Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-30 / 304. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. DECEMBER 30. • MEGYEI TÜKÖR» 11 Nyíri Antal nyelvészeti tanulmányai A Kos, az Oroszlán és a Nyilas szülötteire szerencse vár Hisztérikus időszak lesz a 2005-ös esztendő 1 > IV 4 í \ 1 Ux i \ 1 Az országnak el kell fogadnia önmagát és környezetét. Ha így tesz, tovább tud haladni az útján ­mondta a szegedi Sybilla Fotó: Katnok Csaba Csak azok értik, akik keze alá jártak. Akár gimnáziumban, akár a főiskolán, akár az egye­temen. A mi időnkben - ötven évvel ezelőtt - a nyelvészeti tan­széket vezette. Kétszeres a kö­tődésem hozzá, szakdolgozato­mat is nála írtam. Jó húsz évvel később alkalmi vendégként beültem egyik órájá­ra. Ugyanúgy rótta nyelvtörténe­ti eredeztetéseit a táblára, ahogy a mi időnkben. Amikor megcsil­lagozta a föltételezett ősalakot, akár folytatni is tudtam volna. Ez a titok egyik ága, de van má­sik is. Ötvenhét elején, miután visz­szajöhetett az egyetemre Bálint Sándor, a folyosón beszélgettek, ízes és hamisítatlan szentesi nyelvjárásban az egyik, szakasz­tott szögediben a másik. Du­nántúli létemre mindkettő ked­vesen hangzott, meg is álltam néhány másodpercre. Mondom, az egyik keze alá már jártam, azonnal beiratkoztam a másik­hoz is. Pár évvel hamarabb figyeltem meg második falumban két idős asszonyt. Fél délutánt elcseve­résztek az utcasarkon. Az egyik svábul szólt, a másik magyarul. Nagyszerűen értették egymást. Sándor bácsi és Tóni bácsi - őt már diákos felelőtlenséggel Tatá­nak tituláltuk akkor is - ugyan­ezt cselekedte, noha akkora kü­lönbség természetesen nem is le­hetett kettejük szavajárása kö­zött. Két nyelv, majdnem egy lélek. Sándor bácsira idén emlékez­tünk századik születésnapján, és most szólhatok Nyíri tatáról is. Megjelent nyelvészeti tanulmá­nyainak gyűjteményes kötete Szófejtések és nyelvtörténeti ta­nulmányok címen, két tanítvá­nya, Szabó József és Szűcs Judit szorgoskodása révén. A napok­ban az Akadémia szegedi épüle­tében tartották a könyvbemuta­tót, valamennyi megszólaló em­lítette, szinte minden mondatán átüt az élő beszéd hangulata. Ezt éreztem tanítványként, később visszaeső vendégként, és ezt ér­zem most is, ha akármelyik dol­gozatába beleolvasok. Nemcsak a fülemben jönnek elő szavai, mozdulatai is előttem vannak, ahogy a táblára rója a csillagos ősalakokat. Ritka adomány. Helyhiánnyal küszködve csak a fejezetcímeket sorolnám föl. Nyelvtörténeti tanulmányok; Nyelvtörténet és finnugor nyel­vészet; Nyelvtörténet és néprajz; Szótörténet, szófejtések, szólás­magyarázatok; Mai magyar nyelv, Szentes népnyelve•, Nyel­vészeti módszertan, tanárképzés és iskola. Százféle elágazása egy törzs­nek. A finnugor eredettől, a kó­dexek nyelvét bogozgatva a mai változatig. Nagyon erős nyelvé­szeti iskola volt akkoriban Sze­geden, Mészöly Gedeon és Klemm Antal fémjelezte. Klemm még tanított, de volt al­kalmam beszélni Gida bácsival is, és egyik nagyszerű előadását is hallhattam. Szótörténet = munkatörténet, ez volt az iskola mottója. Harcedzett elméletét vitte tovább Nyíri Antal, és né­mileg ez öröklődik generáció­kon átívelve a mai tanárjelöltek­ben is, és biztosan tovább adják ők is. Kóbor eltérítési kísérletek bőven teremnek, erősebb és gyöngébb változatokban tüne­deznek föl, de azt hiszem, ez az elmélet még sokáig állja a sarat, bár minden tudományos tétel sorsa lehet, hogy itt-ott meg­nyirbálják. Sajnálták a szerkesztők is, saj­náljuk magunk is, hogy egyik legalaposabb munkája, A kihaló szentesi viziélet néprajzi és nép­nyelvi maradványai pénzhiány miatt nem fértek bele a nagysze­rű kötetbe. Annyira alapos mun­ka az is, a Nyíri-hagyományok ápolásában példásan elöl járó Szentes talán hamar észreveszi, saját nevét fényesíti, ha újra megjelenteti, (fuhász Nyomda Kft. Szeged.) H. D. Hisztériás év elé nézünk ­mondta lapunknak egy szegedi jósnő. A másik szerint csak 2005 nyarától várhatunk jót. A harmadik jóslata szerint a Kos, az Oroszlán és a Nyilas szü­löttei szerencsés fordulatra szá­míthatnak a jövő esztendőben. Sybilla igazi misztikus környe­zetben fogad. Az asztalon féldrá­gakövek, a mennyezetről hegyi­kristály függ, a jósnő vállán sziá­mi cica dorombol. Az ógörög sybillák kései utóda karma tarot kártyával dolgozik, és gyakran segítségül hívja a számmisztikát is. De nem bíz mindent eszköze­ire: clctismeretét is hasznosítja, ha valaki hozzá fordul. - A kár­tya kiad valamit, s akkor azt mondom, nézzük meg, mi lehet e mögött! - mutatja be a jóslás­mechanizmust a szegedi Sybilla. - Nem szeretem, ha föltétel nél­kül egyetért velem a vendég. Vi­tatkozzék, mondjon ellent, meg­találjuk a megoldást! A kártyá­ban sok ezer év tapasztalata van felhalmozva, ezt én működésbe hozom, hozzáadom a magamét, amit itt szereztem, ebben a bo­nyolult, mai világban - beszéli; közben világítanak az asztalon a féldrágakövek. Villódzik-forog a mennyezetre felfüggesztett he­gyikristály, dorombol az égszín­kék szemű sziámi cica. - Válto­zások várhatók az első negyedév­ben - tekint a kártyákba Sybilla -, jót elsősorban a harmadik ne­gyedévtől várhatunk. Kitartásra továbbra is szükség lesz. Az utol­só negyedévben olyan útra térhe­tünk, amely hasonló a holdös­vényhez: fénycsík, amit a Hold rak a vízre. Nagyon óvatosan lép­jünk rá, a végét nem tudjuk, vissza pedig nem lehet térni. De ha elfogadjuk magunkat és kör­nyezetünket, haladni fogunk raj­ta tovább. Szanka Lászlóné is tarot kár­tyával dolgozik. - A következő év üzenete az ország számára: csak szilárd alapra építkezz, kü­lönben összedől a torony - olvas a lapokból. - Ha légvárat épí­tünk, nem kell csodálkozni azon, ha összeomlik, mint ahogy eddig is összeomlott. Be­következik jövőre egy esemény, amely megmutatja, merre kell haladnunk tovább. Egyébként pedig csak magunkra számítha­tunk, s mindenkinek szem előtt kell tartania: „Amit magadnak nem kívánsz, ne tedd mások­kal" - foglalja össze, amit a kár­tya mutat. Hozzátéve: a 2005-ös évben a 7. szám foglal­tatik, ez a beleérzőképesség szá­ma. - Sok olyan helyzet alakul ki a következő évben, amelyek során az embereknek bele kell érezniük magukat mások hely­zetébe. Ugyanakkor hisztéria is sokszor kialakulhat. Vámos Erika horoszkóp figye­lembevételével is dolgozik - az általánosan ismert nyugati és a kínai alapján egyaránt. Ha a nyu­gati horoszkópot nézzük, akkor a Kos, az Oroszlán és a Nyilas szü­löttei szerencsés fordulatra szá­míthatnak. A Szűz és a Halak csillagkép szülöttjei sorsában is fordulat várható. Ugyanakkor a kínai horoszkóp szerint nemso­kára a Kakas évébe érünk, s ez összeférhetetlenséget jelezhet ­ellenségeskedések, terrorcselek­mények, természeti katasztrófák várhatók. De májustól a dolgok jobb mederbe terelődnek, és így folynak tovább. F.CS. Egy forint a dóci telkek négyzetméteréért A lélekszám növekedése a cél A nemes nedűhöz érteni sem árt Pezsgőillemtani tudnivalók Magyarország pezsgőgyártó és fogyasztó nagyhatalom, ám mégsem tudja mindenki, ho­gyan kell bánni ezzel a sokáig olcsón árusított, nem túl nagy becsben tartott itallal. MUNKATÁRSUNKTÓL Míg külföldön a pezsgő igazi ün­nepi nedű, addig Magyarorszá­gon még mindig nem számít nagy luxusnak, jóllehet, az árak az utóbbi években ugyancsak emelkedtek. Hosszú évekig olyan olcsó volt a champagne magyar változata, hogy a külföldi turisták tucat­számra vették üdítő helyett a Ba­laton partján, főleg a tankpezsgő­ket. A nemesebb fajták, a prémium szegmens drágább, ezer forinton felüli tagjai azonban ma már nem tartoznak az olcsó italok közé. Nem árt, ha megtanulunk néhány alapvető szabályt a pezs­gővel kapcsolatban. Ilyen például, hogy Don Pe­rignon nemes italát minden­képpen hűtve fogyasszuk. A pezsgőbontás rituáléja nem egyezik meg a Forma-l-es ver­senyeken való locsolótömlősze­rű öntözködéssel: az az ele­gáns, ha halk pukkanás kísére­tében gyöngyözve buggyan ki az ital, (mindenféle lefröcskö­lés nélkül) amelyet aztán las­san, félre döntve szoktak az ugyancsak félre döntött flőte tí­pusú pohárba önteni. A flőte - hosszú, keskeny, eset­leg csak felül kiszélesedő pohár ­- ideális a pezsgő számára, míg a A pezsgő mindig feldobja a szilveszteri hangulatot Fotó: Karnok Csaba hajdan divatos, széles szájú tal­pas pohár nem - hiszen pillana­tok alatt elillan belőle a pezsgő lelke, a szénsav. Az pedig egyene­sen bűn, ha előre kiöntik széles szájú, talpas poharakba, mert hamar megmelegszik és az ereje is elmegy. A pezsgőbontásnál a nagy dur­ranás nemcsak a fület, hanem a szemet is bánthatja: ne hajol­junk soha a pezsgőbontó közelé­be. Akiknek valamelyik szemét már megsértette a kiröpülő dugó, nem véletlenül óvatosak. Nem szégyen, ha valaki az édes fajtát kedveli, jóllehet a szárazat tartják igazán elegánsnak és ez felel meg aperitifnek is. Az édes fajtákat inkább desszertekhez szokták ajánlani. A nagy pezsgőversenyeken nem nagyon indítanak ízesített „pancsokat" - a barackos, epres és más gyümölcsaromás pezsgők inkább csak amolyan vicces buli­italnak számítanak szakmai kö­rökben. Ami megengedhetetlen: az hogy a pezsgőnek fáradt íze le­gyen. A tankpezsgők nem áll­nak el sokáig, míg a hagyomá­nyos eljárással - „classic me­thod" - szerint előállítottaknak nem annyira árt az idő. A jó mi­nőséget persze alapvetően a sző­lő és a bor magas színvonala ga­rantálja. A buborékok kikeverése kiska­nállal, majd a kanálkának a pezsgősüveg szájában hagyása egyes hozzáértők szerint értel­metlen dolog és a babonák köré­be tartozik, szerintük így „elron­tani" egy gondosan, pontos idő­ben forgatott, nemes pincében érlelt italt valóságos bűntett ­mások azonban esküsznek rá, az ő szemükben egyenesen sikk márkás buborék-kikeverőt vásá­rolni. A Szegedtől húsz kilométerre fekvő Dóc önkormányzata jövő­re bruttó 1 forintos négyzetmé­teráron kínál telkeket. A polgár­mester a Hajdú-Bihar megyei Ife­tétlen példáját követve tett ja­vaslatot a testületnek az akcióra. Az elmúlt években csökkent a lé­lekszám az egyébként is kevés la­kóval rendelkező Dócon: 850-ről 800 főre. Az önkormányzat tart attól, hogy évek múlva elnéptele­nedik a falu. Mivel a korábbi te­lekárusítások nem jártak siker­rel, Belovai Pál polgármester a Hajdú-Bihar megyei Tetétlen példáján felbuzdulva előterjesz­tést készített. A hajdúsági falu­ban 70 telket kínált eladásra az önkormányzat 1 forintos négy­zetméter áron, s több százan je­lentkeztek a felhívásra. A testü­let úgy véli, nem csak az igen ala­csony telekár lehet vonzó, ha­nem az is, hogy Dóc mindössze húsz ki­lométerre fekszik Szegedtől. A falut er­dők és legelők veszik körül, s rendkívül jó a klímája. A képviselő-testü­let októberben tár­gyalta először az ügyet, ami után ki­dolgozták a telekak­ció részleteit. Várha­tóan 2005 januárjá­ban 25 beépítetlen, nagyrészt teljesen közművesített telket kínálnak négyzet- Dóci életkép méterenként bruttó 1 forintért. Korábban ugyanezeket a telkeket bruttó 500-600 forintos négyzet­méterenkénti árért adta a testü­let, de nem akadt rájuk vevő. Az ingatlanokat az egykori sportpá­lya helyén, valamint az Arany Já­nos utca végén alakították ki, s akad egy-két úgynevezett beszo­rult telek is, területük 1100 négyzetméter, illetve annál na­gyobb. A vevőknek három éven belül be kell építeniük a telket, és a ház felépítése után állandó lakcí­met kell létesíteniük Dócon. Túljelentkezés esetén előnyt él­veznek a 18-40 év közötti há­zas-, illetve élettársak, valamint a többgyermekes családok. Ha a telkekre sokan jelentkeznek, az önkormányzat a jelentkezés sor­rendjében osztja ki az ingatlano­kat. NYEMCSOKÉVA Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents