Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-17 / 13. szám

4 •AKTUÁLIS* SZOMBAT, 2005. JANUÁR 15. KÖRKÉP BORDÁNY. A község képviselő-testülete módosította a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendeletét. így január 1 -jétől az eddigi hatezer forint helyett nyolcezer forintot kell fizetni a község kasszájába a helyieknek. Egy újfajta díjelemről is döntöttek a képviselők, szintén január 1 -jétől közterület-használati díjat kell fizetniük azoknak, akik a közterületbe több mint 10 centiméterre benyúló üzlethomlokzatot, kirakatszekrényt, üzleti védótetőt, ernyőszerkezetet, hirdetőberendezést, cég- és címtáblát helyeznek el. Szintén fizetni kell árusító- és egyéb Rilke, önálló hirdetőberendezés elhelyezésekor, és akkor is, ha valaki a közterületet nem közlekedési céllal veszi igénybe. Részletes információ a díjtételekről a polgármesteri hivatalban kérhető. DOMASZÉK. A képviselő-testület 15 százalékkal emelte meg a víz- és csatornadíjat január l-jétől. Az emelés mértékét az indokolja, hogy magas a víz- és csatornarendszer karbantartási munkáinak költsége, meg kell javítani az egyik ivóvízkutat cs belülről ki kell festeni a víztornyot. A Röszkével közös szennyvíztisztító telep állaga romlik, hamarosan felújításra szorul. így ebben az évben a lakossági és a közületi vízdíj köbméterenkénti bruttó ára egyaránt 152 forint. Az alapdíj a lakosság és a közületek számára köbméterenként bruttó 242 forintra emelkedett. A csatornadíj a lakosság és a közületek számára egyaránt bruttó 201 forint. A testület döntött arról is, hogy január l-jétől kommunális adót kell fizetni a nem lakás céljára szolgáló épületek után is. Emelkedtek a kéményseprő-ipari szolgáltatások díjai a településen. A testület 6,5 százalékkal emelete a díjakat január l-jétől. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások lakbére 5 százalékkal növekedett a tavalyi esztendőhöz képest. MÓRAHALOM. Megszűnt a mórahalmi Inkubátorházban a Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság kihelyezett ügyfélszolgálata. A mórahalmiak ezentúl ügyeiket a szegedi ügyfélszolgálatnál (Fő fasor 16—20.) intézhetik. ZÁKÁNYSZÉK. A képviselő-testület döntött arról, hogy a jövőben is ingyenesen jelenteti meg a helyi lapot, a Kis Újságot. Az ezer példányban kiadott lapot minden családhoz eljuttatják, a külterületeken élők is megkapják a rendszeresen megjelenő számokat. A képviselő-testület tagjai emellett döntöttek arról is, hogy kivágják az általános iskola udvarán álló 27 nyárfát, és az újratelepítést is meg fogják oldani. A testület tárgyalt a külterületi utak' javításáról, valamint az akadálymentesítésről. ZSOMBÓ. Ma este hat órától folytatódik a zsombói Wesselényi Népfőiskola programja. Ez alkalommal dr. Marosi György Alkohol, nikotin címmel tart előadást. - Holnap este 7 órától a Zsombói esték programsorozat keretében a zsombói József Attila Művelődési Házban Azok a régi szép idők címmel Evelyn Gold emlékezik vissza az 1920-as és 30-as évekre zenével, dallal. Az esten bemutatják a közelmúltban megjelent Emelt fővel című, családi ihletésű, receptekkel fűszerezett könyvét is. A programra a belépés díjtalan. Péter barátnője édesapjának halála miatt soha nem fog taxizni Pizza, szerelem, száguldás Vereb Péter: Szeretek autózni, és még pénzt is kapok érte Fotó: Schmidt Andrea A pizzafutár élete nem csupa móka és kacagás. Egyszer félmeztelen lányok invitálják a lakásba, máskor pedig a sonkát hiányolva próbálnak al­kudni vele. A szegedi Vereb Péter csak két napra ugrott be egy futár helyett a Margaréta piz­zériába, de annyira megtetszett neki a munka, hogy ottragadt. Miután Péter felvette a rendelést, a kollégák figyel­meztették: vigyázzon, nehogy berántsák a csajok az ajtón. Amikor odaért, az egyik lány melltartóban és bugyiban nyitott ajtót. „Á, itt a pizzás fiú! Milyen helyes fiúcska. Nem hívjuk be?" - kérdezte a hiá­nyos öltözetű lány a barátnőjétől, aki egy fürdőkö­penyben jelent meg az ajtóban. A lányok végül fi­zettek, Péter pedig távozott. A nem hétköznapi tör­ténet ellenére a pizzafutár élete nem csupa móka és kacagás. A 21 éves szegedi Vereb Péter tavaly nyáron vélet­lenül lett futár Szeged egyik legnépszerűbb pizzériá­jában, a Horváth Mihály utcai Margarétában. Péter mindig szeretett vezetni, haverjaival 4-5 autóval járták esténként a várost. Amikor megéheztek, et­tek egy pizzát a Margarétában. A fiű csak két napra ugrott be az egyik futár helyett, de ez idő alatt annyi­ra megtetszett neki a munka, hogy ottmaradt. - Vezethetek reggeltől estig. Szeretek autózni, és A JATT: 50 FORINTTÓL EZERIG g Címenként száz forint, plusz a házhoz szállítás díja és a jatt - mondta Peter. Ez a pizzatutár fizetése. Általában 50 és 100 forint közötti borravalót kap, de van, aki fillér­re pontosan kiszámolja a pizza árát. Elmesélte, hogy egyszer egy buliban - ahová ötezer forint értékben vitt ki pizzát - ezer forint jattot kapott. Új vezetők a Svédablaknál még pénzt is kapok érte - mondta. Sőt: a pizzát is szereti, mindennap megeszik egyet. Visszatérve a futárkodás árnyoldalaira, Péter el­mondta, a nehéz eseteket már hangról, a telefon­ban megismeri. Vannak, akik úgy próbálnak alkud­ni, hogy eljátsszák, átverte őket a pizzéria. Keresik a sonkát, ami persze legalul van, vagy a dupla sajtot hiányolják, amikor a pizza éppen ki sem látszik a sajtból. - Végül kifizetik, csak szeretnek trükközni - fo­galmazott a fiatalember. Több alkalommal előfordult, hogy Péter nem a legjobb pillanatban érkezett meg a pizzával. - Volt már olyan, hogy egy csapzott hajú fiú fize­tett a pizzáért, aki mögül, a félig becsukott ajtón, egy lepedőbe burkolózott lány pislogott ki moso­lyogva. Egy újszegedi címen pedig egyszer két fiút találtam hasonló szituációban égy lánnyal. Ok is éppen csak magukra kaptak valamit. Szerintem nem az esti filmet nézték a tévében - mesélte a fia­talember. Arra a kérdésre, hogy meddig lehet ezt a munkát csinálni, az volt a válasz: ameddig az autó bírja. A városi körülmények miatt legutóbb lengéscsillapí­tókat, fékbetéteket kellett cserélni, most pedig a váltó van soron. - Az egyik haverom azzal sokkol, hogy legyek ta­xis, ismerem a várost, bárkivel eldumálok, megér­tetem magam az emberekkel. De én soha nem len­nék az - mondta Péter, majd barátnőjére nézett. Kis idő elteltével elmesélte, hogy barátnőjének édesap­ja taxis volt Szegeden, 1999-ben azonban két szerb-montenegrói férfi meggyilkolta. Holttestét egy Szeged környéki településen, az autóját pedig Bonyhádon találták meg. A. T. J. A Hód-Mezőgazda nyitni szeretne a város felé Új kezekben az Aranyági ménes Új vezetője van a Hód-Mezőgazda Rt. Aranyági ménesének Vásárhelyen. Kucsora István közel három évtizedig töltötte be ezt a posztot, feladatait most Fekete Balázs állattenyészté­si igazgató vette át. Az agrártársaság vezérigazgatója úgy véli, lényegi újításra volt szükség ezen a területen - az rt., elsősor­ban a lovarda lehetőségeit kihasználva, nyitni szeretne a vá­ros felé. Közös megegyezéssel bontott szerződést nemrég Kucsora Ist­ván, az Aranyági ménes korábbi vezetője és a Hód-Mezőgazda Rt. Bár korábban sokfélét hallani le­hetett az ügyről Vásárhelyen, mind az egykori vezető, mind Antal Gábor vezérigazgató azt mondta lapunknak: nem harag­gal váltak meg egymástól. Kucsora István több mint ne­gyed évszázadon keresztül vezet­te a ménest. Úgy nyilatkozott, nagyon sok élmény fűzi a Hód-Mezőgazdához, nem egy­szerű az elválás. Ugyanakkor hozzátette, a privatizációval megváltozott a világ, nyereséges gazdálkodásra van szükség, ez pedig szerinte nagyon nehéz fel­adat, legfeljebb lovak eladásával oldható meg a ménesnél. Kucso­rának egyébként saját lótenyé­szete van, s ezt a szakosztályt ve­zeti a gazdasági egyesületnél is, így nem szűnik meg minden kapcsolata ezzel a területtel. - Újításra van szüksége a Hód-Mezőgazda Rt.-nek - ma­gyarázta a döntés hátterét a cég vezérigazgatója, Antal Gábor, aki elmondta: a ménes szakmai irá­nyítását Fekete Balázs állatte­nyésztési igazgató veszi át. A ter­vekről szólva hangsúlyozta, cél­juk, hogy a város általános isko­lásai akár testnevelésórák kereté­ben is ingyen lovagolhassanak. Később meg akarják szervezni, hogy bárki más számára is elér­hető legyen a lovarda - ennek ta­rifáját még ki kell dolgozni. Sze­retnének tehát nyitni a város fe­lé, hogy minél többen élhessenek a ménes kínálta lehetőségekkel. Később pedig a meglehetősen ki­használatlan Vándorsólyom Fo­gadót fejlesztenék, a lovasturiz­mussal összekapcsolva. SZ. A. K. Kucsora István és Fekete Balázs. Az Aranyági ménes régi és új ve­zetője Fotó: Tésik Attila Kivonják a forgalomból Márciustól több kozmetikai termék forgalmazását is betiltják - adtuk hírül lapunk szombati számában. A mérgező kozmetikumokról szóló írásunkban helyesen, címében azonban helytelenül soroltunk föl pél­dákat a káros, ezért a kereskedelmi forgalomból kivonandó termékek­re. Az emberi szervezetre káros metildibromo-glutaronitrilt tartalmaz - többek között - az Atrix kézkrém, a Sanex dermo protector tusfürdő, néhány Scholl-termék, a WU 2 sampon és balzsam, valamint a Balea­termékek. Ezen cikkek árusítása tilos - márciustól. A félreérthető in­formációért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük. Régi gárda a szentesi üzemcsarnokban Szakmai és pénzügyi befektetők veze­tik a szentesi Svéd Ablakgyártó Kft.-t, amely szerintük iparszerű gyártásra alkalmas. Az üzemben fejlesztést ter­veznek az idén, és szeretnének az ön­kormányzattól is megrendeléseket kapni. A szentesi ipari parkba legelőször a Svéd Ablakgyártó Kft. települt évekkel ezelőtt. Azóta újabb és újabb vezetők váltották egymást, ebből következően a dolgozók is cserélődtek. Nemrégiben megint változás történt a Szarvasi úti telepen, ahol december elejétől fővárosi szakemberek irányítják a céget. Pócsai Csaba szakmai és pénzügyi befektetők­nek nevezi magukat, a szentesi gyárban 28 százalékos a tulajdoni hányaduk. Azért láttak fantáziát az ablakgyártó üzemcsarnokban, mert építőipari cége­ik vannak a fővárosban és az ország más részén is, s az építkezéseiknél jól jönnek majd a saját nyílászáróik. Hi­szen korábban volt rá példa, hogy azért tudták nehezen tartani a határidőt, mert a gyártók nem szállíto'tták le ne­kik idejében ezeket az elemeket. Szen­tesen viszont van kapacitás ahho?; hogy az ország különböző részein vál­lalt munkáikhoz elkészüljenek az ajtók és ablakok. Az új vezetők nem küldtek el senkit a gyárból, ahol tizenöt személyt foglalkoz­tatnak a városból és környékéről. Egy mű­szakban dolgoznak, s van munkájuk fo­lyamatosan. Pócsai Csaba ügy véli, hogy korábban a lehetőségekhez képest taka­réklángon termeltek. Az iparszerű gyár­táshoz pedig - mint fogalmazott a szak­mai irányító - minden feltétel adott. Hoz­zátette: a vezetőváltás előtt az új gépsoro­kon csak termclgettek. A műanyag nyílászárókról azt mondta a szakember, hogy azok fehérek, készülje­nek az ország bármelyik gyárában. A szen­tesi cég viszont úttörő szerepet vállal olyan szempontból, hogy a megrendelő kívánsága szerinti színre festik majd az aj­tókat és az ablakokat. Lapunk kérdésére, miszerint használják-e a cég alapításakor .bevezetett svéd technológiát, Pócsai Csa­ba azt válaszolta: van hozzá alapanyaguk, s ha a piacon képesek megfizetni az árát, akkor ők készek a svéd nyílászárók gyártá­sára. Fejlesztést is terveznek egyébként az idén: faipari gépeket és tömbösítő gépsort állítanak majd be. A kft. szakmai irányí­tója arra törekszik, hogy jó kapcsolatot alakítsanak ki az önkormányzattal. Meg­győződése ugyanis: a helyi beruházások­hoz is tudna termékeket szállítani a cé­gük. B. I. Eddig takaréklángon termeltek a gyárban Fotó: Vidovics Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents