Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-15 / 12. szám

Szombat, 2005. január 15. SZIESZTA 13 Európa eltolódott SCHILTACH (MTI) A december 26-i pusztító ázsiai tenger alatti földrengés következtében egész Európa átmenetileg egy centimétert emelkedett, és két centimétert észak felé tolódott - állította Rudolf Widmer-Schtiidrig, a schiltachi földrajztudományi obszervatórium munkatársa. Néhány perccel a földmozgás után azonban az európai kontinens ismét nyugalmi állapotba került. Az elmozdulás ilyen távoli földrengéshez képest igen nagy volt, de a folyamatot lassú volta miatt az emberek nem észlelték. A rendelkezésre álló adatok szerint a Föld őszig még tízperces időközönként egy papírlap vastagságáig kiterjed és megint összezsugorodik. Olyan ez, mint amikor egy harang még hosszú ideig rezonál, ha egyszer megkongatták. Öngyilkos szonda Öngyilkos szonda indult szerdán a floridai Cape Canaveral űrközpontból a Tempel 1 üstököshöz: az amerikai űreszköz egyik egysége bevágódik az égitest felszínébe, hogy adatokat szolgáltasson a tudósoknak arról, mi rejtőzhet az üstökös belsejében. WASHINGTON (MTI) A Mély Becsapódás (Deep Impact) program keretében elindított űreszköz a tervek szerint július 4-én éri el a kométát, amely akkor 132 millió kilométerre lesz a Földtől. Az űreszköz lényegében két egységből áll. A Becsapódó (Impactor) nevű szerkezet bevágódik az üstös magjának a felszínébe, miközben az Elrepülő (Flyby) fényképezi a folyamatot, főként az ütközés kiváltotta anyagkicsapódást, és a karambol vájta krátert, amely az üstökös belsejének anyagi összetevőit mutathatja meg. A várakozások szerint egy labdarúgópálya területű, 14 emeletes épület méretének megfelelő mélységű üreg keletkezik majd a 3 kilométeres átmérőjű üstökösmagban, miután a 372 kilogramm tömegű, óránkénti 37 ezer kilométeres sebességgel száguldó Impactor karambolozik a Tempellel. A csillagászoknak arról már van tudomásuk, hogy miként fest egy üstökösmag felszíne, illetve környezete, de arról még nincs, hogy odalent mi van. Az üstökösök ugyanakkor a legelfogadottabb elmélet szerint gyakorlatilag konzerválták, mintegy mélyhűtötték azokat az anyagokat, amelyek még a Naprendszer kialakulásának az idejéből maradtak vissza. Ezek megismerése felbecsülhetetlen értékű adatokat szolgáltatna arra vonatkozólag, hogy miként születhetett meg szűkebb kozmikus környezetünk. Az Imapctor öngyilkos becsapódásával befejezi küldetését, a Flyby pedig folytatja űrutazását, és ha jó erőben marad, elképzelhető, hogy meghosszabbítják programját, és újabb üstökösökkel találkozik. HANKISS ELEMÉR: MAGYARORSZÁG NEM TALÁLJA A HELYÉT A mosógép mint mandala Hankiss Elemér szerint a vágyak szabadságának és korlátozásának törékeny egyensúlyát kell megtalálnunk FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS Hankiss Elemér tíz évvel ezelőtt hirdette meg „Találjuk ki Magyarországot!" elnevezésű programját. Az ismert szociológus úgy véli, Magyarország még mindig nem találja a helyét. Mint mondja, az Európai Unióba belépve már hallatjuk a hangunkat, de hogy miként legyünk egyediek, azt még nem tudjuk. - Professzor úr szerint hol tart ma az ember? Szükség van új reneszánszra, új reformációra? - Pillanatnyilag végtelenül összezavarodott a világ, a nyugati civilizáció különösen. Ez valóban olyan állapot, mint hajdan, a tizennegyedik-tizenötödik században. Vagyis nagy a zűrzavar: sok háború, szellemi káosz. Annak idején erre jött válaszként a reneszánsz, az újjászületés, majd később a reformáció. Ma is szükség lenne valami hasonlóra. Egyébként meg az európai társadalmak már jó néhány társadalmi és szellemi válságot túléltek, így semmi okunk kételkedni erejükben, eltökéltségükben, vagyis abban, hogy a továbbiakat is túlélik majd. Történelmi példák mutatják, hogy a válságokat a megújulás, az újjáteremtés időszakai követik. Az engem izgató kérdés valójában az, hogy fel vagyunk-e készülve az új reneszánszra, az új reformációra. Vannak-e eszméink, van-e tisztánlátásunk, bátorságunk ahhoz, hogy megbirkózzunk korunk gondjaival. Fájdalmas emléke a világnak: a harmincas években a problémák megoldására való képtelenség nyitott utat a félelmetes pusztításba torkolló álmegoldásoknak, a fasizmus és a bolsevizmus totalitárius ideológiájának. Magyarországot nem sikerült kitalálni - Tíz évvel ezelőtt hirdette meg, hogy „Találjuk ki Magyarországot!". Úgy tűnik, ez eddig sem hazánknak, sem Európának nem sikerült. Miért? - Nagyon nehéz egy kelet-közép-európai országot kitalálni, hiszen a súlyos múlt eléggé nyomaszt. A negyven év kommunizmus szétroncsolta, felforgácsolta a társadalmat, romokban heverő gazdaságot hagyott maga után, és itthagyta az emberek fejében a zavaros összeviszszaságot. Ebből nagyon nehéz kilábalni. Igaz, az elmúlt tíz-tizenöt évben sok eredmény született: kialakult a demokratikus intézményrendszer, kialakult a piacgazdaság, ezek űgy-ahogy, de működnek. A nagyobb baj, hogy az emberek fejében és szívében kevesebb a rend. Itt kevésbé sikerült a próbálkozás, ezzel nem törődtünk túl sokat. Az országot elárasztotta a gyűlölködés, a veszekedés, az agresszió, a türelmetlenkedés, a neurózis. Elárasztották a viszályok, a rövidlátó önzések. Ezekből jóval nehezebb kigyógyulni, ez hosszú idő kérdése. Kilencvenötben ügy gondoltam, hogy talán majd a rendszer kitalálja önmagát. Nem így történt! Magyarország még mindig nem találja helyét, nincs a térképen, nem számít. Most, hogy bekerültünk az unióba, cincogásként, de már hallatszik a hangunk, ám hogy miként legyünk egyediek, azt még nem tudjuk. Mindért országnak egy-egy területen kell kiváló teljesítményt nyújtani, hogy felfigyeljenek rá. Ahogy például a finnek tették ezt a távközlésben. Az (ön)építésnek az első lépése, hogy fel kell ébrednünk abból a hitből, hogy nem vagyunk felelősek önmagunkért. Nemcsak itthon, több helyütt panaszkodnak az emberek mindenre, de önmagukra legkevésbé. Többek között ezen kell változtatni. - A Tízparancsolat ma. Népszerű tévésorozat volt néhány éve, könyv is született belőle. A szabadságot hirdető világban szüksége van-e az embernek ezekre a - sokak által túlhaladottnak mondott - regulákra? - Ezek olyan morális parancsok, amelyek ugyan másféleképpen, de minden kultúrában, minden társadalomban működnek, kell hogy működjenek. Ennek ellenére jó néhány űj szabályra is szükség lenne, amely a mai kor emberét eligazítaná, de ezek még nem nagyon alakultak ki. Mondok egy példát: ha ma megkérdezi egy fiatal lány a mamáját, hogy karrier vagy gyerek. Ötven-hatvan évvel ezelőtt szinte természetes volt, hogy a mama azt mondta: „Menj férjhez és legyenek gyerekeid!" Ma talán mindez így hangzik: „Hááát, lányom, tanulj, aztán majd meglátjuk." Ma nehezebb egyszerű és jó tanácsokat adni. Globális felelősségtudat - Az egyik könyvét azoknak ajánlja, „akik nem kitaszítani, hanem megérteni akarják egymást". Ez a törekvés nem jellemezte a „büszke" huszadik századot. - Ez így igaz. A huszadik század a történelem legvéresebb korszaka volt. Nemcsak a kitaszítás, hanem a pusztítás százada is. A mostaniról még nem tudunk semmit. Olyan intézmények és megállapodások kellenének, amelyek megakadályozzák, de legalábbis megnehezítik, hogy milliószámra öljék, gyilkolják egymást az emberek. Ha a jó tíz évvel ezelőtti balkáni háborúra, az éppen aktuális afrikai, távol- és közel-keleti öldöklésekre gondolok, akkor még nem vagyunk tűi a borzalmas népirtás korszakán. - A tízparancsolatnál maradva: lehet, hogy az emberiség a „Ne ölj!"-t tudja a legnehezebben teljesíteni? - Ha a történelem szörnyűségeit veszem számba, akkor ez valóban igaz. Ha a most egy film erejéig az ókorból elővett Nagy Sándor hódításait idézzük fel, aki amerre járt, minden várost, gyermeket, öszvért megöletett, akkor elmondhatjuk, hogy más korokban is voltak borzalmas emberirtások. Azt hittük a huszadik században, hogy ezen már túl vagyunk, hogy egy felvilágosult, modern világban élünk, de a történésekből kiderült: az ellenkezője az igaz. Most megint azt hisszük, hogy az űj században a felnőtt, az együttműködő emberiség el tudja kerülni ezeket a borzalmakat, de egyelőre erre semmi garanciát sem látok. - A Kötéltánc című tanulmánya végén rajzfilmekből kölcsönvett jelenetre hivatkozik, amikor Donald kacsa vagy éppen Tom, a macska pergő lábakkal a semmi fölött rohan. Mi mennyire vesszük észre magunkon ezt a „mutatványt"? - Pedig ez nagyon veszélyes. A természet gyilkolása, az a felelőtlenség, ahogy a gazdag országok a szegény államokkal nem törődnek, az nagyon veszélyes „mutatvány" lehet. Bár most a szökőár pusztítása nyomán kialakult összefogás valami reményt sejtet, jó előjel, de ezzel szemben azonnal mondhatom: pár évvel ezelőtt Bangladesi is sújtotta árvíz, amelyben kétszázezer ember halt meg, és Európában az csak egy televíziós hír volt, senkit sem érdekelt. Most, hogy meghalt a térségben néhány ezer európai turista is, a nyugati világ hirtelen rájött, hogy „ott is emberek élnek". Ez jó tanulság lehet, s ha ezt nem felejti el az emberiség, akkor biztos kiindulás ahhoz, hogy kialakuljon és megerősödjön a globális felelősségtudat. Annál is inkább, mert most valóban úgy futunk, hogy kiszaladhat alólunk a talaj. Sok mindent megengedhetünk magunknak, csak egyetlen dolgot nem: a felelőtlenséget. Azt, hogy nem veszünk tudomást a lehetséges válság tüneteiről. Mondhatnám: az ember veleszületett tulajdonsága - inkább hajlama -, hogy nem veszi észre az olyan dolgokat, amelyek megzavarják a békéjét és a nyugalmát. Ezt én úgy nevezem, hogy alvajárás, ami nem más, mint veszélyes nemtörődömség, elfogadhatatlan luxus. Ahogy mondtam: a kelet-európai társadalmakat elborította a mélységes gazdasági, társadalmi és szellemi válság. Nyugati szomszédaink még talpon vannak, sőt: a kötéltáncos virtuóz és megtévesztő közönyösségével, no és persze rejtett szorongással táncolnak fenn a magasban. Remélhetjük, sőt reméljük, hogy átkelnek a szakadékon, még mielőtt lezuhannának. Ám egyre inkább úgy látszik, hogy a kötél másik végén sem a biztonság vár rájuk. Szóval itt jutott eszembe Donald kacsa és Tom macska, amint kiszáguldanak az ablakon, túlfutnak egy szakadék szélén, egy darabig tovább rohannak a levegőben, aztán hirtelen észreveszik, hogy nincs talaj a lábuk alatt, és lezuhannak. Nekünk is ideje észbe kapni! A boldogságkultusz árnyai - Különös és meghökkentő példát mondott egy fórumon. A mosógép mint mandala, vagyis a világmindenség szimbólunM. - Képzeljük csak magunk elé! A masina formája négyszögletes és kerek, a föld és az ég, a teljesség, a harmónia. Ráadásul többnyire hófehér, a tisztaság szimbóluma. Itt már elindul valami, hiszen életünk tele van tisztátalansággal, piszokkal. És akkor létezik egy ilyen szerkezet, ami legyőzi mindezt. A halált, a mulandóságot. Benne rejtezik az újjászületés, a visszanyerhető ártatlanság lehetősége. Ehhez még ott vannak a reklámok is, amelyekben széles mosolyú hölgy hirdeti a mosóporos megoldást a piszkos, használhatatlannak tűnő ruha megtisztulásához. S miközben a mosógép dolgozik, transzcendens buborékok szállnak, ezek is vidáman erősítik az alapgondolatot: ártatlanok vagyunk, minden megtisztulhat, újjászülethet, urambocsá! „megváltódhat". Hát ezt sugallja a mosógép! - A mai kor emberének, ahogy ön is fogalmazott, huszonnégy órán át sugallják a reklámok, a tévé a boldogságot, az ártatlanságot, a szabad lét élvezetét. Valóban ennyire egyértelmű a dolog? - A fogyasztói társadalom boldogságkultusza mögött is feltűnnek jócskán a sötét árnyak. Lázasan próbáljuk kiteljesíteni önmagunkat. Ezt talán azért tesszük, mert nincs más választásunk. Ha az ember már nem hisz az örökkévalóságban, ha ügy érzi és ráadásul minden azt sugallja számára, hogy mindent a rövidre szabott életében kell elérnie, minden örömöt, minden jót ez alatt a hatvan-hetven esztendő alatt kell megszerezni, akkor ez könnyen lázas állapottá, boldogtalan boldogságkereséssé válik. Szerintem mindenkinek szíve joga, hogy vágyait megvalósítsa, önmagát harmonikus személyiséggé építse mindaddig, amíg ezzel mások személyiségét, életét, mások szabadságát vagy éppen a világ értékeit nem rombolja. Ez elég nehéz feladat, mert nap mint nap meg kell küzdenünk azért, hogy megvalósuljon életünkben a vágyak szabadságának és korlátozásának szép és törékeny egyensúlya. GÜLCH CSABA