Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-29 / 253. szám

PÉNTEK, 2004. OKTÓBER 29. «AKTUALIS» Elindulhatnak a „képviselői" buszjáratok Szegeden Vihar az új menetrend miatt A Fidesz szerint „saláta" az a menetrend, amelyet tegnap­előtt elfogadott a kormánypárti többség, a döntés pedig a de­mokrácia arculcsapása , árán született. Kemény vita után a közgyűlés szakbizottsága szer­dán jóváhagyta a helyi busz­menetrendet, amely a város ve­zetése szerint a lakossági ké­réseket veszi figyelembe. Móravárosnak és Szentmihály­nak decembertől újra lesz köz­vetlen belvárosi járata, a 20Y megszűnik, de a 90F-es Petőfite­lepig jár majd. Minderről szer­dán délután döntött a közgyűlés városüzemeltetési, környezetvé­delmi, víz és csatorna bizottsága. Makrai László (Fidesz) elnök szerint a demokrácia arculcsapá­sa az, ahogyan a kormánypárti többség elfogadta a menetrendet. A bizottság ugyanis az előző hé­ten postázott anyagokat tárgyalta volna, ám az ülést megelőzően ki­osztották a menetrendet tartal­mazó vaskos dossziét is. Makrai a bizottsági gyakorlatra hivatkozva a helyben kiosztott anyagot nem javasolta napirendre tűzni, fövő héten akart egy csak a menet­renddel foglalkozó nyílt ülést ösz­szehívni. Ezt a bizottság elfogad­ta, és elkezdődött a tanácskozás. Makrai szerint ekkor nagy sür­gés-forgás kezdődött a teremben, majd a bizottság egyik MSZP-s tagja szünetet kért, ezután a kor­mánypárti többség mégis napi­rendre vette a buszmenetrend ügyét. Makrai kivonult, majd ké­sőbb közölte a sajtóval: fogadó­órára hívja a menetrend ügyében az érdeklődő utasokat. Az elnöklést az a Katona Gyu­la (független) vette át, aki legin­kább küzdött a 16-os járat útvo­nalának módosításáért. Katona szerint valóban későn nyújtotta be a város vezetése az előterjesz­tést, és így a képviselők nem tud­ták azt megismerni, ám a lakos­sági észrevételek figyelembevéte­lével alakult ki az új menetrend. Makrai szerint megfelelő la­kossági és szakmai egyeztetések nélkül született döntés. A buszo­kat üzemeltető Tisza Volán nem tudja megfelelően végrehajtani a változtatást, a többletteljesít­mény pedig a város számára többletkiadást jelenthet, sok a párhuzamosság - tette hozzá. Katona szerint viszont takaré­koskodtak a kilométerekkel, a buszok nem futnak sokkal töb­bet, mint korábban. Egy névtelenséget kérő közle­kedési szakember lapunknak el­mondta: az elfogadott menet­renddel a város vezetése engedett eddigi szakmai elveiből, a „han­gosabb" városrészek jobb össze­köttetést kaptak, a város tömeg­közlekedési hálózata kuszábbá vált. Például Dorozsmáról nyolc­féle járat (75, 75Y, 7F, 77, 35, 35Y, 36, 36Y) indul majd Szeged felé. A döntést sürgette, hogy a kormánypárti képviselők körze­teit kellemetlenül érintették a nyáron bevezetett módosítások. Nagy Sándor alpolgármester szerint a választók kérésének megfelelően minél hamarabb akartak dönteni a végleges me­netrendről, ezért került a bizott­ság elé a javaslat. Új elemeket nem hozott a szakbizottság elé. A bizottságok esetében egyéb­ként is gyakorlat - tette hozzá -, hogy egyes előterjesztéseket csak az ülés előtt véglegesítenek. M. B. I. Földet adnak az elkerülő úthoz Holnapi ülésén a szegedi közgyűlés dönt - többek között - arról, hogy a nyugati elkerülő út építéséhez szükséges földterületeket ingyen adja át az utat építtető közútkezelőnek. Számos pályázatot nyújt be az önkormányzat, amelyről most szüle­tik majd döntés - emelte ki Szentgyörgyi Pál. A gazdasági alpolgár­mester tegnap sajtótájékoztatón ismertette az önkormányzati köz­gyűlés elő kerülő előterjesztéseket. Pályázik a város a repülőtér felújí­tására, az Anna-kút újjáépítésére, Tarján városrész megújítására, a bábszínház hallássérülteit számára történő kiépítésére, az egyetem­mel közösen pedig regionális tudásközpont létrehozását tervezik. Pa­nellakások és gyűjtőkémények felújítására is várnak központi támo­gatást. A Kisstadionban magánberuházásban tekepálya épülhet, a szín­ház és a szabadtéri szétválhat, a gyermekklinikához kerül a gyer­mekkórház, ha így határoz a közgyűlés. Emellett ingyen adja át a város a nyugati elkerülő út építéséhez szükséges városi tulajdonú földterületeket az állami közútkezelőnek, amennyiben e tervet jó­váhagyja a testület. Bálint Sándor-centenárium Emléktábla-avatás a Karolina-iskolában A szegedi Karolina-iskolában emléktáblát avattak a száz éve született Bálint Sándor néprajz­kutató tiszteletére. A tudós négy évig az iskola elődjének tanára volt. MUNKATÁRSUNKTÓL Domborművei díszített Bálint Sándor-emléktáblát avattak a szegedi Karolina általános isko­la és gimnáziumban, a jeles ta­nár, néprajzkutató születésé­nek 100. évfordulója alkalmá­ból. Lapunkban korábban ír­tunk a tábla elhelyezésének ter­véről, s arról, hogy az iskolának nincs elegendő pénze az elkép­zelés megvalósítására. Azóta elhárultak az akadályok: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a szegedi ön­kormányzat, a közgyűlés Fi­desz-frakciója támogatásával, valamint adományokból fedez­ték az emléktábla elkészítésé­nek közel 400 ezer forintos költségét. Az iskola falai között egykor a tudós is tanított: Bálint Sándor 1937 és 1941 között földrajzot, történelmet és közgazdaságtant oktatott az akkori római katoli­kus tanítónőképző növendékei­nek. Az ünnepségen Zombori Ist­ván, a szegedi Móra Ferenc Mú­zeum történésze mondott beszé­det. A táblát Barna Gábor nép­rajzkutató avatta, Gyulay Endre megyés püspök pedig fölszentel­te Barta András szobrászművész alkotását, amely a tanári asztal­nál ábrázolja a tudós tanárt. Az ünnepségen részt vett Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató, Mádl Dalma és Antall ]ózsefné is. Vásárhelyi buszos üldözés m |7 ~ r /.-' 1 . / -V* * V * s ^ é * 4 i € A busz sofőrje az utasokat is alaposan meglepte akciójával Fotó: Tésik Attila Megállás nélkül továbbhajtott annak a ko­csinak a vezetője, amely tegnap reggel egy Szeged és Békéscsaba közt közlekedő busz­nak ütközött. Az utasokkal teli járat sofőrje nem hagyta annyiban: üldözni kezdte az autóst, s egy kilométerrel arrébb „beke­rítette" a férfit. - Pár éve ingázom Szeged és Vásárhely között, de ilyen élményem még nem volt, hogy a bu­szunk üldözőbe vegyen egy autót! - hüledezett tegnap reggel a vásárhelyi Hódtó utcában Mát­rai Róbert. A fiatalember véleményét a többi utas is - köztük ezen sorok írója - osztotta. A Tisza Volán Rt. menetrendszerinti busza MEGERTI KOLLÉGÁJÁT - Egyrészt nem örülök kollégám tettének, hogy elindult a kocsi után - mondta Mező István, a Ti­sza Volán Rt. személyszállítási igazgatója. Kiha­gyott egy megállót, valamint letért az eredeti nyomvonalról. Ugyanis a Békéscsabára tartó busznak balra kellett volna fordulnia a 47-esen, tegnap azonban továbbment, egyenesen a Hódtói úton. Másrészt megérti a sofőrt, mivel neki lett volna problémája abból, ha nincs meg a járművet megrongáló autós. nyolc óra húsz perc körül érkezett a vásárhe­lyi Tóalj utca és Hősök tere kereszteződésé­hez, vagyis ahogy a helyiek hívják: a strandi nagykanyárhoz. A főúton haladó busz már majdnem elhagyta a kanyart, mikor a mel­lékútról egy fehér Daewoo lassítás nélkül a bal oldalának csapódott. A kis személyautót vezető férfi pedig, mintha mi sem történt volna, továbbhajtott. A Hősök tere felől érkező járművek a 47-es főút ezen szakaszán a belső sávba sorolhat­nak. Ez a sáv azonban hamarosan baha, Szen­tes felé kanyarodik. Ezért az egyenesen, Békés­csaba felé haladóknak sávot kell váltaniuk, ha a forgalom engedi. Tegnap azonban az aprócs­ka kocsi vezetője lassítás és körültekintés nél­kül tette ezt. Malőr, hogy ott volt a busz. A vásárhelyi eset azonban ennyivel nem ért véget. A személyautó sofőrje, miután alaposan végighúzta a busz oldalát, vala­mint saját járművét is, továbbment. Néhá­nyan a strand utáni megállónál szerettünk volna leszállni, de hiába nyomtuk meg a gombot, a busz nem állt meg. A sofőr utá­naeredt a kocsinak. Alig tettünk meg egy kilométert, mikor a személyautó lassítani kezdett. A Hódtó és a Liszt Ferenc utca sar­kán pedig nagy nehezen meg is állt. Egy re­megő, nehezen mozgó idős ember szállt ki belőle. A leszálló utasok többsége szidta a férfit, aki fotóriporterünk láttán hevesen tiltako­zott az ellen, hogy fénykép készüljön róla. ­Most gyalogolhatok vissza a központba, még elkések a munkahelyemről - fakadt ki dühö­sen egy nő. Mások meg azt találgatták, vajon mennyiért vehette a bácsi a jogosítványát. ­Hihetetlen, hogy ennyire figyelmetlen legyen valaki. Egy óriási buszt nem nehéz meglátni - vette át a szót egy másik utas. A férfi köz­ben visszaült autójába, s ott várta meg a hely­színelés végét. - Mivel már szinte kijöttem a kanyarból, nem láttam a balról érkező kocsit. Csak a nagy csattanásra kaptam fel a fejem - emlékezett vissza a történtekre a buszvezető. Mobilján felhívta az állomást, hogy küldjenek egy má­sik járművet, mely továbbviszi az utasokat. Az eset tisztázására a rendőrséget is értesí­tették. A kiérkező járőr, miután meglátta az autóst, tréfásan megjegyezte: Az öreg eddig egy Skodával „randalírozott"! Ugyanis, tud­tuk meg, a férfi mindig körülményesen, las­san vezet. A személykocsi vezetőjét helyszíni bírsággal sújtották. K.T. Az ügyet a párt megyei választmánya ma vitatja meg Megszűnt Balogh MDF-tagsága Az MDF parlamenti frakciója szerda késő esti rendkívüli ülé­sén távollétében kizárta a kép­viselőcsoportból Balogh Lászlót és Lezsák Sándort. A két po­litikusnak a párt alapszabálya értelmében az MDF-tagsága és minden párton belül viselt tisztsége is megszűnt. - A döntést nem fogadom el, to­vábbra is frakció- és MDF-tag­nak tekintem magam! Fellebbe­zek! - reagált Balogh László a képviselőcsoport határozatára, mely szerint a pártalapító Le­zsák Sándorral együtt szerda es­te kizárták a frakcióból. A sze­gedi politikus megjegyezte, a 17 tagú képviselőcsoportból csak nyolcan vettek részt az ülésen, ennyien hozták meg a szerinte törvénytelen döntést. Balogh László elmondta, hogy tegnap Szih Katalinhoz, az Országgyű­lés elnökéhez fordultak: Csam­pa Zsolt a kilenc távollévő frak­ciótag nevében, velük egyetért­ve, kifogást jelentett be a nyol­cak „ítélete" ellen. Kérték a házelnököt, ne fogadja el a szer­da esti határozatot. Balogh László azt mondta, már hétfőn sejteni lehetett, hogy a Dávid Ibolya pártelnököt és He­rényi Károly frakcióvezetőt tá­mogató kisebbség kizárja őket a képviselőcsoportból. - Nyilvánvaló, az MSZP min­den segítséget megad Dávid Ibo­lyának és a köréje csoportosulók­nak, ezért lehet még mindig frak­cióvezető a már háromszor levál­tott Herényi Károly, és ezért hoz­hatnak törvénytelen döntéseket. Az elnök asszony balra tolja az MDF-et, és mivel mi ebben nem támogatjuk, sőt ellene vagyunk, kizárattat bennünket - mondta zaklatottan Balogh. A szegedi politikus emlékezte­tett arra, hogy alig egy hónapja már öt képviselőtársa jutott ha­sonló sorsra, köztük az An­tall-kormány két minisztere, Balsai István és Horváth Balázs, egy államtitkára, Kelemen And­rás, valamint Font Sándor és a lelkész Százfalvi László. - Kivégeznek bennünket. A módszer hasonlít a Rákosi-kor­szak koncepciós pereihez, bár a mostani abban különbözik az öt­venes évekétől, liogy Rákosi Má­tyás legalább adott a látszatra, Dávid Ibolyáék még erre sem for­dítanak figyelmet - tette hozzá a képviselő. Balogh László, bár a kizárással automatikusan megszűnt párt­tagsága is, továbbra is megyei el­nöknek tekinti magát. A történ­teket a párt megyei választmá­nya ma vitatja meg. OLÁH ZOLTÁN TAGOK A KIZÁRÁSOKRÓL Hirtgl László, a szegedi közgyű­lés MDF-frakciójának tagja: ­Sajnálom, hogy ez az ügy idáig jutott, a két félnek meg kellett volna egyeznie. Talán a párt eti­kai bizottsága tisztázni tudná, hogy milyen vonalak húzódnak meg a háttérben, amik idáig ve­zettek. Dávid Szaniszla, az MDF alapítója, a szegedi szervezet tagja: - Nem értek egyet Dávid Ibolya viselkedésével, elítélem, ami most történik. Én nem ebbe az MDF-be léptem be, nekem Lezsák Sándor jelenti a Magyar Demokrata Fórumot. A pártból csak azért nem lépek ki, mert nem akarom megkönnyíteni a mostani vezetés dolgát. Közeledik az influenza évadja Mától kérhetők az influenza elleni ingye­nes védőoltások. Akinek ez nem jár, annak is érdemes beoltatnia magát a járványos időszak előtt. A vakcinának csak ritkán van mellékhatása. Mától a krónikus betegek és idősek térítés­mentesen kérhetik az influenza elleni oltó­anyagot háziorvosuktól. Csongrád megyében 54 ezer adag ingyenes vakcinát osztanak ki. Az injekciót egyébként érdemes mindenki­nek kérni, hiszen a fertőzés megelőzésének egyetlen hatékony módja az időben megka­pott védőoltás. A járványos időszak előtt, vagyis novemberben és decemberben adott védőoltás csökkenti a betegség előfordulását és enyhíti a tüneteket. Tombácz Zsuzsanna, az ÁNTSZ Csongrád Megyei Intézetének epidemiológiai osztályve­zetője elmondta, az influenzavírusok az egyéb légúti fertőzések kórokozóihoz hasonlóan a köhögéskor, tüsszögéskor és beszéd alatt ke­letkező légúti váladékcseppecskék révén, cseppfertőzéssel terjednek, az egyéb légúti fer­tőzéseknél azonban lényegesen gyorsabban. Járványügyi jelentősége is kiemelkedő, mert több megbetegedést, illetve halálesetet okoz néhány hét alatt, mint az összes többi fertőző megbetegedés az egész év folyamán. Szeged­ről már az első héten 21 esetet jelentettek, amely azért is meglepő, mert ilyen korán még nem szokott ez a vírus előfordulni. T.K.

Next

/
Thumbnails
Contents