Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-11 / 289. szám

SZOMBAT, 2004. DECEMBER 11. • MEGYEI TŰKOR" 7 Hi-szen, a guruló madár Zalán Tibor Hi-szen, a guruló madár című meséje alapján ké­szült a Hóra Színház új pro­dukciója, amelynek bemutató­ját szombaton 17 órától a Mars téri Reno-pavilonban felállított színpadon tartják. MUNKATÁRSUNKTÓL Hi-szen egy parányi élőlény, szürke, bolyhos kis csomó, egyetlen piros tollal. Madár ő, de nem közönséges. Repülni nem tud, még csak gurulni sem, még­is bejárta az egész világot, hogy másokon segítsen. így találkozik össze Hajnival, a fogyatékos kis­lánnyal, akivel a pacsirta dalai segítségével tovább folytatják a barangolást a nagyvilágban. Za­lán Tibor toleranciára tanító me­séje a mozgássérültek és a fogya­tékkal élők problémáira hívja fel a figyelmet, de nemcsak nekik szól, hanem mindenkinek. A Hóra Színház 75 perces zenés, táncos bábjátékában tizenhét táncost láthat a közönség a szín­pad előterében - a háttérben báb­figurák mesélik el a mozgássé­rült kislány világutazásának tör­ténetét. A bábokat Tóth Andrea, a szegedi Kövér Béla Bábszínház bábtervezője álmodta meg. A produkció rendező-koreográ­fusa, Tanács István elmondta: Szekszárdtól Budapestig máris országszerte érdeklődnek az elő­adás iránt. Szeretnék Szegeden is rendszeresen játszani - szívesen fellépnének akár iskolákban is. A szombati bemutatóra a fogyaté­kosoknak a belépés ingyenes. A két bábfigura Tóth Andrea munkája Fotó: Kukucska András Az új egyetemi épület tervezői elvonási tünetekre panaszkodnak Barátságos üvegház az Ady téren Alkotó munkájukat elismerő különdíjat vehettek át a Szegedi Tudományegyetem rektorától a csütörtökön megnyílt tanulmá­nyi és információs központ ter­vezői, Mikó László és Szántó Tibor építész. Utóbbival beszél­gettünk. - Azf mondta a nyitóünnepsé­gen, hogy szerencséjük volt már számtalan épületet tervezni, de ennyi kitűnő kollégával, mint Szegeden, még nem találkoz­tak. Hogyan értsük ezt1 - Pontosan úgy, ahogyan mondtam. Nem tudom megma­gyarázni, valami csoda, vagy sze­rencse folytán Szegeden az egy négyzetméterre eső kitűnő kollé­gák száma sokkal több volt, mint más épületeink megvalósítása során. Kifejezetten jó érzés volt, hogy ennyi segítő, jó szándékú kivitelezővel, alvállalkozóval, gyártóval, beszállítóval dolgoz­hattunk. Tudja, nekünk négy éve ez az épület az életünk, ezzel kel­tünk, ezzel feküdtünk - nem volt mindegy, kikkel együtt. Már a kezdet különleges volt, hiszen a kiváló szegedi építésznek, Bor­vendég Bélának, valamint az egyetemi könyvtár főigazgatójá­nak, Mader Bélának köszönhető­en olyan alaposan és szakszerű­en előkészített tervezési progra­mot kaptunk, ami ritkaság a szakmában. - Megemlített még egy szokat­lan dolgot, hogy ugyanis a négy és fél éve megállapított költség­kereten belül tudtak maradni. Hogyan 1 - Különösen állami beruházá­soknál szokatlan ez Magyaror­szágon. Bár a szegedi építkezés sem volt problémamentes, mint ismert, többször módosítani kel­lett a terveket, a határidőket, mégis cl lehetett érni, hogy ne lépjük tűi az évekkel ezelőtt meg­állapított beruházási keretössze­get. A műszaki tartalmak némi módosításával olcsóbb, de a cél­nak ugyanolyan megfelelő anya­gok beépítésével. Azt mondhat­nám, eggyel kisebb lett a kénye­lem, kevesebb a komfort. Mon­dok példát: a konferenciaterem­ben fényvetőket, azaz reflektoro­kat szerettünk volna elhelyezni, ez egyelőre nem sikerült. A he­lyük megvan, később, ha lesz rá pénz, fölszerelhetők. Az épület belső terc lenyűgöző Fotó: Karnok Csaba - Az építkezés véghajrájában szinte naponta utaztak ide Bu­dapestről - ez viszont tervezők­től szokatlan. - Szerettük volna, ha minden űgy valósul meg, ahogyan el­gondoltuk. Örülök neki, hogy ez sikerült, de ehhez a szemé­lyes jelenlét szükséges. Most, hogy mindenki elkezdte hasz­nálni - és szerencsére az egye­temisták növekvő örömét ta­pasztalom, azt látom, a TIK kezdi kiváltani a szimpátiáju­kat -, nekünk elvonási tünete­ink vannak. - Tervező kollégája azt mond­ta, számára a legkedvesebb hely a házon belül a régi könyvek gyűjteményének terme. Ön­nek 1 - Talán nem helyet jelölnék meg. Számomra a legvonzóbb az épületben való mozgás. A nagyméretű egymásba folyó te­rek, a sok üvegfelület valaho­gyan arra késztet engem, hogy változtassam a helyemet, hol innen, hol onnan nézzek kö­rül. Az emeletek, az átkötő hi­dak, a különböző kabinetek látványa minden pontról ­más. Van a legfelső szinten, az üvegtető alatt egy technikai híd, még oda is gyakran föl­mentem, hogy a lehető legfön­tebbről nézhessek le a nagy, változatos térre. - Valóban igen sok az üveg, a fém - ezeket hidegnek szokás jellemezni, akárcsak a hatalmas tereket. Mitől lehet, hogy mégis inkább melegséget, barátságos­ságot érzékel itt az emberi - Ha így van, örülök neki. Ta­lán azért, mert mindegyik anyag a saját természetességében jele­nik meg. Nincsenek belakkozva, nincs egyik a másikkal beburkol­va, anyagszerűtlen színekkel be­festve. Nem volt cél a melegség­érzet elérése. Inkább következ­mény. Ha minden természetes megjelenésű, ezt barátságosnak, magához közelállónak érzi az ember. S. E. Szántó Tibor: A látvány min­den pontról más Toyota nyílt hétvége: december 11-12. www.toyota.hu * O 8) rJám A képen látható modell extra felszereltséget tartalmaz. Fantasztikus finanszírozási ajanlatok Rendkívüli autót keres rendkívüli feltételekkel? Akkor ismerje meg fantasztikus, akár kamatmentes Yaris finanszírozási ajánlatainkat! íme néhány példa a Toyota Finanszírozás minden eddiginél kedvezőbb hitelkonstrukciói közül: Toyota Yaris 1.0 VVT-i (3 ajtós modell): 2 440 000 Ft Önerő Induló befizetés Futamidő Havi törlesztés* Megtakarítás THM a teljes futamidő alatt** . 20% 488 000 Ft 72 hónap 29 447 Ft 310 680 Ft 2,79% 40% 976 000 Ft 36 hónap 40 667 Ft 245 916 Ft 0% 60% 1 464 000 Ft 60 hónap 16 267 Ft 217 440 Ft 0% THM: 0-4,21% Toyota Yaris. Tudományos, fantasztikus. TODAY TOMORROW TOYOTA Az ajánlat a Toyota Motor Hungary Kft.-hez 2004. december 26-ig beérkező új Yaris-megrendelésekre érvényesíthető. Más kedvezményekkel nem összevonható. Yaris Verso mo­dellekre nem érvényes. *A példa tájékoztató jellegű, svájci frank alapú, változó kamatozású konstrukció **A megtakarítást a Toyota Finanszírozás nem akciós, svájci frank alapú konstrukcióhoz viszonyí­tottuk. Résztetek a Toyota márkakereskedőknél. Üzemanyag-fogyasztás változattól függően (1/100 km): országúti: 3,7-5,8 • városi: 5,1-8.9 • kombinált: 4,2-7,0 (¡(^-kibocsátás változattól függően (g/km): 113-165 ^ Hódmezővásárhely TOYOTA C ' A ' IZ I 1 -70 www.toyotahod.huhod@toyota.hu SZdTItO K. J. U. I/O. TU.XÍ2/5JS 700 Fa. 62/535 701 Hivatalos márkakereskedés és szerviz Tei. 62/535 zoo Fax:62/s3s 701 Szeged Dorozsmai út 9. HASZNÁLT AUTÓ F 1 N A N S Z I R O Z A S ON ES Ml A BIZTOS PÁROS közvetlenül a tulajdonostul sás.irolhat. egyéb járulékos költségek nélkül finanszírozás akár a gépjármüvek 12 éves koráig ( aseo mentes és dev izas konstrukciók teljes korú ügyintézés átírás, biztosítás köles közvetlenül .1 Lombard Lízing Rt irodajában. Szegedi Iroda: 6722 Szeged, Tisza I krt. "ó. • Tel.: ö2-5tw-702

Next

/
Thumbnails
Contents