Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-05 / 258. szám
Kátyú kátyú hátán. Mindenütt tele vannak velük az utak Fotó: Frank Yvette gazdasági és idegenforgalmi jelentőségük van, ahová sok turista érkezik. Fontosnak nevezte, hogy a támogatás koncentrált legyen, így jövőre várhatóan két-három repülőtér kaphat nagyobb összeget. A Dél-Alföld a megítélt támogatási összeggel negyedik helyen áll a régiók listáján. Varga Zoltán, a DARFT tagja lapunknak elmondta: noha a megyei (Bács, Békés, Csongrád) fejlesztési tanácsok jövőre ugyanúgy l-l milliárd forintot oszthatnak szét, mint az idén, a régióba háromszor annyi pénz érkezik 2005-ben, mint ebben az esztendőben. 2004-ben 1 milliárd 900 millió forint felett diszponált a DARFT. - Korszakhatárhoz értünk. Rendkívül nagy jelentőségű, hogy ilyen mértékben decentralizálták a területfejlesztési forrásokat - hangsúlyozta Varga Zoltán. TAMOGATASOK RÉGIÓNKÉNTI ) MEGOSZLÁSA (milliárd forintban) Regionális Megyei fejlesztési fejlesztési Összesen tanácsok tanácsok Észak-Alföld 8,0 3.9 11.9 Közép-Magyaro. 8,9 1,6 10,5 Észak-Magyaro. 6,2 3,3 9,5 Dél-Alföld 5,6 2,9 8.5 Dél-Dunántúl 4,8 2,3 7.1 Közép-Dunántúl 3,6 1,5 5.1 Nyugat-Dunántúl 3.2 1,3 4,5 Összesen 40,3 16.8 57.1 Forrás: Miniszterelnöki Hivatal DM-grafika PÉNTEK, 2004. NOVEMBER 5. »MEGYEI TŰKOR« November 12.: fizetési határidő MUNKATÁRSUNKTÓL Az APEH közleménye szerint november 12-ig kell a munkáltatóknak és a kifizetőknek az előző havi kifizetéseik utáni személyi jövedelemadó, jövedelemadó-előleg, osztalékadó, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, baleseti járulék, egészségügyi hozzájárulás, illetőleg társadalombiztosítási járulék fizetési kötelezettségüket teljesíteniük. Az egyéni vállalkozók számára azonban a november 12. csak a magánszemélyeknek kifizetett összegekből levont szja és járulékok tekintetében befizetési határidő. Saját személyi jövedelemadó-előlegüket, illetve saját járulékaikat negyedévente kell megfizetniük. Kiemelten kezelik az útépítést és a burkolatfelújítást Megháromszorozódik a dél-alföldi régió pénze Bikanevelő tenyészszemle Vásárhelyen Kormosék százezer literes koszorúja lövőre háromszor annyi pénzt 5 milliárd 600 millió forintot oszthat szét a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) Bács, Békés és Csongrád megyében, mint az idén. MUNKATÁRSUNKTÓL Az idei 66 milliárd forint több mint másfélszeresét, 101 milliárd forintot lehet 2005-ben a területfejlesztésre költeni - jelentette be Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter. Az öszszegből 79 milliárd forint költségvetési forrás, 22 milliárd forint pedig európai uniós támogatás. A miniszter elmondta, hogy a hazai területfejlesztési források többségét - közel hatvanmilliárd forintot - nem Budapesten, hanem a régiókban, a megyéknél és a kistérségekben oszthatják majd szét. A központi költségvetés 40 milliárd .300 millió forintot ad át a regionális fejlesztési tanácsoknak, további 16 milliárd 800 milliót kapnak a megyék, 1 milliárd 500 millió forintot pedig a kistérségek. A pénzhez feladatokat, célokat is rendel a kormányzat, mégpedig olyanokat, amelyek ellátása helyi és regionális szinten jobban megoldható, mint az ágazati politikák szemlélete szerint, így például jövőre program indul az önkormányzati utak burkolatfelújítására, de kiemelten segítik a belterületi útépítést, a kerékpárutak létesítését, valamint a térségi összekötő utak megépítését. Kolber szerint a kiemelt fejlesztési programokra jövőre 8 milliárd 900 millió forintot szánnak. A települések hulladékkezelésének fejlesztésére 1 milliárd 500 millió forintnyi támogatást oszthatnak szét a régiók és a megyék, regionális innovációra és kutatás-fejlesztési programokra négymilliárd forint jut. A tervek szerint a vállalkozói övezetek és a regionális repterek 430 milliós támogatást kaphatnak. A tájékoztatón a magyarorszag.hu internetes hírportál kérdésére válaszolva a miniszter elmondta, hogy olyan helyek fejlesztését kell segíteni, melyeknek komoly Újabb négy tehén érdemelte ki a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Rt. vajháti telepén a 100 ezer liter tejet adó jószágnak járó babérkoszorút. A díjazott állatok között volt Kormos is, akinek szintén Kormos nevű anyja évekkel ezelőtt már megkaphatta ezt a címet. Az anya után lánya is beléphetett a 100 ezer literes tehenek klubjába a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Rt. vajháti telepén. Kormos évekkel ezelőtt szinte az első szarvasmarhák között érdemelte ki a kiváló teljesítménnyel járó babérkoszorút, melyet csemetéje nyakába a napokban szervezett bikanevelő tenyészszemle előtt akasztottak. Az országban egyedülálló, hogy egy tehén, s annak utóda is 100 ezer liter tejet produkáljon - tudtuk meg Fekete Balázstól, a részvénytársaság állattenyésztési igazgatójától. Vajháton ilyen teljesítményért először 1995-ben díjaztak szarvasmarhát, azóta a gazdaságban minden évben akad több tehén is, amely kiérdemeli a babérkoszorút. A vajháti telepen eddig összesen 20 hasonló adottságokkal bíró jószágot tenyésztettek már. Kormos mellett a bikanevelő tenyészszemlén még három másik tehén is 100 ezer literesként mutatkozhatott be. A szakmai programon egyébként 78 bikanevelő jelölt vonult fel a szigorú bírálóbizottság előtt. Közülük pedig 50 jószág rendelkezett a legkiválóbb adottságokkal, így ezek a legalkalmasabbak a szülői szerepre. T.A. A Hód-Mezőgazdánál régi hagyomány a szemle Fotó: Tésik Attila www.delmagyar.hu ^^^ DÉLMAGYARORSZÁGICégregiSZter MÁR A TELEPHELYÜNKÖN llVÖ AUTÓKRA RENDKÍVÜLI KEDVEZMENVEK! MAZDA Márkaképviselet 6728 Szeged, Napos út 6. (a tűzoltóság mellett) Tel.: 62/488-177 Fax: 62/488-661 E-mall: mazdaszeged@invitel.hu C-Mobil Kft Nyjtva tartás. H.p. 9.17 ór4lg sjq . 8.12 ór4ig Elektromos ablakok E lak frontos kulsó tükrök Tawezerott koiponlúá, Sxervökormony Aktív biztonsági elemek A MAZDA az ADAC Auto MarxX 2004-es megbízhatósági statisztika VEZETŐJE 02500 modellek 2.799.900 Ft +Áfa-tól Főbb jellemzők: kJ - | . t mninrnL r«yomoie*uJ otíei moioros 1 tonnn ínínHi lakarkirni 1 tonna rereni Tenerotras 2 5 m2 feletti platómétól Szervokormány 7 db légzsák Autórádió etókeszites Legtöbb modellbe klimo Elegons megjelenő s Nagy lehetőségek kis- és középvállalkozásoknak a HVB Banktól Mitől egyedülállóak a HVB Bank által a kis- és középvállalkozások (kkv) számára nyújtott hitelek? Kérdéseinkkel Szenes Márton régióvezetőt kerestük meg. A HVB Bank Hungary Rt. és az Európai Beruházási Alap (EIF) 2004. októberében megállapodást kötött a kis- és középvállalkozások (kkv) hitelhez jutásának elősegítésére. támogatására. Az EIF az Európai Közösség különösen kis- és középvállalkozások számára létrehozott .Többéves Vállalati és Vállalkozási Programjának" (20012005) keretében garanciát vállal a HVB Bank által nyújtott fejlesztési hitelekért. Bankunknak 2005 végéig 30 millió eurós garanciakeret áll rendelkezésére, a keret azonban igény esetén tovább növelhető. Miért mondható el, hogy a hitel fedezetéről a bank gondoskodik? Az EIF-fel való együttműködés komoly előnye, hogy a garanciavállalás a HVB Bank ügyfelei számára ingyenes, a garanciavállalási dij ellenértékét az EIF az Európai | Bizottság forrásainak kezeléséből fedezi. Az EIF garanciavállalása a hitelek tőkeössze| gének és kamatának 50 százalékáig terjed. A magas garanciahányadnak köszönhetően ügyfeleink EIF garanciával fedezett hitelei esetében nincs szükség tulajdonosi készfizető kezességre, s nem előfeltétel az ingatlanfedezet sem. A hitelfelvevők akár magáningatlanjuk fedezetként való felajánlása nélkül is hitelhez juthatnak. A hitel jóváhagyásával együtt ügyfeleink a garanciát is automatikusan, külön eljárás nélkül megkapják, így nem kell külön kérvényt imiuk vagy szerződést kötniük sem. Milyen fejlesztési hiteleket kínál a HVB Bank az EIF garanciavállalásával? Bankunk a kedvezményes konstrukcióban értékesiti HVB Európa Hitelét, illetve a HVB EU Expressz Hitelt. A HVB Európa Hitel kedvezményes kamatozású forinthitel, a devizahitelek kamatszíntjén, ahol az árfolyamkockázatot az állam viseli. A hitel kamata 3 hónapos EURIBOR + maximum évi 4% kamatfelár, ami jelenleg maximum kb. 6,2%-os hitelkamatot jelent ügyfeleink számára. A HVB EU Express Hitel esetében ügyfeleink a EUR, CHF, USD devizahitelek alacsony kamatszintjét élvezhetik, természetesen az árfolyamkockázat vállalása mellett. A hitelkonstrukció külön előnye, hogy megkezdett, sőt már befejezett beruházásokhoz is igénybe vehető. Kinek kínálja a HVB Bank a kedvezményes hiteleket? A terméket a legfeljebb száz alkalmazottat foglalkoztató kis- és középvállalkozásoknak, valamint egyéni vállalkozóknak nyújtja a bank. Hol lehet bővebb információt szerezni a HVB Bank kkv-nak kinált termékeiről? Termékeinkről és szolgáltatásainkról 38 fiókunkban felkészült üzletkötőinktől, valamint bankunk Vállalati Hitelvonalán a 06-40/482-482-es számon érdeklődhetnek, illetve további információk az interneten is megtalálhatók www.hvb.hu címen. FordFocus már 2 699 OOO forinttól vagy akár 650 OOO Ft kedvezménnyel A FordFocus. miután az év autója tett Európában, még további 65 rangos dijat hódított el a világban. Válassza a díjnyertes modellt, most díjnyertes áron: a FordFocus már 2 699 OOO forinttól az öné lehet! A benzines FordFocus modellekhez most 350 OOO Ft értékben választható extra felszereltség. A dízel FordFocus modellekhez most 300,000 forintnyi árkedvezmény és 350 OOO Ft értékű extra felszereltség jár. Az akció részleteiről érdeklődjön márkakereskedésünkben! FordFocus Minőség. Megbízhatóság. ..jjggjj^jp Hovány Szeged Kft. 6721 Szeged, Berlini lert. 4/9. Szalon: 62/556-300 • www.fordhovany.hu • Szerviz: 62/556-200 WÍgyeséctiaoibgysBzTá!»: 5.7-10.5 10Okrn CO. kitxK:ttátAe 15? 250n/kni