Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-14 / 291. szám

T KEDD, 2004. DECEMBER 14. • SPORT" 17 Negyvenkilenc társadalmi munkást köszöntöttek a megyeházán Aktivistákat jutalmaztak Az elmúlt esztendők hagyomá­nyaihoz híven az év végéhez közeledve jutalomban részesül­tek a megye sportjáért kiemel­kedő munkát végző sportem­berek, társadalmi aktivisták. MUNKATÁRSUNKTÓL Minden gépezetben akadnak olyan csavarok, alkatrészek, me­lyek jelenlétéről szinte tudomást sem veszünk - természetesnek tartjuk. Csak akkor vesszük ész­re, ha hiányoznak, akkor ugyanis leáll a szerkezet. Igaz, ez a megál­lapítás a sport mechanizmusára is, s ilyenek azok az aktivisták, azok az emberek, akik egész év­ben, lelkes, önzetlen és odaadó munkával járulnak hozzá ahhoz, hogy gépezetük (sportáguk, egye­sületük, együttesük, iskolai DSK-juk) mozgásban, vagyis életben maradjon. És nem az az első kérdésük, hogy ezért meny­nyit kapnak... A Csongrád me­gyei verseny-, diák- és szabadidő­sportban kiemelkedő munkát végzett aktivistákat jutalmazták - a hagyományoknak, a már be­vett gyakorlatnak megfelelően ­tegnap a megyeházán megtartott családias hangulatú ünnepségen. A megjelenteket Thékes István, az MTSH igazgatója, Frank Jó­zsef, a megyei közgyűlés elnöke, Farkas fánosné a Csongrád me­gyei önkormányzat ifjúságpoliti­kai és sportbizottságának az alel­nöke, valamint Szegfű Imre, a megyei diáksport-szövetség elnö­ke üdvözölte. A pozitívumok mellett a gon­dokról sem feledkezhettek meg a résztvevők. Thékes István az olimpiai sikerek mellett megem­lítette, hogy a sport nagyon ne­héz helyzetbe került, mert nem­csak az illetékes minisztériumot 20% engedmény A TEUES KÉSZLETRE, a Triumph fehérneműkre is. János téri kisáruház Ormos E. u. 13. Nyitva h.-p.: 8 30-18.00 órái zo. és vasárnap: 8.30-12.00 < A díjazottak egy csoportja (balról): Ördögh István, dr. Ladányi Zsigmond, Gyenes Kálmán, Nacsa Jó­zsef, dr. Tóth Imre, Benedek Jenő, Vikor Sebestyénné és Szabó Gábor Fotó: Schmidt Andrea szüntették meg, illetve olvasz­tották be a Miniszterelnöki Hi­vatalba, de a költségvetésből rá­szánt összeg is drasztikusan csökkent. Frank József is megje­gyezte: „2005 nem a gazdagság és a vidámság esztendeje lesz". Ebből pedig az következik, hogy még több feladat, teher hárul azokra, akik szabadidejüket ­időnként családi békéjüket is... ­feláldozva tevékenykednek, pró­bálják a színvonalat tartani. Ez az esemény egyben jó alka­lom volt egy kis beszélgetésre, egymás eredményeinek, eddigi harcainak a megismerésére. A megye diáksportjáért végzett kimagasló munkájáért a Csong­rád Megyei Diáksport-szövetség által adományozott jutalomban részesült: Árgyelán György, Bél­teki Pál, Bezdán István, Czakó Józsefné, Czikkely László, Gál Lajos, Gubáné Szecsei Györgyi, Gyenge Balázs, Hős Zoltán, Josztné Vas Sarolta, Kuruczné Szabó Anikó, Makai Lajosné, Michna József, Molnár Katalin, Nagy Zsuzsanna, Ónozó István, Ördögh Erzsébet, Papp István, Révész Gábor és Süli József. A megye sportjáért végzett ki­magasló munkájáért a Csongrád Megyei Önkormányzat Sporthi­vatala a következőket jutalmaz­ta: Benedek Jenő, Farkas Sándor, Farkas Zoltán, Fazekas Erzsébet, Fekete József, Fekete Lajos, Gye­nes Kálmán, Halászevics Péter, Hegedűs Imréné, Imre Péter, Ká­dár József, Katona János, Kele­men Zita, Kemény László, Kiss Gyula, Kormányos Gábor, Ko­vács Gábor, dr. Ladányi Zsig­mond, Nacsa József, Ördögh Ist­ván, Stér János, Szabó Gábor, Szakács József, Szélpál László, Takács László, Tary Gábor, dr. Tóth Imre, Vikor Sebestyénné és Zalatnai Lajos. Csongrád megye sportjáért em­lékérmet vehet át a december 16-ai évzáró megyei közgyűlé­sen: Bertók Róbert, Révész Gá­bor, Sós Imre, dr. Talpai János és Varró Oszkár. Még profibbá válni TEKE Ragyogó évet zárt a Ferro­ép-Szeged férfi tekecsapata, mindemellett a vezetők jövőre megint egy kis előrelépést sze­retnének látni, elérni. Megtartotta évzáró vacsoráját a Ferroép-Szeged szuperligás férfi tekecsapata. Az összejövetelen mindenki egyetértett abban, hogy megint története egyik leg­jobb esztendejét zárta a csapat. Erről tanúskodnak az eredmé­nyek: a negyedszer megnyert baj­nokság, a Világkupa második he­lye, az idén világbajnok magyar válogatottban három szegedi (Kakuk Levente, Kiss Norbert, Karsai László) szerepelt, vala­mint az az őszi szuperligás sze­zon, amelyben kilenc meccsen kilenc győzelem, ebből hat 8:0-ás siker szerepel a statisztikában. - A Ferroép az ország méltó képviselője a nemzetközi poron­don, elismerésre méltó, amit Szegeden ezért a sportágért tet­tek a helyi vezetők - nyilatkozta Hazai Gábor, a szövetség elnök­ségének meghívott tagja. Nemesi Pál, a névadó támogató vezér­igazgatója egy kis hiányérzettel, ám elégedetten beszélt az ered­ményekről. - Szépek a sikereink, de elnéz­ve a Világkupán látott ellenfele­ket, megállapítottam, bár itthon profinak tartanak minket, még nem érjük el azoknak a riválisok­nak a szintjét, akik most legyőz­ték a Ferroépet. ígérem, nemso­kára már nem tudják - nyilat­kozta Nemesi. A tekések az év zárásaként még részt vettek a Szegeden ren­dezett országos férfi sprint teke­bajnokság területi döntőjén. A négy megyét (Csongrádon kívül Jász-Nagykun-Szolnok, Bács­Kiskun és Bckés megye legjobb­jait) érintő viadalon összesen harmincketten indultak. Az esemény háromszor húsz dobá­sos párharcokból állt, és a végső sorrend egyenes kieséses rend­szerben dőlt el. Az elődöntőbe négy Csongrád megyei tekés ju­tott bc, és közülük végül a Fer­roép-Szeged egyik világbajnoka, Karsai László lett az első. A má­sodik a hódmezővásárhelyi Marsó TE játékosa, Stér János, a harmadikon Hódi Tibor (Ferro­ép), a negyediken pedig Kiss Norbert (Ferroép) végzett. Ez a négy tekés került az országos döntőbe is. M. J. Idényzárásnak jó volt MUNKATÁRSUNKTÓL A tavaszi harmadik fordulóból előrehozott bajnoki mérkőzést játszott Egerben a Szentesi VK OB l-es női vízilabdacsapata. Ko­zák László tanítványainak nem okozott gondot a hazai gárda le­győzése. EGRI VK-SZENTESI VK 3-13 (0-5,1-3,1-3,1-2) Szentes: Brezovai - Szremkó 3, Molnár A., Tóth A. 2, Huszka 1, Kisteleki 4, Sí­pos. Csere: Döme (kapus). Hegedűs 1, :: I ilsdálbWÉ Állatok karácsonya a Cora Hipermarketben! December 17-én, 18-án és 19-én, 10-18 óra között ^jTapfiAftcs (cora) FM95.4ÁÁRádioss dü-^yaborszag 1 A LL ATE LE D E L-CtYU JTES • Ék a Tappancs Alapítvány ideiglenesen befogadott árva állatai ellátására. Jj^jl^ 10918001-00000019-48600008 rr 3 Konica Kérésre csekket küldünk: 70/241-64-60,70/380-22-80 Ezen a hétvégén hatféle állateledel 10% engedménnyel kapható! Dalmády Sz., Dalmády D„ Pengő, Hevesi, Kovács G. 2. Edző: Kozák László. Az első negyedet alaposan meg­hajtották a rutinos játékosok, nem volt véletlen a magabiztos előny. A második negyedtől kezdve a fiatalok is lehetőséget kaptak, akik még növelni is tud­ták az előnyt. Kozák László: - Kiváló volt a szezon lezárására ez a meccs, amelyen a megerősödött Eger le­győzése szerencsére könnyen ment. KEDVEZMENYEINKROL ÉRDEKLŐDJÖN A HELYSZÍNEN! fyGGÖNYVÁSAR várja FÜGGÖNYÖK A vófos legnagyobb vátasztéfcavaí mór 10 éve a féfegyházíaktőL SZEGED, Ifjúsági Ház december 14-15. Mdd-aa*» 9-17 óráig. **» elégedett vevő visszatér!" 8 Ón jort mor nátuntt JJIC Ull^tlmMMÏMEUl/ www.megatherm.hu FUTES - GAZ - SZANITER EGAiándékozzuk ÖNT! Szeged, Dorozsmai út 33. Tel.62/559-130 Fax: 62/559-131 (Bejárat a Budapesti útról, volt Agroker telep) Nyitvatartási: H-P: 7.00-17.00 Szo.: 8.00-12.00 Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5 Tel.: (62) 478-290 www.fiox-diszkont.hu ÉLELMISZER Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 6.30—18.00, szombaton: 6.30-13.00 óráig fhx@vnet.hu ES VEGYI ARU DISZKONTÁRUHÁZ AKCIÓ! Paloma kávé 250 g 258 Ft 1032 Ft/kg Tchibo Family kávé 250 g 269 Ft 1076 Ft/kgi Vegyes virágméz 900 g 650 Ft 722 Ft/kg Zewa eü. papír 4 tekercs 249 Ft 62 FT/tekercs Hohes C 2 ízben 1 1 259 Ft 259 FT/1 Natúr lecsó 4000 g 839 Ft 210 Ft/kg Mustár 4700 g 790 Ft 168 Ft/kg Halasi finomliszt 2kg 110 Ft 55 Ft/kg Vegyes befőtt (Zöldmix) 4200 g 835 Ft 199 Ft/kg Darabolt gomba 4000 g 1250 Ft 313 Ft/kg Vegyes vágott savanyúság 4200 g 520 Ft 124 Ft/kg Libamájas (Hame) 105 g 110 Ft 1048 Ft/kg Feketeszeder-lekvár 355 g 139 Ft 392 Ft/kg Sonkapác 200 g 398 Ft 1990 FT/kg Pacalpörkölt (Hame) 400 g 249 Ft 623 Ft/kg TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTTÁRA TOVÁBBI KEDVEZMÉNY ADHATÓ. A kártya az üzletben igényelhető. Lakossági törzsvásárlói kártyára -4% CRAÉS TICKET RESTAURANT Kereskedői törzsvásárlói kártyára -8% ÉTKEZÉSI JEGYET IS ELFOGADUNK

Next

/
Thumbnails
Contents