Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-27 / 301. szám

12 •KAPCSOLATOK« HÉTFŐ, 2004. DECEMBER 27. A gyermekekért „Az egyház a szép révén is igyekszik közelebb hozni az emberi lelket örök eszméjéhez, az Istenhez, és ebben a törekvésben a nagy képzőművészek különösen két momentumot, két témát ragadtak ki: Krisztus a keresztfán és Madonna, karján a gyermek Jézussal. Ez a téma, a Madonna, karján a gyermek jézussal egy nagy szociálpolitikai igazság, az anyai szeretet apoteózisa, a sarjadzó élet védelmének, a gyermekvédelemnek nagyszerű szimbóluma." - Ekképpen nyitotta meg az Országos Gyermekvédő Liga közgyűlését Kicbelsberg Kunó vallásés közoktatásügyi miniszter, Szeged országgyűlési képviselője 1926-ban. Kicbelsberg világosan látta, hogy ez a szociálpolitika, a gyermekek, az elesettek, a gyengék felkarolása, a gyermekvédelem nem valósítható meg csak az egyházak és a társadalom hathatós együttműködésével, hisz az állam erre önmagában nem képes: „Általában a dolgozó korban levő népesség nem akarja viselni terhét az öregek ápolásának és a gyermekek gondozásának. Mentől műveltebb, civilizáltabb és erkölcsösebb egy nemzet, annál jobb dolga van annál a nemzetnél a gyermeknek... Én a nemzetek kultúrfokának megállapításánál fő kritériumként azt keresem, mekkora annál a nemzetnél a gyermekhalandóság" - írja. Nem véletlen, hogy az egyetemek építését is itt Szegeden, de Pécsen és Debrecenben is, a gyermekklinikákkal és szülészeti klinikákkal, a magyar anya klinikájával kezdte el. De ugyanebben az időben nyitotta meg Glattfelder püspök a vidék első egészségügyi intézményét, a szellemileg súlyosan sérült gyermekek otthonát is itt Szegeden (ma Dr. Waltner Károly Otthon), komoly egyházi támogatással. A török okozta pusztítást a magyar anya termékenysége - családonként 10-13 gyermek - és gyermekszeretete nélkül sosem hevertük volna ki. Ugyanez érvényes a trianoni országvesztés után, sőt napjainkban is a szovjet megszállás - a szabadság hiánya - okozta katasztrofális demográfiai mélypont idején is. De a tudományos kutatás és oktatás fejlesztése is hasonló fontosságú: „A magyar anya, aki világra hozza az újszülöttet, és a magyar tudós, aki kutat és tanít, ugyanazt a célt szolgálja, Magyarország feltámadását." Ezért is áldozott Klebelsberg annyit a kultúrára, mint amennyit sem előtte, sem utána kultuszminiszter megközelítőleg sem tett, a nemzeti jövedelem, a GDP 10-15%-át! Klebelsberg világosan látta, hogy a modern állam erkölcs nélkül nem működik. Ennek letéteményesei pedig egyházaink: „az ország csak akkor lesz szilárd, ha a felépítményt a vallás és erkölcs vasbeton alapjaira fektetjük le!" - hangoztatta többször. Az egyházak nélkülözhetetlen szerepet játszanak az oktatásban is. Az általa megalkotott 1924. évi XI. törvény biztosította, hogy „a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje, hazafias szellemben általános műveltséghez juttassa." A vallásos nevelésbe az összes történelmi vallás, felekezet oktatói tevékenysége beletartozott, diszkrimináció nélkül. A Klebelsberg építette 5000 népiskola nemcsak a tanyavilág oktatási, kulturális és egészségügyi központja volt, hanem az egyházak is itt végezték a lelki gondozást. Számos iskolában kápolna, oltárfülke is volt, az udvarokon haranggal. Az egyházak lelkipásztorai az egészségügyi intézményekben is lelki támogatást és vigaszt nyújtottak, mely a testi gyógyulás előfeltétele. így a gyermek- és női klinikán kápolna működött. Európai uniós csatlakozásunk idején Klebelsberg kulturális tudományos alkotásai, egyházpolitikája és gondolatai, melyek a Széchenyi téri szobrán is olvashatók, újból útmutatóul szolgálhatnak: „A keresztény Nyugathoz való kapcsolódás a magyarnál fejlettebb európai népek kultúrájának megismerése és ötvözése Keletről hozott értékcinkkel az államalapítás óta szinte megszakítás nélkül mindig a magyar politikai gondolkodás és kultúrpolitika egyik meghatározó elve volt. Nincs a magyar történelemnek olyan évszázada, amikor uralkodóink ne törekedtek volna erre, s ne ebben látták volna az ország előrehaladásának egyik fontos és nélkülözhetetlen eszközét." DR. HENCZ PÉTER, SZEGED Télen megfagyhatnak a kóborló állatok A hidegben nemcsak az emberek, de az állatok is veszélyben vannak Fotó: Gyenes Kálmán Évről évre ebben az időszakban az állatvédő-állatbarát emberek szívében komoly felhők gomolyognak: mi lesz az országszerte százezres számban utcán kóborló (kidobott) kisállatokkal, amikor beáll a hideg tél ? Az aggódás jogos. Az állatok nagy része kalóriát vesztve, legyengülve pusztul el, egy részüket a gyepmester hálója (dróthurka) visz el az olykor megváltásnak számító (de könyörtelen) pusztulásba. Gyakori eset az is, amikor az értelmetlen, kiutat kereső bolyongást egy jármű kereke szeli ketté végérvényesen. Riasztó és emberi szívet facsaró látvány az, amikor fedél nélküli élőlények bolyonganak céltalan. A kóbor állatok helyzete riasztóan hasonló a hajléktalan emberekéhez. A probléma gyökerei és a krízishelyzet megoldási lehetőségei ellenben teljesen különbözőek. A hajléktalan ember a kivert állat helyzetéhez képest más. Az ember önálló életében önálló döntések révén jut el ebbe az állapotába. Az állatokat háziasítva, haszonért tartva, anyagi érdekből húzza magához az ember. A túlszaporítások következtében válik sok százezer állat feleslegessé, és eszmei-anyagi viszonylatban értéktelenné... A hajléktalan ember felemelkedésére önálló döntései és a szociális hálóba való kapaszkodása révén lehetősége van, ellenben a kihasznált és „értéktelen" kisállat egyedüli kiútja helyzetéből a pusztulás (önmaga siralmas „elfogyása" vagy a rendszer által). A környezetre, a természeti értékekre és az élőhely állapotára (a külvilágra) nézve érdektelen ember is érzékeli a problémákat, de önmaga megvalósítása érdekében folytatott küzdelmében már nincs lehetősége a dolgok, problémák feldolgozására, a környezetén való segítésre. A lakosság kisebbik része az, akikről el lehet mondani, hogy életük folyamatában tekintettel vannak környezetükre, és életterüket ennek figyelembevételével alakítják. Belőlük alakulnak ki a passzív állatvédők (akik figyelnek, de segíteni nem tudnak, nem okoznak károkat) és az aktív állatvédők (akik a passzív állatvédőkön túl próbálnak tenni is az ügy érdekében). Mégis mi az oka a rengeteg kóbor állatnak? Egyrészt a tenyésztés, a túlszaporítások. Ivartalanítani kellene a kedvenceket, mert az évi 1-2 alom szaporulat a globális állapotot igen rontja! Emellett divatból, ünnepi fellángolásból nem szabad állatot vásárolni. Gondolni kell arra, hogy az állattartásnak költségvonzatai vannak; aki ezt nem tudja hosszú távon biztosítani, illetve nem az élőlény szeretete miatt kezd el állatot tartani, az ne tegye. Az állatmenhely az az intézmény, ami a kóbor állatok krízisproblémáit próbálja orvosolni. Ott folyik humánus állatbefogás, ellátás (ivartalanítás), gazdakeresés. Országos szinten óriási számú kóbor állat van az utcákon, amit az állatmenhelyek nem tudnak teljes mértékben kezelni. Van, ahol anyagi okokból létre sem tud jönni megfelelő szintű menhely... Bárki, aki úgy érzi, hogy tud segíteni, bármikor megteheti: az utcáról bátran befogadhat kisállatot ideiglenesen vagy véglegesen! Előfordulhat azonban, hogy kissé furcsán viselkedik egynémely kóbor állat. Félnek még az ételtől is (gyakran remegnek, hirtelen mozdulattól akár be is vizelhetnek). De ne adjuk fel, ez az állapot pár hét-hónap múlva pozitív irányban megváltozik. A kutya önbizalmat nyerve szocializálódik, be fog illeszkedni élete megmentőjének környezetébe, mindennapjaiba. Hálája élete végéig elkíséri megmentőjét. Fontos, hogy mindenki érdekében a befogadott új jövevényt kötelező veszettség elleni oltással is el kell látni. Legjobb az, ha ivartalanítják is. SERES ZOLTÁN, ORPHEUS ORSZÁGOS ÁLLATVÉDŐ ÉS TERMÉSZETBARÁT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET, SZEGED Lerombolt hidak, A fákért dolgozunk által végzett vizsgálatot, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. megrendelte és 2004. 03. 25-én elvégezték azt a szakemberek. - Nem szerepelt a kettéhasadt fa a kivágandó fák listáján, ahogy a „disznófejű" fa sem, mert különleges eljárásokkal növény-egészségügyi kezelésekkel próbáltuk megmenteni és mint szegedi szakemberek óvni akartuk a végsőkig a legöregebb, idősebb fáinkat, de más ügyekhez hasonlóan késleltetve voltak a kivitelezési munkák. - A szakértői véleményekből kiragadott mondatok a komplex értelmezés hiányában nem értelmezhetők és felhasználhatók. - A terveket ismerjük és az élő környezet folyamatos változása nem cinizmus, ezért a betűkhöz és számokhoz biológiai sajátosságok miatt nem ragaszkodhat szakember. - A tér fáit nem faröntgennel vizsgálták. A kettéhasadt fát nem vizsgálták a FAKOPP hangsebességmérővel. (A 15-25 m-es fákat 0-2,5 m-ig mérték műszeresen.) - Szeged és Közép-Európa legszebb főterének az utókor számára történő megmentése közös feladatunk, tisztelegve elődeink előtt, akik 1886-87-ben végrehajtották a ma látható Széchenyi tér szerkezetének és a még élő fák teljes rekonstrukcióját, a telepítést és fakivágást beleértve. A jogszabályi háttér egy keret, amely irányt ad az eljárásnak, de nem szabhat határt a szakmai ismérveknek: 1. Megvárni, míg a tér 20-30 éven belül esztétikai értékét elveszti, másképp: „megsemmisül". 2. Teljes farekonstrukció. 3. A fák csonkolása, ezzel statikai megerősítés és lombkoronavesztés. 4. Folyamatos farekonstrukció, a platán igényeinek megfelelő környezet kialakítása, növény-egészségügyi beavatkozások, tápanyag-utánpótlás, mikroklíma, javítóöntözés létrehozása, fatelepítés, fakivágás. Az emberek egy része az 1. pontban megfogalmazottakkal ért egyet, mert nem szeretnék a végét látni, a 2. pontban foglaltak a szegedi érzületű embereket lesújtó, a 3. pontban vázoltak megsemmisítenék hőn szeretett terünket, az utóbbi részben megőrzi a jelen szépséget és biztosítja a jövőnek való kiteljesedését. A város és társaságunk több száz cserjét, fát, pázsitot telepített a térre, a Szeged étteremmel szemközti tükör hársfasor rekonstrukciója is elkészült, amely az 5-10 éven belül teljes bélkorhadásra ítélt fák helyett 11-14 éves fákat telepített 3 év alatt. 1999 óta a tér 80%-a automata öntözőrendszerrel is el van látva. A szakértői véleményeket és a szakmai anyagok megtekintését továbbra is biztosítjuk az érdeklődők számára, ahogy ezt korábban is tettük. GILA CSABA NÖVÉNYEGÉSZSÉGÜGYI VEZETŐ, KÖZTERÜLET-FENNTARTÁSI DIVÍZIÓVEZETŐ-HELYETTES December 8-án a lap Postabontás rovatában Szentistványi István a Védegylet Szegedi képviselője, „humánbotanikus" szakértő, a rendelkezésre álló dokumentációi alapján erős kritikával illette a szegedi zöldfelületek fenntartóit és személyemet is. Nem tartom méltónak a fent említett hozzászólást a Széchenyi tér idős platánjainak nevében és a növények érdekében dolgozó szakemberek részéről, akik között sok vita zajlott le és kétely merült fel a tér fáinak sorsáról, de megnyugtató válasz nem születhetett. Úgy érzem, nem ez a fórum oldhatja meg a felmerült kérdéseket, hanem az elmúlt évtizedekben készített 25 szakmai anyag (229 oldal) mélyreható értékelése a meglévő állapotok tükrében. A következőkben kollégáim nyomására a következőkben tényeket közölném kommentár nélkül: - A lap hasábjain megjelent cikkek valós adatokat tartalmaznak és elemzésük bizonyos szintű szakmai felkészültséget igényel. A növényegyedek élők, ezért a farekonstrukció folyamán változnak, (erősödnek, stagnálhatnak, legyengülhetnek) a beavatkozások ellenére. - A szakiroda kiadott korábban is fakivágási engedélyt, de az ismételt bizottsági bejárások, kosaras gépjárműből történő elemzések módosították a kivágott fák darabszámát, illetve az individuumokkal kapcsolatos döntést. - A Védegylet kezdeményezte a Soproni Egyetem munkatársai Anno 1946. december 15. Előzmények: „Magyarcsanád sorsát döntően befolyásolta az első világháború kimenetele... A földrajzi érintkezés vasúton és országúton adva volt Nagy szent miklós irányába, a falu hirtelen határközség lett." (Száz magyar falu könyvesháza kiadásából idézve.) A Szentes-Csongrád köz- és vasúti Tisza-hidat 1944 október 8-án felrobbantották. A folyó átívelésére használt hídszerkezeteket hoztak. A magyarcsanádi Maros-hidat - a kunszentmártoni hajdani íves vasúti híd hasonmását - 1946-ban a Ganz-Mávag szakemberei leszerelték. A pilléreket mesteri képen ábrázolták a Délvilág 1997. július 4-i számában. Az acélszerkezetet a Tisza 120 méteres medre felett a mávagisták szegecselték össze. Végéhez Rottwagner típusú katonai csavaros hídszakaszt szereltek. Civilek, katonák több százan dolgoztunk az építkezésen. A Szentes-Csongrádi köz- és vasúti híd 1946. december 16-i avatására Budapestről és a környékről különvonatokon sokan érkeztek. A híddal a Tiszántúl térségének az országgal való kapcsolata lerövidült... A híd használatát - bűvös - 5 évre taksálták. Kitolódott 1987-ig, az új vasúti híd elkészüléséig. A hajdani hidat lebontották, szerkezeteit olvasztóba vitték. Napjainkban: a Marosban álló pillérekről, a híd tervezéséről hírek jelentek meg a megyei sajtóban. Emlékeztetőül írtam soraimat. KÁTAI FERENC, SZEGED emlékek a megyében Magyarcsanádnál csak a híd egykori pillérei láthatók. Fotó: Gyenes Kálmán