Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-02 / 255. szám

• BELFÖLD - KÜLFÖLD« KEDD, 2004. NOVEMBER 2. Pattesély a keddi elnökválasztáson Mivel az amerikai elnökjelöltek (ej fej mellett haladnak a nép­szerűségben már jó ideje, fo­kozódik az aggodalom, hogy patthelyzet állhat elő. WASHINGTON (MTI/AP) Amennyiben mindkét jelölt 269-269 elektori szavazatot gyűjt be, s ezzel nem szerzi meg a szükséges - 270 szavazatból álló - többséget, a képviselőháznak kell döntenie. Ezt az alkotmány 1804-ben kelt 12. kiegészítése szabályozza így, és így dőlt cl az amerikai elnökválasztás már két ízben: 1825-ben és 1837-ben. A rendelkezés szerint tehát a kép­viselőház dönti cl, ki legyen az elnök, viszont a szenátus hatá­rozza meg az alelnök személyét, s a döntéshez minden állam mindkét házban csak l-l szava­zatot adhat lc. A kongresszus je­lenleg szilárdan George W Bush, illetve a republikánusok kezében van. Kedden ugyan e testület tag­jait is megválasztják, de a legtöbb megfigyelő úgy véli, hogy meg­marad a republikánus többség. Más szóval ez annyit tesz, hogy ha mind a két jelölt 269-269 elektori szavazatot kapna, a kongresszus vélhetően egy má­sodik periódusra is hivatalba he­lyezné Busht. A megoldás azon­ban bizarr eredményekhez is ve­zethet, mert előfordulhat, hogy a kongresszus a republikánus je­löltet, míg a szenátus a demokra­ta alclnökjclöltct választja meg, vagyis nem lehetetlen, hogy Busht /ohn Kerry alelnökjelöltje, john Edwards kísérné el a Fehér Házba. Berlinben EU-ügyekről is tárgyalt a magyar és német kormányfő Szolidaritás az új tagokkal ¡anukovics és Juscsenko a második körben Fej fej mellett haladók KIJEV (MTI) A várakozásoknak megfelelően a két Viktor - Viktor ¡anukovics kormányfő és Viktor ¡uscsenko ellenzéki parlamenti képviselő, volt kormányfő - kapta a legtöbb szavazatot az ukrajnai elnökvá­lasztás első fordulójában, így ők versengenek a november 2l-re kitűzött második fordulóban a legfőbb ukrán közjogi méltóság betöltéséért. A Leonyid Kucsma távozó elnök utódjául kiszemelt Viktor (anukovics kormányfő 54 éves, az általa vezetett Ukrajna Régiói párt jelöltjeként indult az elnökválasztáson, s elsősorban Ukrajna déli és keleti régióiban népszerű. Viktor juscsenko, a Mi Ukrajnánk jobboldali ellenzéki tömörülés elnöke 50 éves, az ál­tala vezetett pártszövetség ren­delkezik a legnagyobb létszámú frakcióval a parlamentben. Leg­nagyobb a támogatottsága Nyu­gat-Ukrajnában és az ország kö­zépső részén, így a közel három­milliós lélekszámú fővárosban, Kijevben is. A tagországok és Európa érdeke, hogy minél hamarabb erős, működőképes bizottsága legyen az Európai Uniónak - jelentette ki hétfőn Berlinben Gcrhard Schrödcr német kancellár, miután találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. BERLIN (MTI) A magyar kormányfőt katonai tiszteletadás­sal fogadták a berlini kancellári hivatal előtt, függetlenül attól, hogy látogatását munkalá­togatásnak minősítették: mivel európai uni­ós tagország miniszterelnökeként először lá­togatott Németországba, kijárt neki a kato­nai tiszteletadás. Gerhard Schröder az ebéd­del egybekötött tárgyalás után azt mondta, hogy mivel a német-magyar politikai és gaz­dasági kapcsolatok „egészen kiváló állapot­ban vannak", részletesebben beszéltek euró­pai kérdésekről. Az új összetételű Európai Bizottság össze­tétele körüli vitákról szólva Schröder azt mondta, hogy „¡osé Manuel Barroso tudja, mit kell tennie". Gyurcsány Ferenc a sajtóértekezleten az euróövezet országaira vonatkozó stabilitási és növekedési paktumról úgy vélte: a paktum szolgálja a rövid távú stabilitást, de nem biz­tos, hogy szolgálja a hosszú távú növekedést is. A paktum előírásainak rugalmasabb, úgy­mond a növekedést nem gátló kezelését jó ideje szorgalmazza a GDP arányában magas államháztartási deficittel rendelkező Német­ország és Franciaország. Schröder a sajtóértekezleten az EU politi­kai irányíthatósága érdekében az európai al­kotmány gyors ratifikálását is szorgalmazta, a 2007-tól 2013-ig terjedő költségvetési idő­szakról pedig azt mondta, hogy szolidaritást kell tanúsítani az új EU-országok irányában, különösen azoknak, akik eddig mások részé­ről maguk is szolidaritást élveztek. A két kor­mányfő nem volt hajlandó jóslásokba bocsát­kozni az amerikai választásokról. A Magyarok Világszövetsége igenre buzdít Kettős állampolgárság BUDAPEST (MTI) A kettős állampolgárságról szóló népszavazást népszerűsítő nagy­gyűlést tartott a Magyarok Világ­szövetsége (MVSZ) vasárnap Bu­dapesten, a Batthyány örökmé­csesnél. A rendezvényen mint­egy ötszázan vettek részt magyar lobogókkal. Többen fekete szala­got kötöttek a zászlókra, ame­lyek között feltűnt egy fekete tri­anoni zászló is. Az összegyűltek között a nép­szavazási részvételre felhívó és az igen szavazat leadását kérő szórólapokat osztottak szét. A rendezvény programjában a szín­padon több hazafias vers és ének­szám hangzott el. A nagygyűlés szónoka, Patrubány Miklós, a Meghívó Szegedi Városfórum (Beszámofa (Polgármester Városháza díszterme, 2004. novemßer 3. (szerda), 18 óra A polgármesteri beszámolót élőben közvetíti a Városi Televízió, illetve az interneten, a városháza honlapján (www.szegedvaros.hu) is folyamatos lesz a közvetítés. Az eseményről összefoglalót készít a Délmagyarország, illetve a Rádió88 Közélet című műsora. Magyarok Világszövetségének el­nöke véleményét hangoztatta: a kettős állampolgárság „pártok fe­letti kérdés és összmagyar nem­zeti ügy". Azt kérte a december 5-i népszavazás résztvevőitől, hogy az egészségügy privatizáció­járól és a kettős állampolgárság­ról szóló referendumokon feltett kérdésekre egyaránt igennel sza­vazzanak. Az elnök elmondta: a magyar állampolgárság felajánlása a kül­földön élő magyarok számára minden párt kötelessége lenne, és a Szabad Demokraták Szövet­sége ezzel ellentétes elképzelését „magyarellenesnek" nevezte. Ek­kor a tömegből „pfujj!", valamint „hazaáruló!" kiáltások hallat­szottak. Az MVSZ nagygyűlés egy fiatal résztvevője az átélt érzelmi ha­tások alatt sírva fakadt A rokonszenvet nem rejtik véka alá Balázs Péter népszerű Az Európai Néppártban „tisz­teletre méltó" lépésnek tekin­tik Rocco Buttiglionc vissza­lépését, de azt várják, hogy fosé Manuel Barroso kijelölt elnök további változtatásokat hajt végre a névsorban - írta a Frank­furter Allgemeine Zeitung. BERUN (MTI) „Rocco Buttiglionc nem lehet pa­rasztáldozat, kinek lemondását illetően a baloldali frakciók a leg­könnyebben egyetértésre tudnak jutni" - idézte a frankfurti lap a német CDU/CSU EP-csoportjá­nak két tisztségviselőjét. A né­met lap úgy tudja, hogy bár az el­múlt hetekben az EP szociálde­mokrata, szocialista frakciójá­ban is kételyek merültek fel Ko­vács László volt külügyminiszter, mint kijelölt energiaügyi biztos hozzáértésével kapcsolatban, dc a hét végén közzétett listáján a frakció őt már nem szerepelteti, mint olyan személyt, kinek posztján változtatás kívánatos. ¡an Marinus Wiersma, a frakció helyettes vezetője csupán a hol­land Kroes, a lett Udre és a dán Fischer Boel személyével kapcso­latban fejezte ki „nagy fenntartá­sát". Ugyanakkor csaknem az összes frakció rokonszenvvel vi­seltetik Balázs Péter eddigi, s még mindig hivatalban lévő ma­gyar biztos iránt, s ezt a rokon­szenvet nem rejtik véka alá. Ba­lázs Pctcr nagyon jó benyomást keltett rövid hivatali ideje alatt. Balázst bizonyára még az ener­giaügyeknél is fontosabb feladat­tal bízták volna meg - írta frank­furti lap. Henani zavargások CSENGCSOU, PEKING (MTI/AFP) Hét halottja és 42 sebesültje van a Kína középső részén fekvő He­nan tartományban kitört zavar­gásoknak. Ez volt az első hivata­los megerősítése azoknak az ösz­szecsapásoknak, amelyek a múlt heten törtek ki a muzulmán val­lású hujok és az ország etnikai többséget alkotó hanok között Cscngcsou tartományi főváros közelében. Az Új-Kína hírügy­nökség nem tett említést arról, hogy etnikai zavargásokról volna szó. RÖVIDEN EKSZERLOPAS Ismeretlen tettesek behatoltak a kecskeméti Tesco Áruházba, ahol ékszerüzletet törtek fel. Az elkövetők a hátsó biztonsági kaput befeszítették, majd gépkocsival behajtottak az áruházba. Ott az ékszerstand rácsozatát az autóval betörték. jOGOSAN LŐTT Jogosan használta fegyverét az a rendőr, aki vasárnap este meglőtt egy ittas férfit a Pest megyei Tö­kölön. A járőr egyik tagja a késsel támadóra célzott lövést adott le, akit a nyakán ért a golyó. A 64 éves tököli férfi súlyos sérülése­ket szenvedett, kórházba szállí­tották, állapota stabil. REFORMÁTUS VÉLEMÉNY Szabó István püspök szerint a kormányzat „apartheid politikát" folytat az egyházak ellen. Az a szülő, aki egyházi iskolába íratja gyermekét, úgy kell erezze magát, mint egy néger Dél-Afrikában húsz évvel ezelőtt - szólt a református főpap. Csurogi emlékezők CSUROG (MTI) Szerte a Vajdaságban megemlé­keztek a hét végén a titói hata­lom által levezényelt 1944—45-ös vérengzések magyar áldozatai­ról, az egyik legkegyetlenebb mé­szárlás színhelyén. A Temerin melletti Csurogon (Csurug) az idén is a hatóságok hivatalos en­gedélye nélkül zajlott a megem­lékezés a település szeméttele­pén található vesztőhelyen. A közel száz csurogi megemlékező az idén is fakeresztet helyezett el városi szeméttelep egyik domb­ján, a volt dögtclepen. A kereszt mellé koszorúkat és a kegyelet virágait tették a megemlékezők, akik között szép számban voltak a bűntény áldozatainak hozzá­tartozói. Teleki ¡úlia volt tarto­mányi képviselő azt hangoztatta az egybegyűltek előtt, hogy hat­van evvel a történtek után még mindig méltatlan helyen kell emlékezni a kivégzett csurogiak­ra, s a hatóságok az emberi jogo­kat sértik azzal, hogy nem enge­délyezik emlékhely kialakítását. Az élelmiszer-biztonság nem gyerekjáték! A paprikatörténések eredője BUDAPEST (MTI) Az elmúlt napok történései azt erősítették meg, hogy az élelmiszer-biztonság nem gyerekjáték ­mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kö­vetően, hogy látogatást tett az Országos Élelmezés­és Táplálkozástudományi Intézetben, ahol az érin­tett tárcák és szervezetek vezetői jelentést tettek a szennyezett fűszerpaprikával kapcsolatos intézke­désekről szombaton. Közölte: az Élelmiszerbizton­sági Hivatal felügyelete néhány héten belül átkerül az egészségügyi minisztériumba, mivel jelenlegi helyén, az agrártárcánál „a gyártók érdekei jelen­nek meg legerősebben". A kormányfő szerint az eset kapcsán a kormányzatnak is le kell vonni a ta­nulságokat, ennek első lépeseként az EU illetékes bizottságánál kezdeményezik, hogy a fűszerpaprika behozatala legyen tételes vizsgálathoz kötve. Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÖRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS |mclickletek|, M1SKOLCZI RÓBERT (fotó), ÚJSZÁSZI ILONA Ihír és információ), SÜLI JÓZSEF (sportl • Délvilág szerkeszt óségvezető: BAKOS ANDRÁS |Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon 62/567 888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567 881. Sportrovat: 62/567 882. Interneteim: wwwdelmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségi" delmagyar hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TH/fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax 62/242 419 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel : 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Ttl./fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u 8. Tél 63/401 -024 Tc-l /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel/fax: 63/481-010. «KIADIA ÉS ELÖFIZETESBEN TER|ESZT1 A DÉLMAGYARORSZÁG K1A1X)» Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkárság: tel : 62/567-870. • Hirdetési igazgató KONKOLY BÉLA. lel 567 842, fax 567 887. Hirdetésfelvétel: 62/567 832, 62/567 835. Fax 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁ1 Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt 67 Telefon 62/466 847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Tel 62/567 872, fax 62/567 884 R-ricszlési vezető KÓTI ZOLTÁN Ttricsztés 62/567-864 Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti Előfizetési díj egy hónapra 1355 Ft (Délmagyarországl, 1255 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhfr Rt • ISSN 0133-02SX IDélmagyarorszag), ISSN 1416 0099 (Délvilág) • A IX-lniagyarotszág Kiadó a Lapcom Kft. tagia. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents