Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-24 / 19. szám

^-'MlödéYnémQlia •BELFÖLD - KÜLFÖLD* HÉTFŐ, Juscsenko államfő hivatali esküt tett Az MSZP országos választmánya Gyurcsány Ferenc mellett A győzni tudást díjazzák Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szom­baton Budapesten újságíróknak azt mond­ta: az úgynevezett ügynöktörvény terve­zeténél a kormány egy sokkal karakteresebb módosítást fog támogatni. BUDAPEST (MTI) Az MSZP jogszabálytervezete, amely az ál­lambiztonsági iratok megismerhetősége ér­dekében módosítja a Történeti Levéltárról szóló törvényt, jó irányú lépés, ezt az irányt tartani kell, de abban bátrabb és nagyobb lé­péseket lehet és kell tenni - mondta a kor­mányfő az MSZP országos választmányi ülé­séről távozóban. „Meggyőző volt a választmány támogatása (...), azt gondolom, hogy ilyen párttal a kor­mány a háta mögött könnyebben, a dolgokra koncentrálva tudja végezni a dolgát" - állapí­totta meg Gyurcsány Ferenc. Hiller István, az MSZP elnöke azt mondta: az MSZP olyan országgyűlési képviselőjelöl­teket fog állítani, akik nemcsak a párt tagjai, hanem a választókerületekben az emberek támogatását is el fogják nyerni. Hozzáfűzte: „a pártnak a céljaként azt határozzuk meg, hogy bázisa és segítője legyen a kormánynak, olyan partner, amely biztosítja az alapot egy olyan sikeres kormányzáshoz, mint amelyet az elmúlt hónapokban a Gyurcsány-kor­mánytól láttunk". Simon Gábor, az országos választmány el­nöke elmondta: a választmány támogatja a miniszterelnök lépéseit, „támogatjuk azt, hogy 2006-ban újra a Magyar Szocialista Párt győzni tudó miniszterelnökeként Gyurcsány Ferenc, a többség támogatását megszerezve, sikerre vigye a Magyar Szocialista Pártnak a politikáját" - fogalmazott. A választmány határozata szerint a majdani képviselőjelöl­tekre etikai és vagyonnyilatkozattéteh köte­lezettség hárul, valamint fizetésük 15 száza­lékát közös célokra kell befizetniük. A listás képviselőjelölteknél megmarad a húsz-húsz százalékos női és ifjúsági kvóta. A választmá­nyon megalakult a nemzeti fejlesztési tago­zat. Rövidesen országos kisgazda-újjászületés várható? Megerősítették Réti Miklóst a Független Kisgazdapárt elnöki tisztében - közölték vasárnap a párt vezetői a Szabolcs-Szat­•nár-Bcrcg megyei Vaján. VAJA (MTI) A január 18-ai jogerős bírósági ítélet után, amely visszaállította a szervezetnél a 2003 előtti politikai helyzetet, tisztújító rendkívüli választmányi ülést tartott a Független Kisgazdapárt (FKGP) Vaján va­sárnap, ahol a 210 fős testület jelenlévő 176 tagja megerősítette tisztségében Réti Miklós elnököt. A választmányi tagok az FKGP ügyvezető alelnökének Hegedűs Miklóst, főtitkárnak .pedig Balogh Gyula országgyűlési képviselőt választották meg - mondta Réti Miklós a tanácskozást kö­vető sajtótájékoztatón. Hozzátette: hat alelnököt és 15 tagú el­nökséget is választottak, az utóbbiban he­lyet kapott Szabó János, az Orbán-kor­mány honvédelmi minisztere is. Réti Miklós pártelnök a sajtótájékozta­tón hangsúlyozta, hogy „a Független Kis­gazdapárt az elmúlt két év politikai és bí­rósági hercehurcája után megpróbál talpra állni, és a nemzeti oldalon harmadik erőt kíván teremteni". Balogh Gyula főtitkár közölte: a 2006-os választáson a független Kisgaz­dapárt a nemzeti oldal kis pártjaival, a Magyar Szociáldemokrata Párttal, a Ke­reszténydemokrata Néppárttal, a Jobbik Magyarországgal, a Magyar Nemzeti Szö­vetséggel, a Magyar Nemzeti Fronttal, va­lamint a Magyar Vidék Pártjával szeretne összefogni és jelölteket állítani az ország mind a 176 egyéni választókerületében. nisztérium honlapján közzétett állásfoglalásában. A The Wa­shington Post úgy tudja, a hír­szerző részleget források átcso­portosításával, a Szenátus jóvá­hagyása nélkül hozták létre, és hogy baráti és ellenséges ország­ban egyaránt kémkedhet olyan helyzetekben, amikor rövid- és középtávon nem áll fenn egy ha­gyományos háború esélye. Ez a tevékenység hagyományosan a CIA hatáskörébe tartozik - jegyzi meg a lap. Viktor Juscsenko a dél-ukrajnai kozákoktól arany jogart kapott ajándékba, miután felesküdött a hagyományok betartására és ar­ra, hogy hűséges lesz a kozák testvériség szelleméhez. A kozákok hetmanná, azaz vezérükké nevezték ki Juscsenkót MTI Telefotó/AP Letette hivatali esküjét vasár­nap Viktor Juscsenko, Ukrajna új államfője. KIJEV (MTI) A kijevi parlamentben tartott ünnepélyes beiktatáson a tör­vényhozás tagjain ltívül 64 kül­földi küldöttség vett részt. Ma­gyarországot Mádl Ferenc köztár­sasági elnök és Somogyi Ferenc külügyminiszter képviselte a be­iktatási ünnepségen. Mikola Szelivon, az alkot­mánybíróság elnöke bejelentette, hogy a megválasztott elnök ele­get tesz valamennyi alkotmá­nyos előírásnak. Viktor Juscsen­ko jobb kezét az ukrán alkot­mányra és a Pereszopnici Szent­írásra, az első ukrán nyelvű bibli­ára helyezve elmondta az eskü szövegét, majd átvette az alkot­mánybíróság elnökétől a beikta­tásra vonatkozó okmányokat és a hatalom jelképeit. Az új államfő ezután a kijevi Függetlenség terén több százezer honfitársa előtt mondott beszé­det, amelyben független, erős, demokratikus jogállamot ígért, és európai uniós tagságot szor­galmazott. „Az én győzelmem minden uk­rán állampolgár győzelme. (...) Esküszöm, hogy megváltozik az ukránok élete" - hangsúlyozta az újonnan beiktatott ukrán állam­fő, aki köszönetet mondott győ­zelméért a „narancsszínű forra­dalom" idején éjjel-nappal, hó­ban-fagyban kitartó támogatói­nak, az ukrán népnek. Dávid Ibolya pártelnök észrevételei Fidesz-MDF-vita Szükség van a több lábon álló jobboldali politikára - jelentet­te ki Dávid Ibolya szombaton Budapesten. BUDAPEST (MTI) „Nem szolgáltathatjuk ki Ma­gyarországon egyetlen politikai erő kezébe a kormányváltás lehe­tőségét" - mondta a Fideszre cé­lozva az MDF elnöke a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) ki­bővített elnökségi ülésén. Mint mondta, az MDF-nek és az MDNP-nek kell felépítenie a korszerű konzervativizmust, és egy politikai értékrendre irányu­ló újfajta együttműködést kell megvalósítania. • A Fidesz nem ért egyet az MDF-fel a jobboldali politika helyzetének megítélésében, nem a jobboldal van válságban, ha­nem az MDF - mondta Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az MTI-nek, reagálva Dávid Ibolya MDF-clnök szombati kijelenté­sére. Dávid Ibolya szerint a Fi­desz az MSZP-hez hasonlóan be­lesodródott a tömegpártokra jel­lemző politikába, ezzel értékvál­ságba sodorva a jobboldalt. A Fi­dcsz-szóvivö azt mondta: nem a jobboldal van válságban, hanem az MDF, amelynek frakciója szétesett, és a párt támogatottsá­ga alig érzékelhető. Hozzátette: ha ezen az MDF változtatni akar, akkor nem a Fideszt kellene tá­madnia. „A Fidesz arra törek­szik, hogy a Magyar Demokrata Fórum tagjaival és szavazóival fenntartsa a párbeszédet és a ké­sőbbi együttműködés lehetősé­gét" - jelentette ki Révész Mári­Mentőautót robbantottak egy esküvő helyszínén Tragédia a sátor alatt BAGDAD, JÚSZUFÍJA (MTI/REUTER/AP) Legalább 12 halálos áldozata és 25 sebesültje van annak az ön­gyilkos merényletnek, amelynek során az elkövetők mentőautót robbantottak fel egy esküvő hely­színén Bagdadtól nem messze. Az adatokról a tett helyszínének, Albu Amernak a polgármestere számolt be, de hasonló statiszti­káról adtak számot helyi kórházi források is. Szemtanúk szerint egy robbanóanyaggal megrakott mentőautó hajtott bele a nász­ünnepségnek otthont adó sátor­ba, majd bekövetkezett a detoná­ció. Az áldozatok egy síita törzs tagjai. A támadás előtt egy autós öngyilkos merénylő Bagdadban 14 síita hívőt gyilkolt meg, amint éppen kiléptek egy me­csetből. A választások közeledté­vel az utóbbi napokban megsok­szorozódtak a síiták elleni táma­dások. A merénylet helyszíne, Albu Amer a legveszélyeztetet­tebb területen, a Bagdadtól délre fekvő, úgynevezett „halál há­romszögében" található. Bekötött szemmel. Egy iraki a kihallgatáson MTI Telefotó/AP A hírszerzés és kémkedés művészei Új hírszerzési részleget hozott létre az amerikai védelmi mi­nisztérium, hogy csökkentse a Központi Hírszerző Ügynök­ségtől (CIA) való függőségét ­jelentette vasárnap a The Wa­shington Post. WASHINGTON (MTI/REUTER) Egyúttal a jogszabályok saját ol­vasata alapján Donald Rumsfeld védelmi miniszter széles hatás­kört gyakorol a külföldi hírszerző tevékenység felett - írja a lap Pentagon-dokumentumokra és -forrásokra hivatkozva. A Straté­giai Támogató Részlegnek (Stra­tegic Support Branch) elkeresz­telt szerv fó feladata, hogy ellássa a harcoló csapatokat informáci­ókkal és hogy beszivárogjon az ellenséges fél - mint például az al-Kaida - soraiba. A cikk szerint a részleg már két éve működik, többek között Irakban és Afga­nisztánban vetették be. A Pentagon szóvivője útján cá­folatot adott ki a cikkel kapcso­latban. „A cikk állításával szem­ben nincs a védelmi miniszter­nek közvetlenül alárendelt, tit­kos akciókra létrehozott egység. Továbbá - a cikk sugalmazásával ellentétben - a minisztérium nem törekszik arra, hogy (kifor­gassa' a jogszabályokat annak ér­dekében, hogy tevékenységeket vonjon hatáskörébe" - áll Law­rence DiRita szóvivőnek a mi­Az újságíróktól meg akarja kérni az interjúk árát Stadler József szabadlábon Szabadlábra helyezték vasárnap Stadler Józsefet, a juhászból lett milliárdos vállalkozót, akit csa­lásért ítéltek fogházbüntetésre. KECSKEMÉT (MTI) Az egykori akasztói juhászból lett vállalkozót pontosan nyolc órakor engedték ki a kecskeméti börtönből, ahol négy és fél éves börtönbüntetését töltötte, de jó magaviselete miatt, büntetésé­nek kétharmadának letöltése után szabadlábra helyezték. Stadler Józsefet adó- és áfa-csalá­sért, jogosulatlan áfa-vissza­igénylésért ítélte a Legfelsőbb Bí­róság 2003 februárjában négy és fél év fogházbüntetésre. Az ügyészség szerint társaival 1993-94-ben több milliárd fo­rint kárt okoztak az államnak, fiktív számlákkal, jogtalan áfa-visszaigényléssel. Egyebek között milliárdos képvásárlási üzleteket kötött orosz üzletem­berekkel, és ennek kapcsán ter­jedt el a hír, hogy megvásárolta Leonardo da Vinci Az utolsó va­csora című világhírű freskóját. Stadler József 2003. március 25-én vonult be Kecskemétre," a Bács-Kiskun Megyei Bünte­tés-végrehajtási Intézet I. számú egységébe, de rövid idő után át­került a Il-es számú egységbe, mely „félig nyitott" intézetként működik, s a hazai büntetés-vég­rehajtás egyik legkorszerűbb egy­sége. Az európai normák figye­lembevételével épített bünte­tés-végrehajtási intézetben Stad­ler kertészkedett, és a büntetését vele együtt töltő korábbi főköny­velője internetezni tanította. Szabadulásakor az 54 éves Stadler Józsefet a kecskeméti börtön bejáratánál új, 34 éves ba­rátnője várta. A bortön kapujá­ból kilépő egykori juhász azon­nal beült egy kisbuszba és Akasz­tóra indult. A faluban körút kö­vetkezett, majd Hartára, édes­anyjához autózott. Kiskőrösön, a Fortuna vendéglőben Stadler Jó­zsef közel 300 vendéget várt pa­cal- és borjúpörkölt vacsorára. A vállalkozó 2005 januárjának elején, a Szabad Földnek adott interjújában közölte, hogy csak azokkal az újságírókkal áll szóba, akiknek szerkesztősége előzőleg egy alapítványi számlára bizo­nyos összeget befizetett. Stadler József a börtön kapujában MTI Telefotó: Újvári Sándor Főszerkesztő SZETEY AN1 »RAS• Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT |fató|, ÚJSZÁSZI ILONA (hír és ínformáció), SÜLI JÓZSEF (sport) • IX'lvilág szcricrxztőségvezcuV BAKOS ANORÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA |Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stelinia 10 , Saitóház. Leveleim 6740 Szeded, PL: I53. telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567 800. Fax: 62/567 «81 Sportrovat 62/567 882. Interneteim wwwtlclmsKyar.hu • F. mail: szetkcaztoaeg(adclmagyar hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. I -3. Tcl./fax: 62/241-905. Hirdetési Icl./fax: 62/242-419 6900 Makó, Szegedi u. 913. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tcl./íax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth ti s lel 63/401 024 Tcl./fax: 63/314 838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11 TtíVfax: 63/481-010 • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkárság: tel : 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel 567-842, lax 567 887 Hirdctéslclvélcl: 62/567 835 Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67 Telelőn: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Tel 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN li ncselés: 62/567-864. Előfizeti s 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matcsz hitelesíti. Előfizetési dij egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarországl, 1355 Ft (Délvilág) • Árus teriesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSFJ 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarorszag Kiadó a Lapcom Kft tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents