Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-15 / 12. szám
SZOMBAT, 2005. JANUÁR 15. • SPORT" 23 Pásztor Antal tizenöt év után felállt a kispadról Trénerkedés helyett tanulás Pásztor Antal tizenegy éven át irányította a Bertók SC Szentest Fotó: Vidovics Ferenc Hazai mérkőzések MUNKATÁRSUNKTÓL Ma délután folytatódik a küzdelem a férfi vízilabda OB I-ben. A két Csongrád megyei gárda közül a Szeged Betonra vár könnyebb feladat: az újszegedi sportuszodában az újonc Neptun legyőzése kötelező, míg a Legrand-Szentesnek a negyedik helyen álló Fradi lesz a vendége. A meccsek 18 órakor kezdődnek. Rajtra készek MUNKATÁRSUNKTÓL Két edzőmérkőzéssel készült a héten az Első Beton NB l-es futsalcsapata a hétfői, Pécs elleni igen kora tavaszi bajnoki folytatásra. Előbb a fővárosi Aramist fogadta a szegedi gárda, és 4-2-re kapott ki egy élvezetes, változatos meccsen, majd a Szentes vendégeként győzött, gólgazdag találkozón. Eredmények: ELSŐ BETON-ARAMIS 2-4 (0-0,2-1) Első Beton: Bodrogi - Csúri, Dóra, Szentágotai, Balog. Cserék: Tihanyi, Németh T. (kapusok), Fekete, Kovács, K. Tóth, Rácz, Csomor, Csabai, Cserenkó, Dimics, Sándor, Németh L. Edző: Szabó Zsolt. A szegedi gólszerzők: Fekete, K. Tóth. LEGRAND-SZENTES GBSCELSŐ BETON 6-7 (3-4) Szentes: Bíró - Dékány, Szarvas, Jerney, Szabó Á. Cserék: Kajtár (kapus), Koncz, Keller, Tóth Cs„ Becsei Játékos-edzők: Koncz Zsolt, Szarvas Zsolt. Első Beton: Tihanyi - Csúri, Dóra, Szentágotai, Balog. Cserék: Bodrogi (kapus), Fekete, Kovács, K. Tóth, Rácz, Csabai, Cserenkó, Dimics, Németh L. Edző: Szabó Zsolt. Gólszerzők: Szarvas (2),, Szabó Á. (2), Jemey, ill. Dóra (2), K. Tóth (2), Kovács (2). A hétfőn folytatódó futsal NB I-ben az Első Beton 19 órától az újszegedi sportcsarnokban a Pécset fogadja, míg a Legrand-Szentes a Cső-Montage vendége lesz. VÍZILABDA Pásztor Antal személye több mint tíz éven át összeforrt az OB I/B-s Bertók SC Szentes férfi vízilabdacsapatával. Fél évvel ezelőtt aztán úgy döntött, feláll a kispadról. A játékvezetésről viszont nem mondott le. A sportággal szimpatizálóknak biztosan feltűnt, hogy fél éve már Csendes Tamás a Rimco-Bertók SC Szentes másodosztályú férfi vízilabdacsapatának edzője. Elődje, Pásztor Antal szépen, csendben távozott a gárda éléről. Esténként bújja a könyveket - Döntésem hátterében három ok áll - magyarázta az immár ötödik esztendeje az OB I-ben is bíráskodó játékvezető. - A legfontosabb az, hogy jelentkeztem egy főiskolára, elhatároztam, ha felvesznek, akkor abbahagyom az edzősködést. Felvettek, ez pedig egyet jelentett azzal, hogy a családom, a munkám és a játékvezetés mellett időt kellett szakítanom a tanulásra is. Erre szánom az estéimet. Aztán az is szerepet játszott a lépésemben, hogy éreztem, itt az ideje a váltásnak. Régebben nem volt probléma a fegyelemmel, az utóbbi időben viszont már akadt egy-két kiszólás a vízből. Nem volt rá sűrűn példa, de azért nyomott hagyott bennem. Az edzéslátogatottság sem volt a csúcson, így hát jobbnak láttam, ha távozom. A harminchat éves sportember vízilabda-őrülete még gyerekkorában kezdődött. Mohácsi Attila, majd Kádár József edzősködése alatt az OB l-es Szentesben is vízbe szállt néhányszor, de már akkor jobban vonzotta az edzősködés, később pedig a játékvezetés. Bajnokságot nyertek - Tizenöt évvel ezelőtt dr. Tóth Gyula segítőjeként a BEK-et is nyerő női pólócsapatnál kezdtem tréneri pályafutásomat - folytatta a múltidézést Pásztor. - Négy évet töltöttem a lányok mellett, majd következett az OB I/B-s Bertók SC férficsapata. Érkezésem előtt egyetlen egyszer sem szerepelt az együttes a dobogón, elhatároztam, ha törik, ha szakad, bajnokságot nyerek ezzel a társasággal. A csúcsra a 2000/200l-es évad végén értünk fel: aranyérmesek lettünk. Kiharcolták az élvonalba kerülést, de az anyagiak hiányában erről természetesen nem lehetett szó. -Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Sírt, mert nem teljesülhetett a nagy álom, az OB l-es szereplés, nevetett, mert így legalább nem kellett abbahagynom a játékvezetést. Első osztályú edzőként nyilvánvaló, hogy ugyanott nem fújhattam volna a sípot. Nem a pénz motiválta A Bertók SC-nél töltött tizenegy esztendő nem a pénzszerzésről szólt. Végig társadalmi munkában látta el feladatát, mindössze egyetlen egyszer, a bajnokság megnyerése után egy évvel kapott 100 ezer forintot. - Nem a meggazdagodás miatt edzősködtem. Szerettem, amit csináltam, a sikerek sem maradtak el, jó hangulatban folyt a munka. Természetesem sok kedvenc játékos megfordult a kezem alatt, de kiemelni senkit sem szeretnék. Arra azért büszke vagyok, hogy az OB I/B-ben is olyan, egykoron az élvonalban több éven át szerepelt pólós zokszó nélkül elfogadta tanácsaimat, mint például dr. Rébely Tamás, Fülöp Tibor, dr. Dömsödi József, Beleon Zsolt, Szebeni Zoltán, Orosz Róbert vagy éppen Zentai Ákos. Természetesen továbbra is figyelemmel követi egykori csapata szereplését, szorít a játékosoknak, utódjának. - Amikor csak tehetem, kint vagyok a srácok meccsein. Még annyira friss a dolog, egyelőre nem fáj a szívem amiatt, hogy a kispad helyett a lelátón ülök. De ki tudja, egyszer még az is elképzelhető, hogy ismét vállalok edzői munkát. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Harminc tréning, tizenhat felkészülési meccs-kilenc pihenőnappal Erőltetett szentesi menet A labdarúgó NB II március 6-án kezdődő tavaszi rajtjáig tizenhat edzőmeccset játszik a Szentes. Az idei kiírásban nemcsak annak a csapatnak lesz oka örülni, amelyik az első helyen végez, hanem az első hatnak. A bajnokságok újabb - ki tudja, hányadik? átszervezése után ugyanis az NB II megszűnik, az NB I/B után rögtön az NB III jön majd. így a másodosztályba a harmadik liga legjobbja mellett további öt együttes is felkerül. Előrelépésre készül a Szentes is, amely a hét elején kezdte el a munkát. Török László, a gárda trénere először számadatokkal szolgált. - A március 5-i, bocsi rajtig ötvenöt nap áll a rendelkezésünkre. Ezalatt harminc edzésünk, tizenhat felkészülési meccsünk és mindössze kilenc pihenőnapunk lesz. Nem mondom, erőltetett menet, ráadásul az első két hétben a hétvégék szabadok, így a kilencből négy nap gyorsan elfogy - nyilatkozta az NB II keleti csoportjában szereplő, jelenleg negyedik helyen álló gárda szakvezetője. Az együttes keretében történtek változások. Távozott Somogyi és Váradi, valamint Takács. A Békéscsabáról igazolt idegenlégiKoncz Zsoltra (jobbra) és szentesi csapattársaira sűrű felkészülési program vár Fotó: Tésik Attila ósok közül Orthausz és Pribisalics hétfőn csatlakozik a csapathoz, míg Ilics romániai próbajátékon van, így ő még egy hetet késik. - Tóth-Kovács Tamás továbbra is sérült, viszont itt van velünk már a kapus Kirí Mihály, valamint a Szegedből a fiatal védő, Varga Ferenc. Tesztelünk egy 1985-ös születésű hálóőrt, a szolnoki Oláh Ádámot, a továbbiakban pedig szeretnénk még újabb fiatalt kipróbálni Nyíregyházáról, a Vasasból és a Honvédból. Olyanokról van szó, akik a felnőtt csapat kereténél vannak, de nem igazán jutnak majd szóhoz - tervezett Török László. A tréner még megjegyezte, hogy nagy örömére megint beállt a sorba a szentesi születésű tehetség, Kovács Norbert. - Már harmadszor kezdi újra, de remélem ezúttal tényleg komolyan is veszi a munkát, mert számítok rá. Jó felépítésű támadóról van szó, aki ráadásul kapucentrikus is - jellemezte Kovácsot az edző. A Szentes edzőmeccsprogramja, január 19., 14.30: Békéscsaba-Szentes, január 25.: még nincs ellenfél, január 27.: Kiskunfélegyháza-Szentes, január 29., 10.30: Szentes-Kecskemét, február 1.: Algyő-Szentes, február 3.: Makó-Szentes, február 5.: Szentes-HFC, február 8.: Szentes-Makó, február 10.: Szentes-Algyő, február 12., 10.30: Kecskemét-Szentes, február 15.: Csongrád-Szentes, február 17.: Szolnok-Szentes, február 19., 14: Szentes-Csongrád, február 22.: Szentes-Szeged, február 24.: HFC-Szcntes, február 26., 10: Szeged-Szentes. MÁDI JÓZSEF Szamosszegi már edz LABDARUGAS Már másfél hete újra edz az FC Szeged fiatal labdarúgója, Szamosszegi Gábor. Még júliusban műtötték meg az FC Szeged fiatal hátvédjének, Szamosszegi Gábornak a bal térdét. A jobb után a bal lábában is pótolták a sérült keresztszalagot. Fél év kihagyás után most már újra szinte teljes intenzitással készül az idei feladatokra. - Egyénileg, a Felső Tisza-parti stadionban kezdtem el a munkát, aztán találkoztam az ifjúsági csapat edzőjével, Protity Sándorral, aki felajánlotta: eddzek velük. A termi tréningeket már a gárdával együtt csinálom, bár azért a komoly játékokba még nem szállok be, hiszen vigyáznom kell a kitámasztásokkal mondta Szamosszegi. A védőnek a bajnokság tavaszi idényének rajtjáig még van ideje, hiszen az FC Szeged majd csak március 20-án, a Makó ellen lép pályára először. - Minél hamarabb szeretnék formába lendülni, mert a vezetők bíznak bennem, és a nyáron megígérték, hogy számítanak rám. Idén még huszonegy éven aluliként játszhatok, de természetesen nem csak emiatt szeretnék a csapatba kerülni. A combomat igyekeztem minél jobban megerősíteni, és szerencsére a műtött lábamban egyelőre még nem éreztem fájdalmat. Másfél hete edzek, de már november végén végeztem futóedzéseket, amelyekben két egykori kiváló atléta, Hajdú Sándor és Alexa Szabolcs segített - említette meg Szamosszegi azokat, akik támogatták a felépülését. Egy sérült játékosnak annál rosszabb nincs, mint hogy a lelátóról figyelje néha kiválót nyújtó, néha meg szenvedő csapattársait. Ezúttal Szaniosszegi is átélte mindezt. - Kívülállóként figyelve az őszt, számomra egy kicsit zűrzavaros volt az elmúlt szezon. Jobb helyezésre, jobb játékra, jobb csapatösszhangra számítottam. Rossz volt nézni a mérkőzéseket, de remélem, a tavasz nem csak nekem hoz normálisabb, átláthatóbb történéseket - nyilatkozta végül az NB I/B-s FC Szeged fiatalja. M. J. Ötven év kapitányai MUNKATÁRSUNKTÓL A Nemzeti Sport két újságírója, Sinkovics Gábor és Budai Miklós érdekes kiadvánnyal lepte meg a hazai focirajongókat. 50 év futballkapitányai címmel jelent meg ugyanis közös könyvük. A mi időnk mindig lejár - hirdeti a szakemberek által is szem előtt tartott szlogent a mű, amelyben megdöbbentő életutakra, csodálatos győzelmekre és drámai vereségekre egyaránt találhatunk példát. Az adott időszakban a magyar labdarúgó-válogatottnak huszonnégy szövetségi kapitánya volt. A könyv Sebes Gusztávval kezdi a visszaemlékezést, és olyan mestereken keresztül, mint például Bukovi Márton, Baráti Lajos, IIlovszky Rudolf, Mészöly Kálmán, Mezey György, Bicskei Bertalan, Jenei Imre és Gellei Imre jut el a magyar foci első külföldi származású kapitányáig, Matthausig. TéívynöX iaálöyggssaiO sA oviöiöí lôdèynàrnollÈ REFLEKTOR OVIFOCI A Tisza Volán SC 1998-as és 1999-es születésű fiúkat és lányokat vár az edzéseire. Jelentkezni hétfőn 18 órától a Tarján III-as, pénteken 16 órától pedig a lila iskolában lehet Molnár Tibornénál (06-30-260-38-57, 06-62-496-260) és Molnár Tibornál (06-30-336-50-43) lehet. NEDVED VISSZATÉR? Könnyen elképzelhető, hogy Pavel Nedved, a Juventus cseh középpályása megváltoztatja korábbi döntését, és visszatér a válogatottba. - Úgy gondolom, a kis pihenő után egyre inkább érzi, mennyire kötődik a nemzeti együtteshez, ezért visszatér hozzánk nyilatkozta a Pravo című cseh napilapnak Karol Brückner szövetségi kapitány. A 32 éves aranylabdás klasszis még szeptemberben döntött úgy, hogy a továbbiakban csak klubszinten foglalkozik a labdarúgással. ZÁRT KAPUK MÖGÖTT Szurkolói rendbontás miatt egy hazai bajnoki mérkőzését zárt kapuk mögött köteles megrendezni a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata. A klub szimpatizánsai a Metz elleni december 18-i találkozó első félidejében tüzet gyújtottak a lelátón, és emiatt rövid időre félbe kellett szakítani a játékot. A PSG fellebbezhet az ítélet ellen, ha nem teszi, akkor a sereghajtó Istres elleni összecsapására nem látogathatnak ki a nézők. Szombaton a PSG a Toulouse csapatát fogadja, de erre a mérkőzésre már eladták a jegyeket. SZIGORÚ RENDSZABÁLYOK Az egyre jobban eluralkodó szurkolói rendbontások miatt szigorú törvényt kíván életbe léptetni a svéd kormány. A tervezet szerint a sportesemények szervezői és a rendőrök kitilthatnak a stadionokból minden olyan személyt, akiről gyanítható, hogy botrányt szeretne okozni. Az elmúlt időszakban Svédország-szerte megszaporodtak a súlyos esetek. Például az AIK StockholmHammarby labdarúgó-mérkőzés előtt a rendőrség a pálya melletti területen 20 Molotov-koktélt talált, a huligánok ezzel akarták megdobálni a rivális tábor tagjait. Amennyiben a parlament elfogadja, az új törvény július elsejével lép hatályba. LEHMANN BÚCSÚZIK Angol lapértesülés szerint az Arsenal labdarúgócsapata megválik német kapusától, Jens Lehmanntól. A The Sun úgy tudja, Arsene Wenger vezetőedző közölte a játékossal, hogy immár nem számít rá a bajnoki mérkőzéseken és nyáron keressen magának másik klubot. A lépésre azután került sor, hogy Lehmann keményen kritizálta a francia trénert, amiért a kispadra ültette. A 35 éves hálóőr szerződése 2006-ig szól a Premier League-ben második és a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős Arsenalnál. MALDINI REKORDJAI Paolo Maidini 20 évvel ezelőtt, egészen pontosan 1985. január 20-án az Udinese ellen mutatkozott be az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában, s éppen a kisebbik „zebracsapat" ellen ünnepelheti meg ezt a jubileumot a Milán klasszis védőjátékosa. Maidini 775. alkalommal húzhatfa magára a piros-feketék mezét, míg a Serie A-ban, tehát bajnoki meccsen a vasárnapi lesz az 537. fellépése a Milán színeiben.