Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-30 / 229. szám
16 •MEGYEI TÜKÖR« CSÜTÖRTÖK, 2004. SZEPTEMBER 30. MEGKERDEZTÜK SZENTESI OLVASOINKAT Világbajnok lesz-e Lékó Péter i 7 DEMETER ZOLTÁN géplakatos: - Remélem. Ügyes fiatalember. Egyébként nem követtem figyelemmel a szegedi fiú pályafutását, de az már mindenképpen nagy szó, hogy egyáltalán a világbajnoki döntőig eljutott. Szurkolok neki. KENGYEL ZOLTÁN nyugdíjas agrármérnök: - Igen, az lesz. Fiatalabb, mint az ellenfele, remélem, jobban működnek az agysejtjei. Úgy tudom, most vesztésre áll, de biztos vagyok benne, hogy végül összeszedi magát és megveri az orosz Kramnyikot. E-MAIL ÜZENET Tisztelt olvasóink! Leveleiket a jövőben a következő e-mail címen is fogadjuk: kapcsolatok((údelmagyar hu A repülés biztonságáról, másképp Megjegyzés Szabó Péter szeptember 24-én megjelent olvasói leveléhez: Péter! Engedd meg, hogy e helyen is a tegező módot használjam, úgy, ahogy ezt az elmúlt közel húsz évben a közöttünk lévő jelentős korkülönbség ellenére tettük. Véleményem szerint egy szakértő nyilatkozata annyit ér, amennyi benne a szakszerűség. Mit értek ez alatt? A szakértő nyilatkozata nem tartalmazhat alapvető tárgyi tévedéseket és durva pontatlanságokat! Leveledből - hogy ne legyek terjengős - csak két súlyos hibát emelek ki. Az egyik - idézet tőled: „Szeged egy nyilvános repülőtér vagy nyilvánosház? A repülőtér a jelenlegi szabályozás szerint AFIS-rcpúlőtér, azaz kizárólag repülési terv benyújtása után lehet felszállni." A valóság az, hogy a 14/2000. (XI. 14.) KöViM-rendelet 2. fejezet 2. 3. pontja szerint: „Az ellenőrzött légtéren kívül működő polgári VFR-rcpúIésck számára repülési terv benyújtása nem kötelező, a légi jármú vezetője azonban jogosult repülési tervet benyújtani, annak érdekében, hogy részére repú léstájékoztató és riasztó szolgálatot biztosítsanak". A szegedi repülőtérről induló légi járművek vezetőinek túlnyomó többsége nem nyújt be repülési tervet, sőt ha a szolgálat megkérdezi, hogy mi az úti célja, sokszor az a rövid válasz érkezik: magánügy. Ez azt jelenti, hogy a repülőgépek bizonyos keretek között arra mennek, amerre akarnak, és ha kikerülnek a szolgálat látómezejéből, azt tesznek, amit akarnak. Mi ez, ha nem a repülés liberalizációja? Évekkel ezelőtt a repülési terv benyújtása kötelező volt. A másik súlyos tévedésed: „A repülőtér üzemeltetője viszont bármikor bárkit kitilthat a repülőtérről és annak körzetéből, ha veszélyezteti a légi közlekedés biztonságát, ez utóbbira nemcsak számos hazai, hanem nemzetközi példa is van." Ez az állításod sem felel meg a valóságnak. A nyilvános repülőtér üzemeltetője senkit nem tilthat ki sem a repülőtérről, sem a légtérből. Lehetősége abban merül ki, hogy a szabálytalankodókat feljelentheti. Töredelmesen bevallom, hogy ezzel a lehetőséggel eddig még nem éltünk. Inkább megpróbáltunk a figyelmeztetés és meggyőzés lehetőségével élni. Egy példa a repülésen belüli liberalizáció terjedésére. A nemzetközi terrorista veszélyre hivatkozva a nyilvános repülőtereket évente két alkalommal a hatóságok minden szempontból lecllenőrzik. Időnként az ellenőrök létszáma kétszer annyi, mint azoké, akik a repülőtér üzemeltetésében részt vesznek. Esetenként irreális követelmények elé állítják a repülőtér üzemeltetőjét, például azzal, hogy a szegedi repülőtér több száz hektárnyi területét körbe kellene keríteni, és fegyveres őrökkel kellene őriztetni. Az, hogy ezt ki és miből finanszírozza, az ellenőröket nem érdekli. (Gazdag ország vagyunk!) Ezzel szemben az ország, így Csongrád megye is tele van úgynevezett nem nyilvános leszállóhelyekkel. Ezeket a leszállóhelyeket senki sem ellenőrzi, bárki igénybe veheti, ide bármikor, bárki leszállhat és mindenféle kontrol nélkül fel is szállhat onnan. Ez, úgy látszik, az illetékeseket nem zavarja. Mi ez, ha nem liberalizáció? Podolcsák András nyilatkozatával kapcsolatban a véleményem az, hogy lehet, hogy „erős" volt, de mentségére szolgáljon, hogy ezt az általad kegyeletsértőnek nevezett nyilatkozatot közvetlenül az esemény bekövetkezése után, erős fclindultságában tette. Férfiasan bevallom, hogy miután telefonon megkaptam a hírt a tragédiáról, én még ennél is erösebben fogalmaztam, szerencsére engem nem vettek körül a média képviselői. Péter! Az általad írt olvasói nyílt levél akkor lett volna teljes, ha leírod azt, hogy az aláírásod után felsorolt titulusok nagy részét, beleértve a repülőgép-vezetői jogosításodat is, a Szegedi Repülő Egyesület keretein belül szerezted. Ez egyesületünknek nem kis pénzébe került. Arra is emlékezned kellene, hogy neves oktatóid között Podolcsák András előkelő helyet foglalt el. Az a Podolcsák András, akit egyéni ambícióid miatt évek óta durván és gátlástalanul támadsz. RÁCZ TAMÁS, A SZEGEDI REPÜLŐ EGYESÜLET ÜGYVEZETŐ ELNÖKE, VOLT OKTATÓD GYALAJ ZSUZSANNA tanuló: - Nem. Bár sokat nem hallottam sakkozói múltjáról, azt tudom, hogy az oroszok nagyon jók ebben a sportágban. Lehetséges, hogy néhány partiban kizökkenti ellenfelét, de nyerni biztosan nem fog. HORVÁTH FERENC nyugdíjas építőipari munkás: - Reménykedem. Most hátrányban van, de nagyon szeretném, ha nyerne. Csendes fiúnak ismertem meg a híradásokból, de azt is láttam, hogy nagyon töri magát a sikerért. Van esélye a győzelemre. Világbajnok leez-e Lékó Péter? Következő kérdésünk: Bizik*e Gyurcsány Ferencben? Küldje el válaszát a kérdés napján 19 Aráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! A; SMS VÁMTO/AU iw™.Wa „remi tortán* 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu IGEN NEM • POSTABONTÁS Búcsú Papp Katalin hegedűművésztől Régen, 12 évesen ismertelek meg, te adtál „lelket", te ültetted el hangszerembe a muzsikát, a művészetet. Könnyed, nőies mozdulataid, kedvesen csipkelődő becézéseid a konzervatórium folyosóján mindenkit mosolygóssá tett. Része voltál - és maradsz - a színházi/szabadtéris próbák hangulatának, az előadások katarzisának átélésében. Egy szem, gyönyörű, Isten ajándékaként imádott leányod minden bizonnyal példaképként tisztel, tisztasággal, méltósággal viseli távozásod. Halálhíred hallatán zokogásunkat mosoly váltja fel, amit tőled tanultunk, és amellyel nevető csillagként nézel le ránk az égből, a konzervatórium művészpalántáira, művésztársaidra, barátaidra. Emléked szívemben őrzöm! EGYKORI TANÍTVÁNYOD: ALBERT ESZTER, SZEGED ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374, vagy 104 S.O.S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Dugonics gyógyszertár, Szeged, Dugonics tér 1., este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/426-330 és 62/423-306. CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-111 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatoké delmagyar.hu címre küldhetnek. TÍZEMELETES A 478-743-ról olvasónk azt hangsúlyozta, hogy a betelepedő hajléktalanok miatt kénytelenek lezárni a felső szinteket, félnek este kilépni lakásuk ajtaján. ÚTLEZÁRÁSOK Molnár Pál szerint Szegeden az útjavítások helyett az útlezárást választják, de meddig lehet így magunk előtt görgetni a problémát? GÖDRÖK A 30/207-6996-os telefonról SMS-ben jelezték, hogy a Szappanos utcában tankcsapdáknak beillő gödrök nehezítik a közlekedést. MAKKOSERDO SOR A 30/398-6002-es telefonról érkezett SMS küldője szerint minden utcát k lehetne záratni a forgalom miatt, nem csak a Makkoserdő sort. Máshol is emberek laknak! ÚJSZEGED A 30/326-1809-es telefonról azt tették szóvá, hogy az újszegedi Holt-Maros-parti sétányra - elkészülte után pár héttel egy hatalmas munkagép több teherautónyi földet, törmeléket terített szét, tönkretéve a gyalogutat és a frissen ültetett növényeket. MEGJÖTTÜNK SZEGED KELE ÁRMIN Szeptember 27., 10 óra 10 perc, 3450 g. Sz.: Király Anikó és Kele Zoltán (Szeged). LÁZÁR PETRA Szeptember 27., 14 óra 18 perc, 3820 g. Sz.: Papp Ilona és Lázár Mihály (Zákányszék). SZÁLKÁI ERIKA Szeptember 23., 14 óra 17 perc, 3480 g. Sz: Tóth Erika és Szálkái Attila (Szeged) NÓGRÁDI BÁTOR ANTAL Szeptember 28., 15 óra 10 perc, 4320 g Sz.: dr. Borda Stefánia és dr. Nógrádi Antal (Szeged) MOCZÓHUNOR Szeptember 28., 14 óra 55 perc, 3580 g Sz.: Dobos Helga és Moczó Vilmos (Szeged). LENGYELGÁBOR Szeptember 28., 18 óra 35 perc, 3460 g Sz.: Rózsa Eszter és Lengyel Gábor (Csengele). PÁDÁR BOGLÁRKA Szeptember 28., 20 óra 25 perc, 3220 g Sz. Kocsis Mónika és Pádár Gábor (Szeged). SZABÓÁGNESANNA Szeptember 29., 0 óra 55 perc, 3380 g Sz.: Orosz Edit és Szabó István (Medgyesegyháza). NÉMETH SZKÁRLET ELIZABETH Szeptember 29., 0 óra 55 perc, 2460 g Sz.: Pozsár Zsuzsanna és Németh Gábor (Szeged). MARTONOSI JÁNOS Szeptember 29., 6 óra 20 perc, 3510 g Sz.: Jankó Zsuzsanna és Martonosi János (Szeged). HORVÁTH ILDIKÓ Szeptember 27.. 8 óra 35 perc, 3880 g. Sz.: Török Ildikó és Horváth Tibor (Szeged) TURCSIK BENCE Szeptember 28. 11 óra 38 perc, 3880 g Sz.: Veisz Piroska és Turcsik József (Üllés). VASÁRHELY SZABÓ VANDA ÉVA Szeptember. 27., 16 óra 45 perc, 3200 g Sz.: Kádár Éva és Szabó Lajos (Vásárhely). ZAGYI DEHÉNY MARCELL Szeptember 24., 17 óra 00 perc, 3930 g Sz.: Dehény Enikő és Zagyi Sándor (Vásárhely) UDVARI ANGELIKA Szeptember 28., 12 óra 00 perc, 3400 g Sz.: Megyeri Angelika és Udvari Ferenc (Vásárhely). NAGY SZILVESZTER Szeptember 28., 13 óra 25 perc, 3630 g Hegedűs Krisztina és Nagy Ferenc (Békéssámson). NAGY BENCE Szeptember 28., 15 óra 3 perc, 4100 g Sz.: Német Katalin és Nagy Gergő (Vásárhely). PALÓCZ KEVIN Szeptember 29., 8 óra 27 perc, 4180 g Sz.: Csikós Ágota és Palócz Zoltán (Vásárhely). MAKÓ JUHÁSZ RICHÁRD ROLAND ' Szeptember 27., 7 óra 35 perc, 2750 g Sz.: Jójárt Erzsébet és Juhász Roland (Makó). SZENTES SÁFRÁNY ANNA Szeptember 27., 10 óra 15 perc, 4180 g Sz.: Rabi Gabriella és Sáfrány Dániel (Csongrád). GÁL RÓBERT Szeptember 27., 18 óra 51 perc, 3820 g Sz.: Papp Mária és Gál Róbert István (Csongrád). OBERNA KRISTÓF Szeptember 27., 21 óra 35 perc, 2050 g Sz.: Talmácsi Judit és Oberna Zsolt (Csépa). GRÁNICZIMRE Szeptember 29., 2 óra 45 perc, 3670 g Sz.: Bognár Mariann és Gránicz Imre (Szentes). Gratulálunk! H0R0SZK0P KOS: A hírekből látott események I felvidítják és reménykedésre adhatnak okot a jövőjét illetően, amennyiben megfogad néhány jó tanácsot. Töltse az estét magányosan, meditáljon életéről! BIKA: Romantikus önérzetét kicsit ^ i megsérthetik most, de hamarosan érdekes fordulatot vehet szerelmi élete. Legyen vidám, és álljon optimistán az ismeretlen jövőhöz! IKREK: Kitűnő nap az autókázásI hoz, és balesetmentesen közlekedhet az utakon, ha odafigyel, éh az autója műszaki állapota is kielégítő. Kerekedjen tel, és legyen boldog. RÁK: Ne próbálja meg tagadni egy ^^! újdonsült ismerőse iránt érzett unszimpátiáját. Valaki azzal vádolhatja meg hogy vonzódik az illetőhöz. Milyen nevetséges! Legyen mindig őszinte. OROSZLÁN: Nagyszerű jelleme •*^ivan, de mindig a megfelelő emberekkel kell körülvennie magát. Bonyodalomba keveredhet, ha túl intim viszonyba keveredik egy újdonsült ismerősével. /k SZŰZ: Ne tárja ki magánéletét mások előtt! Mindig gondolja meg jól, mit mond! Ha pedig valaki más önről beszél, maradjon higgadt, és ne vegye a lelkére! MÉRLEG: Nagyot téved, ha olyaswW valakire lesz dühös, aki ártatlan a rossz elóérzetben. Csengjen kellemesen, barátságosan a hangja a telefonban, ne árulja el érzelmert! V SKORPIÓ: Egy ismerőse igen : szellemes lehet ma, de hagyja ót, ha eleven hangulatában van. Vegyen új ruhát magának, lehetőleg valami sportosat, élénket, ha stílusa megengedi. Jk f NYILAS: Vegye könnyedén a munkáját! Végezze inkább lassan, de hiba nélkül. Sokkal jobban fogja érezni magát egy rohanástól és aggodalmaktól mentes napon Korán vonuljon vissza ma! BAK: Kiváló alkalom nyílik ma arra, ZMk hogy megtervezze a nagyobb pénzügyi lépéseket, amiket tenni szándékozik. Egy szokatlan esemény az este folyamán egy szokatlan telefonhívást követhet. VÍZÖNTŐ: Egy ellenkező nemű fia^•i talabb ismerőse megnyerheti önt magának. Nehéz megrendíteni ezt a romantikusnak ígérkező kapcsolatot, ami tabutémának számít a környezetében. W HALAK: Csalódás érheti a szerelemben, amiért bedőlt a külcsínnek. Ha a vonzó külső mellett teszi le a voksot, a lehető legrosszabb döntést hozza. Kövesse a megérzéseit!