Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-19 / 270. szám

10 DÉLMADÁR 2004. november 19., péntek Úszóbüszkeségeink ellesett pillanatai Edzői tanácsok Sapkatépő Dedikáció Start előtt edzője magnóra vett utasításait hallgatta Gyúrta Dániel olimpiai érmes liszó, aki a rajtkőre állva sem húzta ki füléitől a fejhallgató dugóját, ám a versenyt a vízbe magával rántott készülékkel megterhelve is biztosan nyerte Úszósapka-szaggató versenyt nyert Risztov Éva úszóbajnok, aki az erős mezőnyben elsőként tépte szét nyúlékony fejrevalóját Cseh László úszóolimpikon látja el kézjegyével a vizespóló­verseny győztesének trikóját SZÖVEGEK: ASER, FOTÓK: TÉSIK ATTILA A DÉLMADÁR HETI MONDÁSA Jól válaszd meg útitársaidat, mert lehet, hogy meg kell enned őket! Te is lehetsz magyar! Olyan szép, hogy a magyar válogatott német szövetségi kapitánya összeveszett a német tulajdonú kereskedelmi csatornával, azért, mert a magyar válogatott fontos mérkőzését a magyar nézők nem egyenesben, hanem felvételről láthatják. Kedves, hogy miután így történt, a csatorna tanúságot tett echte magyarságáról, mert még el is szúrta a közvetítés fölvételét. Mi még nem észleltük, hogy a labda a kapufán fog csattanni a gyönyörű lövés végén, a kommentátor azonban ezt már tudatta velünk, lemondóan: a hangja nem volt szinkronban a képpel. És persze az is szép volt, ahogy mi ehhez a helyzethez alkalmazkodtunk. Amikor a máltaiaktól már a kapus is előrejött a szabadrúgáshoz, hamarabb megtudtuk, hogy hiába; ő a képen még csak futott vissza lélekszakadva, mi már tudtuk a kommentátor hanghordozásából, hogy Itt lesz valami. S amikor a mi nagyfiunk, Kovács Péter szokásához híven derékban megdőlve, alig ész­revehetően rákészült a beadott labdára, már a kommentátorral együtt örülhettünk a gólnak, pedig igazán azt sem láttuk, hová rúgta a labdát. Szóval: hajrá, magyarok! B. A. Recept - Doktor úr! Mit tegyek a törött lábammal? - Sántítson! Két ivócimbora beszélget: - Téged ki marcangolt így össze? - Tegnap véletlenül józanul mentem haza, és a kutyám nem ismert meg. Tiszta mérget a pohárba! Perrel fenyegette a hazai paprikaforgalmazókat a Ma­gyar Méregkeverő Rt. A cég vezetői szerint a mérgezett paprika piacra dobásával a vásárlók bizalma megrendült a valódi, vegytiszta mérgek iránt is. A paprikamalmok elismer­ték a hibát, s ígértet tettek arra, hogy a jövőben halálfejet és keresztbe tett lábszárcson­tokat ábrázoló emblémát nyomtatnak a mérgező anya­gokkal dúsított paprikászacs­kókra. NY. P. Címszavak az Aser Enciklopédiából RIDEG MARHA: Gondozója gyengédségét nem viszonzó tehén. KÓKUSZGOLYÓ: Trópusi lőszer. FÉRFISZABÓ: Nők nemének megváltoztatására szakosodott sebész. JAJONG: Középkori kínai császári dinasztia, amelynek tagjai uralkodásukat folyamatos siránkozással töltötték. FOTON: Az örömérzés csúcspontjáról fényképfölvételt készítő óvszer. A szülészeti osztály ajtaján: „Az élet első három perce a legfontosabb." Alatta kézírás­sal: „Az utolsó három is nagy szívás lehet?" Az arab megy a tevéjén a sivatagban. Elfogyott a vize, karikatúra nem találja az oázishoz ve­zető utat. Nagyon kivan már. Egyszer csak jön vele szem­ben egy eszkimó kutyaszá­non. Megszólal az arab: - Se­gítség! Eltévedtem! - Te? Akkor mit szóljak én? Viccmix - Safranek, hogy van a kedves felesége? Köszönöm kérdését, uram. Egy éve önnel él. Megkérdezik Pista bácsit, hogy hogy tud elaludni. - Hát, kérem, én elég köny­nyen. Elszámolok háromig és már alszom is. - Igen?!?! - Na, jó, néha fél négyig. A szőke nő a fodrásznál ül, és csörög a mobilja. Felveszi és ezt mondja: - Honnan tudtad, hogy itt vagyok? Belami privatizál Akkor most privatizáljunk, vagy inkább mégse? ­vágta hozzá kérdését a Zsibbadt brigádvezető nagyérdemű közönségéhez Snájdig Pepi. Tette ezt oly nagy hevülettel, mint akinek a zsebében minimum hatszázmillió olyan forint lapul, amit, ha másra nem is, de magánosításra szívesen el­költene. Az asztalok környékén darvadozókat, mit mond­jak, túlságosan nem hergelte föl e téma. Merthogy túljárván egymás eszén, meg a hónap közepén, már annyi pénzük sem fonnyadt a bukszáikban, amiből kettőnél több, vizezett borból kotyvasztott fröccsöt tudnának Józsi csapostól magánosítani. De azért Smúz apu fölhorkant, mert legalább egy embernek - mint kiemelte - csak meg kell mutatnia, hogy a Panel Pál-lakótelepen is élnek olyanok, akik nem közömbösek az ország sorsa iránt. Majd egyenes szándékkal kijelentette: bár már nagyon közeleg a nép megszavaztatásának ideje, neki momentán fogalma sincs, hogy igennel szavazzon-e a kórházak ügyében, vagy oda kar­coljon, ahova a nemet várják. - Hát, ha még ezt se tudja, jobb, ha magára he­geszti a budiajtót, és ki se jön többet, hogy leg­alább a családja ne szégyenkezzen maga miatt. A kórházakat igenis állami kézben kell tartani, mert az mégse lehet, hogy jövőre már egy vakbélműtétre is csak akkor tudjak bejelentkezni, ha eladtam a la­kásomat - érvelt Ló Elek. Cink Enikő ekkor közbe­vetette, ő úgy hallotta, hogy a privátkórházban sem kell majd fizetni, mert fizet a tébé. Plüss Eta viszont - csak hogy minél nagyobb összhang alakuljon ki a Zsibi füstjében - azt magyarázta: olyan hülye ma­szek nincs, akinek elég lenne a tébé pénze, és ab­ból fejlesztené a kórházat. - Mert, ugyebár, ha eny­nyi elég lenne, akkor a kórház is tudná fejleszteni saját magát - magyarázta Etus. - Na, most álljanak le, de nagyon gyorsan, mert már a pontot sem értem a mondatuk végén - fanyal­gott Ló Elek. Aki szerint egyébként történjék bánni is a kórházakkal, rosszabb már úgysem lehet. S vissza­emlékezett arra az egy darab kockasajtra, meg ket­tényisszantott felvágottszeietkére, amit neki mint harminc éve tébét fizető állampolgárnak, legutóbbi kórtiázi nyuvasztása idején vacsoraként feltálaltak az ihatatlan tea mellé. - Én csak azt nem értem, ha az államnak nincs pénze az egészségügy fejlesztésére, meg az utak építésére, meg az iskolák fenntartására, meg még mit tudom én milyen ügyben hangzott már el, hogy fogytán a forint, akkor mire megy el az a tö­méntelen adó, amit befizetünk? - kérdezősködött Firnájsz Egon. - Hogy maga például mennyi adót fizet be, azt jobb lenne nagyon nem firtatni, mert még a végén deresre húzza az adórendőrség - reagált a fel­vetésre egy karatefilmből ellesett könyökütéssel Snájdig. Ezzel aztán el is kezdődött az a mérsékelt hangú verekedés, ami privatizációügyben egy hig­gadt baráti társaságtól el is várható. Röpködtek a Zsibiben politológusoktól hallott cikornyás kör­mondatok, ki tudja hol, de igazán nagymértékben termett közhelyek, de leginkább célirányosan el­indított pofonok kergették egymást. Amikor pél­dául Minek Dönci kijelentette, hogy az állam a legrosszabb gazda, Bika Jenő közölte, ezt nagyon is el tudja képzelni Minek úr álláról, de az ő álla ügyében ne nyilatkozzon, mert hogy az pilla­natnyilag Bovden Béci térdrúgása következtében nagyon sajog. - Talán nem lenne akkora zavar a fejekben, ha valaki végre elmondaná az igazat privatizáció ügyben - vélekedett Cink Enikő a zsibiharc rövid szünetében, s Belamira nézett, mint akinek te­kintetéből azt olvasta ki, legalább kétmukkanásnyi véleménye neki is lesz, mielőtt még összerug­dosnák a plafont. - Én bizony teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a magánosítás hatékonyabbá tesz. Éppen ezért azt javasolnám, hogy elsőként privatizáljuk a parlamentünket. Mert biztosra veszem, ha egyszer magán kézbe kerülne, gyorsan kiderülne, közel négyszáz képviselő helyett talán kétszáz is el tudná érni a tengernyi sikert, amennyit eddig honatyáink felmutattak. A parlament új tulajdonosa aligha engedné meg, hogy az ülések idején a képviselők, már akik el is mennek a vitára, ásítozva ol­vasgassák az újságokat, s egymás mószerolásával töltsék idejüket, amikor ez az ország tele van gonddal. Reményeim szerint a privatizáció után bevezetnék a teljesítmény arányos juttatások rend­szerét is, s például, aki okosabbakat mond, nagyobbat lendít az ország kerekén, mondjuk, több pénzt vihet haza, mint aki csak a száját jártatja ­magyarázta Belami. Ám mielőtt a külváros vénülő szépfiúja még rendszert építgethetett volna furcsa nézeteiből, ő is kapott egy pofont. Talán még ma sem tudja, hogy államilag finanszírozott, netán magánosított üt­legtől esett akkorát, hogy még mindig púpos a Zsibi ajtajának küszöbén a vaspánt. BÁTYI ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents