Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-29 / 253. szám

A KÍVÁNSÁGOK A Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságtelje­sítő Alapítvány honlapján lévő kívánság bejelentő lapon bárki ajánlhat családot, de fontos, hogy a gyereknek kell kívánnia. A teljesítéshez kezelőorvos hozzájárulása szükséges, hiszen lehetnek olyan vágyak, amelyek éppen a betegség miatt nem vált­hatók valóra. Ezután a kuratórium dönt ar­ról, teljesíthető-e a kívánság. Kértek már helikopteres kirándulást, tűzoltógyakorla­ton való részvételt, és volt, aki kedvenc együttesével szeretett volna találkozni. Emőke és Evelin alig bírt magával, úgy örült az újonnan berendezett szobának Fotó: Gyenes Kálmán életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyerekek kívánságát teljesítse. - Utazni a kezelések miatt úgysem tu­dok, és azt gondoltam, most a ház beren­dezésére van a legnagyobb szükségünk ­magyarázta a kislány. Patzauer Gábor, az alapítvány elnöke és felesége, Eva a legnagyobb titokban érke­zett tegnap a sándorfalvi családi házhoz. Amíg a lányok az iskolában tanultak, ne­kiálltak összerakni a bútorokat. Még Emőke kezelőorvosa, Haszon Ibolya is se­gített a fúrásban-faragásban. Padlószőnye­get, két szekrényt, két ágyat, két asztalt, két forgószéket, valamint komputerasz­talt, tévéállványt és rengeteg polcot hoz­tak, de még a munka felével sem végeztek, amikor Emőke és Evelin betoppant. - Nem gondoltuk, hogy ekkora kívánsá­got teljesít majd az alapítvány. Nem is tudjuk eléggé megköszönni - mondta El­la, az édesanya. - Tudja mit? Sokkal könnyebb volt ezt megoldani, mint a bútorokat összeszerelni - fordult az anyukához mosolyogva az ala­pítvány elnöke, aki még délután is a bútor­elemek összecsavarozásával foglalatosko­dott. Felesége - aki egyébként az alapít­vány kuratóriumának tagja - közben el­mesélte, valóban ez volt az egyik „legdrá­gább" kívánság, mégis nagyon hamar sike­rült teljesíteniük. A Faktum Bútor Kft. ve­zetője, Vöss Árpád fél áron adta a szobabe­rendezést, a szőnyeget pedig a Be-Co Kft. segítségével tudták megvásárolni. Bár az alapítvány a gyerekek betegségét nem tudja eltüntetni, de célul tűzte ki, hogy életüket néhány órára vagy napra gondtalanabbá tegye. A pszichés állapot ja­vulása pedig a gyógyulásban is segít. Nem is kellett erre jobb bizonyíték, mint Emőke arca, amely csak úgy sugárzott tegnap a boldogságtól. A kislány még azt is meg­ígérte, hogy új szobájukat ő takarítja majd. TÍMÁR KRISZTA • MEGYEI TÜKÖR« PÉNTEK, 2004. OKTÓBER 29. Elhunyt Milo édesanyja Elvesztette édesanyját a Való Világ deszki győztese, Milo (képünkön). Gyukinné Faragó Aranka évek óta küzdött a rák­kal. Milo egyelőre nem tud be­szélni az őt ért tragédiáról. MUNKATÁRSUNKTÓL Meghalt Milo édesanyja. A Való Világ 3 deszki győztese vasár­nap teljesen ösz­szeomlott, ami­kor megtudta, imádott anyukája hiába küzdött hosszú évekig ke­ményen betegsé­ge ellen, végül mégis legyőzte a szervezetét megtámadó kór. A történtekről az árván maradt fiú nem tud és nem is akar beszélni. Telefonját kikapcsolta, még az SMS-üzenetekre sem válaszol. Gyukinné Faragó Aranka sú­lyos rákbeteg volt. Az asszonyt öt éve egyszer már megműtötték, de három évvel ezután betegsége kiújult, így kénytelen volt folya­matosan kezelésekre járni. Mi­kor fia beköltözött a villába, már nagyon beteg volt: csak járóke­rettel tudott lakásukban közle­kedni. Milo a villában töltött öt hónap alatt is folyamatosan ag­gódott érte, hiszen tudta, most jó ideig nem lehet édesanyja segít­ségére. A játék júniusban véget ért, az­óta Milo igyekezett minél több időt édesanyjával tölteni. Az 50 éves asszony pár hete azonban ismét kórházba került, vasárnap pedig elhunyt. A 19 éves néptán­cos fiú és nővére, Sznezsana tel­jesen magára maradt, a testvér­pár édesapját négy évvel ezelőtt temette el. Szász Emőke eddig csak álmodozott egy szép szobáról Teljesült egy beteg kislány vágya A mesevilágban érezhette magát tegnap egy súlyosan beteg sándorfalvi kislány, hiszen teljesült egy kívánsága. Az is­kolából hazaérve egy berendezett szoba várta abban a padlástérben, amelyben reggel még egyetlen bútordarab sem volt. A gyerek régi vágyát, hogy legyen egy szép szobája, egy alapítvány váltotta valóra. A meglepetéstől szóhoz sem jutott Szász Emőke, amikor tegnap délután, az iskolá­ból hazaérve meglátta szobáját. A tetőtéri helyiségben, amely reggel még tátongott az ürességtől, vadonatúj bútorok sorakoztak. Ezzel teljesült a beteg kislány kívánsága. A tizennégy éves Emőke krónikus vese­elégtelenségben szenved. Családja azért költözött ide egy éve Romániából, hogy lá­nyukat a Szegedi Tudományegyetem Gyer­mekklinikáján tudják gyógyíttatni. Emőke hetente háromszor jár dialízises kezelésre. Szászék nehéz körülmények között él­nek. Házukat az édesapa, Tibor egymaga építette fel. Havi százezer forintból kény­telenek gazdálkodni, így a berendezésről egyelőre álmodni sem mertek. Emőke és 9 éves húga, Evelin egy apró szobában élt eddig, szüleik pedig az abból nyíló pincé­ben rendezkedtek be. A családot a Transzplantációs Alapít­vány munkatársai ajánlották a Csodalám­pa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapít­vány figyelmébe. Az egy éve működő szer­vezet ugyanis azért jött létre, hogy súlyos, Nálunk Ön is megtalálja a legkedvezőbb megoldást. Folyószámla ajánlataink Önnek szólnak. TAKARÉKSZÖVETKEZET Ibiza 1,4 16V Reference Cooly Ibiza 1,2 12V Reference Easy Cordoba 1,4 16V Reference Cool Cordoba 1,2 12V Reference Easy Leon 1,4 16V Reference Leon 1,4 16V Reference Easy Toledo 1,6 16V Premium 1 -4 BHfflHBtoi 2 V}-J DDL) /¿-tói 2 222 m jjftól nm not) /¿-tói 3 A'J'J DUD fí-tó\ J UUU/¿-tói /¿-tói Nyitott hétvége: november 6-7. SEAT - A versengés a vérünkben van A K Á FT 0°/ kamat V garancia kezdőrészlet casco ajándékba seat.hu PORSCHE SZEGED 6725 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4. Tel.: 62/548-000 • Fax: 62/493-045 E-mail: posta@seatszeged.hu www.porscheszeged.hu Folyószámlák - Előnyös lekötési lehetőségek - Kényelmes, korszerű szolgáltatások - Személyes igényekhez igazodó, helyi ügyintézés JkmSBPJs»-

Next

/
Thumbnails
Contents