Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-11 / 238. szám

4 •AKTUÁLIS" HÉTFŐ, 2004. OKTÓBER 11. KORKÉP ALGYŐ. Az algyői faluházban ma 13 és 16 óra között Tonkó Tibor tart agrártanácsadást. Délután négy órakor kezdődik a Parlandó Énekegyüttes foglalkozása. Öt órától a Varázshegy című előadást tekinthetik meg az érdeklődők, este fél héttől pedig asszonytornát tartanak majd az érdeklődőknek az algyői faluházban. BALÁSTYA.Ma Dórától KRESZ-tanfolyam indul a művelődési házban, amelyen a hallgatók a segédmotor, a nagymotor, valamint a személyautó vezetéséhez szükséges jogosítványhoz szerzik meg az elméleti ismereteket. DESZK. Egészséghét kezdődik Deszken, amely hétfőtől péntekig tart. Hétfőn dr. Balla Beáta háziorvos rendelőjében negyed 8 és negyed 9 között vérvételen, dr. Tóth Eszter rendelőjében pedig 8 és 10 óra között kislaborvizsgálaton - vizelet, vércukor és vérnyomásmérés ­vehetnek részt az érdeklődők. Az első és második osztályos tanulóknak tart előadást dr. Király Szilvia fogorvos a helyes fogápolásról 9 órától az általános iskolában. Ugyanitt a szabályos közlekedésről is szó lesz, a Szegedi Városi Rendőrkapitányság munkatársai tartanak előadásokat. Dr. Judák Rita bőrgyógyász tart vizsgálatot ma délután 2 órától 5 óráig magánrendelöjáben, ugyanekkor szemészeti szűrést végez dr. Vincze Katalin szakorvos az idősek napközi otthonában. Ma délután 2 órától 6 óráig műszeres csontsűrűség-vizsgálat lesz dr. Balla Beáta háziorvos rendelőjében. Mozgásszervi szűrést dr. Kellermann Péter végez délután 3 és 6 óra között a faluházban, a védőnői tanácsadóban dr. Molnár Sándor urológus vizsgál délután 4 órától 6 óráig. A faluház előtti szűrőbuszban tüdőszűrésen vehetnek részt a deszkiek délelőtt 9 és délután 2 óra között. A sportcsarnokban délután 5 órától tornázhatnak az egészségükért a mozogni vágyók - felső korhatár nélkül. A kilencedik alkalommal megrendezett egészséghét célja, hogy felmérjék a lakosság egészségi állapotát, valamint biztosítsák a szakvizsgálatok közvetlen elérhetőségét. KISTELEK. A rendezvényházban ma 14 órától a nyugdíjasklubba várják az időseket. PUSZTAMÉRGES. A művelődési ház aulájában Jön a méhecske elnevezéssel tartanak ma vásárt, amelyen olcsó és jó minőségű vegyes árukból válogathatnak a pusztamérgesi érdeklődők 9 órától 12 óráig. SZŐREG. A művelődési házban ma asztalitenisz-edzés lesz, rendezvénytől függően. Mórától ultiparti, este 18 órakor pedig a Vízöntő Klub összejövetele kezdődik. Este 719 órától az általános iskola tornatermében stepfoglalkozást tartanak. ZÁKÁNYSZÉK. Az egészséghét • keretében Zákányszéken ma reggel 7 és 8 óra között EKG-, vércukor-, koleszterin-, általános labor- és vizeletszűrést tartanak az l-es és D-és számú orvosi rendelőkben. Az egészséghetet délután öt órakor Kovács (ózsef polgármester nyitja meg a polgármesteri hivatal dísztermében. Két hónapja tart Nagytőkén a felfordulás Harmincegy órás vízszünet Ma reggel hét órától holnap dél­után két óráig szünetel a víz­szolgáltatás Nagytőkén. A Szen­tesvíz Kft. ebben az időszakban hipőval mossa át a teljes ve­zetékes hálózatot. A tisztításra azért van szükség, mert a leg­utóbbi, múlt hétfői mintavétel eredménye niég mindig eltér a magyar szabványban meghatá­rozott mutatóktól: a vízben megint pszeudomonas aerugi­nosa nevű baktériumot talál­tak. A pszeudomonas aeroginosa ne­vű szennyeződés élőlény: azt jel­zi, hogy az ivóvízbe szerves anyag került. A biológiai fertő­zöttség jellege eltér a mérgezéstől abból a szempontból, hogy nem okoz feltétlenül betegséget ­mondta el lapunknaknak Kovács Ferenc megbízott megyei tiszti főorvos. A szolgálat vezetője mindezt úgy magyarázta, hogy például az arzén esetében - ha fo­lyamatosan és kimutatható mennyiségben kerül a szervezet­be - az ember biztosan megbe­tegszik, végül meghal. A biológi­ai jellegű fertőzés hatása viszont nem ilyen: pusztán növeli a be­tegség kialakulásának kockáza­tát. A fertőzött vizet fogyasztó egyén szervezetében kedvezőtlen körülmények esetén kellemetlen tünetek jelentkezhetnek, ezek között említendő a hasmenés. Már nagyon várják a faluban, hogy vége legyen a flakonos korszaknak. Ma a teljes vezetékes hálóza­tot tisztítják Fotó: TésikAttila Abban az esetben, ha a pszeudo­monas aeroginosa az emésztés során felszívódik, komolyabb bajt okozhat. A 2001-ben szüle­tett, ívóvízre vonatkozó kor­mányrendeletben foglaltak sze­rint ebből az élőlényből egyetlen egy sem lehet az emberi fogyasz­tásra szánt ivóvízben. A legutób­bi mintavétel eredménye sokat mutatott, ezért a tisztiorvosi hi­vatal fenntartja Nagytőkén a fo­gyasztási tilalmat - fogalmazott dr. Kovács. A vízmintát akkreditált labora­tóriumban vizsgálták meg. Az unió országaiban a szolgáltatás minőségéért a szolgáltató felel, akkreditált laboratóriumok által kiadott eredményekre pedig ala­poz a tisztiorvosi hivatal. A mód­szer szerint úgynevezett szelek­tív táptalajon tenyésztik a bakté­riumot, mely a fertőzöttség ese­tén kimutathatóvá válik. A Szentesvíz Kft. munkatár­sai ma kora hajnalban feltöltöt­ték a falu glóbuszát hipós víz­zel, melyet aztán a hálózatba engednek. Reggel héttől egészen kedd délután két óráig nem sza­bad kinyitni az otthonokban a csapot - mondta el lapunknak Kecskés István vízellátási cso­portvezető. A közbeeső időszak­ban, harmincegy órán keresztül hat a fertőtlenítő a vezetékek­ben, majd az összesen har­minc-negyven köbméternyi vi­zet a tűzcsapokon és a házaknál lévő csapokon keresztül kifo­lyatják. Kecskés elmondta, hogy a nagytőkéi gépházmester a faluban mindekit személye­sen keresett fel és írásban vetet­te át a vízszolgáltatás szünete­léséről szóló értesítést. Staberecz Ferenc polgármester bízik benne, hogy a tisztításnak köszönhetően hamarosan lezá­rul ez az ügy, mely némiképp fel­borította a település normális rendjét. A szülők megnyugvással vették tudomásul, hogy átmene­ti megoldásként gyerekeik Szen­tesre járnak óvodába, ahol szak­szerű ellátást kapnak. Staberecz azt tapasztalta, hogy a nagytőkei­ek türelmesek. BLAHÓ GABRIELLA Rév Lívia zongorakoncertje A Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri aulájá­ban ma este 7 órától a Párizsban élő Rév Lívia ad zongoraestet a Szegedi Zsinagógáért Alapítvány ja­vára. A műsor: J. S. Bach-Liszt: a-moll orgonapre­lúdium és fúga, Mozart: B-dúr szonáta, Chopin: b-moll és Esz-dúr nocturne, valamint Debussy: Su­ite bergamasque. Rév Lívia 87 esztendővel ezelőtt Budapesten szü­letett, zenei tanulmányait Varró Margitnál kezdte, majd a Zeneakadémián Weiner Leónál folytatta. Később a lipcsei konzervatóriumban Róbert Teich­müllernél, majd Bécsben Paul Weingartnernél ta­nult. A második világháború után Párizsban tele­pedett le, onnan turnézik a világ minden tájára. Kamarapartnere volt többek között Zathureczky Ede, Végh Sándor és Starker János is. 1945-ben rö­vid ideig a szegedi konzervatóriumban is tanított. Az elmúlt években kétszer is fellépett Szegeden: szólóestje volt a konzervatóriumban, Pál Tamás karmesterrel pedig zenekari zongoraestet adott a zsinagógában. Az angol Hyperion lemezcég számos felvételt készített vele, ezek egyikével - a Cho­pin-noktürnöket tartalmazó CD-vel - elnyerte a brit zenekritikusok díját. Bálint András Arany-estje Bálint András, a Kossuth-díjas népszerű színész, a Radnóti Színház igazgatója versei, levelezése és naplói segítségével idézi fel Arany János életét ma 19 órától a Bartók Béla Művelődési Központ dísztermében hallható előadóestjén. MUNKATÁRSUNKTÓL „A magyar közönség nem a mű­vészit, hanem a hangzatost, a nagyhangút szerette s szereti mindég. Mindenkor azok voltak előtte kedvesebbek, kik (kongat­nak harangot', s ez a dolog termé­szete. Nem lévén fogékonysága az igazi szépség iránt, az nyerte s nyeri meg a nagy többség tetszé­sét, aki ugyancsak széles szájjal kimondja, ami a sokaságnak ked­ves. Legnagyobb költőinket nem a költői, hanem a politikai gon­dolat tette népszerűvé előttük: Petőfit sem a szépségek, hanem a szilaj modor. Egy-két kritikus vagy a lapok folytonos magaszta­lása tehet ugyan valakit népsze­rűvé, de ha művei közt nincs, a mi ,jól kong', elhiszik, bámulják, de nem olvassák. Vagy ha igen, nem értik. Én paraszt-esztéti­kámmal a szépet sem a népies­hez, sem a nem-népieshez nem kötöm kizárólag. Nekem a szép, szép minden alakban. Általában legyen a költészet sem úri, sem népi, hanem érthető és élvezhe­tő, közös jó mindennek, kit ép el­mével áldott meg Isten" - Arany János ars poeticájának is tekint­hetnénk ezeket a sorokat, ame­lyek Bálint András estjén is el­hangzanak, amit ma 19 órától az egyetem őszi kulturális fesztivál­jának részeként láthat a szegedi közönség a Bartókban. Irodalmi tanácsadóként a legendás szer­kesztő, Réz Pál működött közre a költő egész életútját felelevenítő különleges produkció létrehozá­sában. Növekvő nagylaki dohányhegy MUNKATÁRSUNKTÓL Ismét cigarettacsempészeket lep­leztek le a hét végén a nagylaki ma­gyar vámosok. Ezúttal három kül­földi kocsiban találtak dohányámt. Egy angol kamionban pénteken ötezer-negyvenegy karton cigaret­tát találtak. A jármű Romániából Angliába tartott. Egy lengyel-né­met állampolgár mikrobuszában, az ülések alatt 93 kartonnyi ciga­rettát találtak, egy bolgár kamion­ban pedig a föltekert ponyvában bukkantak rá a pénzügyőrök a csempészett árura. A nagylaki határátkelőhelyen szinte minden héten horogra akad egy-két nagyobb szállít­mány, a legutóbbi három esetben is eljárás indult a sofőrök ellen, csempészet megalapozott gyanú­ja miatt. Az angol kamion sofőr­jét őrizetbe is vették. Eljárás indulhat a határon hamis címet bemondók ellen Vám és vasfüggöny - a cigarettának 1 megmutatjuk mindenkinek! VÁRJUK 06-30/30-30-443 mms@delmagyar.hu Kérjük, írja meg nevét és lakhelyét! í Ifgjtihbitkul mttg/elentefjük! <i> Várjuk kedvenc fotóikat rövid szöveggel! KÜLDJEK BE és Ml KÖZZÉTESSZÜK! Mm 0 twit! í acg|e!cneiku i bekW ettefeteü* liiii! i kinin IiM uemilr Ikiikiriikiii! i Icninr« ItpilwlS! hoiiíléraiia mbtgtt «LMAGWRaSAG A DÉLMAGYARORSZAG és a DÉLVILÁG DŰYILAG kommunikációs partnere a T-Mobiie Rt. •t • -mobile Pari ner A napokban bevezetett, a do­hányféleségek magánimportját korlátozó rendelet elsősorban azokat „sújtja", akik eddig ha­talmas haszonnal adták tovább a Magyarországon duplájába ke­rülő cigarettákat. Egy szeptember 20-a óta érvé­nyes, a civil utasok körében gyakran félreértéseket okozó sza­bályozás jelentősen korlátozza, illetve bizonyos feltételekhez kö­ti a magánszemélyek nem keres­kedelmi célú dohányimportját. Romániában feleannyiba kerül a cigaretta, mint Magyarországon, a dohányturizmus jelentős bevé­telkieséstől fosztotta meg a költ­ségvetést. Mindenkire nézve azonos a felső határ - A szigorítás elsősorban azo­kat érinti, akik eddig üzletszerű­en vásároltak Romániában ciga­rettát, amit a határ innenső olda­lán hatalmas haszonnal adtak tovább. Mivel évente minden magyar állampolgár ugyanannyi cigarettát hozhat be vámmente­sen az úgynevezett harmadik, azaz EU-n kívüli országokból, így az éves keret tekintetében nincs különbség a 15 kilométe­res határsávon belül és kívül la­kók között - nyilatkozta lapunk­nak Bácsi Attila hadnagy. A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföl­di Regionális Parancsnoksága he­lyettes szóvivője szerint félreér­tésekre az adhat okot, hogy a ha­társávon belül lakók alkalman­ként (naponta] 25, míg a kívül lakók 200 szál cigarettát hozhat­nak be vámmentesen, de az évente maximum 2 ezer szálas felső határ mindenkire egyfor­mán vonatkozik. A többletet vissza kell vinni külföldre - Efölött már vámot kell fizet­ni, ami cigarettától függően kar­tononként akár 5 ezer forint is lehet - hangsúlyozta a vámtiszt. Ha valaki nem akar, vagy nem tud vámot fizetni, a dohányárut ellenszolgáltatás nélkül felajánl­hatná a magyar államnak, mivel azonban az ilyen dohánytermé­kek nem értékesíthetők, a meg­semmisítés pedig jelentős költ­séggel jár, a felajánlást vámhiva­tal jogszabály alapján nem fogad­hatja el. - Ebben az esetben az utasnak vissza kell vinnie az árut kül­földre - mondta Bácsi Attila. Más a helyzet, ha az utas nem jelenti be, sőt elrejti a dohány­árut. A megtalált cigarettát ilyen esetben lefoglalják, elko­bozzák, a csempész ellen pedig eljárást indítanak. A szóvivő azt is elmondta, hogy az a határsáv­ban lakó magyar állampolgár, aki a határ túloldalán kilép az ottani, szintén 15 kilométeres határsávból és ezt bizonyítani tudja, igénybe veheti a napi 200 szálat engedélyező vámmentes­séget. Azt, hogy az utas a 15 km-es határsávon belül lakik-e, a vámhatóság az utas nyilatko­zata és a rendelkezésre álló ada­tok alapján ellenőrzi. Hamis adatokkal nem jó kockáztatni A határon belépők „kijátszhat­ják" a szabályozást, ugyanis ha azt mondják, hogy távolabb lak­nak, akkor alkalmanként nem 25, hanem 200 szálat hozhatnak be fejenként. Az útlevélben nem szerepel lakcím, a forgalmi enge­délyből is csak az autó vezetőjé­nek derül ki a lakóhelye, az uta­soké nem. - Persze azért arra is vannak le­hetőségeink, Jiogy ellenőrizzük a gyakran visszatérőket, vagy akár egy elszólás miatt gyanússá vált utasokat. Ilyenkor a dohányter­méket a vámhivatal bélyegzőle­nyomattal azonosítja, és ha egy későbbi, esetleg lakóhelyen tör­ténő ellenőrzés során bebizonyo­sodik, hogy valótlan adatok alap­ján hozták be, akkor szabálysér­tési, vagy - értékhatártól függően - büntetőeljárás indul. Vélemé­nyem szerint ezt nem érdemes kockáztatni - hangsúlyozta Bá­csi Attila. o. z.

Next

/
Thumbnails
Contents