Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-12 / 239. szám
A X T U ALIS« KEDD, 2004. OKTOBER 12. KORKÉP ALGYÖ. A könyvtárban Móra Gábor helikopter- és Rácz Attila repülőgépmakett-kiállítása október 29-ig tekinthető meg. Ma délután 2 és 5 óra között a munkanélkülieknek ingyenes internetes álláskereső szolgáltatást nyújtanak. Igény esetén segítenek az életrajz és a kérelmek megfogalmazásában, a nyomtatványok kitöltésében is. Az érdeklődők tájékoztatást kapnak a munkaügyi központ által kínált tanfolyamokról, valamint az átképzési lehetőségekről is. BALÁSTYA. Ma este fél 7-kor tartják az első jógatanfolyamot a művelődési ház ifjúsági klubjában. A résztvevőket laza öltözetben várják a szervezők, s kérik, aki tud, vigyen magával laticelt is. DESZK. Az egészséghét keretében ma nagy laborvizsgálatot végez dr. Tóth Eszter háziorvos negyed 8 és negyed 9 között. Kislaborvizsgálatot - vizelet, vércukor, vérnyomásmérés - tart rendelőjében dr. Balla Beáta 8 és 10 óra között. Fogászati állapotfelmérő vizsgálatot és tanácsadást dr. Király Szilvia fogorvos végez 8 órától 12 óráig. Az általános iskolában a 7. és 8. osztályosok számára drogprevcnciós előadást tartanak a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 10 és 11 órai kezdettel. Dr. |udák Rita bőrgyógyász szakorvos vizsgálata délután 2 és 5 óra között a gyógyszertár melletti magánrendelőben lesz. Az óvodások számára érdekes ' mentősbemutató délután 3 órától kezdődik a szegedi mentőállomás közreműködésével. A faluházban dr. Török László urológus tart előadást este fél 6-tól „Férfiegészség - nem csak férfiaknak" címmel. Tüdőszűrésen délelőtt 11 és délután 4 óra között vehetnek részt a dcszkiek a faluház előtti szűrőbuszban. Szemészeti vizsgálatot dr. Vincze Katalin végez délután 2 és 5 óra között az idősek otthonában. DOMASZÉK. Ingyenes internetezésre van lehetőség a polgármesteri hivatal Il-es számú épületében kialakított eMagyarország pontban az ügyfélfogadási időben, azaz ma reggel fél 8 és délután 4 óra között. KISTELEK. A rendezvényházban délután 3 órakor kezdődik a Baba-mama klub, délután 5 órától a Krisztus Szeretete Egyház tagjai tartanak találkozót. RÖSZKE. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatán sikeresen szerepelt az önkormányzat, ennek köszönhetően egy ifjúsági referenst foglalkoztatnak a községben. A Virágos Magyarországért versenyben Röszke kapta Csongrád megye különdíját. SZÖREG. A művelődési házban délután 5 órától a jógaklub foglalkozására várják az érdeklődőket, este fél 7-től pedig hastánctanfolyam kezdődik. Az általános iskola tornatermében este 7 órától alakformáló tornát tartanak. ZÁKÁNYSZÉK. Az egészséghét keretében reggel 7 és 8 óra között EKG-, vércukor-, koleszterin-, általános labor- és vizeletszűrést tartanak az I. és II. számú orvosi rendelőben. Reggel fél 9-től délután 1 óráig nőgyógyászati szűrésre várják a lányokat és asszonyokat, ekkor lehet mammográfiai beutalót igényelni. Az érdeklődőket védőnői tanácsadással is várják. Délelőtt 9 és délután 2 óra között véradásra lehet jelentkezni a művelődési központ nagytermében. Délután 5 órakor Kun János tart előadást Szeretetfürdőben címmel a polgármesteri hivatal dísztermében. Egész napos kálvária a harapás után Veszett macska a hűtőben Szabó Ferenc úgy emlékszik, az állatorvos az otthoni hűtőt javasolta Fotó: Szabó Imre A makói Szabó Ferenc azt állítja: miután elpusztult házimacskája, amely előzőleg megharapta őt, az ügyeletes állatorvos azt tanácsolta neki, otthoni hűtőjében fagyassza le a tetemet hétfőig, amikor a hivatal továbbítani tudja vizsgálatra. Az érintett állatorvos minderre másképp emlékszik. Szabó Ferencnek múlt pénteken, délután hat körül telefonált a felesége, hogy jöjjön haza a munkából, mert a család macskája furcsán viselkedik, nyilván beteg, az ügyeletes állatorvos viszont nem akar hozzá kijönni, el kell vinni oda. A fiatal makói férfi otthon azt látta, hogy a kétéves szürke kandúrral, Leóval tényleg nincs rendben valami: mozogni alig tud, furcsán fekszik az udvaron. Amikor odament hozzá, az állat csúnyán megharapta a hüvelykujján. Ekkor már - késő este lévén - csak másnap reggel ment be az ügyeletre. A sebészeten miután a tetanuszinjekciót megkapta -, azt mondták neki, keresse meg az ügyeletes állatorvost, tisztázandó, nem volt-e veszett a házikedvenc - Leó ugyanis az éjszaka elpusztult. A férfi az ügyeletes dr. Sebő Ottót hívta fel, ám hogy kettejük között milyen párbeszéd zajlott le, arra a felek másként emlékeznek. Szabó Ferenc azt állítja: az állatorvos azt tanácsolta neki, ürítse ki a család hűtőszekrényét és a tetemet egy zacskóban itt helyezze el hétfőig, mert csak akkor tud a hatósági állatorvoshoz fordulni. A férfi ezt felháborítónak tartotta. Sebő Ottó ezzel szemben úgy nyilatkozott lapunknak: ilyet nem mondott, a kerületi főállatorvoshoz, dr. Kocsubé Sándorhoz irányította a férfit. Nem tudni, hogyan történt, annyi azonban biztos, hogy Szabó Ferenc az elhullott macskát végül Dán János hatósági állatorvoshoz vitte el, ő szabályszerűen hűtőbe tette a tetemet. A makói kerületi főállatorvos, Kocsubé Sándor hétfőn reggel úgy tájékoztatta lapunkat, a macska maradványait időközben továbbították Debrecenbe. Nem biztos, hogy az Állategészségügyi Intézet munkatársai meg tudják állapítani, veszett volt-e az állat, a tetem ugyanis már erősen bomlóban volt. Amennyiben nem sikerül egyértelműen kizárni a vírus jelenlétét, a makói férfit a biztonság kedvéért mindenképpen be kell oltani. Csongrád megyében évente két-háromszor találnak veszett állatot. Mint megtudtuk, a veszettséggyanús állatok tetemét a kerületi főállatorvosi irodába, vagy hét végén a hatósági állatorvoshoz lehet eljuttatni. A tárolás természetesen nem az állat gazdájának feladata. SZABÓ IMRE Palya Bea A szegcdi régi zsinagógában ma 20 óra 30 perctől Palya Bea estjét rendezik meg. A vendég: Lukács Miklós cimbalomművész. Pulya Bea 1976-ban született, gyerekkora óta táncol és énekel, tizenhat évesen, már Budapesten, a moldvai népzenét játszó Zurgó együttes énekese és tánctanára volt. 2002-ben az ELTE néprajz szakán szerzett diplomát, a magyar énekes zene mellett bolgár, cigány, török népzenével és indiai zenével is foglalkozik. 1996-tól a népzene és a dzsessz elemeit ötvöző Laokoón csoport énekese. 1997-től 2002-ig Szőke Szabolcs zenés színházának, a Hólyagcirkusz Társulatnak volt tagja. 2000-ben alapította meg a zenész-zeneszerző Monori Andrással a világzenét játszó Folkestra együttest, amellyel részt vettek a franciaországi chambéry világzenei fesztiválon. Ugyanebben az évben meghívást kapott az énekelt vers műfajának egyik legfontosabb magyar zenekarába, a Sebő együttesbe. Emellett továbbra is énekel magyar népzenét a Kárpátia együttesben és szólókoncerteken. Az orgonista Fassang Lászlóval közös munkájukban a klasszikus orgonazene, a tradicionális énekes zene és a improvizáció találkozik. A hazai koncertek mellett két alkalommal Japánban is turnéztak. Palya Bea 2002-ben a balkáni népzenét játszó Daraduna együttes énekeséként részt vett a belga Karaván zenei projektben. 2002-ben a Francia Intézet ösztöndíjasaként Párizsban Kakoli Sengupta indiai énekesnél tanult. Tavaly jelent meg Ágról ágra címmel első szólólemeze, idén nyáron pedig meghívták az athéni kulturális olimpiára. Több tízezren csatlakoztak országszerte az akcióhoz Maraton a drog ellen 42 nap, 311 település, 2059 kilométer. Ez az idei drogmentes maraton számokban. A programot országszerte több tízezren kísérték figyelemmel, s Csongrád megyében is több ezren kapcsolódtak be a futásba. MUNKATÁRSUNKTÓL A Drogmentes Magyarországért Maraton 2004 rendezvény egy országos, drogellenes demonstráció volt, amelynek keretében 6300 gyermek vett részt a drogprevenciós előadásokon, a szervezők 24 ezer felvilágosító kiadványt juttattak el a fiatalokhoz. A maratonon megyénk több városa, kistelepülése is részt vett: így például Hódmezővásárhely, Algyő, Szeged, Kiskundorozsma, Bordány, Üllés fiataljai csatlakoztak az országos futáshoz. Nyugis valutázók Műveltségi kérdésekre válaszoltak, tudományos és ügyességi feladatokat oldottak meg az SZTE Gazdaságtudományi Karának hallgatói és oktatói. A játékos versengést a kari hallgatói önkormányzat szervezte tegnap, abból az alkalomból, hogy tízéves a szegedi közgazdászképzés és ötéves a kar. Mivel délutánra a nap is megvillant, a vetélkedőt a kar Honvéd téri épületéhez közel eső Nyugi kávézó udvarán tartották, ahol a könnyebb kérdések között szerepelt például a következő: hány percig tart a világ legrövidebb repülőútja? Csocsóbajnoksággal, karaokéval, azaz „megaközdász" tehetségkutató bajnoksággal, szakmai activityvel és hasonló játékokkal folytatódik ma a diákok ünnepe, akik a két napon az „Eco" nevű valutával fizethetnek a Nyugiban és átélhetnek néhány rendkívüli gazdasági eseményt, miközben a valutájukat gyarapítani igyekeznek. Szerdán és csütörtökön viszont nem játék, hanem tudományos konferencia lesz, amelyen a tudásmenedzsment és a tudásalapú gazdaságfejlesztés témáit elemzik neves szakértők. Háromszor is a szegedi színház igazgatója volt Makó Lajos emléke Háromszor is igazgatója volt a szegedi színháznak a százötven évvel ezelőtt, 1854-ben Debrecenben született kiváló színész, Makó Lajos, akire a hét végén a Pillangókisasszony előadásának egyik szünetében emlékezett mai utódja. Székhelyi József direktor Makó Lajosnak a színház előcsarnokában álló mellszobránál helyezett el koszorút, emlékeztetve rá: ő mutatta be először Magyarországon Rostand Cyranóját, Pethes Imrével a címszerepben. Makó Lajos négy nyelven beszélő, Párizst is megjárt tehetséges színész-énekes-rendezőként először 1889-ben vette át a szegedi színház irányítását. Az operajátszás és a francia társalgási darabok meghonosítása fűződött a nevéhez. Három év megszakítással 1895-ben lett újra szegedi direktor, de négy év múltán összetűzött a színügyi bizottság elnökével, ezért távozott. 1905-től 1908. november 12-én bekövetkezett haláláig vezette harmadszor a Tisza-parti teátrumot. Olyan népszerű társulatot sikerült verbuválnia, amelynek többek között Csortos Gyula volt az egyik sztárja. Halála szimbolikus erejű volt: kedvenc szerepét, Tiborcot játszotta azon a novemberi estén, amikor rosszul lett a színpadon. Másnap szívroham végzett vele Kárász utcai lakásán. Nagy igazgatónak tartották, Sándor János rendező néhány éve könyvet is írt róla. Fizetés helyett ledolgozná Ötezer forint „ára" hat óra közmunka Közmunkával egyenlítené ki ötezer forintos büntetését egy vásárhelyi asszony, aki biciklijével szabálytalankodott. Az összegért 6 órát kellene dolgoznia. Az ötezer forintos bírság helyett inkább a közmunkát választaná az a vásárhelyi asszony, akit egyirányú utcában, a forgalommal szembe kerékpározva csíptek el a rendőrök. Magdolna elmondása szerint ez az ötezer forint első hallásra nem tűnik soknak, azonban kevés jövedelméből éppen hogy meg tud élni a családja, így a közmunkával lényegesen jobban járna. Egy percig sem szégyenkezne azon, ha egy parkban kellene ledolgoznia büntetését - jegyezte meg. Az elzárás lehetőségén azonban még nem gondolkozott, hiszen ha az ötezer forintot nem fizeti be, s a közmunkára sem megy el, akkor le kellene ülnie a bírságot. De azért talán ennyi Vért adtak a színháziak Rendszeressé szeretnék tenni a véradást a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol a földszinti előcsarnokban tegnap huszonnyolcan jelentkeztek a Vöröskereszt akciójára. Lajos István zenekari titkárral és Eszter Dávid hegedűssel együtt az orvosi vizsgálat után végül húszan - köztük kilencen életükben először - adtak vért, így 9 liter gyűlt össze Fotó: Frank Yvette pénz miatt nem vonulna dutyiba - mondta nevetve. Az ötezer forintért öt napra kerülne rács mögé, vagy hat órát kellene dolgoznia a városellátó kht. ideiglenes munkásaként. Azonban - mint azt Szabó Jánostól, a vásárhelyi rendőrkapitányság szabálysértési előadójától megtudtuk -, azért először a pénzbírság kifizetésére ösztönzik a szabálysértőket, akiknek 30 nap áll rendelkezésükre, hogy kiegyenlítsék a büntetést. Ha ezt nem teszik meg, akkor a jövedelméből tiltják le, már ha van munkája. Ha nincs, az önkormányzat igyekszik adóként érvényesíteni a büntetést. Ha ez sem sikerül, közmunkára kerülhet sor. Az elzárás csak akkor következik, ha a megbüntetett nem jön el dolgozni. Ám még az utolsó pillanatban is ki lehet fizetni a pénzbüntetést hangsúlyozta Szabó János. T.A. HÍREK KALMÁR-SZOBOR SZÁNKON Kalmár Márton szegedi szobrászművész újabb alkotását avatták fel a hét végén a Bács-Kiskun megyei Szánkon. A három évvel ezelőtt elkészített Szent István kőszobor párjaként, a község fennállásának 130. évfordulója alkalmából, Tabajdi Csaba, az Európai Parlament képviselője avatta fel gróf Széchenyi István bronz mellszobrát. Kalmár Márton az ésszerű kompromisszumok embereként ábrázolja „a legnagyobb magyart". VILLAMOSPÓTLÓ BUSZOK A villamossínek fölújítása miatt október 12-én, kedden, 21 óra 45 perctől üzemzárásig a 3-as és 4-es jelzésű járatok Tarján végállomás és Novotel Szálló közti szakaszán villamosok helyett autóbuszok közlekednek. A kocsikra a villamos-megállókhoz legközelebbi autóbuszperonon lehet fölszállni. A villamospótló buszokon természetesen elfogadják az SZKT-járatokon érvényes bérleteket is.