Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-18 / 269. szám

14 • KAPCSOLATOKCSÜTÖRTÖK, 2004. NOVEMBER 18. Elhunyt Szádeczky-Kardoss Samu professzor Hosszú, túrelemmel viselt, súlyos betegségben 2004. november 10-én, életének 87. évében Szegeden elhunyt Szádeczky-Kardoss Samu professor cmeritus, a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezető tanára. Szádeczky professzor úr 1918. január 21-én Kolozsvárott született, a magyar egyetemeknek számos kiváló tudóst adó család sarjaként. A család - Erdély román megszállása után - előbb Pozsonyba, majd Szegedre költözött. 1935-ben érettségizett a Dugonics András Piarista Gimnáziumban. Görög-latin szakos középiskolai tanári diplomáját 1940-ben a Ferenc József Tudományegyetemen kapta meg. Rövid kolozsvári, s még rövidebb budapesti kitérő után 1945 őszétől egészen haláláig Szegeden élt és dolgozott. 1950-ben lett egyetemi docens, 1962-ben nevezték ki professzorrá a bölcsészkaron. 1952 és 1959 között az ókori történeti tanszéket irányította, 1957-ben bízták meg az ismét felállított klasszika-filológiai tanszék vezetésével, amit 1988-as nyugdíjaztatásáig látott el, miközben gyakorlatilag a semmiből teremtett rangos görög-latin tanszéket. Még ezután is hosszú évekig részt vett a medievisztika szakos oktatásban és a történeleni PhD-képzésben. Óráin és írásaiban következetesen vallotta és hirdette, hogy az európai kultúra gyökerei a görög-latin világba nyúlnak vissza. A görög-latin antikvitás csodálatos világának megismerése és tanulmányozása szempontjából alapvetőnek tartotta a klasszikus nyelvek tanulását és tanítását. Éppen ezért a szellemi sötétség uralmának fogta fel azt a korszakot, amikor a barbár kultúrpolitika 1950 és 1957 között a szegedi (és a debreceni) egyetemről teljesen száműzte a görög és a latin képzést. Ezekben a nehéz években is határozottan képviselte azt a gondolatot, miszerint a klasszikus nyelvek hiányában Európában nem lehet universitas az egyetem. Szádeczky professzor úr filológusként, történészként és bizantinológusként rendkívül gazdag és páratlanul sokoldalú tudományos munkásságot végzett. Nemzetközi hírű szaktekintély volt, Európa legkiválóbb graecistái között tartották számon. Bizton állítható, hogy minden idők legjelentősebb szegedi társadalomtudósai közé tartozott. 1938-ben tette közzé első publikációját, azóta mintegy 230 közleménye jelent meg könyvként, önálló kiadványként, illetve neves hazai és külföldi szaklapokban, lexikonokban (pl. Pauly-Wissowa) és monografikus művekben (pl. Cambridge History). 1952-ben a nyelvtudományok kandidátusa lett, 1963-ban pedig a görög költőről, Mimnermosról írott nagymonográfiájával elnyerte az irodalomtudományok doktora fokozatot. E műve révén az antik görög líra nemzetközileg legismertebb tudósai közé emelkedett. Itthon és külföldön is az ókori görög történelem egyik legjelentősebb kutatójának bizonyult. Eredményeit és ismereteit az 1965-ben megjelent Görög történelem című munkájában összegezte. A korszerű és európai szintű monográfia évtizedeken át alaptankönyvként volt használatos a magyar egyetemeken történelem szakon. Az 1960-as évek végén kezdett bizantinológiával foglalkozni, s e téren is egészen kiválót alkotott. Kétségtelenül legfontosabb művének az európai avarok története bizánci és latin nyelvű forrásairól készített nagy kiadványát tekinthetjük, amely az avar történelem alapművének számít határainkon innen és túl. Szádeczky professzor úr szerette Szegedet, ez abban is kifejezésre jutott, hogy mindig érdekelte őt a Tisza és a Maros folyó nevének, a Mafos menti agathyrsosok népének, Szeged ókorának és korai középkorának története. Számos helyi, országos és nemzetközi szakmai bizottságnak és szerkesztőségnek volt a tagja. Szeged tudós követeként 17 országban 35 szakmai konferencián vett részt. Munkásságának elismeréseként megkapta a Magyar Ókortudományi Társaság legmagasabb kitüntetését: az Ábel Jenő-emlékérmet, a Kiváló Oktató címet, a Munka Érdemrend arany fokozatát, s birtokosa volt igen magas bolgár állami kitüntetésnek is. A város és az egyetem teljes joggal büszke lehet rá. A nagy latin költő, Horatius írta: „Non omnis moriar." Érvényes ez Szádeczky professzor úrra is, hiszen emléke és szellemisége tanítványaiban, munkatársaiban, mindenekelőtt pedig műveiben él tovább. MAKK FERENC TANSZÉKVEZETŐ EGYETEMI TANÁR Kerékpárutak kálváriája Ősbiciklis lévén minden szegedi kerékpárúinak örülök, bár örömöm nem felhőtlen. Vannak létező utak, ám botrányos állapotban, mint a (felújítani ígért) Petőfi Sándor sugárúti, vagy a kecskéstelepi. Vannak többszörösen beígért utak, amelyeket csak meg kéne végre csinálni, mint a Szentmihályra vezetőt (állítólag pályázati pénz is van már rá), vagy a belvárosiakat. Vannak azután vitatott utak, mint mostanában a Fekete sas utcai, bár amit esetleg vesztettek az autósok ott, azt megnyerték a Tisza Lajos körúton. Ahol viszont nem tűr halasztást a rendcsinálás, az a Belvárosi híd kerékpár- és gyalogosközlekedése. Jó megoldás született a rendezéskor (vagy legalábbis a lehető legjobb), mégis bármelyik nap bekövetkezhet egy tragédia, mégpedig azon egyszerű okból, hogy igen sok biciklis és gyalogos - lehet, hogy a többség - nem tartja be az elemi közlekedési szabályokat, dacára a feltűnő feliratoknak és tábláknak. (Ha már itt tartunk: az autósok többsége sem az előírt harminccal poroszkál, ami eléesés alkalmából végzetes lehet.) A Szeged felől nézve jobb oldali járda a gyalogosoké, mégis percenként tör közéjük biciklis Újszegedről. A bal járda lenne az Újszegedről jövő kerékpárosoké. Nos, bizonyos, hogy ők vannak rajta a legkevesebben. Mindkét A kerékpárosok egy része szabálytalanul közlekedik Fotó: Frank Yvette irányú gyalogosok, korántsem egyesével, korántsem odafigyelve a csengetésre, vagy ha igen, alig-alig kitérve, szembejövő biciklisek, hol a jobb, hol a bal oldalra (hirtelen) behúzva. Szóval teljes a káosz jobbra is, balra is, előre is, hátra is. Mindeközben a járdaszegély olyan magas, hogy arról lezökkenni nem lehet, csak leesni, talán éppen egy többtonnás jármú alá. Mindezt egy-két percnyi kitérő megspórolásáért, vagy egyszerűen csak megszokásból. Naponta több százezer, enyhébb időben több millió forint bírságot lehetne behajtani csak ezen a hídon, amiből akár díszburkolatos kerékpárutakat is csinálhatnának körös-körül Szegeden. Hát még ha a Kárász utcán (meg másutt) a babakocsik és csöppségek közt falkákban szlalomozó suhancokat is észre térítenék olykor a rend éber őrei... Nincsenek ilyenek? Avagy enynyire nem divat már érvényt szerezni a törvénynek? DR. MARTON JÁNOS, SZEGED A nem kívánt alsóvárosi tó Alsóvároson, a Füzes utcában minden esőzés után egy kisebbfajta tó képződik, amely ősztől tavaszig szinte folyamatosan keseríti az ott lakók életét. Ez a tó a kocsiút teljes szélességében és kb. 20 méteres szakaszon található. Mivel ez állandósult, a burkolat megsúlylyedt, több lakó szerint a házak is vizesedni kezdtek. Sajnos közeledik a tél, és a helyzet egyre romlik. Tavaly télen egy rosszullét miatt mentőt kellett hívni hozzám, mondanom sem kell, csak a sarokig jutottunk, 15 percig küzdött a sofőr és a szomszédok, mire kijutottunk. Az utcánkban több idős ember is lakik velem együtt, ugye nem kell mondanom, mit jelenthet 15 perc! Több ígéretet is kaptunk már az évek folyamán, de nem történik semmi! Ki a felelős ezért? TOPPANTÓ ISTVÁN, SZEGED Ingyenesnek mondható bankkártyahasználat I Sokan felháborítónak tartják - köztük én is a bankok és pénzintézetek lenyúlását, mivel kikerúlhetetlenek és kénytelenek vagyunk igénybe venni „szolgáltatásaikat". A szolgáltatás nélküli díjak mérséklését próbálja az ember azzal elérni, hogy - kártyatranzakciós díjat megspórolva - egy hónapban egyszer vesz ki egy nagyobb összeget az automatából, a vásárlásokat pedig kártyával rendezi le, mert az ingyen van. Gondoltam én eddig. Amúgy sem alacsony vérnyomásom az egekbe szökött, amikor megláttam, hogy miután a postán egy hétezer forintos csekk befizetését kártyáról intéztem, 570 Ft-os tranzakciós díjat húztak le a számlámról, mivel azt készpénzfelvételnek minősítették. Nem tudom, a bank avagy a posta volt nagyon mohó, de úgy érzem, akkora szolgáltatás nem volt a befizetés mögött, hogy ennyibe kerüljön. Sajnos nem fogok bankot váltani, mert a másik se különb, de ilyen butaságot soha többet nem követek el, és remélem, azok se, akik eme sorokat olvassák. IFJ. HORVÁTH ISTVÁN, SZEGED A pénzfelvétel költségeit a többség tűi magasnak tartja Fotó: Frank Yvette Álom és valóság Valakinek vagy valakiknek ismét beteges álmai voltak a közelmúltban. Álmot láttak és reggelre kiötlötték, hogy nagy gyorsasággal kettős állampolgárságot kell adni a körülöttünk lévő szomszédos államokban élő állampolgárok azon részére, akik magukat magyarnak vallják. Szélsebesen aláírásgyűjtésbe kezdtek, mert erre törvényeink jelenleg lehetőséget adnak és ez nekik semmibe sem kerül. Megszületett a legfelsőbb döntés, záros határidőn belül népszavazással - mert ilyenkor a felelősség a népre történő áthárításával - kell a kérdésről dönteni! Anélkül, hogy valaki is tudná, az elfogadó szavazással járó, az ország lakosaira háruló többletkiadások milliárdjainak terhét. Feltehetjük a nem is költői kérdést, nem elég terhet rakott már ránk az elmúlt tizenöt év? Nincs még elég munkanélküli az országban? Nem szegényedett el még végérvényesen a lakosság egy jelentős része? Nincs még elég létminimumért gürcölő dolgozó, és nyugdíjból tengődő idős állampolgár hazánkban? E kérdések tisztázása előtt beindult a hírszervek által felkorbácsolt szokásos hazafias szólamokba burkolt - jobbról és balról - magyarázkodás, az igenről és a nemről. Mindazonáltal a kormányzat hamar átlátta, hogy az elhamarkodott, mélységében át nem gondolt „igen" mennyit ártana az érintetteknek is hazájukban és milyen terhet róna ránk állampolgárokra, ez az egyébként hangzatos, kenetteljes testvéri intézkedés! Már eddig is számosan addig elmentek ebben a kérdésben, hogy kijelentették és attól teszik függővé állampolgáraink hazafiságát és hazafias érzelmét, hogy majdan igennel szavaz-e vagy nemmel! Véleményem szerint akik ilyen vehemenciával kérik számon állampolgárainktól az üggyel kapcsolatos igenlő állásfoglalást, címezhetnék követelésüket joggal azoknak a volt antantállamoknak, melyek akkor okkal vagy ok nélkül országunkat szétszaggatták! Az ellenzék, de legfőképp a Fidesz szószólói követelőzéseik megfogalmazásakor emlékezhetnének arra a ma is fájó tényre, hogy akkor hazánk területének nagyobb részét lakosaival együtt a hazánkat körülvevő államok között szétosztották. Ezzel együtt felmerül a kérdés, hogy lehet-e, szabad-e büntetlenül beavatkozni egy másik állam belügyeit érintő kérdésbe? Még akkor is, ha a kérdés úgy van szerkesztve, hogy az átlagpolgárban a testvéri sajnálatot kelti. Ezek után az is felmerülhet bennünk, hogy a hazánkban élő, szintén nem kevés számú nemzetiségi miért nem támaszt eredeti hazájával szemben hasonló követeléseket? Véleményem szerint ez az állampolgársági kérdés ilyetén követelése nem más, mint a jelenlegi ellenzék részére egy állandó, biztosnak látszó szavazóbázis megteremtése ahhoz, hogy hatalmát visszanyerje és mindenkor biztosítani tudja, nem számolva az állampolgárokra rótt terhek nagyságával! E kérdés kapcsán merül fel az is, hogy nem kellene-e azon a törvényi részen finomítani, amely lehetővé teszi az állampolgár részére az aláírás gyűjtését. Nem kellene-e jobban körülírni és megszabni, hogy melyek azok a kérdések, amelyek nem az egyes pártok céljait hivatottak szolgálni, hanem az egész ország lakosainak javát szolgálják. Ezzel zárni ki, hogy ne lehessen csak úgy urnák elé citálni - több milliárd forint elherdálása árán - az állampolgárokat. Meggyőződésem: ha egyszer is, az ilyen és hasonló kérdések eldöntésére feleslegesen elköltött pénzeket a kérdés feltevőinek kellene megfizetni, többször is meggondolnák, hogy „vérző szívükre" hallgatva egy ország lakosait belerángassák-e saját igényeik alátámasztásába. SOÓS JÁNOS, SZENTES Bokáig sárban Tápén Tápén az útburkolat a Dráva utca és a Rév utca közötti, kb. 1,5 km hosszú fél sávon minősíthetetlen állapotban van. Helyenként 10-15 cm mély, hosszan futó, „kimart", gödrökkel tarkított akadálypálya" keletkezett, (különösen az Aranylabda Szálloda előtt) ami megérthető és természetes, de nem negyedik hónapja, hiszen ezen szakasz csatornázási munkálatai már augusztusban elkészültek)!) és azóta „iszszuk a levét" az út nem éppen áldásos hatásainak. Kérdéseinkre, hogy kb. mikor áll vissza a régi, akár csak megközelítő állagú útminőség, kitérő válaszokat kaptunk, senki nem tud semmiről, „falakba ütköztünk". A teljes csatornahálózhat átadását kb. 2006-ra tervezik. Kérdésem: ugye nem 2006-ig kell várnunk a burkolat javítására?! Hatalmas balesetveszély van, néhány hónap alatt több koccanásos baleset is történt ezen a részen, hiszen autóstársaim a KRESZ-re „fittyet hányva", egymást szó szerint szinte az árokba kényszerítik, hogy a hosszú, kátyús útszakaszra lehetőleg egyáltalán ne keljen ráhajtaniuk! Jómagam is több millió forintos, egyéves autóval közlekedem mindennap, mellesleg ezen a héten vagyok a szervizbe előjegyezve lengéscsillapító és tengely problémákkal, amely vélelmezhetőleg a silány út miatt ment tönkre! Mellesleg: a mi utcánk (Beretytyó utca) annyira nem járható, hogy tengelyig süppedünk a mély sárba. Ha mentőt vagy taxit hívunk, azok nem szívesen jönnének be, mert senkinek sincs kedve, ideje a hatalmas, ingoványos talajon az elakadt járművet tologatni! Személy szerint rákényszerültem, hogy autómat az Aranylabda Szálloda előtt parkoljam, mert igazán nincs kedvem nap mint nap bokáig sárban ki-be járni, autómosásra vagyonokat költeni! Csak megjegyezném: Tápé egyéb részein befejezett szakaszok burkolatjavításai elkészültek és még ha átmeneti felületi állapotban is, de gépjárművel járhatóak. TÖRÖK KRISZTINA, TÁPÉ