Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-26 / 276. szám
2 PÉNTEK, 2004. NOVEMB€R 26. Az ukrán ellenzék ultimátumot adott Az ukrán ellenzék nemzeti megmentési bizottságot hozott létre az alkotmány védelmére, s kiáltványukban a néphatalom megújításáról rendelkeztek. A rendvédelmi szervek átálltak az ellenzék oldalára. KIJEV (MTI) A dokumentumot csütörtök este ismertette a kijevi Függetlenség terén tartott nagygyűlésen Viktor luscsenko ellenzéki elnökjelölt kampányfőnöke, Olekszandr Zincsenko. A luscsenko vezette nemzeti megmentési bizottság nemzeti önvédelmi szervezetet hoz létre. Az ellenzék bejelentette, hogy Anatolij Kinahnak, az Ukrajnai Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetsége elnökének vezetésével sztrájkbizottságot hoznak létre. A nagygyűlésen Lech Walesa volt lengyel államfő hangsúlyozta: van a lehetőség a tárgyalásokra és a kompromisszumos megoldásra. Biztosították, hogy a rendvédelmi szervek nem avatkoznak be az eseményekbe. Figyelmeztetett azonban a lehetséges provokációkra. lulija Hmosenko üdvözölte a legfelsőbb bíróság csütörtöki döntését, amellyel felszólította a központi választási bizottságot, hogy ne hirdesse ki Viktor Janukovics kormányfő választási győzelmét, amíg a testület nem dönt az ellenzék csalásokról szóló panaszáról. Timosenko bejelentette: csütörtöktől megkezdődik a kormány, a parlament és az elnöki hivatal épületének békés, de nem erőszakos blokádja. Mindenkit ki fognak engedni az épületekből, de másnap már senki nem léphet be. Ha a hatalom pénteken nem ismeri cl Viktor juscsenko győzelmét, akkor szombaton Ukrajnában az öszszes főközlekedési útvonalon leállítják a forgalmat - közölte. A nemzeti türelmetlenség újabb megnyilvánulásai Incidens utáni halál A nemzeti türelmetlenség újabb megnyilvánulásairól írt tegnap a Magyar Szó című újvidéki napilap, amely szerint az egyik magyar nemzetiségű sértett családjában haláleset történt az incidens után. GOMBOS, ÚJVIDÉK (MTI) A lapot arról tájékoztatta a gombosi (Bogojevo) helyi közösség vezetősége, hogy a falu egyetlen szórakozóhelyén időnként verekedésbe torkollanak a nézeteltérések a magyar és a menekült szerb fiatalok között. „Menjetek Magyarországra, ahonnan jöttetek!", „Le fogunk benneteket gyilkolni!" - ilyen és ehhez hasonló fenyegetéseknek vannak kitéve a gombosi magyar fiatalok. A Magyar Szó szerint néhány nappal ezelőtt egy magyar fiú fején sörösüveget törtek össze, s a fiatalember a zombori kórházba került. Ugyanazon az estén megtámadtak egy magyar lányt is, ö mobiltelefonon azonnal segítséget kért édesapjától, aki, miközben segítségére sietett, óriási felindultságában út közben meghalt. A nemzeti és vallási türelmetlenség újabb példájáról adott hírt az újvidéki rendőrség is, amely szerint ismeretlen tettesek horogkereszteket firkáltak a peterváradi katolikus plébánia épületére és sértő tartalmú üzenetet írtak rá. A plébánia címerére cs a bejárati ajtóra festett horogkereszt mellé a „Katolikusok takarodjatok" üzenetet írták, az épület udvari falára pedig további három horogkeresztet festettek. Magyar-spanyol kormányfői megbeszélések Európai kérdések uralták a madridi tárgyalásokat Európai kérdések uralták a magyar-spanyol kormányfői tárgyalásokat, amelyek során Irak neve el sem hangzott, és a NATO szóba sem került - jelentette ki a magyar kormányfő. MADRID (MTI) Gyurcsány Ferenc azt követően nyilatkozott magyar újságíróknak, hogy háromórás megbeszélést folytatott - zárt körű és plenáris tárgyaláson, illetve munkaebéd keretében - fosé Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnökkel. A találkozón elsősorban a 2007 és 2013 közötti időszak közös európai költségvetéséről beszéltek. A magyar miniszterelnök emlékeztetett: hat EU-tagállam - köztük Nagy-Britannia és Németország - azt kívánja, hogy az Európai Bizottság javaslatát változtassák meg, s a tagország befizetése ne a bruttó nemzeti jövedelem 1,24, hanem csak 1 százaléka legyen. A csökkentés elsősorban a három mediterrán államot - Görögországot, Portugáliát és Spanyolországot - érintené, így ezek az országok közösen lépnek fel a hatok ellen. Mindkét fél szövetségeseket keres a májusban belépett tíz új tagállam között - vázolta fel az EU-ban kialakult helyzetet a kormányfő. - Magyarország álláspontjának az a legfontosabb eleme, hogy az ország 2006-ot követően is maradéktalanul kihasználhassa a közösségi támogatás maximális mértékét, amely jelenleg a nemzeti jövedelem négy százalékával egyezik meg - mondta. Emlékeztetett arra, hogy ha a kohéziós politika nem változik, ezt a célt Magyarország az egyszázalékos befizetés mellett is elérheti. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, milyen üzenete lenne annak, ha cppen akkor csökkcnGyurcsány Ferenc és )osé Luis Rodríguez Zapatero a madridi Moncloa Palotában találkozott MTI Telefotó: Földi Imre tenék a közös költségvetést, amikor az EU történetének legnagyobb arányú bővítését hajtották végre. - Magyarország 2007-ben egy főre vetítve mintegy 330-350 eurót kitevő közösségi támogatást kaphat. Ez nagyon sok pénz - hangsúlyozta Gyurcsány. Elmondta, azt a javaslatot fogalmazta meg a spanyol miniszterelnök, hogy a hármak két új elemmel kössek össze indítványukat. Egyrészt mondják ki, hogy a közösségi támogatás négyszázalékos maximumába nem számítják bele a vidékfejlesztésre, illetve a külső uniós határok őrizetérc fordított forrásokat, másrészt sürgessék a stabilitási és növekedési paktum egyes feltételeinek átgondolását. Magyarország már javaslattal élt a költségvetési hiány kiszámolásának megváltoztatására. A pénzügyminiszterek tanácsában már kedvező visszhangot kapott, hogy a magánnyugdíjpenztári befizetéseket pótló költségvetési kiadások ne számítsanak bele a költségvetési hiányba. Gyurcsány a tárgyaláson kérte a spanyol kormány támogatását ahhoz a magyar javaslathoz is, hogy az EU a közösségi piacra behozott fűszerpaprika esetében is olyan szigorú szabályokat alkalmazzon, mint teszi azt más élelmiszerek és fűszerek esetében. Nyugtatók hatása alatt volt és nem talált megoldást az eladósodás elkerülésére? A vérengző családfő és a fűtés MOSONMAGYARÓVÁR (MTI) Több késszúrással megölte hétéves kisfiát és megkéselte 27 éves feleségét egy harmincéves férfi csütörtökön Mosonmagyaróváron; az asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A vérengzés után a családfő öngyilkossági szándékkal a Lajta folyóba ugrott; miután partra úszott, kórházba szállították - közölte Kocsis Tünde alezredes, a megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Hozzátette: a férfi a kórházban az őt felkereső rendöröknek elmondta, hogy ő késelte meg családtagjait. A sajtóreferens tájékoztatása szerint az aszszony súlyos sérüléseket szenvedett, a férje az egész testét összeszurkálta. A férfi viselkedése megváltozott, s ezt észlelte a környezete is az elmúlt héten; orvosát is felkereste, aki nyugtatókat írt fel neki - mondta el Kocsis Tünde. Tudomása szerint a családfőt „anyagi gondok emésztették, mivel megoldást kellett találnia otthonuk fűtésére". „Lehetséges, hogy az eladósodástól való félelme vezetett a tragédiához" - mondta az alezredes. Moldovai románok KOLOZSVÁR, CHISINAU (MTI) Egy év leforgása alatt megduplázódott azoknak a moldovai állampolgároknak a száma, akik román útlevelet szereztek - írta csütörtöki számában a Kolozsváron megjelenő Krónika. Az erdélyi magyar közéleti napilap a román belügyminisztérium sajtóosztályától kapott adatokat idézve rámutatott: 2004 szeptemberéig 53 ezer 429 moldovai-román állampolgár számára állítottak ki román útlevelet. Az egy évvel korábban feltett hasonló kérdésre a minisztérium 27 ezer 253 román útlevelet szerzett moldovai-román kettős állampolgárról számolt be. A minisztériumi sajtóosztály első ízben adott tájékoztatást az Ukrajnából visszahonosított románokról. Az ukrán-román állampolgárok közül 2641-en szereztek román útlevelet is. Lacetti. Illik Önhöz! Az ötajtós Chevrolet Lacetti mát 2 599 000 Ft-tól az Óné lehet! A részletekkel és egyéb akciókkal vaijtik márkakereskedéseinkben. 700 OOO Ft 60 ^ hónapra havi 19 000 Ft 0% Kezelési költség Citibank Szcmályl Kölcsön 6720 Szagod, Nagy Janö u. 1. IA Nagy Zkki laai H, ti tuiuefáiáah.l T*l.: (62)554-784, (62)554-772. A Citibank sohasem pihen Citibank CMN*« • a<t*m*étt»»»ywwsééeCt+tnkéaaawltagb Az akció 2004. november Fjétől 2004. december 31-lq tart Az akciós időtartam tekíntétében a kéklőn igénylésének a C itthon* mfocmáciés randizel éhen türtanő rögzítési Időpont* Iranyadé A Citibank Személyi Kölcsönök felhasználási célhoz nem kntolt fogyasztási koicsonc*. A Citibank a koksőnt a hürlbfraláti leltételei alapián. a szerződéskötést kővetően nyújtja Az ákcld részletes (ekétek! hozzáférhetőek a bankfiókokban a Citibank Hitelvonalon és a w«w. itibankhu Meri»les oldalon A Cittrank Rt. a tell Ate lek egyoldalú módosításának jogát fenntartja. THkár 2LS4H • St-SVia. ,„..,,,1, iiiinni! A Itépcn látható autó Illusztráció Átlagos togyasrtxs 7.1 1/100 km. CO,-kibocsátis: 171 g/km. Chevrolet Alfa Autóház 6728 Sieged. Algyői u! 44 • Td 62 664-680 Hódmwóvásártiely Szántó K. J u 149 • Tel 82/246-568. 62/241-885 2005-ös kutyaruhamodellek, alkalmi pórázok, nyakörvek, cicabútorok, hordozók, exkluzív kalitkák, rágcsálóboxok és elegáns akváriumok minden méretben. FOLYAMATOS AKCIÓK!!! Szeged, Kálvária sgt. 102. (a Vadaspark megállóhelynél) Tel.: 62/494-364 • www.frakk96.hu. Nyitva: h.-p.: 8-17. szo.: 8-12 óráig. RÖVIDEN IGEN VAGYNEM Orbán Viktor nem őszinte saját választóival, mást mond a határon túli magyar szervezeteknek zárt ajtók mögött és mást mond a magyarországi választóknak, amikor igen szavazatra buzdít, hiszen pontosan tudja, hogy szinte lehetetlen a teljes magyar állampolgárság megadása mondta a szegedi Újhelyi István, az MSZP alelnöke sajtótájékoztatón Miskolcon. „ELVÁRÁS" Borenszki Ervin, a szécsényi választókerület szocialista-szabad demokrata képviselőjelöltje elvárja, hogy Nagy Andor fideszes jelölt visszalépjen, bizonyítva, a Fidesz nem mér kettős mércével. Azzal érvelt, hogy Sóshartyánban Nagy Andor és felesége személyes ajándékokat (virágot, almát, plüssmacit, sapkát) adott a résztvevőknek az idősek napi rendezvényen, mindez „értékében többet tesz ki, mint egy vásárlási utalvány". TÓTH VÉLEMÉNYE Tóth Károly szocialista képviselő szerint 2033-ig vizsgálnák a közszereplők múltját, ha az országgyűlés elfogadná a közéleti szereplők átvilágításáról szóló, úgynevezett ügynöktörvényt. A törvény szerint az átvilágítás az 1972 után születettekre már nem vonatkozna, azonban akik 1971 -ben születtek „2033-ban fognak nyugdíjba menni, tehát 2033-ig mindig vizsgálni fogjuk" az ügyeket - mondta Tóth. TIZENÖT ÉV 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi ítélőtábla Orsós Istvánt, aki életveszélyesen megsebesített és kirabolt egy postásnőt Csornán. BÖRTÖN ÉPÜL Elviekben hozzájárult Tatabánya önkormányzata, hogy 300 fős büntetés-végrehajtási intézetet építsenek a városban. JEGYBANKTÖRVÉNY A jegybanktörvény módosítása eleget tesz az alkotmány előírásainak és összhangban áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségével - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter, miután fogadta őt Mádl Ferenc köztársasági elnök. „A Monetáris Tanács tagjai kinevezési rendjének megváltoztatása, illetve a jegybanktanács létszámának felemelése azt a célt szolgálja, hogy felkészültebbé és szakmailag sokszínűbbé váljék a testület" - mondta Draskovics. nettó: 3284.-Ft-tól (bruttó: 4105.-Ft) nettó: 4793.-Ft-tól (bruttó 5991.-R) nettó: 3186.-FMÓI (bruttó: 3983.-Ft) nettó: 1080.-Ft-tól (bruttó: 1350.-Ft) nettó: 5280.-Ft-tól (bruttó: 6600.-Ft) • ¿iK.1MŰSZAKI SZAKARUHAZ SZEGED.Kálvária sgt. 4-6. Tm.: 62/424-833. Fax: 62/472-103 Főszerkesztő SZETEY ANDRAS • Fődzeritcsztő-helyettes ÖRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŐS SZABOLCS (mellékletekl, MISKOLCZI RÓBERT (fotói, ÚISZÁSZI ILONA (hlrés információi, SÜLI IÓZSEF |sport| • Délvilág szcrkcsztfktégvezctó: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Mák». Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10.. Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: IS3. Telelőn: 62/567-888. Titkárság: 62/S67-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.dclmagy4r.hu • Email szerkesztőség«* dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TtL/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. TEL: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tcl./fax «2/21.1 198 66U0 Szentes Kossuth u. K lel 6,1/401-024 Tel l.it 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. TéL/fax: 63/481-010 • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadót titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA lel.: 567 842, iax: 567-887 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, iax: 62/567 884 Ii-riesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN TErjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói Példányszámunkat a Matcsz hitelesiti. Előfizetési dij egy hónapra 1355 Ft (Délmagyarország), 1255 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-02SX (Délmagyarország), ISSN 1416 0099 (Délvilág) • A Dchnagyarország Kiadó a Lapcom Kii tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN