Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-06 / 4. szám
CSÜTÖRTÖK, 2005. JANUÁR 6. •AKTUÁLIS" 5 A hálózat a kontinens filmművészetét támogatja Európa Cinemas-tag lett a Belvárosi mozi A szegedi Belvárosi mozit fölvették az unió Európa Cinemas szervezetének tagjai közé. A mozihálózat jelentős arányban vetít európai filmeket, emellett a fiatalok között is népszerűsíti a kontinens filmművészetét. A Belvárosi mozi először kérte felvételét az Európai Unió médiaprogramja által támogatott Európa Cinemas (EC)-hálózatba, és azonnal elfogadták jelentkezését. Ez komoly eredmény, mert más filmszínházak csak több évig tartó, folyamatos pályázati munkával érték el fölvételüket tájékoztatta lapunkat Szabó Eva Andrea, a filmszínház művészeti és marketingmenedzsere. Azok a mozik tagjai az Európa Cinemas-nak, amelyek magas arányban vetítik a kontinensen készült alkotásokat, ezenfelül a fiataloknak összeállított programokkal külön is népszerűsítik Európa filmművészetét. Az Európa Cinemas-t 1992-ben alapította az Európai Unió médiaprogramja és a Centre National de la Cinématographie. Európa és a mediterrán régió 48 országának 320 városából 570 mozi, összesen 1315 teremmel alkotja a hálózatot. Magyarországon két új taggal bővült az Európa Cinemas: a Belvárosi mozi mellett a nyíregyházi Krúdy Gyula filmszínházat vették föl. Ezzel összesen tíz magyar képviselője van már az Eurimages art-mozi hálózatának. Az újak mellett még három vidéki: a miskolci Kossuth, a szolnoki Tisza és a pécsi Uránia, valamint öt fővárosi mozi: a Toldi, a Művész, a Puskin, a Szindbád és a Vörösmarty sorolhatja magát az EC-tagok közé. A Szegedi Mozgókép Kht. által üzemeltetett Belvárosi mozi programkínálatában az Európa Cinemas-tagság nem jelent különösebb változást - tette hozzá Szabó Éva Andrea -, hiszen évek óta hasonló műsorpolitikát folytatott, és ugyanezt kívánja követni a jövőben is. NY. P. Évente többmillió forintért tartják tisztán A vadászok beszállnak a takarításba Deszken A deszki önkormányzat évente mintegy 3 millió forintot költ a település és környékének tisztán tartására. Deszk belterületén és annak 500 méteres körzetében, a 43-as út és a kerékpárút mellett rendszeresen összeszedik a szemetet - tudtuk meg Simicz József polgármestertől. A falu és Klárafalva között, a kiserdő másfél kilométeren keresztül kíséri az országutat, ezen a szakaszon évente két alkalommal végeznek „nagytakarítást" a deszki gazdák a vadásztársaság tagjaival együtt. A polgármester szerint a rendszeres takarítás eredménye az, hogy a falu környékén nincs vadlerakó. Omladozik a vásárhelyi helyőrségi klub épülete Omladozik a vakolat, lekoptak, -törtek a gipszdíszek a Kovács-Kűry házaspár által épített, majd 1952-ben állami kézbe vett vásárhelyi épületről, amely a helyőrségi klubnak ad otthont. Miközben a vásárhelyi laktanya felújítására, sőt új épületek, tiszti lakások építésére többmilliárd forintot fordít a Honvédelmi Minisztérium, az egykor patinás helyőrségi klub hatalmas épülete katasztrofális állapotba került. Sorsáról több elképzelés is létezik. A fegyveres rablással gyanúsított férfi azt állítja, alibije van Egyikőjük felismerte támadóját Idén folytatódnak a fejlesztési programok Szegeden, így például a Il-es számú kórház rekonstrukciója és a kamaraszínház felújítása. MUNKATÁRSUNKTÓL Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere szerdán sajtótájékoztatón számolt be azokról a fejlesztésekről, amelyek a tavalyi évben kezdődtek, és az idén folytatódnak. Kormányzati céltámogatással 500 millió forint értékben vásárolt a Il-es számú kórház egészségügyi gépeket és műszereket, további 150 millió forintnyi beszerzéssel kapcsolatban a közbeszerzési eljárás folyamatban van. December végén megkezdődött az épület közel 1,3 milliárd forintba kerülő rekonstrukciója, melyet az energetikai rendszer 368 millió forintos korszerűsítése egészít ki. A kamaraszínház több mint 1 milliárdos rekonstrukciója várhatóan tavasszal befejeződik, az önkormányzati forrásból felújított Gyálaréti Művelődési Házat pedig néhány hét múlva átadják. Címzett támogatásból újul meg a Vasvári Pál Szakközépiskola épülete, míg a Bálint Sándor Altalános Iskola ebédlőjét és tantermeit önkormányzati forrásból építették át. Folytatódik a város fejlesztése Folytatás az 1. oldalról Angéla a rendőrségi kihallgatásán, elmesélte reggeli „kalandját", nem hallgatta el a teherautó tulajdonosának, egy nagy szegedi cégnek a nevét sem. A nyomozók néhány órán belül már tudták, hogy a Makkosházi körúton ki szállt ki a járműből, és - mint lapunkban tegnap megírtuk - elfogták és őrizetbe vették a 26 éves Sz. Attilát. A szegedi férfit előbb hétfő éjjel, majd kedden is szembesítették Angélával. A lány a rendőrségen és tegnap nekünk is határozottan állította, hogy nincs kétsége, Sz. Attila fogta rá a fegyvert, ő fenyegette meg, ő kényszerítette a bevétel átadására. - Hétfő hajnalban ugyanazt a ruhát viselte, amit műit héten szerdán, amikor délután hat óra előtt pár perccel kirabolt - jegyezte meg a lány, aki elmondta, ha lehet, most még jobban fél, mint a támadás alatt, pedig akkor sokkot kapott. Információink szerint a rendőrség egyelőre csak a Szilléri sugárúti élelmiszerüzlet kirablásával gyanúsítja Sz. Attilát, mivel a Kereszttöltés utcai bolt eladója nem ismerte fel. A harmadik, sorrendben a második megtámadott bolt alkalmazottjával, Szandrával még nem szembesítették, ugyanis a lány tegnap délben jött ki a kórházból, ahol mandulaműtéten esett át. A nyomozók szakértői véleményekre is várnak, remélik, hogy a DNS-vizsgálatok megerősítik Angéla vallomását. Sz. Attila egyébként nem tett beismerő vallomást. Azt állítja, hogy a kérdéses napokon dolgozott, és tanúkkal tudja bizonyítaAngéla szerint az őrizetbe vett férfi rabolta ki ni, hogy nem követte el a rablásokat. Sz. egy Szeged határában lévő gyár raktárában segédmunkásként dolgozik. Hétfőn, kedden és szerdán éjszakás volt, este héttől hajnal négyig osztották be. Munkatársai elképzelhetetlennek tartják, hogy kollégájuk lenne az elkövető. A nyomozók ellenőrzik a férfi alibijét, azt is vizsgálják, hogy rövid időre elhagyhatta-e munkahelyét. A rendőrség nem zárja ki, hogy Sz. Attilának lehetett társa, ő rabolhatta ki a Kereszttöltés és a Debreceni utcai élelmiszerüzletet. Elképzelhető, hogy az előbbi bolt alkalmazottja ezért nem ismerte fel. Fotó: Frank Yvette Mindenesetre a megyei főkapitány tegnap estig nem vonta vissza a nyomravezetőnek felajánlott 500 ezer forintos díjat, és a rendőrség továbbra is várja a három fegyveres rablással kapcsolatos bejelentéseket. A bíróság ma dönt Sz. Attila letartóztatásáról. Kamatot is kérnek a kismamák Ismét a Legfelsőbb Bíróság (LB) előtt van a kismamák jövedelempótlékának ügye; az állam ellen indított újabb próbaperben fél éven belül döntés várható. MUNKATÁRSUNKTÓL A keresetben egy magánszemély kér kártérítést közigazgatási jogkörben okozott kár címén a Magyar Államkincstártól. A pertárgy értéke ebben a konkrét ügyben 115 ezer forint. A keresetet első fokon a Pest Megyei Bíróság, másodfokon, jogerősen pedig a Fővárosi ítélőtábla is elutasította, a felülvizsgálati kérelem december l-jén érkezett a Legfelsőbb Bíróságra. A felperes kérte a tárgyalás megtartását az ügyben, erre várhatóan az első félévben kerül sor. A kismamák jövedelempótléka ügyében korábban már indultak közigazgatási perek. 2003 nyarán három Somogy megyei kismama területi államháztartási hivatal ellen indított perének felülvizsgálati tárgyalásán a LB közigazgatási tanácsa kimondta, hogy a 2000 januárjától 2002 márciusáig terjedő időtartamra jár a 6700 forintos jövedelempótlék, kamatok nélkül. Telt ház a tanulmányi és információs központban konferenciateremben a sikeres nyitókoncert után hasonló zenei eseményeket terveznek. Az már biztos, hogy itt lesz a pedagóguskórusok országos találkozója - májusban. Majó Zoltán, a TIK igazgatója elmondta, a decemberi nyitás óta mostanáig máris 45, az idén megvalósítandó programra foglalták le a termeket, ezek mindegyike tudományos konferencia, szakmai találkozó. Elsősorban a vállalati szférának ajánlják viszont a TIK videokonferencia-szolgáltatását, de egyéb cégrendezvényeket is terveznek. Már decemberben a TIK-ben volt a Lombard Rt. 400 fős, reprezentatív év végi estélye, amelyhez hasonlókról más cégekkel is folynak tárgyalások. A környezetgazdálkodási kht. például itt képzeli el egyik szakmai programját, a Démász Rt. pedig menedzsertalálkozóját rendezné meg az épületben. Az idei báli szezonban itt tartják az SZTE és a Szegedi Lions Klub közös jótékonysági bálját. Mindazonáltal a TIK elsősorban az egyetemistáké. A vizsgaidőszakban elvétve rendeznek itt külső programokat - ilyen lesz január 27-én a nemzeti hírközlési hatóság éves vándorgyűlése -, hiszen naponta közel kétezer diák tanul a könyvtárban. Néhány egyetemi rendezvényt persze tartanak, ilyenek a középiskolás diákok és tanárok számára a kari nyílt napok, vagy az egyetemi véradás. Februártól teljes nagyüzem lesz a könyvtárban, s minden tanteremben egyetemi órákat tartanak. Az épület igazgatósága ügy kalkulál, hogy a tanórákat és a könyvtárt látogatók naponta háromezren lesznek. Február végén egy könyvtártudományi konferenciának is helyet ad a TIK, majd itt rendezik meg az egyetemi állásbörzét. Ugyancsak az új épület fogadja az ország jogi kari dékánjait, a találkozót márciusban tartják. Március elejére szintén országos konferencia céljaira foglalták le a kongresszusi részleget: az informatikai Network-shopot évente rendezik meg Magyarországon, most először Szegeden. A várossal, illetve az ITDH-val közös programja lesz az egyetemi Európai Tanulmányok Központjának egy eurorégiós konferencia - tavasszal. S. E. A vizsgaidőszakban közel kétezer diák tanul a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új épületében, de amint kitör a szorgalmi időszak, naponta háromezren is megfordulnak majd itt. Mindemellett a tudományos konferenciáktól a bálokig sokféle rendezvény is lesz. A decemberben megnyitott tanulmányi és információs központban (TIK) a tágas átrium mellett a kiválóan fölszerelt konferenciaterem is alkalmas különféle egyetemi és külső rendezvény befogadására. Az ország egyik legnagyobb egyetemi beruházásaként elkészült épület hasznosítása céljából most készül a szolgáltatásokat ajánló kiadvány. A közeli napokban tárgyal a TIK vezetősége a szegedi önkormányzat kulturális és idegenforgalmi bizottságával is arról, hogy az egyetem és a város milyen közös programokat tervez az új épületben. A tavaszi Utazás kiállításon mindenesetre már együtt szerepel majd a város és a tudásközpont közös kínálata. Megbeszélések folynak a Szegedi Szimfonikus ZenekarAz Ady téri információs palota most is vonzza az érdeklődő- ral is, hiszen az igen jó akuszket Fotó: Karnok Csaba tikai adottságúnak mondott