Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-06 / 234. szám
SZERDA, 2004. OKTÓBER 6. "AKTUÁLIS" 3 Minden harmadik egészségügyi intézményt érinti a munkabeszüntetés Holnap sztrájkolnak Biztos, hogy tizenegy Csongrád megyei egészségügyi intézményben holnap nem dolgoznak, hanem nyolc órán át sztrájkolnak. A térség mintegy harminc gyógyítóhelye közül néhányban a szervezők sem tudják, lesz-e munkabeszüntetés. Az érintett betegek körében nagy a tanácstalanság. Az egészségügyi demonstráció célja, hogy a dolgozók jobb munkakörülményeket és magasabb béreket kapjanak. Egy nappal a nyolcórás egészségügyi sztrájk előtt nincs lista arról, hogy az ország, illetve Csongrád megye mely intézményeiben és mennyien demonstrálnak. Az akciót szervező Egészségügyi és Szociális Ágazatokban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetétől (EDDSZj származó információ szerint sok helyen még meg sem alakult a sztrájkbizottság, így törvényes akadályai is vannak a munkabeszüntetésnek. Néhány intézményben pedig kivárnak: holnap nem demonstrálnak, de a következő hetekben esedékes újabb időpontokban csatlakoznak a sztrájkolókhoz. Csongrád megyében sem született meg tegnap az a lista, mely rögzíti: holnap melyik egészségügyi intézményben kell számítani fennakadásokra. Ezért kérdeztük meg a megyebeli egészségügyi intézmények dolgozóinak képviselőit, csatlakoznak-e a demonstrációhoz. A szegedi városi kórházban megalakult a sztrájkbizottság, azt azonban még nem tudják, lesz-e sztrájk, mert még csak www^y: Felhívás keringőre. Az orvos üzen a betegének, vagy fordítva? Fotó: Schmidt Andrea most gyűjtik a dolgozók írásos nyilatkozatait arról, hogy részt vesznek-e a megmozdulásban. A rendelőintézetben viszont biztos, hogy holnap demonstrálnak a dolgozók, de hogy hányan, azt a sztrájkbizottság képviselője nem árulta el. Az egyetemi klinikák közül az aneszteziológiai és intenzív terápiás intézet, a fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészeti, a sebészeti, a radiológiai, a traumatológiai és az idegsebészeti klinika, valamint a központi műtő vesz részt a munkabeszüntetésben. A deszki tüdőkórházban nem lesz sztrájk, mint ahogy a csongrádi rendelőintézetben sem. ORSZÁGOS DEMONSTRACIO A holnapi általános sztrájkban az ország több egészségügyi intézménye is részt vesz. De hogy melyek lesznek azok, azt nem tudni pontosan. A teljesség igénye nélkül néhány példa: nyolcórás munkabeszüntetést tart a miskolci megyei kórház, a Heim Pál Gyermekkórház (Budapest), a Szent Pantaleon Kórház (Dunaújváros), a Csolnoky Ferenc Kórház (Veszprém), a Pécsi Orvostudományi Egyetem. AGGODNAK A BETEGEK Sok beteg nem bízik abban, hogy a sztrájkoló intézmények értesítik azokat, akik csütörtökön mentek volna egészségügyi vizsgálatra vagy műtétre. Szerkesztőségünket hívta G. B. olvasónk, akinek holnapra adtak műtéti időpontot az egyik szegedi egészségügyi intézményben. A férfi elmondta, eddig még nem szóltak neki, hogy elhalasztják-e a rutinbeavatkozást, és úgy gondolja, a levél a postával már nem is érne el hozzá időben. A beteg lapunkban azt olvasta, az érintetteket a következő műtéti napra sorolják. „Honnan kellene nekem tudnom, hogy az mikor lesz, ha egyszer nem értesítenek?" - kérdez te felháborodottan. Hódmezővásárhelyen még csak szervezik a sztrájkbizottságot, így jogi akadálya van a munkabeszüntetésnek a kórházban, a rendelőintézetben és az ide tartozó kakasszéki gyógyintézetben. Ezeken a helyeken szolidaritást vállalnak a sztrájkolókkal. A kisteleki és a mórahalmi rendelőintézetben holnap megtartják a nyolcórás demonstrációt, a többi, már előre megjelölt időpontban - október 15-én, 18-án és 26-án - attól teszik függővé reakciójukat, hogy a kormány hajlandó-e tárgyalni az EDDSZ vezetőivel. A makói kórházban és a rendelőintézetben holnap nem lesz sztrájk, mert nem volt elég idő az előkészítésre, a többi időpontra viszont már szervezik a demonstrációt. A szentesi kórházban csütörtökön megtartják a munkabeszüntetést, a háziorvosok pedig szolidaritást vállalnak. Azt követelik a kormánytól a sztrájkolok, hogy az egészségügyi dolgozók számára jobb munkafeltételeket és magasabb, európai szintű béreket biztosítson. A kórházakban, rendelőkben a helyzet napról napra nehezebb, sokan megélhetési gondokkal küszködnek. Számosan éppen azért nem vállalták a sztrájkban való részvételt, mert erre a napra nem kapják meg munkabérüket, s ez a kiesés komoly érvágást jelent számukra. Az EDDSZ tervei szerint a sztrájkok mindaddig heti rendszerességgel folytatódnak, amíg a kormány nem ül le tárgyalni a munkavállalók képviselőivel. TÍMÁR KRISZTA Mértékkell, értékkel SZABÓ C. SZILÁRD Kisebb botrány robbant ki egy szegedi iskolában azért, mert egy ott tanuló tizenhét esztendős lány fotográfiája megjelent lapunk A napos oldalról rovatában. A magyar nyelv szépségéről, kifejezőerejéről és tágabban értelmezhető jelentéstartalmáról tartott előadást a közelmúltban Karátson Gábor. Az író, festő, filozófus és radikális környezetvédő mindig mindenről összefüggéseiben beszél. Az apró részletek számára sokkalta fontosabbak. mintáz evidenciák. Ezekben találja meg a lényegi elemet, ezeket bontja ki, ízlelgeti, morzsolgatja, hogy aztán felszedve, egybegyűjtve a szálakat olyan észrevételeket tegyen, amelyek egyszerűségében van a nagyszerűség. Helyben vagyunk. Az egyszerű a nagyszerű, a mérték az érték - ugye, milyen szép és kifejező a magyar nyelv ? Ezt tartottuk szem előtt mi is, amikor évekkel ezelőtt ehndítottuk az újságot záró oldalon a mosolygós fiatal lányokat bemutató sorozatunkat. A napos oldalról című rovatunkban a fotográfia alatti pár soros írásban a lányok beszámolnak álmaikról, vágyaikról, szenvedélyeikről. Semmi bántó dolog nem jelent még meg. senki sem panaszkodott az itteni fénykép vagy néhány mondatos szöveg miatt. Figyelünk, vigyázunk ugyanis, mert egyrészt számunkra mérték az érték és fordítva, másrészt nem célunk bekerülni a máshol tapasztalható szexista dömping fő sodorvonalába. Nem akarunk mást, mint megmutatni a szépséget, bájt és kedvességet - nem kihívóan, hanem kulturált módon. A nyáron indított Szín 5-ös játékunkban a kitűnő tanulóknak adtunk hosszú hetekig teret és helyet az újságban, mert őket ugyanúgy tiszteljük, becsüljük a teljesítményükért, okosságukért, mint a lányokat a szépségükért (és okosságukért). Olyan időtálló értékeket közvetítünk, amire minden jóakaratú gyermek, szülő és nagyszülő csak büszke lehet. Régen rossz, elmúlt időket idéz, ha valakit tudása, szépsége miatt vonnak felelősségre, állítanak pellengérre. Szív Ernő azt írja: „A szegedi nő egyszerűen kulturális esemény. Kiállítása egész évben tart, bármikor megtekinthető." Ehhez tartsuk magunkat, és legyünk büszkék lányainkra, asszonyainkra. Részleges megegyezés született az M5-ösről Készítik a jelentést Részleges megegyezés született az M5-ös vizsgálóbizottságban kedden a testület jelentésével kapcsolatban. BUDAPEST (MTI) A bizottság budapesti ülésén konszenzus alakult ki a koncessziós szerződés történeti áttekintését tartalmazó részében, illetve a vizsgálódás tárgyát meghatározó 19 kérdésből 12-ben. Ugyanakkor továbbra is élesen eltér az ellenzék és a koalíció álláspontja az M5-ös autópálya továbbépítésével kapcsolatos opciós jog 2003. december 31-i megszűnéséről vagy továbbéléséről. Fideszes és MDF-es képviselők szerint a gazdasági minisztériumnak lehetősége lett volna 2003. december 31-i határidővel felmondania a koncessziós szerződést. MSZP-s és SZDSZ-es honatyák közölték, az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. koncessziós szerződésben rögzített pénzügyi elvárásai - elsősorban az alacsony sztrádaforgalom miatt - nem teljesültek, így a koncesszor nem szegte meg a szerződést azzal, hogy nem kezdett el építkezni a múlt év végéig. Már nem fél a kiutasítástól a kilenctagú család Engedéllyel az országban Már jogszerűen tartózkodik hazánkban az a. kilencfős magyar nemzetiségű, román állampolgárságú család, amelynek tagjai két hónapja még a kitoloncolástól rettegtek - egy félreértés miatt. MUNKATÁRSUNKTÓL - Az édesanya, Réti Annamária egy évre egyéb célú vízumot, hat gyermeke ugyanannyi időre tartózkodási engedélyt kapott - nyilatkozta lapunknak tegnap a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóság igazgatója. Petrik Orbánné megjegyezte, az újszülött, háromhetes kisbabának, ha a megfelelő dokumentumokat szülei becsatolják, szintén megadják az engedélyt, és Réti Annamária időközben Magyarországra visszatért élettársa, a gyermeRéti Annamária élettársával és a hétből három gyermekével a Rókus pályaudvaron Fotó: Gyenes Kálmán kek apja, Balogh Attila is megkaphatja a tartózkodásra jogosító papírokat. A kilenctagú család sokáig a szükséges engedélyek nélkül, jogszerűtlenül tartózkodott hazánkban. - Nagyon boldog vagyok, az igazgató aszszony segítségével véget ért a kálváriánk mondta Réti Annamária, aki élettársával és három gyermekével tegnap már új lakóhelyéről, a Békés megyei Okányból érkezett Szegedre, hogy átvegye a magyarországi tartózkodáshoz szükséges papírokat. A család korábban mint azt megírtuk Kiskundorozsmán lakott. Házuk lakhatatlanná válása után, nyár elején, egy idős házaspár, Balogh József és felesége fogadta be őket. Több mint két hónapig ingyen laktak náluk. Réti Annamáriáék augusztusban költöztek a szomszéd megyébe, egyházi segítséggel ott vásároltak maguknak egy számukra minden igényt kielégítő házat. Bűn lehet a nyilvánosság előtt megjelenő szépség Folytatás az 1. oldalról A történtekről szerettük volna megkérdezni a lány szüleit, valamint az iskola igazgatóját. Az édesapa nem kívánt nyilatkozni lapunknak. A Karolina gimnázium igazgatóját, Lépes Mária Katalin nővért több alkalommal kerestük személyesen és telefonon is, de nem értük el. Üzenetet hagytunk a portán. Kétszer személyesen kopogtattunk a gimnázium ajtaján, de nem sikerült szót váltanunk. Az igazgatóhelyettes, Szabó Edit mindössze annyit mondott, hogy ő nem illetékes az ügyben, az igazgató pedig az iskolai kápolnaszentelés szervezésével van elfoglalva. Megkérdeztük Gyulay Endre megyés püspököt, aki ekképp vélekedett az ügyről: - A nőiség csodálatos elemeit emelik ki ezeken a fotókon. Én ezzel nem értek egyet. Kint van a lányok hasa, melle. Mindezt nem tartom helyénvalónak - fogalmazott Gyulay. A megyés püspök hozzátette, nem tartja helyesnek, hogy lányok így mutogatják magukat. Szerinte ez a magatartás nem egyeztethető össze a katolikus világ szellemével. - Az esetről egyébként nem volt tudomásom, most hallottam róla először tette hozzá Gyulay Endre megyés püspök. Karolina-iskola - katolikus szellem a falakon belül Fotó: Miskotczi Róbert IGAZGATÓI VELEKEDESEK Mike Csaba, a szegedi Radnóti Miklós gimnázium igazgatója elmondta, ha a lány kiskorú, mindenképpen szükséges a szülő beleegyezése. - Ha a szülei megengedik neki és nem ki rívó pózban, vagy szeméremsértő módon készül a fotó, akkor semmi kifogásom ellene - mondta. Kiihn János, a szegedi Tömörkény István gimnázium igazgatója semmi kivetnivalót nem talál abban, ha az intézmény egyik tanulója szerepel lapunk hátsó oldalán. - Már jelent meg diákunkról fotó. Büszke vagyok arra, hogy ilyen szép lányok járnak ide. Magam is figyelemmel kísérem a rovatot. Sajnálatos, ha egyes helyeken visszafelé forog az idő kereke. Úgy vélem, a testi adottságai miatt nem szabad megbüntetni senkit - fogalmazott Kiihn János.