Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-14 / 37. szám

ifetvynBX Í8élüYeg*X2iO xA 9vlönöí lódfeynéfnoil^ •BELFÖLD - KÜLFÖLD* X HETFO, 2005. FEBRUAR 14. Sima síita győzelem az iraki választáson Az irakiak által egyszerűen csak „síita háznak" nevezett, külön­böző síita szervezeteket tömö­rítő Egyesült Iraki Szövetség (UIA) végzett az első helyen az iraki nemzetgyűlési választáso­kon, besöpörve a szavazatok hozzávetőleg 48 százalékát. BAGDAD (MTI/AP/REUTER/AFP) Az iraki választási bizottság tisztviselői vasárnap ismertették Bagdadban az arab országban ja­nuár 30-án lebonyolított nem­zetgyűlési választások eredmé­nyét. Az eredménnyel az Ab­del-Aziz cd-Hakim és Ádel Ab­del-Mahdi pénzügyminiszter ve­zette Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa (SCIRI), az Ib­rahim al-Dzsaafari államfőhc­lyettcs vezette Iszlám Dava párt, az Ahmed Csalahi vezette Iraki Nemzeti Kongresszus párt, vala­mint a Húszéin as-Sahrisztáni egykori atomtudós vezette füg­getlen személyiségek mintegy 130 mandátumot szereztek a 275 fős alkotmányozó nemzet­gyűlésben. A második legtöbb képviselőt ­körülbelül 70 főt - a két vezető kurd párt - a Maszúd Barzáni ve­zette Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) és a Dzsalal Talabani irányítása alatt álló Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) - szö­vetsége küldheti a nemzetgyűlés­be, miután listájuk a voksok bő 25 százalékát szerezte meg. A szintén síita vezetésű, de vi­lágias - Ijád Allávi iraki kor­mányfő nevével fémjelzett - Ira­ki Lista kapta a harmadik leg­több szavazatot. A tömörülés megközelítőleg 14 százalékos vá­lasztási eredménye nyomán 38 képviselőt delegálhat a nemzet­gyűlésbe. A Vér és Becsület rendezvénye a Hősök terén Bakancs és cipőfűző mint üzenethordozó Mintegy ezren vettek rész Bu­dapesten a Hősök terén a magát kulturális egyesületként beje­gyeztetett, de a Fővárosi Bíróság által első fokon tavaly decem­berben feloszlatott Ver és Be­csület Kulturális Egyesület ren­dezvényén. BUDAPEST (MTI) Az 1945. február 11-én, a budai várból kitörést megkísérlő német és magyar katonákra emlékező, többnyire fekete ruhába és ba­kancsba öltözött fiatalok az is­meretlen katona emlékműve előtt rendezett sorokba tömörül­tek, többen közülük Árpád-sávos zászlót hoztak magukkal. A ren­dezvény kezdetekor német kato­nai indulók szóltak. A résztve­vők megkoszorúzták az emlék­mű elé elhelyezett fejfát, ame­lyen egy rohamsisak volt. A bizonytalan jogállású egye­sület egyik képviselője „az euró­pai fehér fajt és nemzeteket fe­nyegető veszélyekről" szónokolt, eszmetársa pedig a tavaly decem­beri népszavazás eredményét ér­tékelte úgy, „kiderült, hogy más­fél millió magyar él Magyaror­szágon". Közölte; feltételezni sem merték azt, hogy a magyar nemzet ennyire elbutított, eny­nyire befolyásolható, hogy saját fajtáját megtagadja, „amikor ma­gyarul alig makogó négerek, kí­naiak minden gond nélkül ál­lampolgárságot kaphatnak". A Hősök terén tartott rendez­vényen részt vevő fiatalok közül sokan fehér cipöfűzős fekete ba­kancsot viseltek. Az egyesület ellen indult per­ben az egyik tárgyaláson meg­nézték azt a televíziós műsort, amelyben Domokos Endre lános, a Vér és Becsület Kulturális Egye­sület ügyvivője ismerteti, hogy a fekete bakancsot fekete cipőfűző­vel a hungaristák, fehér cipőfű­zővel pedig a neonácik hordják. A Vér és Becsület Kulturális Egyesület tagjai és szimpatizánsai a Hősök teren MTI Telefotó: Szigetváry Zsolt Meghatározták a következő fél év tennivalóit A kormány négy fő iránya A kormány tevékenységének irányát a kö­vetkező fél évben a felsőoktatási reform, a Nemzeti fejlesztési terv, a nemzetpolitikai javaslatok, valamint az adórendszer átala­kítása határozza meg - mondta László Bog­lár kormányszóvivő a kabinet szombati bu­dapesti informális ülését követően. BUDAPEST (MTI) „A több mint négyórás informális kormány­ülésen elhangzottak tapasztalatait a kor­mányfő beépíti hétfői, a köztársaságról szóló parlamenti beszédébe. A parlamenti felszóla­lás azonban csak egy eleme a kormányzat kö­vetkező fél éves tervének" - tette hozzá Batiz András kormányszóvivő. László Boglár kifej­tette: a felsőoktatási reformhoz kapcsolódik az új közoktatási ösztöndíjrendszer kidolgo­zása, a Nemzeti fejlesztési tervhez a fejlesz­tési irányok és konkrét programok meghatá­rozása, az ehhez szükséges társadalmi és po­litikai konszenzus kialakítása. „A nemzetpo­litikai javaslatok terén március vége a sarka­latos pont, amikor a törvényalkotás vonatko­zó kérdéseinek vázolása megtörténik" - kö­zölte László Boglár. Elmondta azt is, hogy az adórendszer átalakítása az igazságos közte­herviselés, a versenyképesség jegyében törté­nik majd. Az informális kormányülésen, a parlamen­ti évkezdet előtt minden miniszter beszá­molt Gyurcsány Ferencnek tárcája követke­ző fél évének feladatairól és a napirenden sze­replő politikai természetű ügyekről, össz­hangban a hamarosan befejeződő szakmi­nisztériumi tárcalátogatásokon felvetődött kérdésekkel - hangzott el a tájékoztatón. Kérdésre válaszolva Batiz András azt mondta, egyelőre nem született döntés arról, meddig tartanak naponta kormányszóvivői tájékoztatókat. (A napi tájékoztatás a jövő hét első felében indul.) „A napi szóvivői tájékoztatók rendszeré­nek bevezetése azt a célt szolgálja, hogy visz­szaadja a miniszterelnök és a kormány akti­vitását, amire a heti egyszeri alkalommal nincs mód" - fogalmazott Batiz András. Drezda emlékezett aV hrb ' < DREZDA (MTI) Drezdaiak és vendégeik tízezrei emlékeztek vasárnap a háború áldozataira a város lebombázásá­nak 60. évfordulóján. Az emléke­zők között volt a szélsőjobbolda­liak ötezer főre becsült csoportja, amely délután felvonulást tar­tott, olyan jelszavakat hirdetve, mint: „Nem felejtünk, nem bo­csátunk meg", s Drezda pusztu­lását Hirosima, Nagaszaki, vagy Bagdad bombázásával hasonlí­tották össze. Közben baloldali tüntetők náciellenes táblákkal vonultak fel (felvételünkön). A Nemzeti Fórum képviselőinek kezdeményezése Lesz Tisza Intézet? Tisza Intézet felállítását kez­deményezi az MDF-ból kivált képviselők által létrehozott Nemzeti Fórum Egyesület ­mondta Lezsák Sándor. DEBRECEN, SZOLNOK (MTI) „A Duna, illetve a Balaton Inté­zet mintájára kell felállítani a Ti­sza Intézetet, amely tudományo­san megalapozhatja a Tisza mentén élők jövőjét meghatáro­zó kérdéseket" - mondta a Nem­zeti Fórum országgyűlési képvi­selője, aki a nap folyamán tár­gyalt erről Szolnokon. Hozzátet­te: javaslatuk szerint ezt a kér­dést törvényben is szabályozni kell, mert - mint fogalmazott ­hiába van átfogó Alföld-program, a Tisza-völgye problémáit külön intézetnek kell felkarolnia. Le­zsák Sándor tájékoztatása sze­rint március 5-ig valamennyi megyében szervezői értekezlete­ket tartanak. Lezsák Sándor az MTI érdeklődésére közölte azt is: májusban, ahogy letelik a füg­getlen országgyűlési képviselő­ként eltöltött fél év, megalakítják a Nemzeti Fórum frakcióját. Az még kérdéses, hogy a fórumból kivált 14 képviselő alakít frakci­ót vagy csatlakoznak hozzájuk kereszténydemokrata képviselők is-mondta. Szólt arról is, hogy felkérték az MDF tagságát: ne lépjenek ki a Magyar Demokrata Fórumból, hanem a párton belül képviseljék azt a nemzeti fórumos gondola­tot, miszerint „nem a Fidesz, vagy nem Orbán Viktor sértege­tésével kell mandátumot szerez­ni, hanem programokkal". Leégett egy irodaház MADRID (MTI/AP) Kigyulladt egy 31 szintes iroda­épület Madrid üzleti központjá­ban. Az 1973-ban épült, 106 mé­ter magas Windsor Háznak, Madrid negyedik legmagasabb épületének egyik része, amely­ben munkanapokon mintegy ezer ember dolgozott, vasárnap hajnalra összedőlt. A lángok a 21. emeleten keletkeztek, felte­hetően rövidzárlattól, a tűz gyors terjedését az irodai papírok és műanyagok okozták. Ha az egész épület összeomlik, magával so­dorhatja a ház 2003 óta tartó re­noválásában részt vevő darut is. Az épületben főleg irodák voltak, köztük egy amerikai tanácsadó cégé és közvetlen közelében áll az El Corte Inglés áruházlánc központja és több nagy bank. Orbán az egészségügyi üzletről ESZTERGOM (MTI) A nemzetpolitika helyett ma az egészségügyre az üzletpolitika a jellemző - mondta Orbán Viktor vasárnap Esztergomban egy la­kossági fórumon. Nem véletlen, hogy nemrég az egészségügy pri­vatizációjával kapcsolatban 1,3 millió aláírás gyűlt össze, s ezek döntő többsége elutasította a kórházak magánkézbe adását ­közölte a Fidesz elnöke országér­tékelő beszélgetéseinek utolsó helyszínén. Szétnézve Európá­ban mindenütt azt látni, hogy a kormányok az ott élők érdekeit védik, vannak ugyanis ehhez megfelelő jogi eszközök, ám ha­zánk nem tanulta meg, hogyan lehet ezen eszközökkel élni. Német hiányérzet, változatlan amerikai elvek A NATO a „kapocs" MÜNCHEN (MTI) Gerhard Schröder német kancel­lár a hét végén a transzatlanti együttműködés hiányosságait emlegette fel, de feltűnést keltő szavai nem befolyásolták Donald Rumsfeld amerikai védelmi mi­nisztert, aki kitartott „a változó összetételű koalíciók" elve mel­lett. A német kancellár beszédét a müncheni katonapolitikai fó­rumon felolvasták, mert a kor­mányfő influenzája miatt le­mondta az utat. Schröder úgy fo­galmazott, hogy a szövetségesek már nem elsődlegesen a NA­TO-ban konzultálják meg straté­giai elképzeléseiket. A kancellári hivatal munkatársai szerint a kormányfő beszédének ebben a részében egy állapotot írt le. /oschka Fischer külügyminiszter vasárnap kitért az előző nap fel­olvasott beszédre, s azt hangoz­tatta, hogy a kancellár erősíteni akarja a NATO-t, nem gyengíte­ni. Schröder új szervezeti formát szorgalmazott, Fischer „új stra­tégiai konszenzust" az Atlan­ti-óceán két partja között, „ka­pocsnak" nevezve a NATO-t. A német kancellár megjegyezte, hogy a stratégiai párbeszédben nem tükröződik vissza Európa növekvő súlya. A Kulcsár-ügy tényei: 240 tanú, 19 gyanúsított A K and H-ügybcn eddig kétszáznegyven tanút hallgattak ki, és jelenleg tizenkilenc gyanúsítottja van a sikkasztássorozatnak, Kulcsár Attila ellen pedig július közepéig vád?t kell emelni - írja egy napilap. BUDAPEST (MTI) A Népszava felidézi: a brókerügy kivizsgálása 2003. július 9-én kezdődött, Kulcsár Attilát, az ügy fő gyanúsítottját pedig először július 17-én kívánták gyanúsítottként kihallgatni. A cikk utal arra, hogy a büntetőeljárási tör­vény szerint a nyomozás legfeljebb két évig tarthat. „E dátumokat alapul véve a Kulcsár­ral szembeni esetleges vádemelésről, vagy az eljárás megszüntetéséről legkésőbb július kö­zepéig kell döntenie az ügyészségnek" - áll a lapban. Kulcsár Attilát, a K and H Equities egykori vezető beosztású munkatársát 46 rendbeli, 20,8 milliárd forintra elkövetett sikkasztás­sal gyanúsítják, amellyel 10,7 milliárd forint kárt okozott. A rendőrök a bűncselekmény kezdetét 1998 közepére teszik, ettől a dá­tumtól számítva 2002 júniusáig Kulcsár At­tila úgy sikkasztott, hogy ügyfelek között át­transzferált értékpapírokat. 2002 júniusa után a bank technikai számlájának felhasz­nálásával követte el tettét. Kulcsár Attila március 30-a óta van Magyarországon előze­tes letartóztatásban. A férfit 2003 nyarán Bécsben fogták el a ha­tóságok, azt követően, hogy a brókerbotrány kirobbanását követően külföldre távozott, a magyar rendőrség idézésére pedig nem jelent meg. A K and H Equities egykori vezető be­osztású munkatársa mintegy kilenc hónapig volt kiadatási őrizetben az osztrák főváros­ban. A Budai Központi Kerületi Bíróság házi őrizetét utoljára decemberben hosszabbította meg, március 30-ig. RENAULT AUTÓKAT AI KOTUIMK NE MENJEN EL MELLETTE! KÉSZLETCSÖKKENTÉSI AKCIÓ! Thalia Status modellek 500 OOO Ft, minden Mégane modell 550 OOO Ft kedvezménnyel vásárolható meg! Készleten lévő Scenic 820 OOO Ft, Master tehergépkocsi 1 200 OOO Ft*, Laguna 730 OOO Ft árelőnnyel elvihető. Ajánlataink 2005. február 28-ig átadott autókra, valamint a készlet erejéig érvényesek! Várjuk márkakereskedésünkben! www.renault.hu V Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 4.5-8,4; városi: 5,5-11,8; országúti: 3,9-6,5; COj-kibocsátás g/km: 117-191 (változattól függően). 'Amennyiben áfa-visszaigénylésre jogosult! mtmm RENAULT FEJES AUTÓHÁZ (Dacia Márkaszerviz) Hmv.-hely, Táncsics M. út 21. Tel.: 62/231-801 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8-12, 13-17-ig, szombaton: 9-12 óráig. Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V, FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HECEDŰS SZABOLCS (mellékletek), M1SKOLCZI RÓBERT (fotói, Ú|SZÁSZ1 ILONA (hír és információi, SÜLI |ÓZSEF (sport| • Délvilág sacffccsztóaégvtzetó: BAKOS ANDRAS (Csongrád, Maltó. Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10.. Sajtóház. Levéltára: 6740 Szeged, Pf.. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567 800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.dclmagyar.hu • E mail: szerkesztőségi" dclmagyar hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szeglú u. 1-3. Tel/fax: 62/241 905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tfcl./lax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth ti 8 tél 63/401 024 Tel /fax 63/314-838 6640 Csongrád. Kossuth tér 9-11 Tél/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató PAP KLÁRA Kiadót titkárság: tel : 62/567-870 • Hirdetést igazgató KONKOLY BÉLA tel .67 842, lax >67 887. Hildctéafdvétel 62/S67-83S Fax: 62/567 88S. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyumás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67 Telefon: 62/466-847 • Marketingvezető NÉMETH ILDIKÓ Tel.: 62/567 872, fax: 62/567-884.Tcr|esztcsi vezető: KOT1 ZOLTÁN Tértesztes 62/567 864 Előfizetés: 06/80/821 821 (ingyen hívható) Példányszámunkat a Matesz hitelesíti Előfizetési díj egy hónapra 1455 Et (Délmagyarország), 1355 Ft |Délvilág| • Árus terjesztés: Délhír Rt és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délm.igyarorszag), ISSN 1416-0099 |Délvilág| • A Delmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents