Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-19 / 270. szám
14 • S P ORT" PÉNTEK, 2004. NOVEMBER 19. A Rotary Klub vendégeiként a Forrás Szállóban egy asztalnál találkozhattunk az athéni olimpia szegedi résztvevőivel. Ritkán látni együtt janics Natasát, Storcz Botondot, Haller Ákost, Vajda Attilát és /oób Mártont, légnap a szegedi Rotary Klub meghívását fogadták el a város büszkeségei, hogy megismerkedhessenek az illusztris társasággal, illetve meséljenek a terveikről és természetesen az elmúlt olimpiáról. Nem kíméli tanítványait sem az evezősök trénere, Dani Zsolt, sem a kajakosok szakmai munkáját irányító Fábiánná Rozsnyói Katalin. A versenyzőit elkísérő, szintén meghívott két szakember mellett ugyanis igencsak nyugodtan, azaz inkább fáradtan üldögéltek a sportolók. - Nem csak az ergométert nyúzzuk, hanem eljárok jégkorongozni, vagy birkózni is. Mindkettő kiváló kiegészítő mozgásforma - nyilatkozta a kétszeres világelső evezős, Haller Ákos, aki elárulta, nyolc hete edz már keményen, és december első hetében jön a szokásos sítábor, majd utána az amszterdami ergométeres Eb. - Azért én ilyen keményen még nem vagyok a munkában, de már dolgozom a megszokott kis csapatommal - fűzte hozzá a már három olimpiai elsőségnél járó Storcz. fanics - aki ma a Magyar Sportcsillagok Falán kézlenyomatát adja - a szokott lazaságát hozta, majd kiderült: Haller inkább aludt a kocsiban Szegedig, semmint lássa, hogyan manőverezik. - Kissé még morog Kolonics Gyuri, de szép lassan rájön, bizony be kell állnia neki is a sorba, ha ezzel az exkluzív gárdával akar tovább edzeni - ezt már Fábiánné Rozsnyói Katalin mondta, mikor azt tudakoltuk, hogyan viszonyul a munkához Janics, Kovács Kati és Keresztesi Alexandra mellett a népszerű kenus. Fábiánné elárulta: a következő olimpiai ciklust végigedzi, aztán befejezi. Eldőlt, hogy a két fiatal kenus, Vajda és (oób nem marad a Démász- Szegedben. - Nagyon-nagyon szerettünk volna megállapodni a Démászszal, de az egyesület egyértelműen elzárkózott, és semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó az edzőkérdésben Vécsi Viktorral és velünk kapcsolatban. Több mint két hónapja vártunk, hogy számunkra is elfogadható megoldás születik, de be kellett látnunk, a klub érdeke nem találkozott a mi elképzeléseinkkel. A minket fogadó és támogató, új egyesületünknél a jelenlegi állás, azaz a szóbeli megállapodás szerint sikerül elérni, hogy mindhármunk számára biztosítják azokat a feltételeket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a hazai és a nemzetközi vizeken a további sikerekhez. Az egyezség alapján a szerződést várhatóan jövő héten írjuk alá a magát egyelőre felfedni nem kívánó klubbal - nyilatkozta Vajda nevében is foób. Tegnap a hazai kajak-kenu szövetség elnökségi ülésén kiderült, jövőre mindkét felnőtt válogatónak Szeged ad otthont. MÁDI JÓZSEF Kiss Csaba hiába lokálpatrióta, most az Eger sikeréért hajt Felejteni akar a Beton Joób és Vajda távozik Ritkán látni így együtt Vajdát (balról), Janicsot, Fábiánnét, aztán Kecskeméti Ferenc Rotary-klubelnök után Storczot, Joóbot és Haliért Fotó: Karnok Csaba VÍZILABDA A férfi vízilabda OB I-ben ezen a hétvégén is dupla fordulót rendeznek. A Szeged Beton VE-nek „kijutott" a jóból, ma este a Vasas otthonában ugrik a medencébe, szombaton 18 órakor pedig a listavezető Eger gárdáját látja vendégül az újszegedi sportuszodában. A Legrand-Szentesi VK előbb Szolnokon, majd holnap az újonc Neptunnál vizitál. Remekül kezdte az évadot a Szeged, az első három forduló után százszázalékos teljesítménnyel a második helyen állt a tabellán. Aztán elutazott Szolnokra, ahol csak 6-6-ra végzett, majd a Domino-BHSE-től szenvedett tízgólos (4-14) vereséget. Érthető, hogy fűti a bizonyítási vágy a játékosokat. Megtorpant a Szeged - Szolnokon fejben szétestünk, a héten azon dolgoztunk, hogy ismét visszarázódjunk a régi formánkba - árulta el Varga Péter, az együttes kapitánya. - Megpróbálunk felejteni és javítani, ehhez a két meccsen pontot, esetleg pontokat kell szereznünk. Amennyiben úgy pólóznánk, mint az Újpest ellen, akkor sikerrel vehetjük az akadályokat, ellenkező esetben viszont nem lehet egyik riválissal szemben sem esélyünk. De az utóbbira még csak gondolni sem merek. Elindultunk felfelé, már egészen jó eredményeket produkáltunk, a játékunk sem volt éppen utolsó, aztán váratlanul megtorpantunk. Tény, hagyott bennünk nyomokat a legutóbbi két találkozó sikertelensége, de azért vagyunk sportemberek, hogy igyekezzünk javítani. Ez már csak azért is fontos, mert a jövő hét végén már a Vuliagmenivel vívunk LEN-kupa-nyolcaddöntőt. Nem mindegy, hogy milyen hangulatban fogadjuk a görögöket. Egyelőre azonban csak a Vasas és az Eger elleni meccsre koncentrálunk. Szaporábban ver a szíve Apropó, Eger! A nyáron hihetetlenül megerősödött alakulatban két egykori, Szegeden nevelkedett pólós szerepel: Weszelovszky László és Kiss Csaba. Utóbbi még 1998-ban távozott a Tisza partjáról. Előbb két évet játszott a Fradiban, aztán pedig négyet a Sabadellben. Spanyolországból hazatérve a nyáron írt alá a Heves megyeiekhez. - A mai napig lokálpatriótának vallom magam, imádom Szegedet, amikor csak tehetem, hazaugrok jelentette ki a magyar válogatottal '99-ben Európa-bajnokságot nyerő, majd 2001-ben és 2003-ban Eb-bronzérmet szerző Kiss. - Az érzéseimet azonban a mérkőzés idejére félreteszem, akkor kizárólag a győzelem lebeg a szemem előtt. Még fradistaként háromszor játszottam tétmeccset volt egyesületem ellen, mindannyiszor a mi győzelmünkkel ért véget a találkozó. Természetesen azt szeretném, ha ez a folyamat szombaton sem szakadna meg. Nagyon készülök a mérkőzésre, egy kicsivel nagyobb lesz bennem a drukk, mintha egy másik ellenféllel játszanánk. Bár mi vagyunk az esélyesek, nem mehetünk biztosra a kétarcú Beton ellen, amely tud szárnyalni, de képes szétesően is pólózni. A Szentes a legutóbbi hét végét négy ponttal zárta. A mostanit is annyival szeretné. Van rá esélye, még ha mind a Szolnok, mind pedig a Neptun elleni csatáját is idegenben kell megvívnia. Maximumra törekszenek - Különösen a szolnoki kirándulásunk ígérkezik rázósnak vallotta be a hetek óta nagyszerűen védő kapus, Horváth Tamás. A Szeged elleni pontszerzésük erősen elgondolkodtató. Csak akkor lehetünk képesek nyerni, ha a csapatból mindenki közel maximumot nyújt. Az újonc Neptunt sem szabad félvállról venni, de azon a találkozón nekünk van lényegesen több veszíteni valónk. Ha összejönne a két győzelem, akkor megnyugodhatnánk, onnantól kezdve - karácsony előtt játszunk még az Újpesttel, az Egerrel, a Vasassal és a Szegeddel - minden egyes szerzett pont ajándékként értékelendő. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Kiss Csabát (jobbról) nem könnyű semlegesíteni MTI-fotó: Illyés Tibor Tegyen egy próbát! Haszonjármű nyílt hétvége, jelentős kedvezményekkel! Tapasztalja meg tesztközeiből a Mercedes-Benz haszonjárművek vezetési élményét! Jöjjön el nyílt hétvégénkre 2004. november 20-21-én, ahol nem csak kipróbálhatja, milyen egy ideális transzporter, de jelentős kedvezménynyel meg is vásárolhatja azt! »• Most 500 000 Ft engedménnyel kínáljuk Mercedes-Benz Sprinter modelljeinket a raktárkészlet erejéig, valamint további kedvezményekre számíthat Vito és Viano típusú tesztjárműveink esetében is. ® Mercedes-Benz AUTO-KURZ & CO. KFT., SZEGED VÁSÁRHELYI PÁL U. 15. TEL.: 62/553-996, 62/553-985 FAX: 62/553-991 E-MAIL: ertekesites@autokurz.hu cora Az árak 2004. november 19-21-ig, a készlet erejéig érvényesek Zea \ ' »gaiancMt «itel azaz ¿munnyttw %•» tösMs« S«t£j), tjsttoWím ^ati kte/tgáfe llöötíp^l® . 'jaMM Önnak HS Montice Hosszanffriss tej 2,8% 11 Bőrös comb A Belvárostól 12 percnyire Sertés lapocka ccora 1499 Ft/, Bőrös császár Berek pulykasonka