Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-06 / 234. szám
•SPORT" 15 A kezdés még Slobodan Adzicsot is meglepte A hetedik parti. Tegnap délután három órakor immár hetedik alkalommal nézett farkasszemet egymással a svájci Brissagóban Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter a klasszikus sakkvilágbajnoki döntőn. A szegedi nagymester bizakodva ült az asztalhoz, hiszen az elmúlt két fordulóban 1,5 pontot szerzett, míg az orosz címvédő csak felet. Törzsközönség szurkol Tegnap ismét az a közel harmincfős törzsközönség foglalt helyet a szegedi Royal Hotelben a Chess-Press sakk-központ szervezésében akik a kezdés óta élőben, egy hatalmas kivetítő előtt izgulják végig a nagy kedvenc, Lékó Péter partijait. Természetesen a sakkbarátok között ott volt Herpai József, a Tisza-parti sakkzseni egykori trénere. Állóképesség - Péterrel 1987 őszén kezdtem el foglalkozni. Másfél évig gyakoroltam vele. Hihetetlen szorgalmas volt, minden leckét, amit írásban kértem tőle, precízen megcsinált. Vb-döntő? Jobban játszik, mint Kramnyik. Nagyon tetszik a stílusa, minden partin taktikus. Arshak Petroszjan nem hiába a világ egyik legjobb trénere. Amióta Péter vele gyakorol, mérhetetlen fejlődésen ment keresztül. A hátralévő mérkőzéseken fontos szerepet játszik majd az állóképesség. Ebben pedig Péter nagyon felkészült. A megérzésem szerint elképzelhető, hogy az utolsó partin dőlhet el a világbajnoki cím sorsa. Kramnyik ed dig nagyon óvatos, főként a világossal megjátszott partijain lehet ezt észre venni. Nem sokat mert eddig kockáztatni, ez pedig azt jelenti, hogy tart Lékótól. Közben az izgalmak fokozódtak. Ennyire azonban ne rohanjunk előre, kezdjük a hetedik parti elemzését a kezdetektől a szegedi rendezvény főszervezőjének, Slobodan Adzics FIDE-mester segítségével. Sakkreflex - Egy olyan megnyitással kezdett a magyar kihívó, ami eddig nem fordult elő a vb-finálén. Tizenegyedik lépésig teljesen új volt minden lépés. Ezután azonban nagyot változott a helyzet, nem volt elég a plusz Péter játékában, lehetett látni, hogy remi lesz a vége. A végjáték sem hozott nagy változást, már csak a sakkreflex működött. Három lépéssel a vége előtt a Fritz számiREMI A HETEDIK PARTIN gH A hetedik partiban Lékó Péter vezette a világos bábuk. I.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.HÍ3 dxc4 5.a4 e6 6.e3 c5 7.Fxc4 Hc6 8.0-0 cxd4 9.exd4 Fe7 10.Fe3 0-0 ll.He5 Hb4 12.a5 Fd7 13.d5 exd5 14.Hxd5 Hbxd515.Fxd5 Hxd5 16. Vxd5 Fc8 17. Bfdl Vxd5 18.Bxd5 Fe6 19.Bb5 Ff6 20.Hf3 b6 21.axb6 - a két játékos döntetlenben egyezett meg. Az állás hét parti után: Kramnyik-Lékó 3,5:3,5. REFLEKTOR GYŐZELEM ÉS VERESÉG A Szeged-Kiskundorozsma KSE női kézilabdacsapatának utánpótlás-együttesei egyszer nyertek és egyszer kikaptak. Eredmények: SZKKSE-Miskolc 22-24, a legjobb hazai gólszerzők: Pocsai 8, Horváth 5, Terbe 4, Hódi 3, edző: Szabó Mónika. Országos serdülőbajnokság: SZKKSE-Gyula 32-13. VETERÁNEREDMÉNYEK Az újszegedi Kisstadionban zajló veterán kispályás labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának eredményei: Dózsa-Újszeged 2-2, Lokomotív-Old Boys 4-9, Pannon Ventil-Kék Mókus 2-6, SZAK-Metálduó 2-1, Piac Kft .-Bokafogó 2-2, Colibri-Plaza Szőrme 2-6, Tervezők-Bőrker 2-2. II. GODZILLA-KUPA Remek időben, jó hangulatú mérkőzéseken a következő eredmények születtek a szegedi Bartók téren rendezett II. Godzilla-kupán. Kispályás labdarúgás (8 induló): 1. Gulyás csárda, 2. RET FC, 3. Godzilla, 4. BTSC. Különdíjasok, legjobb játékos: Szalai Ferenc (Gulyás csárda), legjobb kapus: Horváth Róbert (RET FC). Streetball: 1. Central Side, 2. Senzor, 3. Törtetők. Különdíjas, legjobb játékos: Grilja Roland (Central). FOCITOBORZÓ A Tisza Volán SC labdarúgó-szakosztálya két korosztályban toborzót hirdet. A fiatalokat kedden és csütörtökön várják az újszegedi Kisstadionban, az 1998-as születésűek 16 és 17, az 1996-osok pedig 16.30 és 18 óra között jelentkezhetnek. Bővebb információ Molnár Tibornétól ('98-as korosztály, 06-30/260-3857) és Kiss Lászlótól ('96-os korosztály, 06-30-374-3089) kapható. KÜLÖNBUSZOK CONSTANTÁBA Három szurkolói busz indul Szegedről a Constanta-Pick Szeged BL-mérkőzésre. Ginál János november 4-7. között, a Tóth-Czirják páros november 3-7. között, míg A Szegedi Szurkolók Egyesülete noember ötödiki indulással és egy éjszakás szállással szervez utat a kézilabda-mérkőzésre. Az előbbi erdélyi programokkal és több éjszakás szállással, valamint étkezéssel szervezi a kirándulást. Érdeklődni október tizedikéig lehet az alábbi telefonszámokon: G inál János a 30/555-0981 -es, a Tóth-Czirják duó a 30-9007984-es és a 30/963-2305-ös, míg Érdi Zsoltnál a 30/9122957-es. TISZASZIGETI EREDMÉNYEK A tiszaszigeti IQ Sziget rendezvényházban zajló dartsbajnokság (16 induló) első fordulójának végeredménye: 1. Szalma Zoltán, 2. Balogh Róbert, 3. Redencki István. HORGÁSZATI TILALOM A szegedi Móra Ferenc HE telepítés utáni horgászati tilalmat rendel el a Salakos nevű vizén október 7-től 9-én 14 óráig. A klub az éves horgászversenyét a Salakos-jeggyel rendelkezők részére október 9-én 8 órától rendezi a sándorfalvi oldalon. Nevezni a helyszínen reggel hét órától lehet. DOMASZÉKIEK SIKLÓSON A domaszéki dzsúdósok a siklósi Szőret-kupán szerepeltek. Eredményeik, 1993-asok, lányok, 33 kg: 1. Kószó Flóra, 40 kg: 1. Füzesi Alexandra, fiúk, 35 kg: 3. Pördi Bence, 38 kg: 3. Nagy Dániel, 5. Tombácz Gábor, 60 kg: 3. Vaszil Ádám. 1994-esek, fiúk, 27 kg: 2. Papp Viktor, 3. Teleki Bence, 50 kg: 1. Fenesi Roland. Edző: Szabó Miklós. Jutalom Béresnek Botka László, Szeged polgármestere tegnap köszöntötte és megjutalmazta Béres Dezsőt, az athéni paralimpián bocsában bronzérmet szerzett kerekes székes sportolót. Botka László polgármester, a szokásoktól eltérően, tegnap a városháza házasságkötő termében - a többi ugyanis pillanatnyilag megközelíthetetlen a kerekes székesek számára - köszöntötte a paralimpián bronzérmet szerzett sportolót, Béres Dezsőt. A Szegedi Napfény SE versenyzőjét az ünnepségre elkísérte édesanyja, Béres Józsefné, edzője, Rétfalvi Róbert és az egyesület elnöke Kiss Zoltán. - Óriási öröm ért bennünket, amikor Dezső és párostársa bronzérmet szerzett bocsában mondta rövid beszédében Botka László. - A paralimpián elért sikereknek egyébként is különleges jelentőségük van, a sorstársak erőt meríthetnek belőle, mert példaként szolgál kitartásból, küzdeni tudásból. Őszintén sajnálom és szégyellem, hogy Dezsőt nem a megszokott helyen fogadhattam, mert még nem megoldott az akadálymentesítés a polgármesteri hivatalban. Ezt is feltétlenül meg kell oldanunk a jövőben. Ezután Béres átvehette Szeged város aranyérmét és 250 ezer forintos jutalomban is részesült, majd következhetett a koccintás a pezsgővel, valamint a görögországi élménybeszámoló. Dezső a portugálok és a spanyolok elleni páros meccseket elevenítette fel, mindkettőn vesztett állásból fordított társával, a Miskolci Akarat versenyzőjével, Gyurkota Józseffel - ezeken múlott a 3. hely. És az élet nem áll meg! Jövőre Európa-bajnokságot rendeznek, majd következik a világbajnokság, a Világkupa és 2008-ban Pekingben az újabb paralimpia. Ezekre már favoritként utazhat Athén bronzérmese. I.P. Váratlan megnyitással kezdett a szegedi nagymester Lékóék újabb döntetlenje Másfél évre szóló szerződést kötött a Lombard és a Pick Megduplázott támogatás Ötödik a Beton FUTSAL MUNKATÁRSUNKTÓL A negyedik fordulón van túl a futsal NB I. A bajnokságban a szegedi Első Beton az ötödik helyen áll, míg az újonc Legrand-Szentes a nyolcadik. A következő fordulóban, október 11 -én a Szentes 19 órától a Pécset fogadja, míg a szegedi gárda a Kanárikhoz látogat. A héten nem volt játéknap, mivel a Csömör csütörtökig a Bajnokok Ligájában szerepel az ukrán Donyeck és a bolgár Várna ellen. fi BAJNOKSAG ALLASA 11. Budaörs 3-12 8- 14 1 12. Békéscsaba 4 - 1 3 12- 26 1 13. Siklós 3 - - 3 6- 24 0 Az NB II-ben is négy fordulón vannak túl a csapatok. A két megyei együttes közül a domaszéki Temesvári Hús a harmadik helyen áll, míg az Első Beton fiókcsapata, a Fehér Trans a hetedik. A két csapat eddigi eredményei: Kisvárda-Domaszék 5-3, Domaszék-Budakalász 13-1, Berettyóújfalu-Első Beton Fehér Trans 8-3, Törökszentmiklós-Domaszék 6-10, Első Beton Fehér Trans-lászberény 3-5, Domaszék-Első Beton Fehér Trans 15-5. A BAJNOKSAG ALLASA Amilyen váratlan húzással kezdődött, olyan könnyedén ért véget a hetedik parti a klasszikus sakk világbajnoki döntőn. A szegedi Lékó Péter világossal remizett Kramnyik ellen. A két versenyző csatája eddig döntetlenre áll. KÉZILABDA A Pick Szeged kézilabdacsapatának ezüst fokozatú támogatójává lépett elő a tegnap megkötött másfél évre szóló szerződés értelmében a szegedi székhelyű Lombard Lízing Rt. A pénzügyi cég egyébként már harmadik éve támogatja a BL-résztvevő klubot. 1. Aramis 4 4 33-1012 1. Gödöllő 4 4 411212 2. Csö-Montage 4 3 -1 49-8 9 2. Berettyóújfalu 4 4 28-1312 3. Csömör 4 3 -1 22-12 9 3. Temesvári Hús 4 3 -1 41-17 9 4. Abony 4 3 1 1812 9 4. Kisvárda 4 3 -1 3514 9 5. Első Beton 4 2 1 1 19-8 7 5. Jászberény 3 2 2 19-19 6 6. Kanárik 4 2 2 27-21 6 6. Törökszentmiklós 4 1 3 2833 3 7. Vasas 4 2 2 19-23 6 7. Békéscsaba II 3 - -3 9-22 0 8. Legrand Szentes 4 1 1 2 15-21 4 8. Első B. Fehér Trans 3 - -3 11-28 0 9. Pécs 3 1 -2 1122 3 9. Budakalász 2 - -2 523 0 10. Miskolc 3 1 2 13-51 3 10. Gyula 3 - -3 10-46 0 Rajtol a Dégáz-futás Fotó: Gyenes Kálmán tógép is döntetlent jósolt, bejött a számítása. Csütörtökön is hasonló találkozó elé nézünk, nagy valószínűséggel egyik nagymester sem mer kockáztatni. Pétert megértem, hiszen ő vezeti a sötét bábukat. Megérzésem szerint a szombati kilencedik partin ismét meglepő húzással áll elő Lékó, legalábbis a mai mérkőzés ezt mutatja. Készül Arshak Pertroszja és tanítványa valami váratlanra. Holnap ismét a Royal Hotelben izgulhatják végig a nyolcadik összecsapást a sakkbarátok, délután négy órakor pedig a közelmúltban megjelent Sakkzseni könyvbemutatójára kerül sor. Érdekesség, hogy a magyar szimpatizánsok bíznak Lékóban, hiszen az egyik sakkhonlap portálján a Tisza-parti versenyzőt tartják a finálé legnagyobb esélyesének. SÜLI RÓBERT Nem új, hanem a támogatását jelentősen megnövelő céggel, a Lombard Pénzügyi Lízing Rt.-vei hosszabbított szponzori szerződést a Pick Szeged kézilabdacsapata. Domonkos András, a lízingcég vezérigazgatója és Kővári Árpád, a klub elnöke írta alá azt a másfél évre szóló megállapodást, amely szerint megduplázódik az előző három évben nyújtott támogatás összege. A sportvezető hangsúlyozta, az együttműködés meghosszabbításának ténye azt jelenti, hogy a Lombard nem csalódott a csapatba, s eddig és a jövőben is igyekeznek megfelelni a támogató igényeinek. - Mivel a névszponzor, a Pick Szeged Rt. gazdasági helyzete eléggé labilis, ezért a klub jövőjére kell gondolni, s ebbe a képbe tartozik bele a dinamikusan fejlődő Lombard Lízing Rt.-vei való szorosabb kapcsolat is - jelentette ki Kővári Árpád. A 12 éve jól prosperáló szegedi központú, országos hálózattal rendelkező Lombard vezérigazgatója, Domonkos András a következőkkel indokolta a szponzorálás vállalását: Kővári Árpád (balról) és Domonkos András kézfogással is szentesítette az együttműködést Fotó: Gyenes Kálmán - Társaságunk hosszú távú kapcsolatot kíván kialakítani Szeged lakosaival, s ezt nem csupán rugalmas, személyre szabott finanszírozási szolgáltatásainkkal, hanem a város társadalmi életében való aktív részvételünkkel szeretnénk elérni. A támogatáspolitikánk egyik pontja a városi sportélet támogatása. Ezért is döntöttünk úgy, hogy egyelőre 2005. december 31-éig, az eddigi hagyományainknak megfelelően, szponzorai leszünk Szeged legnépszerűbb csapatának. A befektetésünk alapja a bizalom, a sportszeretet, a kézilabda iránti elkötelezettségünk és a csapat sikerébe vetett hitünk, hiszen a Pick hazai mérkőzéseinek nagy részén ott vagyunk a lelátón is. A szombati Constanta elleni mérkőzésen - jegyek elővételben 15 órától vásárolhatók a sportcsarnokban - a csapat bizonyíthatja, hogy jó helyre került a támogatás. SÜLI JÓZSEF Már javában zajlik az őszi utcai futószezon országszerte, s a résztvevők kedvükre válogathatnak a helyszínek és a hosszabb-rövidebb távok között. Kecskeméten október 10-én rendezi meg a Budapest Sportiroda a Dégáz-futást, a startpisztoly 11,30-kor dördül majd el. A táv 3,4 kilométer. Bővebb információ Feyér Zoltántól kapható (telefon: 06-76/481-724), vagy a www.bpsportiroda.hu honlapon olvasható. Dégáz