Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-09 / 287. szám

16 •KAPCSOLATOK" CSÜTÖRTÖK, 2004. DECEMBER 9. A suszter maradjon a kaptafánál Sajnos mi már csak hírből ismerjük a napkeleti bölcseket. Helyettük kaptunk (megválasztottunk) mindenhez értő „pártkatonai tehetségeket"... Akik az „erősebb kutya" elvén rendezik az ügyeket... ezalatt a köznép „élvezete" csak a „csalánosig" terjed... Mondom mindezt azért, mert a politika immár a szexuálpszichológia terén is okosabb akar lenni, mint a szakemberek! Nem lehet élvezni és szűznek maradni is egyben - állítja a városvezetés, holott a témához értő szexolőgusok szerint a petting pont ezért lett „kitalálva". Pont erre a „problémára" ad megoldást, hiszen mindenre lehet megoldást találni, csak akarni kell. Még gazdasági problémákra is! Persze érteni kell(ene| hozzá és szakemberekre bízni a megoldáskeresést... minden téren... Egy gazdasági szakember számára evidens, hogy a jól működő gazdasági vállalkozás hasznot termel. Az olyan önkormányzat, amelyik eladja (privatizálja), vagy rosszul működteti a gazdasági vállalkozásait, az „kisemmizi önmagát". A kisemmizett, nincstelen önkormányzat már valóban nem tud más módon pénzhez jutni, mint adóztatni, adóztatni és adóztatni... nyakló nélkül, (olyan „deja vu" érzésem van| Milyen érdekes, hogy a magánkézbe adott vállalkozás a magánosítás után a magánzsebbe mindjárt hozza a magánhasznot... Akkor hogy is van ez? A fentiek alapján egyértelmű, hogy a közgyűlés akkor végzi jól a (köz)gazdálkodási feladatát és akkor végez jó közszolgálati munkát, ha rendelkezik jövedelmező, profitot termelő vállalkozási formákkal, mert ezek bevételt hoznak, "természetesen jól is kell üzemelteti a vállalkozásokat. Ehhez hozzáértő szakemberek szükségesek. Mert a mindenhez értő polihisztorok csak kivételek... Az ilyen szerepben tetszelgő „pártkatonák" meg sajnos valójában semmihez sem értenek... Pénzt beszedni és újraosztani az nem gazdálkodás. Az csak egyszerű összeadás, kivonás. .. Mechanikus művelet... amihez nem kell nagy apparátus. E feladatra már egy egyszerű Microsoft Excel program is elég lehet... Ha egy önkormányzatnak vannak gazdasági hasznot hozó vállalkozásai, vannak bevételei, akkor ugye mindjárt kevesebb összeget kell adók formájában beszedni... természetesen mindez országos szinten is igaz. Pont itt érünk ugyanis a „csalánosba" és pont itt ütközik ki a politika „szakértelem hiányossága"... Egy politikus a politizáláshoz ért (elvben), ami azt jelenti, hogy pártjához hű, mindenekfelett. Ez idáig nekünk még csak évről évre növekvő adókat jelentett, anyagi hasznot nem. A pártoskodás mindenek felettisége épp itt teszi a legnagyobb kárt, amikor nincs közös gondolkodás és a közérdeknél fontosabb a párt... ássuk az árkokat, követjük a pártokat. Nem mutatna valaki inkább közös utat? A bal és a jobb kezem is az enyém, legyen mindkettő a maga helyén, de ha kell, dolgozzon össze, az embernek legyen ehhez meg a maga esze. Ilyen valaha a politikában lesz-e? Magyar a jobb- és a baloldali is, meg a párton kívüli és a határon túli is... Már csak olyan fej (vezetés) kellene, aki minderről tud is! Részünk legyen benne! KOSZTA PÉTER, SZEGED Az állattenyésztés dilemmái Az állattenyésztés adja legfontosabb élelmiszerünket a biológiailag magas értékű állati eredetű fehérjét. A tej, hús és a tojás kulcsszerepet játszik táplálkozáskultúránkban. A rendszerváltozás előtt Magyarország egy főre 1,5 tonna gabonát és 170 kg húst termelt és ezzel Európa élvonalába került. Ugyanakkor az egy főre jutó tejfogyasztás 240 liter, a húsfogyasztás pedig 80 kg körüli volt, ami ma álomnak is merész. Az 1970-es években (agrárgazdaságunk aranykorában] volt olyan esztendő, amikor az exportbevételünk minden harmadik forintját a mezőgazdaság adta és a mezőgazdasági exporton belül pedig minden harmadik forintot a sertéstenyésztés realizálta. Csongrád megyében is drasztikusan visszaesett az állatállomány a rendszerváltozás óta. Az 1988-as évhez viszonyítva 2003-ban a szarvasmarha-állománynak csak 39 százaléka volt meg. A sertésállomány 63 százalékra, a juhállomány 50 százalékra, a tyúkfélék pedig 64 százalékra zsugorodtak. Egyesek katasztrófának, míg mások világháborús veszteségnek nevezik ezt a folyamatot. A megyei állattartás szétzilálódott. Elaprózott, szervezetlen üzemi struktúra alakult ki. A „kényszergazdálkodók" egy részének sem tudása, sem tőkéje nem volt. Ha 5-10 év múlva a tőke és a föld koncentrációja bekövetkezik, akkor az állattenyésztés fellendülése is várható. Addig viszont az Európai Unióval csak nagyon nehezen tudjuk felvenni a versenyt. Nem azért, mintha a magyar paraszt és az agárértelAz egykori téesz száz tehenet befogadó istálójában ma autóalkatrészeket árulnak Fotó: Miskolczi Róbert miség butább volna, mint nyugati kollégáik, hanem azért, mert ott egy ideig még nagyobb állami dotációt kap a mezőgazdaság. Csak addig nehogy importálni kelljen a tejet és a húst. Volt alkalmam látni, hogy az 1970-es és 80-as években milyen csodálattal néztek, úgy a nyugati, mint a keleti szakmai küldöttségek egy 500 anyakocás sertéskombinátot, vagy éppen egy 1000 tehénférőhelyes szakosított szarvasmarhatelepct. Tulajdonképpen mi is történt a rendszerváltozás óta? Az 1960-as évek elején a termelőszövetkezetek megalakulásakor új nagyüzemi istállókat, telepeket építettünk és üresen hagytuk a korábbi értékes egyéni gazdaságok istállóit, óljait. Ma pedig építjük a családi gazdaságokban az új istállókat és üresen hagyjuk a volt nagyüzemi állatférőhelyek jelentős részét. Ritka luxus ez agrártörténelmünkben. Az Európai Unió állattenyésztésre vonatkozó reguláival - amelyek egyébként logikusak és célszerűek - a magyar gazda korlátozott gazdasági ereje miatt csak nagyon nehezen tud megbirkózni. Az a szemlélet pedig végképp nem fogadható el, hogy ha a magyar paraszt nem tud eleget termelni akkor majd úgy is hozunk be külföldről állati eredetű termékeket. Bár tudjuk, hogy a kis- és középgazdaságok egy része csak szűkített újratermelést tud végezni az állattartás vonatkozásában is. Most nem csak a mezőgazdaságról van szó és még csak nem is az exporttevékenység csökkenése miatti fájdalmas anyagi veszteségekről, valamint a hazai élelmiszer-ellátás esetleges zavarairól. Morálisan ennél fájdalmasabban csengenek Széchenyi István egykori intő szavai, amelyek ma is érvényesek: „egy nemzetnek kultúráját többek között arról is le lehet mérni, hogy milyen annak állattenyésztési kultúrája..." DR. BÁLINT JÁNOS NYUGALMAZOTT IGAZGATÓ, SZEGED Kidobunk minden értéket ? Jött, látott... De mi nem láttuk Garbareket. A helyi híradások szerint a világ - ma élő -, legnagyobb szaxofonosát a szegedi „előkelőségek" látták csak. Fantasztikusan szerepelt ez a zenélő zseni, akihez foghatót Szegeden csak az (el)átkozott kádári időkben láttunk. Tucatnyi volt ilyen, közöttük például Morice Andre, a Bach-tolmácsoló és a grúz hegedűs Isakadze -, ha jól emlékszem a nevére. Mi, a kultúrájában legtermékenyebb vörös idők megtanítottjai bizony nagy-nagy kincsekkel éltünk negyedszáz évnél is hosszabb ideig, ...mondjuk Rambo „világsztár" nélkül. Oszt' milyen jól megvoltunk! Mára, a kurta nyugdíjból és a mindent felülmúló konstans kiadások miatt aligha fizethetjük ki a 6 ezer forint körüli belépőt, számunkra a kultúrának fütyültek. Oda a filléres, puha kötésű könyv, ami csodák csodájára pontosan azt tartalmazta, mint a mai rikoltó, túlszínezett, sőt a sztárgebénk szerint „Bach zeneszerző műveit lassan le kell venni a műsorról" - mondotta beteges önbizalommal, jellemző vigyorral. Ilyen kóklerek miatt oda a valódi kultúra, oda van Garbarek, kidobott minden, aminek örök értéke van. így lettünk a ripacsok hazája - minden értelemben. A minap egy 1919-ben kiadott börtönnaplót vettem az egyik antikváriumban. A jól megírt és igaz történet felvágatlanul (!) vészelte át a szocializmus évtizedeit, melyet a rendszer „krémje" és a tucatelvtársa ennyi idő alatt el sem olvasott. (Vajon találnánk-e polgári könyvtárak mélyén olyan könyvet, amely Magyarország grófi kastélyait tárgyalja s felvágatlan marad?] Hát így nem láttuk, s nem hallottuk Garbareket, s már az unokáink sem fogják látni, hallani. ALMÁSY ISTVÁN, SZEGED Ötven éve nincs köztünk Ötven éve, 1954. december 2-án hunyt el dr. Csefkó Gyula, a Szegedi Pedagógiai Főiskola Nyelvészeti Tanszékének vezető tanára. A párkák 76 évet engedélyeztek neki. Baján született 1878 december 8-án. Szülővárosában szerzett tanítói oklevelet 1897-ben. Első állomáshelye az adai szállási (=tanyai] népiskola. Innen iratkozott be a Budai Pedagógiumba, s a három év elvégzése után 1901 -ben a Brassó megyei hosszúfalusi csángóság állami polgári iskolájába került tanárnak. Hosszúfaluból Szigetvárra, onnan Oravicabányára helyezték, majd 1913-ban a szegedi III. ker. állami polgári fiúiskolához került. Szótörténeti dolgozatait a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1923-ban Szily-jutalomban részesítette; 1926-ban doktori szigorlatot tett a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A Magyar Tudományos Akadémia 1943-ban Mészöly Gedeon ajánlatára levelező tagjává választotta. A szegedi polgári iskolai tanárképző főiskolán a magyar nyelvtudomány megbízott előadója volt 1932-től 1951-ig. Főiskolai tanári kinevezését 1951 -ben kapta meg. A nyelvtudomány elsősorban szólásmagyarázataiért tartja számon. Talán a „Hátravan még a fekete leves"-ről írt szólásmagyarázata mutatja meg leginkább egyéni szemléletmódját, tudományos munkamódszerét. E szólást történelmi anekdotából eredeztették. Több főúr (Majláth István erdélyi vajda, Thököly Imre, Török Bálint] nevéhez kapcsolódik a történet, akik úgy estek fogságba, hogy a gazdag megvendégelés végén török vendéglátójuk azzal marasztalta (volna) őket; „hátravan még a fekete leves". Erre azonban előteremtek a török katonák, megkötözték és. fogságba vetették a tőrbe csalt vendégeket. Csefkó Gyula kimutatja, hogy e szólásunk konyhai eredetű, és nem a fekete kávéról van szó, mint korábban hitték, hanem arról a fekete léről, amelyet különböző húsokkal adtak föl az asztalra, és azért volt fekete, mert beletörték a vért, esetleg a borba áztatott pirított kenyeret, vagy belekeverték az áttört szilvát. Ámde bármily ízletes lehetett ez a lé, a benne lévő húst (a javát) előbb ették meg, s csak ezután következett a leve. Csefkó Gyula bibliográfiája, melyet Péter László állított össze, 325 tételből áll. Színes, szuggesztív tanáregyéniség volt. Nyelvészeti óráit kifinomult módszerek jellemezték. A néptanítói és a polgári iskolai tanári gyakorlat ötvöződött a főiskolai tanári előadással. Évfolyamunk hallgatói voltak utolsó tanítványai. Amikor 1954-ben végeztünk (az idén vettük át az aranydiplomát), meglátogattuk otthonában. Ekkor már fekvő beteg volt. A nagy útra készült ő is, mi is. Ő a minden élők útjára, mi választott életpályánkra. Töretlen szellemi frissességgel, szíves szavakkal érdeklődött a látogató csoport minden tagjától első, leendő állomáshelyéről. Mára emléktábla jelöli Csefkó Gyula lakóházát a szegedi Szentháromság utcában. Illő azonban, hogy most, halálának ötvenedik (és születésének 126. évfordulóján) hajdani tanítványai e - szavakból kötött - koszorúval is tisztelegjenek emléke előtt. BUCSÁNY GYÖRGY NY. TANÁR, SZENTES Tűnjenek el a buszok a szegedi Mars térről! A Mars tér azzal értékelődik le igazán, ha nem visszük el onnan a napi 3800-szor induló, illetve érkező autóbuszarzenált. A hatalmas járműforgalom a rendkívül zsúfolt térnél lakók életét hosszú évek óta keseríti, sót tönkreteszi. Mindezt tetézi télvíz idején a hideg motort hajnal óta túráztató buszok zaja, nem beszélve a fütyülő hangjelzéssel tolató járművek irritáló hangjáról. A túráztató járművek hatására rezonálnak, zörögnek a lakásokban az ablakok, a gáz parapetkályhák idegeket borzoló monoton hangjától nem lehet aludni (Mars tér 1-3.), ilyen körülmények között nem tudják az ott élők kellően kipihenni magukat. A térre néző ablakokon nem lehet szellőztetni, azokat csak takarításkor célszerű kinyitni! Ne feledjük, hogy itt is emberek élnek, méghozzá szegedi választópolgárok, akik egészséges gyermekeket szeretnének felnevelni, de ilyen ólom- és porszennyezettség, valamint a megengedettnél magasabb zajszint mellett ez nem lehetséges! Nekik is joguk van a viszonylag tiszta levegőhöz, az elviselhető zajszinthez, a kevésbé szmogos nappalokhoz és éjszakákhoz. A téren van két iskola is több száz diákkal, tanárral. Nekik sem mindegy! Továbbá arra is kell gondolni, hogy az éjjel-nappal pufogó járművek káros melléktermékei nem használnak a piacon árusítandó gyümölcsnek, zöldségfélének sem, az árusítást végzőkről nem is beszélve. Azt se feledjük el, hogy ezen problémák a hét minden napján megvannak, szüntelenül! Itt az idő, hogy a Mars teret végre európai módon rendbe tegyük! Igazán időszerű lenne, hogy jól átgondoltan megtervezett, parkosított, netalántán Mars istent ábrázoló szökőkúttal, vagy ivókúttal ellátott európai módon korszerűsített belvárosi piacunk legyen, ahol a bevásárlás után a felcseperedő gyermekkel együtt meg lehet pihenni. Talán érdemes továbbgondolni, hogy a gyönyörű Széchenyi térről a majdan sétáló utcává minősítendő Mikszáth K. utcán át sétálva el tudnánk jutni a csodálatosan megújult Mars térre. Mi, itt lakó fiatalok és idősek is kevésbé szennyezett körülmények között, kulturált környezetben szeretnénk élni, s gyermekeinket felnevelni. Az elviselhető számú járműforgalomtól természetesen nem zárkózunk el, hiszen szükség van ezen járművek működésére, viszont kérjük az illetékes szerveket, hogy mielőbb váljon valóra a Mars tér átrendezése. Ne feledjük, az egészség érték, az ember nem különben! A MARS TÉR VALAMENNYI LAKÓJA NEVÉBEN: MÁRKINÉ DR. IGRICZI HAJNALKA A buszok zaja és a kipufogógáz zavarja a tér lakóit Fotó: Gyenes Kálmán