Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-28 / 252. szám

10 BIZALMASAN 2004. október 28., csütörtök LÉKÓ PÉTER FELESÉGE, SZOFI PETROSZJAN KÖSZÖNI A SZEGEDIEK BÁTORÍTÓ LEVELEIT „Az ember saját erejében hiszek" Véget ért a svájci Brissagóban rendezett sakkvilágbajnoki döntő, egy emberként szurkolt az ország a szegedi Lékó Péternek, aki 25 évesen szerette volna Kramnyiktól megszerezni a világbajnoki címet. Tudjuk, mit történt és mégsem vagyunk szomorúak. így van ezzel a sakknagymester felesége, Szofi Petroszjan is, aki meglepő természetességgel és optimizmussal beszélt a közelmúltról és a jövőről. - Mennyit fogyott a világbajnokságon? - Én hármat, Péter viszont négy kilót. Ez bizony nem kevés: nagyon sokat izgultunk a verseny alatt. Végig ott ültem a versenyteremben, figyeltem és drukkoltam Péternek. Nem is tudtam másra gondolni. Segítek, ahogy tudok - Mennyire tiulta nyomon követni az éppen aktuális sakkjátszmákat? Milyen szinten értette a meccseket? - Valamennyire, csak picit sakkoA szerelmespár FOTÓ: SCHMIDT ANDREA zok. Bár mivel nagyon sokat utazunk különböző versenyekre, mindig követem az állásokat, és mindig többet és többet értek belőlük. Köztudott, apukám is sakknagymester, tőle is sokszor szoktam kérdezni. - Péter, ha éppen nem Kramnyikkal döntőzött, akkor felkészült a következő meccsre. Nem sok szabadideje lehetett. Önnek a versenyeken kíviil hogyan teltek a napjai? - Amikor Péter edzett vagy versenyzett, én sokat olvastam, tanultam a magyar nyelvet és festettem. - Esetleg megihlette a döntő? - Szó sincs róla. Jó hangulatban voltam és két-három szürreális képet készítettem. - A sakkdöntő a kívülállóknak megfoghatatlannak, kicsit misztikusnak tűnik, hiszen itt minden a fejben zajlik: nem látjuk, mint más versenyeknél, hogy a lécet magasabbra emelik, esetleg növelik a távolságot. A verseny alatt önök között mennyiben más a kontaktus? -Valóban, ilyenkor Péter is egészen másmilyen, mint amikor itthon vagyunk. A férjem ilyenkor csak erre koncentrál, szinte megszűnik minden más. Ehhez már hozzászoktam, ilyenkor úgy segítek, ahogy tudok. - Ez mit jelent? - Mindent megteszek, hogy nyugodtan és jól érezze magát, hogy csak a sakkra gondolhasson. Röviden: semmilyen hétköznapi dologgal nem kell foglalkoznia. Szívből jött üzenetek - Úgy tiulom, egyelőre befejezte tanulmányait Németországban. Személyes jövőjét hogyan tervezi? - Igen, irodalmat, történelmet, német nyelvet és szociológiát tanultam eddig. Most mehetnék az egyetemre, de még nem megyek. - Miért? - Mert Péternek most nagy szüksége van rám, ez számára fontos időszak. Jelenleg nekem is ez a legfontosabb. Szofi és Péter a világbajnokság után: mindketten optimisták - Szereti a sakkot? - Hogyne! - Ez nem kötelező válasz? Hiszen a férjének sok idejét köti le ez a sport, lehetne rá valamilyen szinten féltékeny is. - Nem, nem kötelező válasz. Nagyon szeretem a sakkot, ebben élek, ez az életem. Nagyon érdekesnek találom. - A verseny óta sikerült kipihenniük magukat? - Még nem egészen, hiszen a napokban Péternek rengeteg interjúnak és felkérésnek kell eleget tennie. Óriási iránta az érdeklődés, ez pedig számunkra nagy öröm. Éppen olyan, mint Szeged ajándéka, melyben több száz helyi szurkoló írta meg levélben jókívánságait, küldték el gyerekek rajzaikat. Elolvastuk mindegyiket és nagyon meghatódtunk, mindahány írás szívből jött és köszönjük mindenkinek. Nagyon sok erőt merítettünk belőle. - Bár Pétert ellenfele nem tudta megverni, a világbajnoki cím mégis az övé maradt. Az utolsó, mindent eldöntő parti utáni perceket mi jellemezte? Mit tehet ilyenkor egy feleség? Minden sikerülhet - Ez nagyon nehéz. Igen, döntetlennel Kramnyik maradt a világbajnok, ez a törvény. De nem nagyon kellett egymást vigasztalnunk, mert mindketten optimisták vagyunk. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN - Egy kicsit sem törtek össze? - Persze, szomorúak voltunk picit, de ez normális. Nagyon bízunk benne, hogy Péternek lesz még lehetősége arra, hogy világbajnok legyen. - Volt olyan pillanat a verseny alatt, hogy megérezte, nem lesz meg? - Nem, nem volt ilyen. Végig nagyon bíztam a sikerben. - Nem ment el a verseny előtt esetleg egy jóshoz? - Nem mentem el, nem hiszek benne. - Miben hisz? - Az ember saját erejében. Abban, hogy ha a tudás akaraterővel párosul, akkor minden sikerülhet. LÉVAY GIZELLA Szabad a flört a tilosban Motorizált világunkban előbb-utóbb be kellett következnie: az ismerkedés színhelye is a közlekedés lett. A piros lámpánál várakozók közt az autós csábítás modem művészetét egyre több férfi műveli. Legalábbis Nyugat-Európában. Nálunk a csábító, kacér pillantások helyett inkább agresszív jelzéseket kapnak a hölgyek. Gépkocsivezetők milliói használják ki naponta egy kis könnyű flörtre a tilos jelzéseket, a reggeli vagy a délutáni dugókban való araszolgatást. Nagy-Britanniában a felmérések szerint több mint kétmillióan ismerték el, hogy ismerkedésre használták a lámpa piros jelzéséből adódó kényszerű várakozási időt. Mintegy félmillióan azt is bevallották: volt már gyengéd kapcsolatuk olyan partnerrel, akivel útközben akadtak össze. Miért is ne? Ha egy zajos, füstös, villódzó fényektől zavaros diszkóban fel lehet szedni valakit, akkor közlekedés közben pláne. Ilyenkor legalább láthatjuk is az illetőt, igaz, csak válltól felfelé. így az altáji csalódást be kell kalkulálni. Ha pedig a nagy számok törvényére alapozunk, akkor azt sem zárhatjuk ki, hogy épp a pirosnál pillantjuk meg a nagy Ő-t. A szigetországban 150 ezren autójukból látták meg először majdani feleségüket, férjüket. Motorizált párkeresés Az unaloműzésnek sem utolsó gyakorlatot tulajdonképpen tekinthetjük a társkeresés bemelegítésének, amely megédesíti a vezetés türelmességet próbára tevő perceit. Arra kell ügyelni, hogy nehogy olyanra mosolyogjunk, netán kacsintsunk rá kacéran, akivel később komoly tárgyalási pozícióba kerülünk. Akkor az ilyen kis előjáték ronthatja a nő presztízsét. Ám hogy mit hoz a jövő, azt nehéz megjósolni. Azt sem tudni, vajon miért volt kíváncsi az autós flörtölés gyakoriságára a felmérést végeztető autógyártó cég. Tán modelljeibe a ranAz autós csábítás addig tart, amíg a lámpa zöldre vált dizást megkönnyítő egyéb kellékeket akar beterveztetni? Nem tudni. Az autós vadászösztöne Motorizált korunkban szinte törvényszerűen be kellett következnie: az autós csábítás modern művészetét egyre több férfi műveli. Nyugat-Európában több millió autós rendszeresen próbál udvarolni a mellette vagy mögötte álló autós hölgynek, és az ismeretség sokszor nem csak addig tart, amíg zöldre vált a lámpa vagy oszlik a dugó. A mozgalomban Wales jár az élen, autósaik 60 százaléka vallotta be, hogy élt a sűrű forgalom adta lehetőséggel. A szociológusok szerint az olasz férfiak sem hagyják ki a nagy alkalmat. Abból az egyszerű tényből indulnak ki, hogy az autósok egyre több időt töltenek a volán mellett. „Az objektív körülmények miatt nőtte ki magát ez az ismerkedési forma" - magyarázza Gioia Di Cristoforo Longo, a római Sapienza egyetem kultúrantropológusa. Aztán persze vannak igazi nővadászok, akik állandóan keresik a prédát. És az autó, mint ismerkedési eszköz, a mai időkben élvonalba kerül, hiszen a régimódi udvarláshoz fantáziára, eredetiségre volt szükség. Ma viszont mindenki mindent és azonnal akar. A piros lámpa adta kevés idő pedig elég arra, hogy a vadász próbára tegye magát. Mások szerint azonban az ilyen viselkedés semmiképp sem az érettség jele és nem lehet bízni az ilyenfajta ismeretségkötésben. A magyar viszonyokat ismerő szakembert is megkérdeztünk arról, mi a véleménye a pirosnál várakozók flörtjéről. Fodor Dénes klinikai szakpszichológus szerint egyáltalán nem elítélendő ez a kedves kis játék a mai világban, amikor annyi az agresszió az utakon. A türelmetlenség, „beszólás" helyett még mindig jobb egy kis móka. Egyébként pedig a legkülönfélébb kezdetű kapcsolatból lett már házasság. Az biztos, nem a pirosnál dől el, lesz-e folytatása az ilyen autós ismerkedésnek. Beszólás és móka Bognár Béla autósoktató, iskolavezető tapasztalata szerint a nyugatíakéhoz képest hajszolt magyar élettempó a lámpák előtt várakozásnál is megnyilvánul. Látszik, ahogy a sofőrök a várakozáskor viselkednek. Nem azt nézik, hogy ott áll a közelükben egy embertársuk az autójával, hanem azt lesik, hogy tudnának a zöldre váltáskor minél előbb elébük vágni. Úgy véli, jobb lenne, ha a pirosnál inkább egy kissé megnyugodna az autóvezető. Ha mondjuk egy csinos hölgyre rámosolyogna, az pedig netán visszamosolyogna, az oldaná a közlekedési dugók, a vagány vezetők miatt az emberekben felgyülemlett feszültséget. Veszélyesnek egyáltalán nem tartja az ilyen akciót, mert az szerinte nem tart olyan hosszú ideig, ami túlzottan elvonná a sofőr figyelmét a közlekedéstől. Amíg a sorban hátrább álló a zöldnél elindulhat, amúgy is bőven van ideje visszaállni a megszokott mozdulatokra, az ártatlan fantázia világából visszatérni a forgalomvalóságába. RIMÁNYI ZITA