Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-30 / 304. szám
6 •MEGYEI TŰKOR* CSÜTÖRTÖK, 2004. DECEMBER 30. Magyarország az uniós csatlakozástól A választások évének is nevezhető 2004, hiszen júniusban európai parlamenti képviselőkre mondtunk „igent-nemet", decemberben pedig a kétkérdéscs népszavazáson voksoltunk, miközben Medgyessy Péter lemondását követően Gyurcsány Ferencet választották a szocialisták miniszterelnöknek, s ebből következően a kormány is változott. így aztán egyik kampányból a másikba talán csak a köznépnek szánt és az ellenzék által hangulatjavítónak nevezett intézkedés - mint például nép ügyvédje program elindítása - jelentett átmenetet. Az élénk belpolitika tompította a diplomáciai eseménysor fényét, pedig a magyar miniszterelnök Mexikótól kezdve az Amerikai Egyesült Államokon és Brüsszelen át lapánig a világ számos pontján föltűnt, miközben a francia és a kínai államfő, az izraeli elnök és a német kancellár is Magyarországra látogatott. A köz hangulatát pedig talán érzékelteti, hogy az év első negyedében a gazdák, utolsó negyedében pedig az egészségügyiek sztrájkoltak. 2004 hazai eseményeinek leltárát a Magyar Távirati Iroda Sajtóadathankjának segítségével nyújtjuk át olvasóinknak. Január I.: Megalakult a Nemzeti Fejlesztési Hivatal. 50 ezer forintról 53 ezer forintra nőtt a minimálbér. 21.: Az ORTT harminc napra felfüggesztette a Tilos rádió műsorszolgáltatási jogosultságát a rádióban 2003. decertiber 24-én elhangzott, keresztényeket sértő kijelentések miatt. Február II.: Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette, hogy az állam 21 milliárd forintért 40 százalékos tulajdont vásárol az M5-ÖS autópályát üzemeltető AKA Rt.-bcn, az M5-ös március 12-től bekerült a matricás rendszerbe. A március 9-én kötött megállapodás szerint az AKA Rt. 2005. december 31-ig megépíti a Kiskunfélegyháza-Szeged közötti M5-ÖS autópálya-szakaszt. 16.: Draskovics Tibort pénzügyminiszterré nevezték ki a február 15-én felmentett László Csaba helyére. 16-25.: Az országban 65 helyszínen tartottak a gazdák demonstrációt és félpályás útlezárást, hogy felhívják a figyelmet a magyar mezőgazdaság problémáira, elsősorban a tej-, a sertés- és a baromfiágazat helyzetére. 25-én, miután létrejött a megállapodás a földművelési tárca és az érdekképviseleti szervezetek között, a gazdák levonultak az utakról. 18.: Az iraki al-Hilláhan a magyar katonáknak is helyet adó támaszpont ellen végrehajtott öngyilkos merényletben tíz magyar katona megsebesült, közülük kettő súlyosan. 23-24.: Jacques Chirac francia államfő hivatalos látogatást tett Budapesten. Március 8.: Az országgyűlés elfogadta a büntető törvénykönyv módosítását, amely bűncselekménynek minősíti az állatkínzást. 25.: Az osztrák igazságügyi minisztérium engedélyezte Kulcsár Attila, a K and H Equities többmilliárdos sikkasztással gyanúsított volt brókerének maA Szegedről indult kezdeményezés nyomán számos sztrájkot tartottak az egészségügyiek az országban Fotó: Schmidt Andrea gyarországi kiadatását, akit 30-án hoztak haza. 25-26.: Brüsszelben tartották az Európai Unió csúcstalálkozóját a tagállamok és a 2004. május l-jén csatlakozó tíz állam vezetőinek részvételével. Magyarországot Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter képviselte. 27.: A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség első szövetségi gyűlését rendezte meg Budapesten. Április 1.: Emelkedett a lakásépítéshez adható szociálpolitikai támogatás mértéke, elindult a nép ügyvédje program. A kormány 180 napra befagyasztotta a gyógyszerárakat. 3.: A Civil Szervezetek a Zengőért Mozgalom tagjai, valamint magyar és osztrák Grecnpcacc-aktivisták megakadályozták a Mecsek csúcsára tervezett NATO-radarállomás építési munkálatainak folytatását a Zengő-hegy lábánál. Április 5-én Juhász Ferenc honvédelmi miniszter felfüggesztette a beruházást. 13-15.: Magyarországra látogatott Máse Kacav izraeli elnök, aki részt vett a magyarországi holokauszt 60. évfordulója alkalmából átadott Páva utcai Holokauszt Emlékközpont megnyitóján. 19.: „Ki Irakból!" feliratú transzparenssel és röpcédulákkal zavarta meg négy fiatal az országgyűlés ülését. 21.: A kormány döntött arról, hogy május elsejétől ingyenesen látogathatók a 24 állami fenntartású múzeum állandó kiállításai. 26.: Az országgyűlés elfogadta az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló szerződés kihirdetésére vonatkozó törvényt, valamint a Magyarország csatlakozása alkalmából született négypárti politikai nyilatkozatot. 30.: Felmentették luhász Endrét, az európai uniós ügyek koordinálásáért felelős tárca nélküli minisztert, aki Magyarország európai uniós csatlakozása után az Európai Bíróság bírája lett. Május 1.: Magyarország - kilenc további országgal együtt - az Európai Unió teljes jogú tagjává vált. Balázs Péter regionális biztosként megkezdte munkáját az Európai Bizottságban. 3.: Budapesten megkezdte működését az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis. 15.: Hiller István kulturális miniszter a Cannes-i Filmfesztiválon bejelentette: Budapest közelében, Etyeken épül fel a világ egyik legnagyobb és legkorszerűbb filmstúdiója. A fesztiválon Antal Nimród Kontroll című filmje kapta az Ifjúsági Díjat. 17.: Az országgyűlés Farkas Istvánt választotta meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét irányító tanács elnökévé. 21.: Megalakultak az első kistérségi társulások: bajai, mezőtúri, makói, marcali és szobi székhellyel. 24.: Az Alkotmánybíróság határozatában kimondta: alkotmánysértő a büntető törvénykönyv 2003. december 8-án elfogadott, a gyűlöletbeszédre vonatkozó módosítása. 26.: A kormány határozatot fogadott el a budapesti 4-es metró Bosnyák térig való továbbépítéséről. Az építkezés december elején megkezdődött. 27.: Az EU kulturális minisztereinek döntése szerint Magyarország és Németország 2010-ben egyidejűleg kapja meg a jogot, hogy egy-egy városát Európa kulturális fővárosaként jelölje ki. 27-28.: Medgyessy Péter miniszterelnök Mexikóban részt vett az Európai Unió és Latin-Amerika országainak harmadik csúcstalálkozóján. 30.: Budapesten megkezdte adását a Magyar Katolikus Rádió. Június 1-6.: A magyarság és a Kelet címmel rendezték meg a magyarok VI. világkongresszusát Budapesten és három településen. 9.: A kormány úgy döntött, hogy megszünteti a sorkatonai szolgálati kötelezettséget. Az utolsó sorkatonák november 3-án szereltek le. 10-11.: Állami látogatást tett Magyarországon Hu Csin-tao kínai államfő. 13.: Európai parlamenti választásokon megválasztották a 732 tagú Európai Parlament 24 magyar képviselőjét. A Fidesz 12, az MSZP 9, az SZDSZ 2, az MDF 1 képviselőt delegálhatott a testületbe. 14.: Budapesten letette a hivatali esküt Göncz Kinga új esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter. 15.: Brüsszelben bejelentették, hogy Magyarország és Szlovákia az Európai Bizottság közvetítésével megállapodásra jutott a tokaji borokkal kapcsolatos vitájában, a megállapodást egy nappal korábban írta alá a két mezőgazdasági miniszter. 16.: Őrizetbe vették Balázs Lászlót, a Baumag szövetkezet elnökét. A cég 2003 októbere óta nem fizetett közel 13 ezer kisbefektetőnek, akik mintegy 20 milliárd forintot helyeztek el a Baumagnál. 16.: A kormány és a gyógyszergyártók szövetségei megállapodtak arról, hogy 2004 végéig nem emelkedik a gyógyszerek térítési díja, 2005-tól a nem támogatott készítmények ismét szabadárassá válnak. 17.: Irakban életét vesztette Nagy Richárd 27 éves szakaszvezető, amikor robbanás történt a Magyar Honvédség szállító zászlóaljának ivóvizet szállító oszlopa mellett. 17-18.: Medgyessy Péter miniszterelnök Brüsszelben részt vett az EU államés kormányfőinek csúcstalálkozóján, amelyen az Európai Tanács elfogadta az Európai Unió alkotmányos szerződését. 19-24.: Medgyessy Péter miniszterelnök egyesült államokbeli látogatásán találkozott George W Bush amerikai elnökkel és Kofi Annán ENSZ-főtitkárral 27-29.: Medgyessy Péter kormányfő Törökországban részt vett a NATO isztambuli csúcstalálkozóján. 29.: Medgyessy Péter miniszterelnök Brüsszelben részt vett az EU-tagállamok állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján, amelyen Jósé Manuel Barroso portugál miniszterelnököt jelölték az Európai Bizottság következő elnökének. 30.: Befejeződött az Egyesült Államok hadseregének csaknem kilencéves magyarországi tartózkodása, amellyel a délszláv békemisszióban való részvétel hátterét biztosították a taszári bázison. Július 13.: Beiktatása utáni első külföldi útján Budapestre látogatott Heinz Fischer osztrák államfő. 20.: Szolnokon elbúcsúztatták a Magyar Honvédség 125 fős könnyű gyalogszázadát, amely Afganisztánban a nemzetközi biztonsági közreműködő erők (ISAF) műveleteiben vesz részt. 26-27.: Colin Powell amerikai külügyminiszter Budapesten tárgyalt. Augusztus 3.: A Budapesti Transzplantációs és Sebészeti Klinikán elvégezték az első magyarországi kombinált gyermek-szervátültetést: egy 11 éves kisfiú kapott új májat és vesét. 4.: A kormány Kovács László külügyminisztert jelölte az új Európai Bizottság magyar biztosi tisztségére. Brüsszelben Kovács Lászlót előbb az energiaügyi biztosnak jelölték, végül november 22-től az Európai Bizottság magyar tagjaként az adózás és vámunió biztosa lett. 5.: Törökbálinton robbanás történt egy raktárban, ahol 50 tonna pirotechnikai eszközt tároltak. A balesetben három munkás meghalt, hat személy megsebesült. 15-17.: Mádl Ferenc köztársasági elnök Észtországba látogatott, ahol részt vett a finnugor népek IV. világkongreszszusán. 18.: Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette, hogy átalakítja kormányát. Az SZDSZ ezt nem fogadta el, s kijelentette, hogy a frakció részéről nincs meg a kellő bizalom a miniszterelnök iránt. 19-én Medgyessy bejelentette, hogy az SZDSZ vagy bizalmáról biztosítja, vagy augusztus 26-ig meg kell teremteni a feltételeit egy új miniszterelnök megválasztásának. Ha erre nem kap biztosítékot, augusztus 27-én lemond. Kovács László MSZP-elnök a párt elnökségi ülése után bejelentette, hogy a párt új miniszterelnököt jelöl. 25.: Medgyessy Péter miniszterelnök augusztus 26-i hatállyal lemondott. A kormányfő és a kormány megbízatása szeptember 24-én megszűnt, ezután ügyvezetőként működtek. Ugyanezen a napon az MSZP rendkívüli kongresszusán megválasztották a párt miniszterelnök-jelöltjét Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter személyében, aki Kiss Péter kancelláriaminiszter ellenében nyert a szavazáson. 31.: A cégbíróság Budapesten bejegyezte az Erste Bank Hungary Rt. és a Postabank Rt. egyesülését. Az egyesített pénzintézet Erste Bank Hungary Rt. néven működik tovább. A 47-cs úton is lezárták a fél pályát a tüntető tejtermelők Fotó: Tésik Attila Április 30-án, az ország uniós csatlakozását megelőző napon fürgén Köppen EU-biztos és Szili Katalin parlamenti elnök is részt vett az Ópusztaszcren tartott ünnepen Fotó: Schmidt Andrea