Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-26 / 48. szám

10 SZIESZTA 2005. február 26., szombat AZ OSCAR-DÍJ-ÁTADÁSI CEREMÓNIA 650 MILLIÓ DOLLÁROS KÖLTSÉGE BUSÁSAN MEGTÉRÜL A fodrászok, a szállodák és a tévék tarolnak Az utolsó simításokat végzik a hollywoodi Kodak Színház bejáratánál az Oscar-díjak holnap esti átadása előtt FOTÓ: MTI/EPA/ARMANDO ARORIZO AZ IDEI JELÖLTEK Legjobb film Kate Winslet (Egy makulátlan Aviátor elme örök ragyogása) Én, Pán Péter Legjobb férfi mellékszereplő Million Dollar Baby Alan Aida (Aviátor) Ray Clive Owen (Közelebb!) Kerülőutak Morgan Freeman (Million DolLegjobb rendező lar Baby) Martin Scorsese (Aviátor) Jamie Foxx (Collateral - A halál Clint Eastwood (Million Dollar záloga) Baby) Thomas Haden Church (KeAlexander Payne (Kerülőutak) rülőutak) Mike Leigh (Vera Drake) Legjobb női mellékszereplő Taylor Hackford (Ray) Cate Blanchett (Aviátor) Legjobb férfi főszereplő Laura Linney (Kinsey) Jamie Foxx (Ray) Virginia Madsen (KerülőuJohnny Depp (Én, Pán Péter) tak) Leonardo DiCaprio (Aviátor) Sophie Okonedo (Hotel RwanDon Cheadle (Hotel Rwanda) da) Clint Eastwood (Million Dollar Natalie Portman (Közelebb!) Baby) Legjobb külföldi film Legjobb női főszereplő A belső tenger (SpanyolorImelda Staunton (Vera Drake) szág) Annette Bening (Csodálatos A bukás - Hitler utolsó napjai Júlia) (Németország) Catalino Sandino Moreno A kóristák (Franciaország) (Maria Full of Grace) Sa som i himmelen (SvédHilary Swank (Million Dollar ország) Baby) Yesterday (Dél-Afrika) A szállodák, az autó- és magánrepülögép-kölcsönzők, a kaszinók, az ékszerészek, a fodrászok, a sminkesek, valamint a tévétársaságok profitálnak a legtöbbet az évente megrendezett Oscar-díj-átadási ceremónia körüli felhajtásból. Csak az amerikai filmipar fellegvára, Hollywood felcicomázására ötmillió dollárt költenek, és negyven városban tartanak hivatalos Oscar-partit a holnapi díjkiosztó után. MTI Átlagosan 650 millió dollárba kerül a Los Angeles-i Oscar-díjátadás, ám ez a kiadás később busásan megtérül olvasható a nyugati magyarság képes magazinjának öszszeállításában. A Panoráma című folyóirat cikkírójának listája igen terjedelmes. A 6400 tagot számláló Filmakadémia költségvetésének 95 százaléka, azaz 47,4 millió dollár származik az Oscar-est bevételéből. Ugyanakkor ők maguk is több mint 20 millió dollárt költenek az arany szobrocska körüli felhajtásra, ehhez jön még 10 millió dollárnyi, úgynevezett adminisztratív költség. Az Oscar-díjra jelölt filmek és a közreműködők propagálása 31,5 millió dollárt tesz ki. A szállodák, az autó- és magánrepülőgép-kölcsönzők, a kaszinók, az ékszerészek, fodrászok, sminkesek és manikűrösök bevétele az adótitkok miatt soha nem kerül pontosan napvilágra, de annyi például kiszivárgott, hogy az egyik legelegánsabb Los Angeles-i hotel, a Four Seasons az Oscar-hétvégén minimum 350 ezer dollárnyi bevételre tesz szert. Jó néhány, félig-meddig „titkos" - a sztárok kérése miatt visszafogottan népszerűsített - luxusszálló elnöki lakosztályait már egy évvel előre lefoglalják. A televíziós kampányok 70 milliót emésztenek fel - írja a lap. Az 58 „darabnyi" félperces reklámidőt egyenként 1,35 millióért árulják, ami összesen 78 millió dollár bevételt jelent. A filmszínházak már jó előre 400 milliót tesznek zsebre, függetlenül a fényes estétől, a mozinézők ugyanis előszeretettel nézik meg azokat a filmeket, amelyeket már jelöltek az Oscarra. A sztárok többsége grátisz kapja az estélyi ruhákat és a kiegészítőket. A céges ajándékok özöne is ingyen van. A sztárok legnagyobb része nem használja ezeket, hanem tovább ajándékozza. Ha mégis viselik, az tiszta haszon a forgalmazó vagy gyártó cégnek, mert nagyon olcsó reklámnak számít. A Los Angeles-i és hollywoodi partik ilyenkor megszaporodnak. A leghíresebbek egyike a Governors Ball, ami a Filmakadémia hivatalos fogadása, de nagyon népszerűek a filmes folyóiratok és életmódmagazinok bulijai - mint például a Vanity Fair fogadása - és a Le Mondarían hotel partija. Sok cég és intézet jótékonysági vacsoráját egybeköti a díjátadás estéjével, hiszen a nagyszabású, kivetítőkön nézett műsor már eleve garantálja az ünnepi, oldott hangulatot és a tapsokat. Negyven amerikai városban tartanak hivatalos Oscar-partit. Ez azt jelenti, hogy a szponzorok a nagy hollywoodi esemény részleteit, dekorációját egy az egyben lemásolják. Ezekre a partikra is meghívnak sztárokat. Hollywood feldíszítését ötmillió dollárra taksálja az amerikai, kanadai, ausztrál és új-zélandi magyarok képes magazinja. A környéken lévő üzletek, vállalatok bevételeinek évi öt százalékát tulajdonítják az Oscarnak. Külön iparágat jelent a tudósítók ellátása. Jó néhány tévéállomás akár 25 tudósítót is küld olykor a helyszínre, hogy a sztárok minden lépését külön-külön figyelhessék. Össze sem lehet számolni, hogy az élelmiszer-hipermarketek hány tonna pattogatott kukoricát, hány doboz sört és hány hektoliter kólát adnak el az átadás előtti napon, mint ahogyan a házhoz rendelt hamburgermenük, pizzák és kínai fogások számát is nehéz megbecsülni. A labdarúgás világtörténetéből Mi az igaz a labdarúgásban? A fiúk ültek a kezdőkörben, ki fűszálat rágott, mások a hátukon feküdtek és lazítottak, a vádlijukat masszírozták, némelyek azon tűnődtek, játszanak-e hétvégén vagy megint a kispadon száradnak majd. Különben nem nagyon figyeltek. Jól tudták, mi következik. A kapus kívülről tudta a monológot, s néha a pályával szomszédos, „Lesre futás" elnevezésű kocsmában, hol edzés után általában összegyűltek, elutánozta az öreg szavait, A többiek röhögtek, leghangosabban persze az idős középhátvéd, és söröskorsókat verdestek az asztalhoz. Évek óta ugyanaz volt a nóta, mert az idős edző minden edzés végén előadta a szózatát. E mondatok nélkül a fiúk nem mehettek az öltözőbe. Ősz hajú, durva arcú, nap barnította férfi volt a tréner, hosszan bámulta őket, végül megszólalt. „Mert a labdarúgással számtalan anekdota, úgynevezett tárca, kroki, humoreszk, pamflet, kis színes és rémhír foglalkozik, hiszen tudjátok. Az öltözői pletykák sem csak a színházak mérgezett világában érvényesek. írtak a labdarúgásról tanulmányt, szakdolgozatot, esszét, kisregényt, családregényt, emlékfolyamot, fiaim, írtak erről a csodálatos sportról már mindent. Ám tudnotok kell, ebből a tengernyi szóból, ebből a világsok mondatból semmi sem igaz. Nincs igaz újságcikk, tudósítás, és nincsen még csak igaz bekiabálás sem. Nincsen. Az öreg hallgatott. Rosszul esett a csönd, a középhátvéd krákogott. Akkor mi az igaz, mester, emelkedett fel a szélről váratlanul a kicsi csatár, aki aznap került föl az ifjúsági csapatból a nagyok keretébe, és még nem kellett naponta borotválkoznia. A fiú először hallotta a monológot. Az edző meglepődött, szemöldökét fölvonta. Aztán a salakpálya felé nézett, hol a tartalékcsapat tartalék balhátvédje próbált háromnál többet dekázni. A fájdalom, mondta végül az edző, majd a jellegzetes, billegő járásával, dermedt jobb lábát maga után húzva - egy régi becsúszó szerelés emléke még játékos korából - elindult az öltöző irányába. Felszabadulás vagy megszállás? 1945. augusztus 19-én a magyarok az osztrákok ellen játsszák, a felszabadulás, vagy, más vélemények szerint, a megszállás utáni első válogatott labdarúgó-mérkőzésüket. A magyarok a mérkőzés tizennyolcadik percében tizenegyeshez jutnak, a büntetőt Rudas értékesíti. Megszállás, felszabadulás, újbarbarizmus eljövetele, apokalipszis utáni apokalipszis, megváltás, béke, kegyelem, nos, körülbelül ez a történészi vita tárgya azóta is. Ám a lényeg: a felszabadulás, vagy az újbóli megszállás első válogatottbeli gólját a labda nem volt képes elviselni. Kilyukadt. A legjobb dán játékos Nem a Laudrup fivérek voltak a legjobb dán játékosok. Nem is a Sand testvérek. Minden idők legjobb dán játékosának az élettörténetét magától a Dán Tudományos Akadémiától kaptuk, ám a jegyzeteket kísérő hivatalos szöveg fölhívja a figyelmünket, hogy a játékos nevét, pályafutásának idejét, életének egyetlen klubját - tekintettel a dán szövetségi labdarúgótörvényre - nem jelölheti a felhasználó. No igen, ki is akarná megsérteni a dán törvényeket?! Mi sem mondhatunk mást, hogy e dán játékos, e minden idők legjobb dán labdarúgója örökös csere volt. Soha nem játszott. Soha nem cserélték be, bár edzője néha elküldte a kapu mögé melegíteni, de egyszer sem intette vissza, hogy fiam, bemész Hartling helyére, és csak Rosemburgra figyelsz. Ha a Stadt átveszi a labdát, nyomban felrúgod. Hamrin és Keill nem érdekes, soha ne nézz Hagg szemébe. Nem, soha nem mondtak neki ilyesmiket, legfeljebb annyit, hogy melegíts, készülj, mozogj egy kicsit, aztán majd látjuk. Ez a minden idők legjobb dán játékosa egy napon aztán odaballagott az edzőjéhez, aki civilben rendőrőrmester volt Koppenhágában. Mester, miért nem játszhatok soha? Az edző intett a gyúrónak, elég a balszélső lazításából, jöjjön most már a védekező középpályás, majd a játékoshoz fordult. Összevonta a szemöldökét, oldalra köpött, majd megkérdezte: Ismered, fiam, Yehudi Menuhint? Minden idők legjobb dán játékosa bólintott, hát persze. Nos, jó, köhintett az edző. Mint tudjuk, Yehudi Menuhin nemcsak varázslatosan játszik a hegedűn, de gyűjti is e zeneszerszámokat. Csodálatos Stradivari-, Guarneri- és Amati-hegedűk vannak a mester birtokában. Yehudi Menuhin is tudja, és én is tudóm, hogy van olyan hegedű, melyet olykor emberöltőkön keresztül is érintetlenül kell hagyni, csak hogy úgy szólaljon meg, ha annak eljön az ideje, hogy a hangzás utánozhatatlan és varázslatos legyen. Yehudi Menuhin egyszer beszélt egy olyan Stradivariról, melyet máig nem szólaltattak meg. Senki. És én is tudok egy ilyen hegedűről, mondta halkan a mester. Érted már, fiam? Értem mester, és a játékos visszaballagott a cserepadhoz. Leült. A fejét csóválgatta, ej, nahát, még ilyet. S azóta is ott ül a cserepadon, és boldogabb a dán gólkirálynál is. Tudja, ha eljön az idő, és játszani fog, nemcsak Dánia, de az egész világ beleremeg majd a gyönyörbe. A matematikus játékos Valójában nem volt ez a játékos matematikus, ám hogy nálánál kifejezőbben nem határozták meg a szakasznak mint matematikai képződménynek a fogalmát, aligha kétséges. Ez a játékos cigány származású volt Irányító középpályásként szerepei a budapesti negyedik vonalban a hetvenes években, a budai pályát korlát keríti, a nézők alig egy méterre könyökölnek az oldalvonal mészcsíkjától, sört isznak, magot köpnek, káromkodnak. Ez a cigány középpályás nem volt túlzottan erős testfelépítésű. Nem volt túlontúl fifikás, ám sokat, nagyon sokat dolgozott. Jött, s ment, fel és alá a pályán. Sokat futott, és nehezen lehetett eltörni. Történt pedig, hogy egy mérkőzés alkalmával éppen szerelt és megindult volna, az oldalvonal mellől beszóltak neki. Érthető, pontos mondat volt. „Büdös cigány!", mondták. A középpályás megtorpant, gondolkodott kicsit, majd elpöccintette a labdát, és a nézők felé indult. Úgy öt méterre megállt, nézte őket. Ki mondta, hogy büdös cigány?! Nem felelt senki. Még egyszer, utoljára, megkérdem, ki mondta, hogy büdös cigány? Csönd, csönd, vigyorgás. Nos, jó, mondta a középpályás, akkor attól a kalapos úrtól, mutatta, addig a nem kalapos úrig, mutatta ezt is, a jó kurva anyátokat. És állt, és nézte őket, de tényleg, akár egy matematikus, aki. SZÍV ERNŐ