Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-04 / 232. szám

6 •MEGYEI TÜKÖRHÉTFŐ, 2004. OKTÓBER 4. Bibót idézik az apátfalvi Csokonai utcában Mit ér a diplomás, ha cigány? A hatból négyen Ifjú Károlyiéknál: Nagy Zoltán, Ifjú Károlyi Sándor, Nagy Nándor, Nagy Kitti Fotó: Bakos András Hat apátfalvi cigány fiatal tanul egyetemen vagy főiskolán az idei tanévtől. Közülük ketten már dolgoztak is azért, hogy niost több mint negyven helybeli általános és középiskolás fiatal kapjon ösztöndíjat - jó tanulmányi eredményért. A példának - ha jó, ha rossz - ebben a közegben nagy a hatása. Sok múlik azon, hogy a diplomások zöme valóban el tud-e majd helyezkedni. Elit nélkül nincs fejlődés - idézi kedvencét, Bibó Istvánt az egyik apátfalvi cigány fiatal, amikor arról beszél, mi a szerepe ebben a közegben a megszerzett diplomának. Az idei tanévtől hat apátfalvi cigány fiatal jár főiskolára vagy egyetemre. Ez nagy szám: Apátfalván háromszáznyolcvanan vallják magukat cigánynak, ez az összlakosság tíz százaléka. A jó ösztöndíj: ösztönöz Bár egyszerre ilyen sok továbbtanuló korábban nem volt, ez az eredmény nem előzmény nélküli: a helyi cigány kisebbségi önkormányzat már a kilencvenes évek elején kihasználta az ösztöndíj adta lehetőségeket. Károlyi Sándor elnök arról beszél, hogy akkoriban alig lehetett néhány cigánygyereket találni, aki elérte volna a küszöböt: a 3,5-ös átlagot. Ma - hála az összes eddigi kormánynak is - több mint negyvenen kapnak ösztöndíjat a faluban, közöttük általános iskolások, Makóra járó középiskolások, s a hat hallgató. A Magyarországi Cigányokért Közalapítványon keresztül megpályázható segítség nem a diák szociális helyzetét, hanem tanulmányi eredménvét veszi alapul. Szerencsére, véli Károlyi. így ugyanis azt mondhatják a diáknak: nem a pénz a fontos, amit a jó bizonyítvány fejében kaphat, hanem a boldogulás lehetősége. A kisebbségi önkormányzat korrepetálást szervez a gyöngébben tanulóknak, és tesz azért is, hogy minden óvodáskorú cigány gyermeket beírassanak az óvodába. Bár ötvennégy évesen maga is beül az iskolapadba, Károlyi Sándor azt vallja, a jövő a fia korosztályáé és a diplomás fiataloké. Ifjú Károlyi Sándor, amellett, hogy önkormányzati képviselő, s a kisebbségi önkormányzat referense, családapa, s pedagógia szakon tanul. Ó, és a másik referens, a szociális munkát vállaló Nagy Zoltán is a hatba tartozik, de ők már szinte „öregek". Rajtuk kívül Károly Gábor, Károly Melinda, Nagy Kitti és Nagy Nándor tanul felsőoktatási intézményben. Nándor a szegedi egyetemen informatikát tanul, ebben a szakmában is szeretne elhelyezkedni, komolyan jelenti ki: semmiképp sem szeretné itt hagyni Magyarországot. Kitti a szarvasi Tessedik Sámuel főiskola levelező hallgatója, óvónő lesz, és mivel már dolgozik is a helyi óvodában, tudja, türelme is van a gyerekekhez, nem csak szereti őket. Azt mondja, nagyon nehéz helyzetbe kerülne, ha nem kapná meg azt a hatvanezer forintot félévente. A fiatal Sándor házában beszélgetünk: a falakon a házigazda festményei, odabenn, a gyerekek szobájának falán térképek a történelmi Magyarországról; Sándor később történelmet is szeretne tanulni az egyetemen, most viszont azért tanul, hogy segíthessen. Törődésre lenne szükségük - Sokan mondják, nem igaz, hogy nincs cigány értelmiség, hiszen ott van Bangó Margit, Zsigó lenő, Daróczi Ági, Horváth Aladár, és mind elismert szakemberek. Ez igaz. Ok azonban még nem egy értelmiségi réteg tagjai, hanem kivételek - mondja Sándor. - A cigányságnak nem csak rájuk, hanem diplomás emberek tömegére van szüksége. Aki tanul, az idővel egyre ritkábban érzi a megkülönböztetést is. Zoltán arról beszél, hogy amikor az iskolák is versenyhelyzetben vannak, sok helyen egyre kevesebb figyelem jut azoknak, akiknek családi hátterük miatt - nagyobb törődésre lenne szükségük. Magántanulók a süllyesztőben - Egyre több diákból lesz magántanuló, főleg falun. Ha ezt a szót halljuk, többségünk arra gondol, hogy a tehetős szülők tanárt fogadnak a gyerekükhöz - mondja Zoltán. - A gyakorlatban ez másképp fest. Amikor kiderül az iskolában egy gyerekről, hogy nehezen kezelhető, az igazgató behívatja a szülőt, és javasolja, legyen a gyerek magántanuló. Ez azzal jár, hogy csak vizsgáznia kell bejönnie félévente, egyébként maradhat otthon, legalább nem balhézik az iskolában. Persze a vizsgán megbukik, mert otthon nem tanul. Aztán előbb-utóbb betölti a tizenhatot, és kész. Nem szabad hagyni, hogy ez a jelenség még jobban elterjedjen. Szóval, a tanulás a legjobb gyógyszer a diszkrimináció ellen. Sándor és Zoltán azt mondja, igazán akkor válik majd el, hogy az a munka, amit a kisebbségi önkormányzat Apátfalván elkezdett, mennyire hasznos, ha a diákok megkapják a diplomájukat. Nem mindegy, hogy tényleg el tudnak-e helyezkedni, vagy úgy járnak, mint az a fiatal diplomás, aki közmunkára jelentkezett egy önkormányzatnál, s elküldték árkot nyesni, miközben a jelentkezők közül fölvettek hivatali munkára egy középfokú végzettséggel rendelkezőt, aki nem cigány. Mert a példának - ha jó, ha rossz - ebben a közegben tényleg nagyon nagy a közösségformáló ereje. Másrészt - teszi hozzá Zoltán - a diplomás minimálbér még mindig nagyobb, mint a sima, s még mindig jobb, ha a gyerek tanul és elmegy máshová, mint az, ha nem tanul, csak várja a napszámot. BAKOSANDRÁS Pillangókisasszony: csak váz és máz Bombasiker volt egy évtizeddel ezelőtt Kerényi Miklós Gábor Pillangókisasszony-produkciója, amely most másodszor is visszatért szülőhelyére, a Szegcdi Nemzeti Színházba. A rendezői koncepció és a látvány ma is friss és modern - csak épp nem sikerült Puccini darabját kellő hőfokra hevíteni. A szegedi Pillangókisasszony nem olyan, mint a töltött káposzta. Arról azt tartják: minden újramelegítéssel jobb lesz. Kerényi Miklós Gábor előadása a kilencvenes évek egyik legnagyobb operasikere volt. Nemcsak a nagyszerű főszereplők, Frankó Tünde, Kiss B. Attila és Szonda Éva miatt, hanem azért is, mert a legapróbb részletekig kidolgozott poétikus rendezés szerencsésen ötvöződött a perfekt és ihletett zenei megvalósítással. A mostani felújítás adós marad ezzel. Aki látta a régi előadást, túl sokat vár: a katarzis újraélését. Erre most kicsi az esély. A váz és a máz megmaradt, de a produkció nincs megtöltve tartalommal, érzelemmel. Lapos és kizökkentő poén, hogy a címszereplő jubileumára utalva átírták - meghamisították - a szövegkönyvet: Cso-cso-szán huszonöt éves lett. Vajda /úlia minden nehézség ellenére plasztikusan formálta meg a tragikus sorsú figurát, szépen énekelte a nagyáriát, és a harmadik felvonás drámai mélységű jelenetében sikerült is magával ragadnia a nézőket. Berkes János rutinból, lazán, különösebb odaadás nélkül, olykor érthetetlen szöveggel énekelte Pinkertont. A kóruson kívül Szuzuki szerepében Szonda Éva volt az, aki hangban és játékban is mindvégig az eredeti minőséget hozta, sőt még érettebb is lett alakítása. Koczka Ferenc ügyvezető igazgató karmesterként kevéssé győzött meg. Különösen a pénteki premieren nem sok ihletettséget éreztem abban, ahogyan a szimfonikusok muzsikáltak a keze alatt. Mintha nem lenne világos elképzelése arról, hogyan kellene karakterisztikusan, árnyaltan megszólalnia a zenei szövetnek. Időnként nem lélegzett együtt a színpad és az árok, a hangerő, az arányok és a tempó megválasztása is sokszor esetlegesnek tűnt, a zenekar néha elfedte az énekeseket. Szombaton, a másik szereposztás bemutatkozásán már egyenletesebben szólt az együttes. Az est legjobbjának a kitüntetett Kóbor Tamás bizonyult, aki Pinkertonként ifjonti hévvel, érzelemtől átfűtött hangon, szépen énekelt. A címszereplő Dér Krisztina csak a szólam lírai finomságait tüdta igazán megmutatni, a drámai csúcspontokat nem győzte hanggal. Simon Krisztina ígéretes Szuzuki, kifinomultan játszott, árnyaltan, jól énekelt, csak a szövegei érthetőségén kellene kicsit javítania. HOLLÓSI ZSOLT Dér Krisztina Cso-cso-szán szerepében az előadás első felvonásában Fotó: Frank Yvette Szegedi énekes kapta ebben az évben a Simándy József emlékére alapított díjat Kóbor Tamás lett az év ifjú tenoristája Simándy József özvegye, Jutka asszony és Kóbor Tamás a szombati előadás előtt a színpadon Fotó: Schmidt Andrea A szegedi operatársulat tagja, Kóbor Tamás vehette át szombaton a Simándy József emlékére létrehozott Fiatal Ténoristákért Alapítvány idei díját. A legendás Bánk bán, Simándy József emlékére családtagjai hozták létre 1999-ben a Fiatal Tenoristákért Alapítványt, amely minden évben díjat ad a legígéretesebb ifjú magyar tenornak. A Pillangókisasszony szombat esti előadása előtt Molnár László zeneigazgató szólította a Szegedi Nemzeti Színház színpadára az alapítvány elnökét, Simándy József özvegyét, Jutka asszonyt, aki megemlékezett arról, hogy férje 1945-ben Vaszy Viktor hívására a szegedi társulatban Don Jósé és Cavaradossi szerepével kezdte pályafutását, majd három év elteltével az Operaházhoz szerződött. 1959-ben Erkel Hunyadi Lászlójának címszerepét énekelte az újjászülető Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol a következő évtizedekben még számos főszerepet formált meg hatalmas sikerrel. Bánk bántól is Szegeden búcsúzott - 1986-ban a nagyszínház felújítását követő ünnepi megnyitón, [utka asszony köszönetet mondott a városnak, amely 1998 óta otthont ad a férjéről elnevezett országos énekversenynek, majd bejelentette: 2004-ben a szegedi operatársulat tagja, Kóbor Tamás kapja az év ifjú tenoristájának járó díjat. Kóbor Tamás jelmezben lépett a függöny elé átvenni a kitüntetést, hiszen a néhány perc múlva kezdődő előadásban ő énekelte Pinkerton szerepét. A tehetséges fiatal tenorista énektagozatos gimnáziumba járt Budapesten, tizenhat évesen tanára biztatására határozta el, hogy operaénekes lesz. Bokor futtánál, majd a konzervatórium magánének szakán Hormai Józsefnél tanult, végül Lax Éva lett a mestere. 1999-ben a Honvéd Férfikarban kezdte pályafutását, majd felvették a Zeneakadémia Kovalik Balázs vezetésével működő operastúdiójába. Oberfrank Péter hívására jött először Szegedre, ahol Kovalik Simon Boccanegra-előadásában Gabriele szerepében mutatkozott be. Fellépett a Traviata beavatószínházi változatában, a Víg özvegyben, majd az Anyeginben Lenszkij szerepében és a szabadtérin a Nabuccóban aratott nagy sikert. Kóbor Tamás Budapesten él feleségével és ikreivel - ebben a szezonban több nagy szerepben is hallhatja majd a közönség. H. ZS. Lukács Éva az operabarátoknál MUNKATÁRSUNKTÓL Molnár László zeneigazgató, Lukács Éva és Gábor Géza magánénekes lesz a vendég ma, hétfő 18 órától a Bartók Béla Művelődési Központ dísztermében a szegedi operabarátok rendezvényén. Lukács Éva, a Magyar Állami Operaház ösztöndíjas énekese - a világhírű szoprán, Lukács Gyöngyi húga - A végzet hatalma című Verdi-operában Leonora szerepét énekli majd októberben a szegedi társulat előadásain. Bár új tagja a Szegedi Nemzeti Színháznak, a közönség már korábban találkozhatott vele, történetesen a Pillangókisasszony hétvégi szegedi előadásain: Puccini operájában Kate-et, Pinkerton amerikai feleségét alakította. Az est házigazdája Gyémánt Csilla színháztörténész, a Szegedi Operabarátok Egyesületének elnöke, zongorán kísér Rákai András.