Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-11 / 263. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. NOVEMBER 11. • KAPCSO IÁTOK" 5 Az első figyelmeztetés után megbüntetik a háztulajdonost Kevesen jelentkeztek a házszámért Rosszul lett az autós a hídon MUNKATÁRSUNKTÓL 140 millió iskolai karbantartásra MUNKATÁRSUNKTÓL Harmincnégymilliárd forintnyi értéket képviselnek azok a szegedi épületek, amelyekben az önkormány­zat oktatási, nevelési intézményei működnek. Fon­tos, hogy az iskolák karbantartása tervszerűen, üte­mezetten történjék, mert ezzel esetleg sokkal na­gyobb költségigényű felújítási munkát el lehet kerül­ni. Erről rendeztek tegnap kerekasztal-beszélgetést Kozma József alpolgármester, a Nevelési-oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata (NGSZ) vezető munkatársai és az oktatási intézményi munkakö­zösségek részvételével a szegedi városházán. - 2004-ben mintegy 140 millió forintot költöttünk az intézmények karbantartásra Szegeden. Az intéz­ményi munkaközösségek vezetői is visszaigazolták: a korábbi évekhez képest minőségi változás történt a gazdasági szolgálattal való együttműködésben, ezért jobban tervezhetők a karbantartási munkálatok ­hangsúlyozta Kozma József. Az NGSZ munkatársai nemrégiben az összes iskolában pontosan felmérték, milyen karbantartási igény van 2005-re, így tárgysze­rűbben el lehet dönteni, hol kell legsürgetőbben meg­oldani a nagyobb kárt okozó problémákat. Több száz­millió forintos csomag állt így össze, a közgyűlés a költségvetési tervkoncepció összeállításakor decem­berben dönti majd el, hogy jövőre mekkora összeget tud szánni a karbantartásokra. Fodor Gergő a diákpolgármester Tisztújító közgyűlését tartotta teg­nap a Szegedi Diákönkormányzat a városháza dísztermében. Nyitó beszédében Botka László polgár­mester kiemelte, Szeged dinamiz­musához, lendületességéhez a di­ákpolgármester nagyban hozzá tud járulni, ezért a városvezetés nyitott minden javaslatra, program ötlet­re. Iványi Aurél, az Ifjúsági és Sportbizottság alelnöke szerint az előző évben a diákönkormányzat rendezvényei frissességet hoztak a város életébe. A nyitó beszédek után a küldöttek megválasztották a polgármestert, a Széchenyi István Gimnázium tanulóját, Fodor Ger­gőt, valamint a két alpolgármes­tert: az általános iskolásokat képvi­selő Tímár Zitát és középiskoláso­kat képviselő Kmetovics Annát. Ezután Botka László átnyújtotta Fodor Gergőnek a város kulcsát. A nyolc jelölt közül megválasztott Gergő elmondta, a diákönkor­mányzat öt héten belül nyilvános­ságra hozza munkatervét. Súlyos baleset történt tegnap dél körül Szegeden, a Bertalan hídon. Egy hatvanöt éves asz­szony Wartburg típusú sze­mélygépkocsijával haladt Új­szeged felől Szeged irányába, amikor nekiütközött az útpad­kának, majd autója nekicsapó­dott egy villanyoszlopnak. Az asszonyt súlyos, életveszélyes állapotban szállították a men­tők a kórházba. M. Torony kői Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főka­pitányság szóvivője lapunknak elmondta, a rendőrség vizsgál­ja a baleset körülményeit, az elsődleges szakértői vélemé­nyek szerint a gépkocsi vezető­je rosszul lett, ez okozhatta a tragédiát. Négy és fél ezer szegedi ingatlan kapott házszámot a nyáron. Az ingatlantulajdonosok nem ke­resték a városházán a határo­zatokat, amelyeknek postázása több millió forintba kerül. A házszámtábla kirakása kötele­ző, aki elmulasztja, 10-100 ezer forintos bírságot kaphat. Több millió forintos postaköltsé­get jelent a város számára, hogy a házszámmal ellátott ingatlanok tulajdonosai nem vették át a pol­gármesteri hivatalban a határo­zatról szóló dokumentumot. Pontosan 4 ezer 600 ingatlan ka­pott házszámot azokban a külső körzetekben, ahol korábban ut­canevek sem voltak, s a házat akár tízezres nagyságrendű hely­rajzi szám jelölte. A Marostőt, Tápét, Bodomot (Szentmihály), Tompaszigetet, Gyálarétet, Su­basát és baktót érintő változásról augusztusban írtunk, közzé téve a polgármesteri hivatal fölhívá­sát is. Pappné Tbmbácz Ildikó, a sze­gedi polgármesteri hivatal építési irodavezetője tájékoztatása sze­rint eddig az érintetteknek alig egy százaléka jelentkezett a hatá­rozatért. A változás az ingatla­nok számánál jóval több, mint­egy 10-12 ezer embert érint, hi­BELTERÜLETTÉ NYILVÁNÍTÁS A tapasztalatok szerint, a házszá­mozott utcákban élők közül sokan úgy gondolják, hogy a változás a belterületté nyilvánítás jele. Ez azonban nincs föltétlenül így. A belterületek kijelöléséről a köz­gyűlés dönt, az egyes övezetekre vonatkozó elképzelések a szabá­lyozási tervekből olvashatók kl. szen egy ingatlannak több tulaj­donosa is lehet, ezenfelül a há­zakban lakóknak is megváltozik a lakcímük. Az évente átlagosan háromezer határozatot hozó épí­tési iroda feszített munkát vég­zett, hiszen három hónap alatt teljesítették a feladatot. Az átíratás nem kerül pénzbe: a Huszár utcai okmányirodában ingyen átvezetik az új címet. Nem is kell mindenkinek befá­radnia a hivatalba, elég, ha a csa­lád egyik tagja beviszi az összes igazolványt. A tulajdonlap mó­dosításáért sem kell fizetni: a földhivatali eljárás a procedúra része. A változás csupán annyi köte­lezettséget jelent a tulajdonos számára, hogy ki kell tennie a házszámot. A hivatal még a táb­lácska méretét vagy anyagát sem írja elő: elég ha időtálló és jól ol­vasható. A tábla fölszögezésére egy hónap áll rendelkezésre, ez­után ellenőrzik a végrehajtást. Aki elmulasztja a házszám fölra­kását, először figyelmeztető leve­let kap, újabb határidővel. Azu­tán viszont a hivatal már büntet­ni kénytelen: a bírság 10-100 ezer forintig terjed, ráadásul is­mételhető. Első alkalommal ter­mészetesen a legkisebb bírságot szabják ki. Ha ez sem hoz ered­ményt, a környezetgazdálkodási kht. teszi föl a táblát, a költsége­ket pedig ráterhelik az ingatlan­ra. Máris akadt, aki a határozat­ban kötelezően közölt szankciók ellen tiltakozott. - A cél termé­szetesen nem a büntetés; jóhi­szemű magatartással elkerülhető a kényszerintézkedés - mondta az irodavezető. NY. P. Baktóban is több utca kapott nevet, az ingatlanok pedig házszá­mot Fotó: Gyenes Kálmán Szegeden két hónapot is várni kell egy-egy szakorvosi vizsgálatra Rendelőintézeti csikicsuki Folytatás az 1. oldalról Személyes megbeszélés után kezdődhet az ultrahangos vizs­gálat, de érdeklődésünkre az asszisztens elárulja: ha nem in­dokolt a gyors vizsgálat, decem­ber elején számíthatunk arra, hogy végigsiklik rajtunk a gép. Ugyancsak az orvossal kell egyeztetnünk, ha fogászati láto­gatásra szánjuk el magunkat, a lakcímünk alapján telefonon is útba igazítanak, hogy mely ren­delőben és melyik doktort ke­ressük. Beutalónkkal együtt kell je­lentkeznünk a kardiológián, ahol sürgős esetben elvégzik ugyan az első néhány vizsgála­tot, de ha „átlagos" betegek va­gyunk, akkor csupán 3-4 bét múlva tud néhány percet ránk szánni a leterhelt doktor. Ugyancsak orvosi papírokkal együtt érdemes megjelennünk emésztési és egyéb gyomorbaja­ínkkal a gasztroenterológián. A régebb óta ott dolgozó orvosok csak januárban tudnának fo­gadni, de megtudjuk: éppen teg­nap óta rendel egy új orvos, aki­nek még majdnem üres a nap­tára, vagyis azonnal hozzákezd­het gyógyításunkhoz. ' A betegirányító külön telefon­száma gyakran foglalt. Amikor a vonal túlsó végén fölveszi valaki a kagylót, akkor taj-számunk el­Időpontra váró betegek a szegedi rendelőintézetben lenében megtudhatjuk, mikor juthatunk be a legzsúfoltabb szakrendelőkbe. A fül-orr-gégé­szeten akár aznapra is adnak időpontot. Ellenben több vizsgá­latra több napot és hetet is várni kell: a november 10-én jelentke­zőnek a reumatológián novem­ber 25-ig, az ortopédián pedig november 29-ig. A mammográ­fián ennél rosszabb a helyzet: ebben az évben már nincs elő­jegyzési időpont, a mellvizsgá­latra majd december elején kez­dik osztani a 2005 januári he­lyeket, ezért a szegedi rendelő­Fotó: Karnok Csaba intézetben jelentkező lánynak vagy asszonynak azt tanácsol­ják, próbáljon bejutni a nő­gyógyászati klinikára. A szemé­szeti vizsgálatot november 10-én igénylő január 18-án tud­hatja meg, hogyan vigyázzon - a szeme világára. A két amatőr festő összeszólalkozott a jótékonysági kiállítás szervezőivel Hiába festettek a tetoválok Két amatőr festő felajánlotta egy-egy mun­káját a beteg gyermekek javára szervezett szegedi jótékonysági kiállításra, ám állí­tásuk szerint két szervező ahelyett, hogy ezt megköszönte volna, a tárlat zárultával pocskondiázta a képeiket. A rendező civil szervezet képviselője bocsánatot kér kol­légái helyett is. MUNKATÁRSUNKTÓL Két fiatal, amatőr szegedi festő, Bíró Hubert és Kiss Csaba is részt kívánt venni abban a jó­tékonysági akcióban, amit Művészek egy mo­solyért címmel a Bellon Tibor Fazekas Céh szervezett a dél-alföldi leukémiás és beteg gyermekekért létrehozott Reménysugár Ala­pítvány javára. A civil szervezet festmények, grafikák, kisplasztikák, népművészeti tár­gyak felajánlását kérte a céljaival egyetértő al­kotóktól, és a beérkezett munkákból képző­művészeti kiállítást és vásárt rendezett előbb a Dóm étteremben, majd az Alsóvárosi Kul­túrházban. Hubert és Csaba - mindketten au­todidaktaként tanultak festeni, és jelenleg té­továiéként dolgoznak - elhatározták, hogy készítenek egy-egy képet, és felajánlják az ak­cióra, amelynek a szórólap szerint Mádl Dal­ma, a köztársasági elnök felesége volt a fővéd­nöke. A szervezők csak úgy tudták elfogadni a munkáikat, ha keretben vannak, ezért saját költségen be is kereteztették. - Amikor kitöltöttem az adatlapot, azt kér­tem, hogy 90 ezer forintért tegyék ki a képe­met. Mint megtudtam, először csak 25 ezret írtak rá, anri elég nevetséges, ha meggondo­lom, hogy a keret önmagában tízezerbe ke­rült. Arra hivatkoztak, hogy elkeveredtek az adatlapok, ezért történt a tévedés, amit még korrigáltak - meséli Csaba, aki hat éven át New Yorkban élt, több munkáját magángyűj­tők vásárolták meg, cikkek is jelentek meg róla amerikai lapokban. A felajánlott képek nem keltek el a vásá­ron. Amikor a fiatalemberek értük mentek, állításuk szerint az akció két szervezője emelt hangon pocskondiázó megjegyzéseket tett munkáikra. - Nem adtunk rá okot, hogy így kezeljenek bennünket, ezért nagyon felháborodtunk. Egyikük még azt is mondta: ő csukott szem­mel is különbet fest ennél - méltatlankodik Csaba, aki szerint olyan kevés profi művész csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy nem is tudták volna megrendezi a tárlatot, ha az amatőrök nem ilyen lelkesek. - A szóváltás végére úgy feldühödtem, hogy azt találtam mondani a két nőnek: olyan sík az agyuk, mint az Alföld - teszi hozzá Hu­bert, aki egyetért társával abban is: ha így fo­gadják a felajánlásokat, nem jótékonykodik többet. A két érintett szervező nem kívánt nyilat­kozni, Farkas Endréné mindössze annyit mondott: nagyon felzaklatta ez az ügy, majd beszélgetés közben letette a telefont. A másik, Oravecz Veronika Anna pedig pocskondiázásról nem tud, véleménye sze­rint a szóváltás nem tartozik a nyilvános­ságra. - Szervezőtársaim viselkedése miatt bocsá­natot kérek a felajánlóktól, magam is elfo­gadhatatlannak tartom, hogy az akció szer­vezői mondjanak bírálatot a képekről. Rá­adásul egyikük sem művészettel foglalkozó szakember, tehát nem lett volna szabad sér­tően nyilatkozniuk. Nekem például nagyon tetszik Kiss Csaba pillangós képe - mondja Virágné Márta Nóra népi iparművész, az ak­ciót szervező fazekas céh képviselője. A jóté­konysági vásár egyébként nem volt ered­ménytelen, a szervezők már át is utaltak 233 ezer forintot a Reménysugár Alapítvány számlájára. Mivel nem kelt el minden fel­ajánlott alkotás, december 13-ától újabb jó­tékonysági vásárt rendeznek az Alsóvárosi Kultúrházban. Bíró Hubert és Kiss Csaba a felajánlott képekkel Fotó: Miskolczi Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents