Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-21 / 297. szám
14 •SPORT" PENTEK, 2004. DECEMBER 17. Fekete klasszisa Holnap 17 órakor az Európa-kupában: Ruzomberok-Szeviép-Szeged Megtartható a hazai előny KOSÁRLABDA A továbbjutás küszöbén áll a női kosárlabda FIBA Eurőpa-kupában a Szevicp-Szcged, miután a múlt hct szerdán a nvolcaddüntűbe jutásért a párharc első meccsén az újszegedi sportcsarnokban tízzel (79-69) verte a szlovák Ruzombcrok gárdáját. Amikor kiderült, hogy a Szcviép-Szeged a szlovák Ruzombcrok gárdáját kapta a FIBA Európa-kupa 32 csapata között, többen is megijedtek. Akkor még volt okuk rá, hiszen nem látták Szegeden a Rózsahegyet, amely korábban szerepelt az Euroligában is. - Az első mérkőzés videóját végignézve és kiértékelve azt kell mondjam, nincs tudásbeli különbség a két együttes között nyilatkozta Újhelyi Gábor, a Szeviép trénere. - A tíz pont megfelelő kiindulópont a csapatunknak, de az is jól látszódott a felvételen, hogy bizony voltak hibáink. Ilyen például, hogy kontrából sok helyzetet kihagytunk, és a szlovákok visszatámadva rendszeresen eredményesnek bizonyultak. Ezt akár taktikai faulttal is meg kell akadályoznunk. Fontosabb, hogy a rózsahegyi centerek középtávolról és messzebbről is jól dobtak, ezzel kihúzták centereinket a palánk alól, a többiek viszont nem szedték hatékonyan a lepattanót. Átlagban magasabb gárda vagyunk, ám a Ruzombcrok mégis tizenkettővel felülmúlt a kosár alatti labdaszerzésekben. Döntő lehet az is, hogy ne játsszunk kishitűen a zónavédekezcs ellen. Kemény, agresszív harcmodorban kosarazik a szlovák gárda, kérdés, a bírók mennyit engednek meg nekik. A szakember ennek érzékeltetésére elmondta, hogy több játékosa is magán viseli az első meccs nyomait. - Török például nyakmerevítőt kapott, miután az újszegedi sportcsarnokban egy ütközés következtében a földre került, és megrándult a nyaka. Kajdacsi térde bevizesedett, Nagyová alkarja kék-zöld foltokkal tarkított. Ok hárman, valamint a lázas Ajanovics nem edzett a napokban, de mindannyiukra számítok - sorolta a gondjait Ujhelyi. A holnap 17 órakor kezdődő Európa-kupa visszavágóra ma utazik el a Szeviép-Szeged. A tréner a továbbjutással kapcsolatban a következőket jegyezte meg: - Nagyon bízom benne, hogy elég lesz a tíz pont előny, hiszen a felsorolt hibákat nem lehetetlen kijavítani. Remélem, a lányok megfelelően koncentrálnak, és akkor elérhetjük a bravúrt, a 16 közé jutást. M. J. MUNKATÁRSUNKTÓL Az év utolsó versenyén szerepeltek a Ferroép-Szeged férfi tekézői. A macedóniai fővárosban, Szkopjéban rendezték a hagyományos nemzetközi A kategóriás viadalt, amelyen az elmúlt tíz év győztesei mellett világbajnokok is meghívást kaptak. A Ferroépből Fekete László újra bizonyította klaszszisát, hiszen egészen kiváló eredményt elérve, 656 fát teljesítve első lett. A szintén szegedi KaMUNKATÁRSUNKTÓL A bocesások idei országos bajnokságát Kecskeméten rendezték meg, melyen a Szegedi Napkuk Levente a selejtezőkben kiesett, viszont az egykori Ferroép-tekés, ma már a Zalagerszeget erősítő Fehér László 609 fával a hatodik helyet szerezte meg. A Tisza-partiak számára ezzel véget ért a szezon, a jövő évet viszont a szerb-montenegrói Vrbason már január 5-én megkezdik néhányan. Karsai László, Bóta Ervin, Kakuk és Fekete ugyanis meghívást kapott arra a pályaavatóra, amely egyben nemzetközi viadal is lesz. fény SE versenyzői szép sikereket értek el. Eredményeik, BC4-es kategória: 1. Béres Dezső; hazai kategória: 3. Kovács Katalin, 4. Kissné Németh Gyöngyi. Béres Dezső ob-aranya Hatodik helyen a Makói SVSE Visszavágtak Erdősék SAKK A Makói SVSE NB l-es férfi sakkcsapata magabiztos, 7,5:4,5-es győzelmet aratott a BEAC ellen. MUNKATÁRSUNKTÓL A férfi NB l-es sakkcsapatbajnokság negyedik fordulójában a Makói SVSE együttese hazai környezetben ült asztalhoz. A Maros-partiak vérbeli presztízs mérkőzést vívtak a BEAC ellen, hiszen az elmúlt szezonban a fővárosiak 7:5-re nyerni tudtak. Az MSVSE ismét négy ifjúsági sakkozóval vette fel a küzdelmet, s mindegyik fiatal veretlen maradt a mérkőzésen. A hazaiak még nagyobb arányban is nyerhettek volna, ha Restás Péter FIDE-mester nyerő állásban nem ront. A Makói SVSE győzelmének köszönhetően a hatodik helyre masírozott előre a tabellán. MAKÓI SVSE-BEAC 7,5:4,5 NB l-es férfi sakkmérkőzés, Makó. Az MSVSE-böl győztek: Szuhanek Rankó. Butunoi Alexander, Kovács Zsolt, Nagy Dániel. Döntetlent játszottak: Erdős Viktor, Farkas Tibor, Volosin Vlagyimir, Szalai Kornél, Grünberg Florin, ifj. Balázs Tibor, Domány Zsófia. A bajnoksag állása: 1. Zalaegerszeg 32 pont, 2. Statisztika 32,3. Nagykanizsa 31,5,4. Paks 29,5,5. Hajdúböszörmény 26,5,6. Makói SVSE 24,5,7. Honvéd 23, 8. Nyíregyháza 22,5,9. Szombathely 20,5,10. BEAC 19,11. Vasas 14,14. Postás 13. Az NB l/B-hen: Hódmezővásárhely-Miskolc 6:6 A vásárhelyiek közül nyertek: Tőkés János. Döntetlent játszottak: Tatár Kis Szabolcs, Horváth László, Bálint Vilmos, Ádok János, Botka Péter, Csűri László, Erdős János, Bene Zoltán, Ferenczi István, Erdős Péter. A Vásárhely 19,5 ponttal a 11. helyen áll. Az NB 11-ben: Szeged-Tákisz 4:8, Battonya-Szentes 5,5:6,5, Gyula-Baja 9:3, Kiskunhalas-Makói SVSE II. 11,5:0,5, Kalocsa-Békés 6:6, Bege-Orosháza 4:8. A bajnokságban a Kiskunhalas 34,5 ponttal első. A Szeged 24 ponttal a 7., a Szentes 21,5 ponttal 8., a Makói SVSE II 18,5 ponttal a 10. Országosan jegyzettek ASZTALITENISZ Az ATSK Szeged asztalitenisz-egyesülete az ország legjobb utánpótlás-nevelő klubjai - közé tartozik. Márki Ernő csapata a szövetségtől újabb elismerő oklevelet vehetett át. A Magyar Asztalitenisz-szövetség vezetői a legtöbb összejövetelen mindig példaként említik az ATSK Szeged utánpótlás nevelő munkáját. Nem hiába. Jelenleg hét versenyzője szerepel a korosztályos ranglistákon. Az országos csapatbajnokságon az újonc és a serdülő fiúgárda a negyeddöntőig menetelt. A Budapest Bajnokságon Márki Róbert, a MOATSZ-kupán Ferencz Viktor, az országos bajnokságon és a szegedi rendezésű Trióda-kupán Lele Viktor szerzett egyéni számban érmet. Ami igazán örömteli hír, hogy Ferencz Viktor továbbra is tagja a magyar válogatott bő keretének. Mi sem bizonyítja jobban, hogy eredményes nevelőmunka folyik az ATSK-ban, hogy a még mindig ifjúsági korú pingpongosok, Kószó István, Szelei Szabolcs, Lele Viktor az NB III-s SZAC csapatában szerepelnek. Nem is akárhogyan: őszi elsők lettek. A klub NB Il-es női gárdája, az ATSK Hyundai Szeged is első, míg az NB III-as férfiegyüttes jelenleg a harmadik. Sok-sok versenynek volt házi gazdája a Trióda-pingpongcentrum. Nemcsak a profik, hanem az amatör sportolók is fontos szerepet töltenek be a klub életében. Nincs olyan hónap, hogy a mozogni vágyókat ne mozgassák meg. Márki Ernő, az egyesület vezetője kiemelte, hogy továbbra is ezen az úton szeretnének munkálkodni, sok-sok jó játékost kinevelni. SÜLI RÓBERT Totónyeremények BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 51. fogadási heti nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők. A totóban 13 plusz egy találatos szelvény 23 volt, nyereményük egyenként 677 ezer 483 forint. 13 találatos szelvény 16 volt, nyereményük egyenként 217 ezer 172 forint. 12 találatos szelvény 905 volt, nyereményük egyenként 7019 forint. 11 találatos szelvény 8438 volt, nyereményük egyenként 379 forint. 10 találatos szelvény 42 ezer 928 darab, nyereményük egyenként 124 forint. A góltotóban 6 és 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény is mindössze 10 akadt, nyereményük egyenként 10 ezer 246 forint. a legalacsonyabb árú, 900 és 1 800 Ft-os Feltöltőkártyáit. így ügyfeleitek mostantól még kisebb egyszeri ráfordítással telefonálhatnak. A 3 600,7 200 és 14 400 Ft-os Feltöltőkártyák továbbra is változatlan módon, a korábbi feltételekkel kaphatók. A 900 Ft-os Feltöltőkártya felhasználhatósága (érvényessége) a feltöltéstől számított 30 nap, az 1 800 Ft-os Feltöltökártyáé pedig 90 nap. Az ez idő alatt igénybe nem vett egyenleg, a lejáratot kővetően, meqhatározott határidőn belüli újabb feltöltéssel vehető ismét igénybe, kivéve ha egy korábbi feltöltés alapján az előfizetés még fennálló érvényességi ideje a 900 vagy az 1800 Ft-os Feltöltőkártya érvényességénél hosszabb. További részletek a Pannon GSM Általános Szerződési Feltételeiben találhatók. Az árak az áfát tartalmazzák. A.900, illetve 1 800 Ft-os feltöltési lehetőség a Pannon GSM valamennyi kártyás tarifacsomagjára vonatkozik. Az új Feltöltőkártyák hagyományos és elektronikus változatban is elérhetők a Pannon GSM bemutatótermeiben és a Pannon Partner üzletekben. Pannon GSM telefonos ügyfélszolgálat: 1220. www.pannonqsm.hu I AAAAáiA PANNON (GSM vtvvv Az élvonal. Sokszo A Pannon GSM - kártyás előfizetői legnagyobb örömére - megalkotta