Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-07 / 235. szám

2 BELFÖLD - KÜLFÖLD CSÜTÖRTÖK, 2004. OKTÓBER 7\ A Gyurcsány-kormány első ülésén elfogadta a jövő évi költségvetés tervezetét Elérhető lakáshitel, fiataloknak A kormány szerdai ülésén elfogadta a 2005. évi költségvetés tervezetét, ame­lyet csütörtökön nyújt be a parlament­nek - jelentette be Gyurcsiny Ferenc miniszterelnök a kormányülést követő tájékoztatón Budapesten. BUDAPEST (MTI) László Boglár és Batiz András a Gyur­csány-kormány két szóvivője - jelentette be a miniszterelnök szerdán az új kor­mány első ülését követő sajtótájékozta­tón, Budapesten. Bruttó hazai termék A költségvetési törvény készítésénél az­zal számoltak, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 2005-ben mintegy 4 százalékkal bővül - közölte Draskovics Tibor pénzügy­miniszter. Hozzátette: folyó áron a bruttó hazai termék értéke 22 ezer 250 milliárd forint, valamivel több, mint 90 milliárd euró. Elmondta: a lakossági fogyasztás növekedése az idén 2-3 százalék, jövőre mintegy 3 százalék lesz. A nemzetgazda­sági beruházás volumene a tervek szerint az idén 8-10 százalékkal, 2005-ben pedig 6-8 százalékkal bővül majd. Tfervezett reálbérek A költségvetés tervezete szerint jövőre 3-4 százalékkal nőnek a reálbérek - közöl­te Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. így négy év alatt 30 százalékkal bővülnek a re­álbérek. Gyurcsány Ferenc elmondta: 2002-ben és 2003-ban a nyugdíjak reálér­téke 17 százalékkal nőtt, míg az idén és jövőre 24 százalékkal emelkednek a terve­zet szerint. „Jövőre 2085 milliárd forintot költünk nyugdíjra, 53 százalékkal többet, mint amit a megelőző kormány 2002-ben tervezett" - tette hozzá. Állami garanciával A jövő évi költségvetés célja, hogy igaz­ságosabbá tegye a közteherviselést ­mondta Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök. Hozzátette: igazságosabbá kívánják tenni a gyermeknevelő családok tehervi­selését és az otthonra váró fiatalok lakás­vásárlási lehetőségeit. A miniszterelnök elmondta: jövőre állami garanciával tá­mogatott lakáshitelt nyújtanak, és így 10 százalék önerő is elegendő. A költségveté­si tervezet szerint a lakástámogatásra ren­delkezésre álló forrás jövőre 217 milliárd forint lesz. Medgyessy: utazó nagykövet A kormány szerdai döntése értelmében utazó nagykövetnek kérik fel Medgyessy Pétert - közölte László Boglár kormány­szóvivő. Az előző miniszterelnök a gazda­sági élet nemzetközi szereplőivel (OECD, európai uniós intézmények), valamint tu­dományos és szakmai szervezetekkel tart­ja majd a kapcsolatot - tette hozzá. Mint mondta, a kormány az európai uniós ügyekben érintett tárcák vezetőit is felkér­te arra, hogy munkájukba vonják be Med­gyessy Pétert. Mit láttat Orbán ? BERCEl (MTI) Orbán Viktor a Nógrád megyei Bérceién azt mondta: komoly kétségei vannak afelől, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyze­tét lehet-e orvosolni egyértelmű választői felhatalmazás nélkül. A volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke Nagy Andornak, az idő­közi parlamenti választás fidc­szes képviselőjelöltjének fóru­mán kifejtette: a rendszerváltás óta a konkrétumok melletti elkö­telezettséget illetően az MSZP-nek volt a legmarkánsabb választási programja 2002-ben. Gyurcsány Ferencre utalva hoz­zátette: „Most jön egy ember, aki azt mondja, a pártkongresszuson arra kaptam megbízást, hogy ne erre menjünk, hanem amarra, a jóléti rendszerváltás programja el van felejtve, 185 pontot kiha­gyunk a kormányprogramról". Lakitelkiek közleménye BUDAPEST(OS) A szegedi Halogh László ország­gyűlési képviselő a Lakitelck Munkacsoport nevében közle­ményben tudatta, hogy döntést hoztak a Lakitelck Munkacso­port további fenntartásáról és működéséről. Az MDF legutóbbi - Dávid Ibolya által az alapsza­bály megkerülésével kierőszakolt - országos gyűlése, az erőltetett tisztújítás, valamint a törvényte­len kizárások és az MDF-től ide­gen politikai nézetek hangozta­tása a csoport fenntartását és egységes fellépését indokolja. A kormány privatizációs szándéká­hoz kommunikációs segítséget adó elnöki megnyilatkozás iga­zolja Dávid Ibolya törekvését az MDF eredeti, lakitclcki szellemi­ségének és erkölcsiségének, az alapítók és a tízezrével csatlako­zók szándékainak végleges száműzetésére a Magyar De­mokrata Fórumból. A pártelnök asszony - egykori igazságügyi miniszter - minden jogi és etikai normát félrelökve bevezette a kollektív büntetés gyakorlatát. Nemzeti gyásznap: az összefogásról beszéltek a magyarok a vesztőhelyen Aradi gondolatok és tervek Szili Katalin (jobbra, a háttérben) koszorúz az aradi Szabad­ság-cmlékműnél MTI Telefotó: Németh György A romániai magyarság össze­fogásának a kérdése, valamint az igazi megbékélés fontossága fogalmazódott meg azokban a beszédekben, amelyek szerdán Aradon, az egykori vértanúk vesztőhelyén hangzottak el. ARAD (MTI) Az ünnepség elején Gheorghe Falca aradi polgármester köszön­tötte a jelenlévőket, a „megbéké­lés városának" nevezve Aradot, örömmel jelezve, hogy Románia és Magyarország hamarosan „együtt lesz szabad" az Európai Unióban. Markó Béla, a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség elnö­ke beszédében felhívta a figyel­met: az erdélyi magyarság politi­kai egysége nélkül sem a Szabad­ság-emlékmű visszaállítása, sem a magyar iskolák újraindítása, sem az erdők visszaszerzése, sem a magyar nyelv hivatalossá tétele nem sikerült volna Romániában. „A mi magyarságunk érték eb­ben az országban" - mondta Markó, aki szerint a sajátos erdé­lyi magyar világlátásra Romániá­nak szüksége van, ha be akar ke­rülni Európába. A november végi romániai választások tétje a ma­gyarság számára: továbbra is erős, egységes érdekképviselete lesz-e a román parlamentben, vagy ismét a fejük fölött dönte­nckk, mint annyiszor a történe­lemben, Trianonban és máshol. Szili Katalin, az országgyűlés elnöke kifejtette: az aradi tizen­hármak életpályája arról tanús­kodik, hogy nemcsak az a ma­gyar, aki magyarnak születik." A szabadság nem kisajátítható, mert oszthatatlan - fűzte hozzá. Tőkés László püspök, aki egy­ben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, előrebocsátotta, hogy nem akar ünneprontó len­ni. Szükségesnek tartotta azon­ban emlékeztetni hallgatóságát: a „trianoni vandalizmusnak" ál­dozatul esett magyar szobrok­nak, emlékműveknek pusztán csekély töredéke került a helyére, száz meg száz ilyen műalkotás tört össze vagy rejtőzik még min­dig pincékben és más rejtekhe­lyeken. Ez nem politikai kérdés, hanem az európai kulturális örökség ügye, ezenkívül ember­jogi és kisebbségjogi kérdés is ­hangoztatta a püspök. Felhívta a figyelmet a magyar nemzet jelen­kori „vértelen, de vészes pusztu­lására", a kolozsvári magyarság fogyatkozására, a csángók erő­szakos asszimilációjára, a ma­gyarság csökkenésére. Nincs közvetlen fenyegetés BUDAPEST (MTI) Magyarországot nem veszélyez­teti közvetlen terrorfenyegetés ­jelentette ki ]uhász Ferenc hon­védelmi miniszter, a nemzetbiz­tonsági kabinet szerdai ülését követően újságíróknak. A testü­letet vezető Juhász Ferenc ismer­tetése szerint a kabinet megtár­gyalta azt az elemzést, amelyet a nemzetbiztonsági szolgálatok készítettek az ország biztonsági helyzetéről, „különös tekintettel a múlt héten napvilágra került al-Kaida-üzcnettel kapcsolato­san". „Úgy ítéltük meg, hogy az eddig fenntartott intézkedéseken túl újabb, látványos intézkedé­sekre csak korlátozott mérték­ben van szükség, mindenekelőtt azért, mert a Magyar Köztársa­ság biztonságban van" - jelentet­te ki Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. Ericsson­behatoló STOCKHOLM (MTI/REUTER) A svéd hatóságok elrendelték egy magyar állampolgár ipari kémke­dés vádjával történő letartóztatá­sát - közölték Stockholmban. További részleteket az illetékesek nem közöltek, de az Expressen című lap jelentése szerint egy húszéves informatikusról van szó, aki behatolt az Ericsson vál­lalat hálózatába. A svéd fő­ügyész, Tomas Lindstrand az üggyel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy „a vizsgálat in­tenzív és kényes szakaszban tart, ezért további információkat egy­előre nem lehet nyilvánosságra hozni". Tomas Lindstrand hoz­zátette, hogy a férfit október l-jén vették őrizetbe Svédország déli részén, miután „súlyos ipari kémkedés" gyanúja merült fel el­lene. A vádemelést október 18-ra tervezik. A jelentés szerint a férfi 2002 októbere és 2004 júliusa között hatolt be az Ericsson szá­mítógépes hálózatába, ahonnan mobiltelefon-rendszerekkel kap­csolatos információkat tulajdo­nított el. Adópolitikai adatok A Fidelitas szerint igazságtalan és kétszínű az SZDSZ adópo­litikája. Erről a szegedi Dobó László és Nyitrai Zsolt, a szer­vezet alelnöke, a Fidesz ország­gyűlési képviselője beszélt szer­dán az SZDSZ székháza előtt. BUDAPEST (MTI) Dobó László hangsúlyozta, hogy bár a szabad demokraták 2002-ben adócsökkentést ígér­tek, eddig 22 alkalommal sza­vaztak meg adónöveléseket, új adók bevezetését. Mint mondta, a beterjesztett törvényjavaslatok alapján a következő időszakban az SZDSZ várhatóan több mint 30 alkalommal mond ismét igent adóteher-növekedésre. En­nek kapcsán Nyitrai Zsolt felhív­ta a figyelmet, hogy hamarosan ismét a parlament elé kerül a cé­ges telefonok után fizetendő, úgynevezett telefonadó ügye, amit egyszer már leszavazott a Ház, és amit akkor az SZDSZ sem támogatott. Most viszont a hírek szerint a szabad demokra­ták elfogadják majd az előterjesz­tést - fűzte hoztzá. Az ellenzéki képviselő közölte: úgy látja, az SZDSZ igent fog mondani példá­ul arra, hogy az ösztöndíj, tan­könyv- és jegyzettámogatás kike­rüljön az adómentes körből, va­lamint hogy a tömegközlekedés munkáltató általi támogatása is adóköteles legyen. Karcagon született és őrzi magyarságát a sejtbiológia kutatója Herskó Ferenc Nobel-díja BUDAPEST, KARCAG (MTI) Gyurcsány Ferenc szerdán gratu­lált Herskó Ferencnek, Avram Hershkónak (felvételünkön), a 14. magyar Nobel-díjasnak. A miniszterelnök a kormányülést követő tájékoztatón számolt be a Herskó Ferenccel folytatott tele­fonbeszélgetéséről. Mint mondta, a sejtbiológiai kutatásért elismerésben része­sült tudós 1937-ben született Karcagon. Szavai szerint Herskó Ferenc nevében és nyelvében is őrzi magyarságát. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a kutató családja 1950-ben vándorolt ki Magyarországról. A Svéd Királyi Akadémia szer­dán jelentette be Stockholmban, hogy az izraeli Aaron Ciechano­ver és Avram Hershko, valamint az amerikai Irwin Rose kapta meg az idén a kémiai Nobel-díjat a sejtbiológia terén, a proteinek lebontásával kapcsolatos kutatá­sokban elért eredményeikért. Mint Karcagon élő unokatest­vére, Herskó Gyula elmondta, je­lenleg is áll az a lakóház, ahol Herskó Ferenc néhány évet töl­tött kisgyermekként. Avram Hershko 3 fia közül az egyik Ma­gyarországon tanul - másodéves hallgató a budapesti Semmelwe­is Orvostudományi Egyetemen. akciós bd#J 11% Égig érő kamatok már 50 ezer Ft -ra is! Szeged, Széchenyi tér 2., Tel.: 62/425-311 Inter-Európa Bank Rt. EBKM: /1,15%. Értekor betet. Részletek a betéti tájékoztatóban. A SWIHOHHM! t söpört t:ij;j;i Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztik: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), ÚJSZÁSZI ILONA (hír cs Információ), SÜLI JÓZSEF (sportl • Délvilág tnrrkcsztőségvczetö; BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztosegf« dclmagjrar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel/fax: 62/241 905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel cs előfizetés: Csanád vezér tér 3 Tcl./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8 Tel : 63/401 -024 Tcl./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tcl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAC.YARORSZÁC, KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkárság: tel 62/567-870 • Hirdetési Igazgató: KONKOLY BELA tel. 567-842, fax: 567 887 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466 847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel 62/567-872, fax: 62/567-884 Terjesztési vezető KÓTI ZOLTÁN. Tcricsztcs 62/567-864 Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1355 Ft |Délmagyarország|, 1255 Et (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X (Délmagyanirszigl, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents