tütrai negyedik lett GYORSKORCSOLYA MUNKATÁRSUNKTÓL Budapesten a gyakorló jégcsar­nokban rendezték meg a rövid­pályás gyorskorcsolyázók felnőtt országos bajnokságát. A Szegedi Korcsolyázó Egyesület erre a via­dalra egy felnőtt versenyzővel, Tlitrai Tamással utazott és mel­lette két juniorkorú lány sportoló is harcba szállt. A téli olimpikon Lajtos Szand­ra a verseny előtt megbetegedett, így visszalépett, pedig dobogóra esélyesként vághatott volna neki a versenynek. Egyetlen felnőtt versenyző, Tutrai Tamás tavaly került a fel mezőnybe és meglepetésre a na­gyon előkelő 4. helyen zárta az ob-t. Az első távon, 1500 méte­ren 5. helyezést ért el, majd a két rövidebb távon - 500 és 1000 méteren, ahol csak 4 versenyző került a döntőbe éppen hogy le­maradt. A verseny utolsó távja előtt 7. helyen állt és így várta a 3000 méteres szuperdöntőt. A futamot Tutrai megnyerte és így előrelépett az összetettben 4. helyre, amely dicséretes teljesít­mény tőle Juniorkorú lányversenyzőink nem voltak ilyen eredményesek azonban ők is egyéni rekordokat értek el, és bátor versenyzéssel Kalapács Anett 8., Szalóky Jenni pedig 10. helyen végzett. Szabó: négyből négy MUNKATÁRSUNKTÓL Budapesten a Honvéd termében rendezték a Magyar Köztársa­ság-kupa első osztályú dzsúdó­versenyt. A Szegedi Judo SE-ből Szabó Csaba indult a viadalon, és a 90 kg-ban nem talált legyőzőre. Három ipponnal aratott siker után a döntőben a hazaiak csel­gáncsozója, Ledényi Levente várt Szabóra. A szegedi dzsúdós ezt a meccset is sikerrel vette, miután yukóval múlta felül ellenfelét. A junior cselgáncsozók Köztár­saság-kupáját Debrecenben bo­nyolították le. Ezen a szegediek közül a 66 kg-ban Bövíz Károly az ötödik, a 100 kg-ban Gurzó Dávid a negyedik helyen végzett. A Szegedi Judo SE versenyzőit Bürgés Mihály készítette fel, és Török Attila, valamint Oláh Ti­bor támogatta. III. korcsoport (5-8. osztályo­sok, fiúk): 1. Kancsár Csaba, 2. Pál Tamás és Tóth Kázmér, 3. Si­sák Péter. III. korcsoport (5-8. osztályo­sok, lányok): 1. Barhács Eszter, 2. Kósa Andrea, 3. Juhász Bianka és Kovács Edina. Újabb nyolc null MUNKATÁRSUNKTÓL A férfi teke Szuperliga legutóbbi fordulójában a Ferroép-Szeged együttese ebben a bajnokságban már a nyolcadik 8:0-s sikerét aratta. A szegediek megdöntötték a csapatpályacsúcsot, emellett pe­dig a hatpályás csarnokban Feke­te László 609, míg Karsai László 607 fával egyéni rekordot ütött. FTC-FERROÉP-SZEGED 0:8 (3185-3451) Pontszerzők: Fekete 609, Karsai L. 607, Kakuk 598, Földesi 556, Kiss N. 550, Bó­di 533 fával. Ifjúságiak: FTC—Ferroép-Szeged 4:0 (1092-1026) A szegedi női csapat, az Ama­zon Teke SE az utolsó helyezett otthonában, Szánkon vendégsze­repelt, és nem tudott megbirkóz­ni a speciális pályával. Mindezek ellenére a különbség azért igen meglepő: a Szánk 7:1 -re nyert. SZANK-AMAZ0N TEKE SE SZEGED 7:1 (2970-2876) A szegedi pontot Mracskó 478 fával sze­rezte. Ifjúságiak: Szank-Amazon Teke SE 1:3 (942-953). A szegedi pontot Forró, majd lecserélése után Kaszás összesen 482 fával szerezte. A csoda most elmaradt KOSARLABDA SZEVIEP-SZEGED­DIÓSGYŐR 72-74 (19-20,14-17,18-18,21-19) Magyar Kupa negyeddöntő visszavágó mérkőzés, újszegedi sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Ádám, Király. Szeviép: Djelmis 9/3, Török 13, Mészá­ros 5/3, AJAN0VICS 16/6, Kajdacsi 3. Cserék: RUSSAI7/6, Roczkov 9/3, Na­gyova 8, Berta 2, Tordasl. Edző: Újhelyi Gábor. Diósgyőr: Englert 5/3, FŰRÉSZ E. 12/6, J0K0VICS 22/6, Ambrus 8, FARMER 15/3. Cserék: Fodor 9/3, Hadzsovics, Halmos 3/3, Horváth. Edző: Tapodl Péter. Huszonhat pont hátrány. Ennyit szedett össze az első meccsen a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsa­pata a Diósgyőr elleni Magyar Ku­pa negyeddöntő összecsapáson. Repkedtek a hármasok. És eb­ben főként a hazaiak jeleskedtek. Djelmis, Mészáros, majd Ajano­vics talált be kintről. Négy pontot sikerült ledolgozni az 5. percben, 11-7. Ezután elfogyott a lendü­let. Visszaesett a hazaiak táma­dása, a DKSK a 8. percben utolér­te Djelmiséket, 14-14. Djelmis visszaállt, és a vezetés is vissza­szállt. Zsinórban hat szegedi pont következett, 23-20 ide. Nem sokáig. Fordult a kocka. Új­ból a DKSK lépett el, 28-26. Len­dületesen kezdte a második fél­időt a Szeged, két perc alatt 38-37-re kapaszkodtak fel a ha­zaiak. Továbbra is ott lihegtek a Ajanovics (balról) vágott két triplát Fotó: Karnok Csaba vendégek nyakán Ajanovicsék, a vezetést azonban nem sikerült átvenni. A 25. percben 44-43 volt a DKSK javára. Russai pedig igazán szomorú lett. A szegediek játékosa rendesen belenyúlt a labdába, csúnyán megsérült az ujja. Ha egy üzlet beindul. Ajano­vics „trojkája" után már 64-59 volt a hazaiaknak. Három eladott labda elég volt ahhoz, hogy ismét vissza álljon az eredeti rend: 65-64-re már a Borsod megyei gárda vezetett. A hajrában a DKSK arra törekedett, hogy meg­tartsa megszerzett előnyét, és győztesen távozzon Szegedről. A Diósgyőr kettős győzelem­mel továbbjutott. SÜLI RÓBERT Magabiztos Kosársuli Magabiztos, 122-69-es győzel­met aratott a Vásárhelyi Ko­sársuli NB I B-s férfi kosár­labdacsapata a Debrecen ellen. VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI-DEBRECENI EGYETEM 122-69 (31-14,19-17, 37-15, 35-23) Hódtói Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Vétek Tamás Kosársuli: DRAH0S 26/15, Utasi 4, K0­VÁTS 21/3, GÉMES 24/3, KUKLA 21/6. Cserék: Magyar 8, Tigyi 13, Vas 5 Edző: Czuprák László, dr. Elek András. Továbbra is a sérüléssel bajlódó Nyilas nélkül is gyorsan eldőlt a mérkőzés, ugyanis a vásárhelyi­ek szinte hibátlan dobóteljesít­ménye hatalmas előnyt eredmé­nyezett már a 8. percben: 25-7. A Kosársuli zónavédekezésével kezdetben nem boldogultak a hajdúságiak, ráadásul Gémes és Kukla centerkosarai ellen is tehe­tetlenek voltak. A második játékrész elején tripláival Drahosé volt a fősze­rep, de a vásárhelyi centerek is villogtak, 66-33. A mérkőzés igazi örömjátékkal és a lelkes kö­zönség vastapsával ért véget. Az alapszakasz utolsó hazai mérkő­zését megnyerő Kosársuli csapa­ta - minden előzetes várakozást felülmúlva - az NB I/B Keleti csoportjának 2. helyén végzett. Juniorbajnokságban: Vásár­helyi Kosársuli-Debrecen 94-51 (12-11,28-14, 25-16, 29-10) Kosársuli: SZILÁGYI 8, VAS 28, Fülöp 2, Dani 6, CSORBA 30. Cserék: Martonosi 3, Bodro­gi 6, Török, Lencse 6, Grezsa 5/3. Edző: Utasi Gábor, dr. Elek András. A Kosársuli juniorjai 15 győze­lemmel és 2 vereséggel továbbra is vezetnek a bajnokságban. Megfeledkeztek az év edzőjéről, Fábiánné Rozsnyói Katalinról: Janics újabb elsősége A kétszeres olimpiai bajnok ka­jakos Janics Natasa (Dé­mász-Szegedi VE) érdemelte ki a Nemzeti Sportszövetség által a tavalyi év legjobb sportoló­jának felajánlott díjat, míg a legjobb edző Kemény Dénes lett. Az NSSZ második alka­lommal megrendezett díjátadó ünnepségén részt vett Gyur­csány Ferenc miniszterelnök és Lamperth Mónika belügymi­niszter is. MUNKATÁRSUNKTÓL Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök köszöntőjében a sport, a kul­túra és a tudomány között vont érdekes párhuzamot, nyomaté­kosan hangsúlyozva, hogy eze­ken a területeken nem túl nagy anyagi ráfordítással lehet nagyon nagy eredményt elérni. „Ha lesz lehetősége a kor­mánynak, hogy levegőt vegyen, mert jobban mennek majd a dol­gok, akkor ezeknek a területek­nek is több levegőt kíván biztosí­tani" - mondta Gyurcsány Fe­renc, szavait elsősorban a sport­vezetőkhöz intézve. „Tudjuk, hogy az 1,2 milliárd forintos plusztámogatással nem oldot­tunk meg mindent, csak a fe­szültséget oldottuk. Átlátható, versenyelvű és ellenőrizhető, mondjuk ki, kegyetlen finanszí­rozásra van szükség, hogy a jók sokat kapjanak, a gyengék pedig semmit. Mi keresünk még több pénzt, ti pedig csináljatok még átláthatóbb, működőbb sport­stratégiát, s akkor a pénz nagyon gyorsan megmutatkozik az ered­ményekben". Az NSSZ (Nemzeti Sportszö­vetség) 65 sportági szövetsége, 10 civil szervezete, valamint 20 megyei sportszövetség hat kate­góriában választotta meg a 2004-es év legjobbjait. A kétsze­res olimpiai bajnok fanics Nata­sa - ő betegsége miatt nem lehe­tett jelen az ünnepségen a Dé­mász-Szegedi VE kiválósága, aki­nek ezúton is jobbulást kívá­nunk - és az Athénban a vízilab­da-válogatottal a címét megvédő Kemény Dénes szövetségi kapi­tány mellett Gyúrta Dánielt is díjazták: az athéni játékokon második helyezett úszó az után­pótlás korú versenyzők között végzett az élen. A sportvezetők­nél az úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás, a sportorvosok­nál Martos Éva, a sportújságírók­nál pedig Novotny Zoltán bizo­nyult a legjobbnak. Székely Éva Életműdíjat vehetett át. A Nem­zet Sportolójának Gyurcsány Fe­renc nyújtotta át az elismerést. „Az elmúlt esztendő legjobbja­inak köszöntése tavaly kezdő­dött a Sportcsillagok Gálájával, ahol az újságírók választották meg az év sportolóit, majd foly­tatódott februárban a Sportbállal és az ünnepségsorosat az NSSZ díjátadójával zárult" - mondta Berényi János, az NSSZ elnöke. MEG SEM HÍVTAK... Ünnepelt a magyar sport - de nem mindenki. A Nemzeti Sportszövetség díj­átadóján ugyanis nem vett részt a Démász-Szegedi VE legendás kajakos edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin. Elfelejtették meghívni... Berényi János, az NSSZ elnöke adminisztrációs, Illetve postai hibára hivatkozott, amikor a kivá­ló szakember ezt egy élő televíziós adásban megemlítette. Lehet, hogy igaz, mégis furcsa, hihetetlen és mondjuk ki, elfogadhatatlan indoklás. Kati néniről nem szabad megfeledkezni, s amennyiben utoléri a meghívó - akár telefonon is! - szívesen részt vesz az eseményen. Jó példa erre lapunk, a Délmagyaror­szág/Délvilág „Év sportolója" díjátadása. Ott vele együtt ünnepelhettünk. i.P.

Next

/
Thumbnails
Contents